Fáklya, 1960. február (15. évfolyam, 26-49. szám)
1960-02-02 / 26. szám
VUAG PPOMTAVJAI EGYESPIJETERI KIYH AZ RMP NAGYVÁRAD TARTOMÁNYI BIZOTTSÁGA ÉS A TARTOMÁNYI NÉPTANÁCS NAPILAPJA XV. évf. 26. sz. 1960. Február 2 kedd 4 oldal ára 20 ban! Az Ifjúmunkás Szövetség énekés táncegyüttesének előadása Az RNK Opera- és Balettszínházában szombaton este az Ifjúmunkás Szövetség ének és táncegyüttese előadást tartott a balkáni és adriai országok ifjúságának és főiskolásainak találkozóján részvevő küldöttek tiszteletére. A sikeres előadás műsorán hazafias és tömegdalok, román népzene, a balkáni és adriai országok népeinek dalai és táncai szerepeltek. N. Sz. Hruscsov elvtárs fogadta a Román Munkáspárt küldöttségét MOSZKVA (Agerpres). — TASZSZ: N. Sz. Hruscsov elvtárs, az SZKP KB első titkára január 30- án fogadta a Román Munkáspárt küldöttségét, amely részt vesz az európai szocialista országok kommunista és munkáspártjai képviselőinek a mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatos tapasztalatcseréjén Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársat, az RMP KV első titkárát, Chivu Stoica elvtársat, az RMP KV Politbürójának tagját, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának elnökét, Mogyorós Sándor elvtársat, az RMP KV Politbürójának tagját, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának alelnökét és Alexandra Biriodeanu elvtársat, az RMP KV tagját, a Román Népköztársaság Minisztertanácsának alelnökét. N. Sz. Hruscsov elvtárs meleg baráti légkörben megbeszélést folytatott a Román Munkáspárt küldöttségének tagjaival. A megbeszélésen jelen volt A. A. Jepisev, a Szovjetunió bukaresti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. I. Sz. Hruscsov távirata a balkáni és adriai országok ifjúsága és főiskolásai találkozójának részvevőihez N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke a következő üdvözlő táviratot intézte a balkáni és adriai országok ifjúsága és főiskolásai bukaresti találkozójának részvevőihez: Kedves barátaim! Teljes szívből köszöntöm a balkáni és adriai országok ifjúsága és főiskolásai találkozójának részvevőit. Nagyon helyes, hogy Európának e térségében élő fiatalok összegyűltek a béke és a népek közötti barátság megszilárdítása céljából. Az ilyen találkozók nagyszerű lehetőséget nyújtanak arra, hogy jobban megismerjétek és jobban megértsétek egymást. Most, amikor oszladozni kezdenek a világra boruló háborús veszély jellegei, egyre nagyobb jelentőségű minden olyan akció, amelynek célja fejleszteni a népek közötti megértést és barátságot. Az ilyen világban csak örülni lehet annak, hogy ti, az egykor Európa puskaporos hordójának tekintett térség országai ifjú nemzedékének képviselői a béke megszilárdítása fennkölt céljainak nevében találkoztatok. A világ népei követelik, hogy a kormányok egyezzenek meg az általános és teljes leszerelés kérdésében. A Szovjetunió Legfelső Szovjetje nemrég törvényt fogadott el a Szovjetunió fegyveres erői létszámának újabb és jelentős csökkentéséről. Meggyőződésünk, hogy ez az intézkedés erős visszhangot kelt a népek körében, beleértve az egész földkerekség ifjúságát is. A balkáni és adriai országok ifjúsága és főiskolásai sokat tehetnek azért, hogy ez a térség atom- és rakétafegyvermentes békeövezetté alakuljon át, hogy kifejlődjék ez országok népeinek együttműködése és barátsága. Teljes szívből kívánom a találkozó részvevőinek, hogy népeik javára sok sikert érjenek el a tanulásban és munkában, nemes céljaik megvalósításában. Moszkva, 1960. január 30. N. HRUSCSOV