Bihari Napló, 1993. július (4. évfolyam, 127-149. szám)
1993-07-01 / 127. szám
9 Sz.tT. olvasónk arról érdeklődik, hogy megilleti-e őt, másodfokú rokkantsági nyugdíjast utazási kedvezmény. Igen, az érvényben lévő törvényes előírások szerint ez a jog mindenfokú nyugdíjast megillet. Egyébként egyik előző lapszámunkban erről részletesen írtunk. • LJ. arról értesített, hogy az Italiana utca 22. szám alatt a negyedik tömbház végén engedély nélkül épített valaki garázst magának. Az illetékesek figyelmébe ajánljuk. „ Olyan különösen nézett rám a gázpalackkihordó, amikor átadtam az 1500 lejt, tán keveset adtam — kérdezi egy hölgyolvasónk. Nem, nem adott keveset, általában ennyit adunk, bár kevesebb is elég lenne — és egyben törvényes is. Egy szülő kérdéses figyelmeztetése: a gyerekek nyári szabadságukat töltik, teszik ezt még hosszú hetekig, naphosszat a tömbházak körül játszanak-verekednek, csak éppen a szabad idejük hasznos eltöltéséről nem beszélhetünk. Sok gyerek hasznosan tölthetné a vakációt, ha különböző szakkörökre járhatna és persze kirándulásokon vehetne részt. Mi, részünkről ajánljuk az Ady líceumban működő nyári tábort, és mindenekelőtt érdeklődjenek a régi pionírházban működő Gyermekklubnál (Múzeum utca). # Sokan kérdezik, mikor tart jogászunk ingyenes jogi tanácsadást. Ezt furcsálljuk, hiszen évek óta megtartjuk ezt a szerkesztőségben, minden hétfőn 14 órai kezdettel. # Sokat írunk a szakszervezetekről, különböző ipari egységekről, de megfeledkeztünk a szövetkezetekről, vélekedik egy olvasónk. És a szövetkezetiek, aktívak és nyugdíjasok egyaránt, nem kapják például sem a fizetés-, sem a nyugdíjkiegészítést, és sok egyéb problémájuk is van. Ígérjük, hogy hamarosan ellátogatunk szövetkezeti egységekbe is, mert nem ismeretlenek előttünk gondjaik. • Valaki kifogásolta, hogy például a Szacsvay-szoborhoz vezető kishídon megjavították a kivilágítást, körtefüzéreket szereltek fel, most, amikor az elektromos áram ára megugrott, de senki nem gondol arra, hogy időnként elseperjék a hídról a felgyülemlett szemetet. Továbbá azt is kifogásolja, hogy a központ utcáit minden éjjel fellocsolják, holott jobb lenne talán a parki virágokra gondolni. # F.A. az októberben esedékes Iványi Ödön-centenáriumra irodalmi esten történő megemlékezést javasol. Megszívlelendő javaslat, az irodalmi illetékesek gondolkozzanak rajta, hiszen a váradi újságírás atyjának emlékezetéről van szó. EUROMARKETING ÉS ÉLETVITEL A kis holland városhoz, Maastrichthoz fűződő nyugateurópai álmokból egy-egy gazdasági szaklapban megjelenő elemzés ébreszti fel a közös piaci politikusokat és az Európai Gazdasági Közösség Brüsszelben üldögélő „eurokratáit“. A londoni Financial Times legutóbbi felmérése — mely az „Európai életvitel" clmet kapta — kimutatta, hogy a tizenkettek 380 millió lakost rejtegető keblén belül távolról sem lehet homogén piacról beszélni, s a kereskedelem egyik mozgatórugójának tartott reklám is igen különböző hatással van az EGK más-más tagállamaiban élő fogyasztókra. A piackutatók jól tudják, hogy a fogyasztói szokások ismeretének hiányában nincs jó üzletmenet, s hogy a reklámot nem csak szórni kell minden elképzelhető csatornán keresztül, de törődni kell azzal is, hogy kiváltja-e a remélt hatást. A rangos szaklapban megjelent írás rámutat arra, hogy amíg a franciáknak például nagyon fontos, hogy egy új terméket egy híres személyiség mutasson be a fogyasztóknak, addig az angolokat alig érdekli, hogy kicsoda is prezentálja a piacra dobott árut. Olaszországban szintén nagyon fontos a harsány reklám, de a spanyoloknak csak egy harmada szentel figyelmet neki. Még azt sem lehet tehát kijelenteni, hogy a mediterrán vérmérséklet határozná meg az élénk színekhez , a dallamos reklámzenékhez való viszonyulást. A hollandokat például nem hagyja hidegen a hirdetések szövege, ők viszont akkor is megvásárolják az árut, ha nincs olyan szépen csomagolva. (Kérdés, hogy van-e egyáltalán csúnyán csomagolt portéka Hollandiában.) A sok különbség mellett azonos vonása a tizenkét tagállamnak, hogy a rádióreklám végnapjait éli, a figyelemfelkeltésre sokkal alkalmasabbak a színes magazinok, illetve a televízió. VV. I. PARLAMENTI EZ MEG AZ A Képviselőház ülésének fő vitatémája az a kormány részéről kért meghatalmazás volt, mely révén a végrehajtó szervek határozatokkal