Bihari Napló, 1991. június (2. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-02 / 127. szám

Szakszervezeti dokumentum A SZABAD ÉS DEMOKRATIKUS KÖZÖSSÉGÉRT Európa új arculatának kialakí­tásában a szakszervezeti moz­galmak is részt akarnak vállal­ni. Ez nem mutatkozik kön­­­nyű feladatnak, hiszen a kelet­európai szakszervezeteknek még önmaguk előtt is tisztázniuk kell céljaikat és stratégiájukat. Talán bizonyos mértékben hoz­zájárult ehhez a folyamathoz az a május 25. és 27. között Né­metországban (KÖNIGSWIN­­TER—RHEIN-ben) tartott kon­ferencia, amelyen országunk küldöttei is részt vettek (a Bi­har megyei Sanitas szakszerve­zetet Pete Annamária képvisel­te), bár jelenlétükkel nem tet­ték magukévá a Keresztény­ Szociális Alapítvány a Szak­­szervezetek Európai Együttmű­ködéséért nevű nemzetközi szervezet összes elképzelését. Az alábbiakban közöljük a konferencia zárónyilatkozatá­­nak azt a részét, amely az ott jóváhagyott célkitűzéseket so­rolja fel. „A résztvevők megegyeztek abban, hogy a nyugat- és ke­leteurópai fejlődést mindig is szoros összefüggésben kell szemlé­lni. Az európai integrá­ció sikere hozzájárult a régi rend, a létező szocializmus megbuktatásához. A most be­állt vákuumot nem szabad csakis a szabadpiac erejébe ve­tett bizalommal kitölteni. Ha Kelet-, Közép- és Dél-Európa országaiban sikeresen végbe­megy a rendszerváltás, a glo­bális versenyben lényegesen meg fognak javulni a földrész kilátásai, esélyei; egy balsiker ellenben komoly terheket ró­na rá. Szükség van a Nyugat-, Ke­let-, Közép- és Délkelet-Euró­­pa országai közötti, cserealapon történő szolidáris segítségre. A földrész szegény és gazdag felekre való oszlását meg kell szüntetni. Segíteni kell az új demokráciákat, hogy a vezetés, a vállalkozók, a munkavállalók ne legyenek többé a kelet-euró­pai történelmi változások pusz­ta szemlélői. Erős szakszerve­zetek nélkül elképzelhetetlen Európa újjáalakítása. A kelet-, közép- és délkelet-európai re­formállamokat nem szabad kizárni Európából. Ellenkező­leg, már most éreztetni kell velük, hogy egy eljövendő eu­rópai közösségben egyenjogú helyzetük lesz. Az életszínvo­nal nagyfokú visszaesése miatt kialakuló új választófal a tár­sadalmi békét veszélyeztetné. A szociális Európa nem szorít­kozik önmagára, hanem igen­csak szolidáris az ún. harma­dik világ embereivel. A munkavállalók sikeres po­litikája érdekében a konferen­cia a következő elsőrendű cé­lokat tűzte ki: — Föl kell állítani egy sza­bad és demokratikus közössé­get, amelyben a társadalmi i­­gazságosság a szükséges piac­gazdaságot elfogadhatóvá teszi; ez erős társadalmi összefogást feltételez. — Az új demokráciában ki kell építeni, illetve meg kell erősíteni a független szakszer­vezeteket. Ehhez kiképzésre, tanácsadásra és információcse­rére van szükség. A szakszer­vezeti előadások keresztény­társadalmi mondanivalójának nagy szerepet kell kapnia. — Az új demokráciában ki kell építeni a társadalombizto­sítás működő rendszerét. — Olyan nemzetközi szak­szervezet-struktúrákat kell lét­rehozni, amelyek a problémá­kat partneri alapon és szolidá­risan képesek megoldani. ★ AZOK A „TITKOS” SZOVJET FEGYVEREK .Soha annyi szó nem esett a szovjet fegyverekről, mint az Öböl-háborút követő időszak­iban.