Újabb erőteljes szovjet ballisztikai rakétát indítottak útnak A rakéta az előre meghatározott térségben hullott a Csendes-óceán vizébe MOSZKVA (Agerpres) A TASZSZ közli: Naprendszerünk bolygói felé irányuló kozmikus repülések végrehajtását és a Föld többlépcsős nehéz mellékbolygóinak útnak indítását célzó nagyerősségű ballisztikai rakéták megszerkesztésének terve szerint ez év január 31-én útnak indították a második ilyen nagyerősségű rakétát. A rakéta utolsó előtti lépcsője az utolsó lépcső makettjével ez év január 31-én moszkvai időszámítás szerint 19:58 órakor az előre meghatározott térségben elérte a Csendes-óceán felületét. Az utolsó lépcső makettjét a repülés ideje alatt megfigyelték a levegőben, s vízre esésekor a hajókon elhelyezett optikai és akusztikai állomások jelezték a becsapódás pontját. A mérések adatai újból bebizonyították a rakéta irányító-berendezésének pontos voltát. Az ez év január 31-én végrehajtott kísérlettel sikerrel véget ért a rakéta megvalósításának vonatkozó szakasza. Ezzel kapcsolatban a TASZSZ hírügynökséget felhatalmazták annak közlésére, hogy a TASZSZ hírügynökség 1960 január 8-i közleményében ismertetett koordináták között megjelölt terület határidő előtt, február 1-én felszabadult a hajózás és a légi közlekedés számára. Az fizetnek és vállalatok munkaközösségei lelkesen válaszolnak az Infrafirea. szerszámgépgyár dolgozóinak versenyfelhívására Egy egy hazafias kezdeményezés, vagy felhívás döntő tényező az éves tervek idő előtti teljesítésében. Tartományunk iparvállalatainak dolgozói a múlt év folyamán kimagasló termelési sikerekkel válaszoltak a versenyfelhívásokra, s ez éves tervük határidő előtti teljesítésében és a megtakarított összegek létrehozásában nyilvánult meg. Ebben az évben elsőnek a szerszámgépgyártók hívták versenyre tartományunk valamennyi iparvállalatának dolgozóit. Alig néhány napja, hogy elhangzott a felhívás, s a párt vezette dolgozó nép, az üzemek és a gyárak munkaközössége lelkeshangú válaszokban mutatta ki együttérzését pártunk célkitűzéseinek mielőbbi valóraváltásáért. Az alábbiakban két választ közlünk: k a termelékenységi mutatószámot 2 százalékkal haladjuk túl. — a fajlagos faanyag felhasználás, valamint a kitermelési veszteségek csökkentése révén ebben az évben legalább 2 százalékos faanyag megtakarítást érünk el, amely több mint 20.000 köbméter faanyag megtakarítását jelenti. — a vágterületeken, a völgyekben és az erdőkben összegyűjtjük a kitermelés után maradt hulladékot és így 100 vasúti kocsira való faanyagot értékesítünk. •— erdősítési tervünket legkevesebb 3 százalékkal haladjuk túl. Fenti vállalásainkat olyan időszakban tesszük, amikor országunk dolgozói és így az Erdőgazdálkodási Vállalat is egyre kimagaslóbb eredményekkel akarja köszönteni a RMP III. kongresszusát IONUT VASILE mérnök, a Tartományi Erdőgazdálkodási Vállalat igazgatója A Tartományi Erdőgazdálkodási Vállalat dolgozóinak válasza A RMP KV 1959 december 3—5-i plenáris ülésén megjelölt irányelvek szellemében, amely szerint 1900 ban még nagyobb gonddal kell gazdálkodnunk a faanyaggal, még ésszerűbben, még gazdaságosabban kell felhasználnunk az erdők kincsét, valamint azért, hogy továbbra is csökkenthessük a kitermelési költségeket, vállalatunk valamennyi egységéhez tartozó kitermeléseknél. erdőmunkásaink technikusaink és mérnökeink körében lelkes visszhangra talált a nagyváradi Infrafirea szerszámgépgyár dolgozóinak versenyfelhívása. Elemezve lehetőségeinket — a következő vállalást tesszük: — ez évi össztermelési