intéznék az ország ügyeit a parlamenti vakáció idején. A kormány arra vonatkozólag is szabad kezet kért, hogy szerződéseket köthessen és garanciákat nyújthasson külföldi hitelek elnyerése végett. Mi sem jelzi jobban a kérdés fontosságát, mint hogy a kormány több tagja, köztük Mi?u Negritoiu államminiszter, türelemmel végigülte az átlagosnál hosszabb munkanapot. A Képviselőház plenáris ülésén felszólalt Petru Lucinski, a Moldovai Köztársaság parlamentjének elnöke. Beszédében aláhúzta, hogy a két ország kapcsolatrendszerét európai szintre kell emelni. Elemi igény, hogy mindkét parlament egyeztesse, szinkronizálja a törvényhozás fázisait. Lucinski meglepően józan hangot ütött meg, kérte, hogy a Prut mindkét oldalán vegyék figyelembe a realitásokat, azt a tényt, hogy két független és szuverén állam kapcsolatainak továbbfejlesztéséről van szó. A történelem során Moldvában számos mentalitásbeli, demográfiai és etnikai változás állott be. Egyetlen meggondolatlan tollvonással újabb válsághelyzet állhat elő, mely újabb emberi tragédiák okozójává válhat. Lucinski szerint a jövőt illetően feltétlenül figyelembe kell venni a továbbiakban a választópolgárok véleményét is. EMBARGÓ-FEJLEMÉNYEK Galac kikötőjében tovább szerveződik az a bázis, amelyet az embargó betartásának ellenőrzésére hivatott minihajóhad tanyázó helyévé jelöltek. A flottilla erősítésére egy újabb német motorosnaszád érkezett, fedélzetén ENSZ-szakértőkkel. Nyolc állam, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország, Spanyolország, Dánia, Portugália és Hollandia diplomatái Calafatra utaztak, hogy áttekintsék azokat az intézkedéseket, melyeket az embargó-ellenőrzést koordonáló ENSZ-misszió hozott Románia, Bulgária és Magyarország felségvizein. Annak ellenére, hogy az ellenőrző szerveknek egyre nagyobb apparátus áll rendelkezésére, egyre több technikai felszereléssel és egyre számosabb személyzettel, mégis újból és újból előfordul, hogy rakoncátlan hajóskapitányok megkísérlik, és gyakran sikerrel végre is hajtják az embargótörést. A legutóbbi eset különlegessége, hogy éppen egy bolgár vontató hagyta el az ellenőrzés befejezése előtt, engedély nélkül Galac kikötőjét, annak az országnak a hajója, amelyik legszorosabb együttműködésben építette ki Romániával együtt az embargózárat. ARATOKRA VÁRNAK A MEZŐK (Folytatás az 1. oldalról) landóan „kopik“, utánpótlásról nem beszélhetünk. A munka dandárjánál számítanak szilágysági, Kolozs megyei, sőt magyarországi gépek segítségére is. Itt kell azt is megemlítenünk, hogy a román—német gazdasági együttműködés keretében német aratógépek érkeznek, amelyek aztán végleg nálunk maradnak és ellenértéküket két részletben törlesztik. Jól jön az egyezség, hiszen rendkívül előnyös pénzügyi szempontokból. A hét végén megkezdődik a búza aratása. Reménykedjünk, hogy kevés szemveszteséggel zárul. A terméseredményekről még korai lenne becslésekbe bocsátkozni, ám az árpa néhány helyen magasabb termésátlagokat hozott a tavalyinál. STRASBOURG! STRESSZ (Folytatás az 1. oldalról) ki, de legalábbis kedden egy elhibázott diplomáciai manőver hatását keltette. Attól függetlenül, hogy Budapest valóban joggal aggódik a Szlovákiában élő magyar kisebbség jogaival, illetve azok hiányával kapcsolatban, a parlamenti közgyűlésen elhangzott tartózkodás nem aratott összeurópai tetszést. A vita kezdetén elhangzott különböző állásfoglalásokból kiderült, hogy a nyugati országok nem osztják a budapesti kormány és törvényhozás aggodalmait. Tény, hogy a határozati javaslathoz a magyar küldöttség tagjai négy módosító indítványt is javasoltak, s ezek közül kettőt az ET el is fogadott. Imígy kikerült a szövegből a kollektív bűnösségről szóló rész, illetve bekerült egy fél mondat, amely arra kötelezi Szlovákiát, hogy a közigazgatási határok jövőbeni átszabása során vegye figyelembe a kisebbségi jogokat. A csatlakozási javaslat tegnap került a miniszteri bizottság elé, ahol a tegnapelőttivel azonos hozzáállásra lehet számítani a tagországok részéről, egyetlen kérdőjelként a magyar nagykövet szavazata maradt. Egyesek elképzelhetőnek tartottak egy budapesti fogantatású vétót, mások viszont úgy vélték, hogy Magyarország nem engedheti meg magának azt a diplomáciai különutasságot, hogy saját ellenszavazatával meggátolja Szlovákia teljes jogú ET-taggá válását. A strasbourgi