­­ Igaz, adatoknak sem álltak bővében az erre éhes szakújságírók. Most azonban nemcsak, hogy nyilvánosságra kerültek az eddig szupertitkos­ként őrzött adatok, hanem a szovjet arzenál egy-egy jele­sebb darabja (akarva vagy in­kább akaratlanul) „ellenséges" szakemberek kezére került , akik nem késlekedtek kipró­bálni azokat. Íme néhány be­számoló a tapasztalatokról: Ami jónak találtatott Először a szovjet légierő büsz­keségét, a MiG—29-es vadász­bombázót vették górcső alá az amerikai berepülő pilóták. Az általuk (ki tudja, miért) Fulcrum-nak nevezett két haj­tóműves gépről igen jó bizo­nyítványt állítottak ki: felvehe­ti a versenyt akármelyik, az USA légtere­jénél rendszeresí­tett vadászgéppel. Azt azonban megjegyezték, hogy a kiváló repülési tulajdonságokkal ren­delkező gép megérdemelt vol­na egy fejlettebb Számítógép- Vezérelt célzó és navigáló rend­szert — amiben az amerikai gépek mégis fölényben van­nak. ... és ami nem Az a szovjet T—72-es harc­kocsi. A mérleget különben is az öböl-háború, egyesek sze­rint „soha-nem-volt" tankcsatái vonták meg, ahol a több ezer harcképtelenné tett T—72-es ellenében 4 (azaz négyes da­rab) amerikai A—1 kényszerült feladni a harcot. Ez magáért beszél... no meg az is, hogy a német egyesítés után „örö­költ“ 400 darab szovjet harc­kocsit a Bundeswehr szakértői minőségileg olyan alacsony színvonalúnak tartották, hogy még ingyen sem voltak haj­landók rendszerbe állítani. Tegyük hozzá, a megmérettetés a német Leopard—2 típusú harckocsikkal szemben történt, amelyik jelen pillanatban Eu­rópa egyik legfejlettebb harc­kocsija. Adalékul csak annyit, hogy a tankot kipróbáló­­ nyu­gatnémet személyzet egybe­hangzóan azt állította, hogy a szovjet lánctalpas olyan ké­nyelmetlen, hogy szerintünk nincs ember, aki egy óránál hosszabb kiöl. kibírna benne... csak el ne jusson ez a hír a szovjet harckocsizó egységek­hez, ahol a 8—10 órás „uta­zások“ mindennapi gyakorlat­nak számítanak. Amiről csak becslések vannak Ez a Világ legnagyobb inter­kontinentális ballisztikus raké­tája, a Nyugaton SÁTÁN-nak „becézett" SS—18-as. A kétlép­csős, folyékony üzemanyagú kolosszus egyszerre 10 termo­nukleáris robbanófejet képes eljuttattni akár 11 000 km tá­volságra , 250 méteres (be­csült!) pontossággal. Adatok szerint, a Szovjet­unió 308 ilyen rakétával ren­delkezik, ami egyben 3080 rob­banófejet is jelent. (legmann) RÉM ÁRT, H­A TUDJUK... Április 29.—május 4. között Budapesten nemzetközi menekült­ügyi konferenciát tartottak, a Magyar Országgyűlés emberjogi, kisebbségi és egyházi bizottsága, valamint a magyar belügymi­nisztérium menekültügyi hivatala rendezésében. A rendezvény célja az volt, hogy a tárgykörben nagy ta­pasztalatokkal rendelkező országok illetékes szakemberei meg­osszák tapasztalataikat a magyar hatóságokkal és szakemberek­kel, akik a jelek szerint a közeljövőben rendkívül súlyos, az ország lehetőségeihez mérten szinte megoldhatatlan problémák­kal találják szembe magukat. A tanácskozáson egyértelműen kifejezésre jutott, hogy a Ma­gyar Köztársaság ilyen irányú nemzetközi kötelezettségvállalá­sai meghaladják az ország jelenlegi teherbíróképességét, hogy erőforrásai és tartalékai nem