tervünket 4 százalékkal haladjuk túl. — a takarékossági mozgalomnak valamennyi tevékenységi ágra történő kiterjesztésével (mint kitermelés, szállítás, erdősítés, építkezési és szerelési munkálatoknál, az alapvető javításoknál és a feldolgozó üzemegységeknél stb ) összesen 1.500.000 lej terven felüli megtakarítást valósítunk meg — a tervben megjelölt mun- (Folytatása a 3. oldalon) Lelkeshangú avatóünnepségek Székelyhid rajonban Az utóbbi időben Székelyhid rajonban több kollektivizált falut avattak. A dolgozó parasztok meggyőződve a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről, pártunk irányvonalát követve, mind többen kérik felvételüket a már meglévő kollektív gazdaságokba, vagy új egységet szerveznek. Az elmúlt héten már beszámoltunk arról, hogy Kágya és Csokaly dolgozó parasztsága a már meglévő kollektív gazdaságba tömörült, s vasárnap újabb, kiemelkedő eredménynek lehettünk szemtanúi. Az érkeserüs és az asszonyvásári dolgozó parasztok a kommunisták példáját követve — az önkéntesség szigorú tiszteletben tartásával — kollektív gazdaságot szerveztek. Így egyesült a község, illetve falu valamennyi dolgozó parasztja. Az avatóünnepségekről az alábbiakban számolunk be: mezőgazdasági társulást, amely megalakulásakor 47 családot és 74 hektár földet foglalt magába. A szövetkezeti gazdálkodás egyre nagyobb teret hódított, s 1957-ben újabb mezőgazdasági társulást avattak, míg 1959 február 21-én sor került a harmadik társulás felavatására, ami a község szövetkezetesítését jelentette. A társult parasztok — akik most már ismerték a szövetkezeti gazdálkodás előnyeit — egyre nagyobb érdeklődéssel figyelték a szomszédos éradonyi kollektív gazdaság eredményeit. Míg az adonyi kollektivisták az elmúlt évben 23 mázsás búzatermést takarítottak be hektáronként, az érkeserüs társulások terméseredménye alig érte el a 20 mázsát. A társult parasztok látva a hektárhozam növelésének lehetőségeit, élénk érdeklődést tanúsítottak a kollektív gazdálkodás iránt. A politikai felvilágosító munka sem hiányzott. A község kommunistái eredményesen népszerűsítették a nagyüzemi gazdálkodás felsőbbrendűségét. A tekintélyesebb gazdák — mint Balogh Vince, Amászka Károly, Szakács Lajos, ifj. Stefan Miklós, Lovas Sándor elsőnek írták meg kérvényeiket — belátták, hogy a kollektív gazdaságban jobb lehetőség kínálkozik a hektárhozam növelésére és a mellékgazdasági ágak fejlesztésére. A kezdeményező bizottság — amelynek elnöke ifj. Stefan Miklós kommunista volt — eredményes munkát végzett. Január 27-ig 581 család írta meg felvételi kérését az alakuló kollektív gazdaságba. Az avató ünnepségre vasárnap került sor. Ezen a gyűlésen újabb 22 dolgozó paraszt adta be felvételi kérését, s így a kollektivisták száma 603-ra, a földterület pedig több mint 1560 hektárra növekedett. Az ünnepi gyűlésen részt vett Pusztai Imre elvtárs, a tartományi pártbizottság bürójának póttagja, aki hozzászólásában értékelte azt a munkát, amelyet az érkeserüs dolgozó parasztok a kommunisták példamutatásával a község kollektivizálásáért kifejtettek. A közgyűlés lelkes bizakodó hangulatban folyt le. Egyik fontos napirendi pontja a vezetőtanács megválasztása volt. A tagság jól tájékozódott, amikor elnöknek Zugi Csorba Józsefet választotta, aki már számtalanszor tanújelét adta szaktudásának és a közvagyon iránti megbecsülésének. A vezetőtanács többi tagja is mind hozzáértő, lelkiismeretes ember. ASSZONY VÁSÁRON Ünnepre virradtak vasárnap Asszonyvásár dolgozó parasztjai. Az ébredő falu ünnepi köntöst öltött Vörös