Fáklya, 1948. december (3. évfolyam, 296-324. szám)

1948-12-01 / 296. szám

2 Fil Kl Y A Berlin dolgozói tegnap tizenkét órakor egy emberként letették a kalapácsokat vé­sőket, megállított­ák a villamosokat, sztrájkba léptek, hogy részt vehessenek az E­nt­er den Lindenen rendezett tüntető felvonuláson, antikons tiltakoztak az imperialisták tervei ellen, amellyel ketté akarják választani Berlint. Berlin dolgozói világosan le­szögezték álláspontjukat a berlini kérdést illetően, amikor kijelentették: egységes berlini közigazgatást kívánnak s tiltakoznak a külön választás megtartása ellen. Az im­perialista nagyhatalmak most Berlint is arra a sorsra akarják juttatni, mint Nyugatné­metországot: munkáselbocsáj­tások, gazdasági és pénzügyi anarchia színterévé. — A franciaországi Szabadság-Béke Kongresszus kinyilvánította a francia dolgozók akaratát. Módi m­ost láthatja, hogy nem sokat ért el azáltal, hogy betiltotta a vasárnapra ter­vezett nagygyűlést. Az öntudatos francia munkások, parasztok és értelmiségiek inga­dozás nélkül mennek azon az úton, amely végül is az ország demokratizálásához vezet s olyan kormányt állít az ország élére, amely nem lesz hajlandó az imperialisták sze­kértoló­jaként felhasználni az országot.. A Béke-Szabadság Kongresszus hatalmas társa­dalmi mozgalommá fejlődött s a résztvevők miután kiad­ták a „Veszélyben Franciaor­szág“ jelszót, felszólították a francia hazafiakat, hogy védjék meg a köztársaság be­csületét s akadályozzák meg a kormány háborús politikáját.­­ A kínai néphadsereg előretörésének kétségtelen két komoly oka van az egyik és fontosabbik a néphadse­reg hatalmas (népi) ereje, a másik pedig a Kuomintang züllése. Érdekes a France Presse tegnapi jelentése, amely megállapítja, milyen komoly hibákat követett el né­hány Csang-Kai-Sek tábornok az északi védelmi vonalon. A néphadsereg könnyű szer­rel járt túl a 450 ezer katona felett rendelkező tábornokok eszén s szinte puskalövés nélkül kényszerítették őket visszavonulásra. E­lesett Szan Cso Peiping és T­ercsin­­g lodssáfa késsü Csiang-k­oi«S ®k Páris. A France Presse táv­irati iroda jelentése szerint a kínai néphadsereg egységek bekerítették és elfoglalták Peng-Put. Katonai szakértők véleménye szerint Csang-Kai- Sek tábornokai súlyos stra­tégiai hibát követtek el, ami­kor nem vették figyelembe a néphadsereg harcmódját és Yu-N­u-nál állóharcra ren­dezkedtek be. A France Presse megállapítja, hogy a Nankingtól 50 mérföldnyire lévő Vu-Hu-nál 200 ezer fő­nyi hadsereget összpontosí­tottak Csang-Kai-Sek tábor­nokai és megpróbálták fel­tartóztatni a néphadsereget. A néphadsereg azonban patkó alakban megkerülte a várost , így harcképtelenné tette a 200.000 főnyi Kuo­mintang hadsereget, amelyre pedig a Peiping-Tiencsin-i vonalon nagy szükség lett volna Csang-Kai-Seknek. Ka­tonai szakértők véleménye szerint minden valószínűség szerint rövid időn belül kény­telen lesz kiüríteni Pekinget és Tiencsint a Kuomintang hadsereg. Két kisebb várost vasárnap elfoglalt a néphadsereg. A Vu-Hunál elkövetett hi­bát ismételték meg Gsantg- Kai-Sekék Szu Cs­onál is, Szu-Csonál 250 ezer főnyi hadsereget hagytak hátra, hogy feltartóztassák a nép­hadsereg egységeit. Ezt a