képesek fedezni a valószínűsíthe­tő menekültáradat miatt keletkező gondok megoldását. A legfrisseb közvélemény-kutatási eredmények azt mutatják, hogy fokozódik a lakosság ellenérzése a bevándorlókkal és me­nekültekkel szemben, még azokkal szemben is, akik etnikai hovatartozásuk szerint magyarok. A köztudat hajlamos arra, hogy a bevándorlók és menekültek számlájára írja a fokozódó munkanélküliséget és a lakáshiányt. A zuhanó életszínvonal ha­tására valószínűleg fokozódni fog a bűnbak-pszichózis, illetve a közvéleménynek az a hajlandósága, hogy a menekültekkel szembeni eddigi viszonylag toleráns magatartás ingerültségbe, sőt ellenségességbe csapjon át. A tanácskozáson megfogalmazódott az a nyilatkozat, amely szerint a határokon túli magyarság érdekeinek, összetartozásá­nak, identitásának védelmében a szülőföldön való maradást kell szorgalmazni, nem az elvándorlást. Magyarország eltökélt szán­déka, hogy nem bátorítja többé az erdélyi magyarság áttelepe­­dését, és közös veszteségnek tekinti a szülőföld elhagyását. A magyar kormány továbbra is elkötelezi magát a határo­kon túli magyarság érdekeinek, összetartozásának, identitásának védelmében, és ennek célja, hogy elősegítse a magyarság szülő­földjén való boldogulását, megmaradását. A tanácskozáson az is hangsúlyt kapott, hogy a Magyarországgal szomszédos orszá­gokban zajló­­ társadalmi-gazdasági átalakulások, az útkeresés buktatói a magyar kisebbség elvándorlási hajlamait felerősítet­ték. Magyarország azonban nem vállalkozhat további menekült­­hullámok befogadására, mert erre nincsen meg az infrastruktu­rális háttér. A demokrácia és a jogállam kiépítésének időszaká­ban mindazok, akiket nemzetiségi hovatartozásuk miatt hátrá­nyosan megkülönböztetnek vagy egyenesen üldöznek a szomszé­dos országokban, és Magyarországon keresnek menedéket, a Ma­gyar Köztársaság által is aláírt menekültjogi egyezmény értel­mében egyéni elbírálás alá esnek. Az esetleges erőszakos ese­mények, fegyveres konfliktusok, polgárháborús helyzetek miatt menekülőket befogadják — legalábbis átmeneti jelleggel, haza­térésükig. A tanácskozáson elhangzott elveknek megfelelően fog ala­kulni a továbbiakban a magyar menekültügyi jogalkalmazás, a határállomásokon való szűrés és az ezzel kapcsolatos propagan­da is. A magyar menekültügyi hivatal felelős tényezőinek az az elvárásuk, hogy a szomszédos országok ennek szellemében korrektül tájékoztassák állampolgáraikat. TAGJA LEHET-E MAGYARORSZÁG A NATO-NAK? FÖL KELL ADNUNK A RÉGI SZLOGENEKET Három kérdés RUDAS ERNŐHÖZ, Magyarország bukaresti nagykövetébe: — Nagykövet úr, hogyan lát­ja ön az erdélyi magyarok át­­települését az anyaországba? — Az én megítélésem sze­rint egyetlen dolog állíthatja meg e folyamatot: az, hogyha ez a kisebbség, ez a nemzeti­ség itthon érzi magát Romá­niában. Addig is küszködünk az áttelepül­ésekkel, és küsz­ködnek azok is, akik áttelepül­ni akarnak. Nem kis elhatá­rozás előzi meg azt, ha valaki odáig jut el, hogy fölszámolva az eddigi éle­tben elért e­­mlményeik­et, anyagi javait hátrahagyva elmenjen egy má­sik országba. Hogy a nagykö­vetségen e téren pontosan mi­lyen statisztikai adatokkal rendelkezünk, naprakészen itt és most nem tudom. De a ’89- es