és nemzeti színű zászlókat lengetett a hideg téli szél. Az utcákon ünneplőbe öltözött asszonyok, férfiak igyekeztek a kulturház felé: sorsukról, jövőjükről határoz ÉRKESERÜBEN Sok érdekes eseménynek volt már tanúja az érkeserüi kulturház. Itt gyűltek össze a község dolgozó parasztjai, hogy 1952-ben felavassák az első Felvételünk az érkeserüi kollektiv gazdaság avatásának napján a kultur otthon előtt készült A nyomdaipari dolgozók válasza i, a Nagyváradi Nyomdavállalat munkásai, technikusai és mérnökei, elemezve az Infrafirea szerszámgépgyár dolgozóinak felhívását, amely az 1960-as évi tervfeladatok túlszárnyalására, valamint a megtakarítások növelésére hívja fel tartományunk iparvállalatainak dolgozóit, elhatároztuk, hogy mi is részt veszünk ebben a versenyben. Meggyőződésünk, hogy az Infrajirea szerszámgépgyár munkásainak felhívása visszhangra talál tartományunk összes iparvállalataiban és így a vállalások teljesítéséért indított szocialista munkaverseny hozzájárul az 1960-as évi terv határidő előtti teljesítéséhez. Az RMP KV 1959 december 3— 5-i plenáris ülésén hozott határozatok értelmében a Nagyváradi Nyomdavállalat is megnövekedett tervfeladatot kapott. Ez évi tervünk termékeink 4—16 százalékos növekedését irányozza elő az 1959-es teljesítménnyel szemben. Üzemünk munkaközössége elemezve az előttünk álló lehetőségeket, válaszképpen a szerszámgépgyártók versenyfelhívására, a következők teljesítését vállalja az 1960-as évre: — az évi össztermelési terv 1,5 százalékkal való túlteljesítését. — az árutermelési terv 1 százalékkal való túlteljesítését. — 1 százalékos növekedést a munkatermelékenységben. — a minőségi mutatószámok 2 százalékos javítását — a papíranyag fajlagos fogyasztásának csökkentésével 40 000 lej értékű paipír megtakarítását, — a megtakarítási mozgalom kiterjesztésével terven felül 50.000 lej megvalósítást. Pártunk III. kongresszusának tiszteletére vállaljuk, hogy az első negyedévi össztermelési tervünket 2 százalékkal, míg az árutermelését 1,5 százalékkal túlteljesítjük. Ezeket a vállalásokat úgy szándékszunk valóra váltani, hogy növeljük a munka termelékenységet és teljesíteni fogjuk az erre az évre kidolgozott műszaki-i szervezési terv minden egyes pontját. Minden erőnket latba vetjük a belső erőtartalékok feltárásáért és hasznosításáért. Ugyanakkor arra törekszünk, hogy még jobban kihasználjuk a gépek teljesítőképességét, mégpedig úgy, hogy a gépszedő osztályon 6, a gépteremben 4, és az offsett osztályon 7 százalékkal növeljük a gépek kihasználási mutatószámát a múlt évivel szemben. A megtakarítások elérése érdekében a fajlagos anyagfogyasztás csökkentésén kívül figyelembe veszünk és alkalmazunk minden olyan újítási és ésszerűsítési javaslatot, amelyek újabb megtakarításokat eredményeznek. Pártalapszervezetünk irányításával minden lehetőségünk megvan arra, hogy valóra váltsuk vállalásainkat, tudván azt, hogy ezzel nemcsak tartományunk, hanem drága hazánk, a Román Népköztársaság fejlődéséhez és dolgozóink életszínvonalának emeléséhez is hozzájárulunk. DEUTSCH ERNŐ, Nagyváradi Nyomdavállalat igazgatója KRAUSZ ÉVA a pártalapszervezet titkára MACSINGA GÁBOR, az üzembizottság elnöke A pártkabinet közleménye Szerdán, február 3-án, délután 17 órakor a tartományi pártkabinetben megtartják az V. és VI. leckét a következő román és magyar nyelvű pártoktatási körök propagandistái számára: 1. Az RMP szervezeti szabályzata 2- Első-másodéves esti tanfolyam 3. Politikai gazdaságtan I. II. év 4. Konkrét gazdasági kérdéseket tanulmányozó között.