nagyfontosságú stratégiai pontot is azonban kénytelen volt feladni a Kuomintang.s most gyors visszavonulással Nanking felé siettetik a meg­tizedelt hadosztályokat. Veszélyben Franciaország Franciaország vezetői feltétel nélkül kiszolgálják az amerikai imperializmust A Szabadság és Béke Kongresszus a köztársaság megvédésére szólította fel a dolgozókat Paris. A France Presse je­lenti: Párisban végetért a Szabadság és Béke Kongres­­­szus. A kongresszus szóno­kai leszögezték: Franciaor­szág mai vezetői feltétel nél­kül kiszolgálják az amerikai imperializmust. A kongres­­­szusi kiküldöttek megállapí­tották, hogy a jelenlegi kor­mány veszélybe sodorja Franciaországot, s ezért fel­szólít a kongresszus minden ,,becsületes franciát“, hogy akadályozzák meg az impe­rializmus szándékát, s vesse­nek véget annak a politiká­nak, amely a háborúra készü­lők érdekeit szolgálja. A kongresszus végül fel­szólította a francia dolgozó­kat, miután kiadta a „Ve­szélyben Franciaország“ jel­szót — védjék meg Francia­­ország függetlenségét és a köztársaság becsületét. Tiltakozó sztrájkba kezdtek Berlin dolgozói BERLIN, (Rader) Az ADN hírügynökség jelentése szerint Berlin dolgozói hatalmas tömeg­mozgalomba kezdtek, tiltakozásul a nyugatberüni külön községi választások ellen. Kedden 12 ó-kor Berlin össz­e dolgozói sztrájkba léptek. Déluán pedig felvonulás volt az Unter den Liftdenén, a felvonuláson résztvevő do­gozók tiltakoztak a különválasztás megtartása és Berlin kettészakí­tása ellen. Berlin­ (Rador). Az ADN közli, hogy Ottomár, a váro­si tanács alelnöke november 27-én határozati javaslatot kapott 130 berlini vállalat dolgozói részéről új városi tanács alakítására és a tea munkaterv megvalósítására néz­ve. A Klisehsberg villannos­­központ dolgozói erélyesen tiltakoznak az ellen a kísér­let ellen, amely a fővárost „választások“ utján akarja kettészakítani és intézkedése­ket követel Berlin élelmezé­sének biztosítására. Szélesebb hatá sisrrel ruházta fel a Misnél Hizánsító Tanácsot Siesssissiä marsall Berlin. (Rador) Szokoloviszki marsall a németországi katonai közigazgatás főparancsnoka ren­delőtől, bocsátott ki a Német Gazdasági Tanács kiszélesítésére. Az okmány tartalma a követ­kező: ...A németországi szovjet öve­zet, demokrata fejlődése szoro­sabb kapcsolatot kíván a köz­­igazgatási hatóságok és a nép között. Ez meg kell könnyítse a köz­­igazgatási intézmények eredmé­­nyes tevékenységét, hogy meg­valósíthassák a lakosság élet­­színvonalának felemelésére irá­nyuló gazdasági terveket. Figyelembe véve a Német Nép­­tanács 1948 október 24-i ind­t­­ványát, valamint a demokrata pártok és szervezetek javaslatait, a német gazdasági életnek széles népi alapon való újjászervezé­sére vonatkozóan, elrendelem: 1. A német gazdasági bizottság tagjainak számát 36-ról 101-re emeljék fel, s annak többségét a nép által választott képviselők és a szovjet övezet népének de­m­okrata pártjai és szervezetei ál­­­ta kiküldött képviselők képez­zék. 2. Ennek következtében a kö­vetkező összetétele lesz a német gazdasági bizottságnak: a) 48 a nép által megválasztott képvi­selő. Minden 860 ezer lakos vá­laszt egy képviselőt a kö­vtkező­képpen: Szászország 15, Szász­ Ani­alt 