eseményeknek Romániát érintő vonzatai is vannak, hiszen tegnap került sor a politikai bizottságban König ET-jelentéstevő országunkkal kapcsolatos végső ,raportjának“ felolvasására is, csakúgy, mint a finn politikus, Gunnar Jansen beszámolójának ismertetésére a romániai emberjogi helyzetéről. A viták után a tegnap estére várták König úr javaslatát, melyről a francia városban tartózkodó hazai képviselők kiderítették, hogy „pozitív“ lesz. Lapzártakor érkezett hír szerint az Európa Tanács miniszteri bizottsága Magyarország másodszori, Szlovákiára vonatkozó tartózkodása mellett Csehországot és Szlovákiát az ET teljes jogú tagjává választotta. (ner) JEAN-YVES CALVEZ KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPA Számvetés a kommunista korszak örökségével [I.] A nullpontra soha nincs visszatérés. Olyan korszakok elmúltával, melyekben az embereket és társadalmukat erősen átgyúrták, tovább hordozzuk magunkban élményeink nyomait, bármilyenek voltak is azok. A probléma mindenképpen jelentkezik, s az örökségben nehéz különbségeket tenni, válogatni a maradványok között szintén. Nyilvánvalóan ez a helyzet a kommunista korszak lezárulása után is. Hozzá kell tenni, hogy a kelet-európaiak közül sokan nemigen hajlanak a válogatásra, különbségtételre, szétválasztásra. Inkább mindent eltörölnének. Teljes megtisztulást kívánnának. Ismétlem azonban, ha átéltünk egy ilyen korszakot, a nyomai mindenképpen ott maradnak bennünk, akár úgy, hogy személyiségünket mégiscsak formálta a kor, akár úgy, hogy ellenálltunk neki (amennyiben egyáltalán volt ellenállás, hiszen ez általában meglehetősen korlátozott mértékű). Másrészről az ember nem is tudja pontosan, végül is mi származik ebből az élménycsoportból, és mi jön máshonnan. Mit tegyünk tehát azzal, ami nyomot hagyott bennünk? Nem általában fogok erről a kérdésről beszélni, hanem, mondhatni, bevezetés gyanánt, áttekintek néhány példát. Mindössze egyet-kettőt. Az Állam az agyakban Mély nyomot hagyott bennünk, hogy az Állam terjedelmes helyet foglalt el az életünkben, az agyunkban. Még az is elképzelhető, hogy akkora ellenállást váltott ki belőlünk, hogy immár semmi áron ne akarjunk „Államot“. Csakhogy az Állam valójában két dolgot jelentett, s a helyzet erősen ambivalens. Jelentett egyrészt — s legalábbis tudat alatt még mindig jelent — erőszakot, kényszert, hazugságot ... Másrészről jelentette az életet, lakást, munkát, mindent biztosító intézményt. Apai-anyai intézményt. Ma tehát egyrészt nyilvánvalónak látszik, hogy meg kell szabadulnunk az Államtól (az életünkben, az agyunkban); végeznünk kell ezzel a súlyos hatalommal. Egyesek néha egyenesen azt gondolják (olykor nyugaton is), hogy ahol Állam van, ott egyféle marxizmus (kommunizmus, elszemélytelenítő, felelősség-elhárító kollektivizmus) is feltétlenül jelen van. Kétségtelenül fontos, hogy az emberek újra fölfedezzék, maguk felelnek önmagukért, azért, hogy lakjanak valahol, hogy a házban maguk irányítsák a dolgokat, hogy hasznos és jó ügyekre szövetkezzenek egymással, gazdasági kezdeményezéseket tegyenek, munkát keressenek maguknak, sőt, hogy — részben legalábbis — egzisztenciájuk kockázataira is fölkészüljenek... Másrészről azonban az is nyilvánvaló, hogy újra meg kell találni a görcsök nélküli derűs viszonyt a politikai közösséghez és a politikai közösség eme lényegi szervéhez, az Államhoz. Jól felépített politikai közösség híján fennáll az a veszély, hogy a szívekből könnyen felfakadó zabolátlan erőszak mindenféle formái újra megjelennek. Az Állam ellentéteként az utóbbi években kedveltté vált „civil társadalom" önmagában nem elegendő. Egyetemes jóindulatra nem számíthatunk. És főképp arra nem számíthatunk, hogy a civil társadalmat mozgató minden egyéni és társadalmi érdek, óhaj automatikusan összeegyeztethető. Az is tény, hogy ma ellentmondások közepette élünk. Hiszen bármilyen nehézséggel találjuk is szembe magunkat, hajlamosak vagyunk azonnal az Államhoz folyamodni segítségért. Úgy gondoljuk, a gazdaság mégiscsak az Állam dolga, úgyszólván minden belső korlátozás nélkül. Nem sok kritériumát tudnánk megadni annak — ha egyáltalán ismerünk kritériumokat —, mit kell tennie az Államnak, és mit nem. Sürgős szükség volna arra, hogy újrakezdjék azokat a vizsgálódásokat, amelyeket az egyház e témában egy évszázadon át folytatott. (folytatjuk)