eseményeket követően egy ideig megtorpant, majd a már­ciusi vásárhelyi események u­­tán ugrásszerűen megnöveke­dett a kitelepülni akarók szá­ma. Azóta valamelyest vissza­esett, de még mindig nyugta­lanító. — Önök a Magyar Köztársa­ságot képviselik Romániában Milyen a bukaresti magyar nagykövetség viszonya a ro­mán vezetéssel? — Kezdettől fogva, amikor elfoglaltam bukaresti állomás­helyemet, hangsúlyoztam, hogy föl kell adnunk azokat a régi szlogeneket, hogy testvéri, ba­ráti és egyéb más típusú kap­csolatok legyenek a két or­szág között. Megítélésem sze­rint ugyanis két ország között korrekt kapcsolatnak kell len­nie. Minden más minősítés az érzelmekből és a vágyakból táplálkozik. Magyarország mindig tartogat számunkra valamilyen megle­petést. Tavaly azzal a gondo­lattal játszott, hogy országa tagja lehet a NATO-nak. En­nek hallatára annak idején a budapesti nyugati diplomaták­nak torkukon akadt a szó. Ám a Magyar Köztársaság számá­ra kétségtelenül szóba jöhet, hogy a Varsói Szerződés fel­bomlása után semlegesség he­lyett a NATO-tagságot válas­­­sza. Elsősorban is amikor ta­valy nyáron a magyarok je­lezték, hogy az ország semle­gessé válik, a nyugati reak­ciókból kiderült: a nyugati ha­talmak garanciája nélkül ez a — Önöknek, magyar diplo­matáknak óriási szerepük van abban, hogy a román—magyar kapcsolatok normális mederbe terelődjenek, azután pedig fej­lődjenek. Ön szerint mekkora a szerepük abban, hogy a kapcsolatok valamelyest ja­vuljanak a közeljövőben? — A nagykövetségek szerepe általában megnő, ha két or­szág között a politikai dialó­gus nem a megszokott meder­ben zajlik. Ez sajnos jellemző a két ország mai viszonyaira, politikai kapcsolataira. Így a bukaresti magyar nagykövet­ség és a budapesti román nagykövetség is ugyanolyan szerepet teljesít. Természete­sen adódik elsősorban a kon­taktus fenntartása a kormá­nyaink, külügyminisztereink között, amelyért szakképzett emberek felelnek Általában semlegesség a szovjetek jó­akaratától függene. Másod­sorban a NATO, ellentétben a vele szemben álló szövetséggel, önkéntes tagok egyesülése, s ez a jövőben csatlakozókra nézve is érvényes marad. Har­madsorban a NATO sokkal in­kább mutatkozik közös érték­renden alapuló és jövővel ren­delkező szervezetnek, mint a Varsói Szerződés. Negyedszer egy politikai és nem katonai szervezet önként vállalt tagsá­ga biztosítékot adna Magyar­­országnak egy olyan Európá­hoz való csatlakozást illetően, amely „kicsi, de finom" dol­gokban különbözik az Európai Háztól. a diplomácia mint olyan, egy kicsit túl is van fetisizálva. A diplomaták is olyan emberek, akiknek a szakmájukat jól kell ismerniük, jól kell, hogy­­ ismerjék a fogadó ország hely­zetét, politikai viszonyait. Jó nyelvi ismerettel igyekeznek feltárni azokat a lehetőségeket, amelyek a dialógus felvételé­hez vagy folytatásához szük­ségesek. Ilyen értelemben a diplomatáknak is komoly a szerepük. Én bízom abban: a bukaresti magyar nagykövet­ség rendelkezik azokkal az emberekkel, akik alkalmasak, hogy e rendkívül nehéz és fe­lelősségteljes feladatot szín­vonalasan elvégezzék. Ugyan­akkor aki ezt a munkát kizá­rólag az eredmény oldaláról méri, könnyen hibás értékelést végezhet. KÁLLAI LÁSZLÓ

Next