12, Thüringia 8, Branden­burg 7, Mecklenburg lakossága 6 képviselőt, küld. b) Egyenként 3 képviselőt küld a következő öt demokrata párt, egységes szo­cialista párt, keresztény­demo­krata egyesület, szabadelvű demo­krata párt a demokrata paraszt­­párt és a demokrata nemzeti párt. c) összesen 10 képviselőt küldenek a dolgozók demokrata szervezetei és pedig­: hármat a német szabad szakszervezetek, kitt öt a parasztok kölcsönös se­gélynyújtási szövetsége, egyet a német ifjúság szabad egylete, egyet a demokrata nők egyesü­­lete, egyet, a közművelődési szö­vetség és kettőt a szövetkezetek. d) A német gazdasági bizottság egy elnökből alelnökből és tit­károkból ad A központi ellen­­őrző bizottság elnöke a főbb né­met közigazgatási igazgatók és a németországi közvagyon felett őr­ködő bizottság elnöke. 3. A német gazdasági bizottság új összeállt­ását ezen rendelet kilencmo fásától számított három héten belül foganatosítják. 4. A német bizottsági tanács­nak szükség esetén jogában ál új tagokat bevonni. 5. A német gazdasági bizottsá­got tanácskozásra kérik fel a német gazdasági bizottság és NagyborMn közigazgatási szervei közötti ügyekre vonatkozóan. 11 milliárd... 14 milliárd: Pénzügyi káosz Nyugatnémet­országban Berlin. (Rador) Az ADN közli a Majna—Frankfurtból hogy a nyugatnémetors­zági gazdasági helyzet napról napra súlyosbo­­dik. A pénzügyi körök nyilatkoza­tai szerint a pénzforgalom tel­jesen ellenőrizhetetlenné vált és senki sem tudja pontosan, hogy milyen összegű nyugati német márka van forgalomban. A né­met hatóságok 11 milliárd­ra, az amerikaiak pedig 14 milliárdra becsülik ezt az összeget. Nea<pe*!ötezer vasasi munkásf­atDots&ircnak Bizó^ld&an Berlin. (Radar) A németországi katonai közigazgatási hatóságok parancsára Bizoni­ában 45 ezer vasútfi munkást bocsátanak el. Az ADN közli, hogy ez az intéz­kedés az amerikai nagytőkések kívánságára történik, akik befek­tetéseket eszközöltek Bizonia vasútjaiba. A szakszervezetek ki­jelentették, hogy ezeknek a tö­meges elbocsátásoknak súlyos po­litikai következményei lesznek. Nagynem­flségB italosai leszerelést zs&kman­yoHolt a görög szabad Ognard­ soft Szabad Görögország. (Ra­dor.) November 23-án a SinLat Shcon helységben a demokrata hadsereg megfu­­tamította a támadó monar­­chofasisztákat és kiinduló ál­lásukba kényszeritette őket vissza. A monarcho-fasiszták 160 embert vesztettek. A néphad­sereg tüzérsége öt repülőgé­pet lőtt le és nagymennyisé­­gű fegyvert, lőszert és kato­nai felszerelést zsákmányolt. Az ngol Kommunista Párt és a Szabadelvű Párt tiltakozott a katonai szolgálati idő meghosszabbítása ellen London, (Reider) Angliában erősödik a katonai idő meghos­­­szabbítá­sa elleni népmozgalom. Az eddigi egy éves kötelező ka­tonai szolgálatot ugyanis, mint már beszámoltunk róla, 18 hó­napra akarja felemelni az angol hadügymini­pszter. Hétfőn két kommunista képviselő benyúj­totta az Alsóházban tiltakozását a kr.T­ nágy­el­vek ellen. Leszö­gezték hogy a katonai idő meg­­hosszabbítása nyilván annak a bizonyítéka, hogy a kormány­nak háborús szándékai vannak. A kommunista képviselők til­­takozásával egyidőben a Szabnn­elvű Párt 18 hasonló forgra Jegy­ ifikét nyújtott be.

Next