Falvak Dolgozó Népe, 1973 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-03 / 1. (1334.) szám
r PETŐFI A HÍDON — Banner Zoltán vallomása a költő időszerűségéről — Sokan úgy tartják, hogy a földműves ember számára még mindig Petőfi a költő. Nincs is ebben semmi meglepő, hisz neve egy olyan korban vált eggyé a költő fogalmával, amikor nemcsak a magyar szabadságharc ügye, de az európai népek szabadsága is kockán forgott. Egy költő nagysága azonban sosem a múltjában, hanem a jelenében van. Ez a százötvenéves évforduló kitűnő alkalom arra, hogy szembenézzünk a felénk közelítő Petőfivel, s világosan lássuk : tulajdonképpen miért ő számukra a költő ? ! Azt hiszem, hogy Banner Zoltán hatodik előadóestje (Petőfi a hídon) azzal teszi a legnagyobb szolgálatot, hogy segít ezeknek a kérdéseknek a tisztázásában. Marosi Péter írja róla az Utunkban : „Banner Zoltán egészen a fehéregyházi hídig követi nyomon kétszer negyven perces előadóestjén Petőfi Sándort — nem is a költőt, hanem a korát meszsze megelőző népforradalmárt, nemcsak a nép— Mi késztetett arra, hogy megszemélyesítsd Petőfit ? — Már átválogatás során arra kerestem választ : mi kell nekünk ma, 1973-ban Petőfiből? Mi az, ami nemcsak emlék és irodalomtörténeti érték vagy egyszerűen adat? Azt kutattam fel Petőfi életművéből, ami ma is olyanszerűnek tűnik, mintha most tette volna le egy szerkesztőségi asztalra —,két kiszállás között. Csakis azt akartam mondani tőle, és úgy mondani, ami nekem is problémám. Mert talán egyetlen korban sem kereste az ember, anynyira a választ a lét alapvető kérdéseire, mint manapság. Hisz sosem volt ennyire veszélyeztetve, és nem is volt akkora távlata. Ebből a gondolatkörből nem lehet kitérni még Petőfi-versek szavalása közben sem. Erre akkor jöttem rá, amikor a prózáját olvastam. Meggyőződhettem, hogy Petőfi számunkra sokkal több, mint a zsánerképek és szerelmesversek szerzője, sokkal több, mintha csak szabadságharcos költő volna. Európa egyik legérzékenyebb lelkiismerete volt a múlt század közepén ! De prózájában nyilatkozik meg igazán a magával is viaskodó költő, a gondolkodó Petőfi, az önmagával és a társadalommal is harcban álló prométheuszi alkat, aki többet tudott a jövendőről annál, semhogy belenyugodhatott volna a kora által diktált végzetszerűségbe. Így vált műsorom gerincévé Petőfi prózája , és a benne megtestesülő kíméletlen, önvizsgáló hangot a versek csak kiegészítik, illetve még inkább felfokozzák. Tehát megfordult az arány : az én műsoromban a versek váltak naplószerű vallomásokká. A próza veszi át azt a néptribuni szerepet, amit ő a verseinek szánt. Ezzel , montázzsal akartam érzékeltetni : nem én emlékezem róla, hanem őt beszéltetem. Ahogy föt év távlatából felénk közeledik újra. — A kritikai értékelések szerint ez a Petőfi-est kiemelkedik előző műsoraid közül, minőségileg egészen más értéket képvisel. Szerinted mivel magyarázható ez a megérdemelt siker? — Mindig is egész életművet akartam bemutatni, de a teljességet az életmű egy-egy vonatkozására hangszerelve. Ebben az esetben is , Petőfinek mint Európa lelkiismeretének az időszerűségére helyeztem a hangsúlyt, s ennek érdekében azt emeltem ki az életműből és abból építkeztem, ami forradalmárt, hanem ennek iszonyatos belső drámáját — s ahogy e hídra ér vele, egy-két mondattal be is fejezi Petőfi-szövegekből szőtt mondandóját és szinte elfúlva szalad ki a reflektorfényből, a pódiumról. Ennyit akart „csak“ mondani. De ez a mondanivaló a legtöbb, amit eddig nálunk Petőfiről kimondtak. A legtöbb, mert a legújszerűbb és a legmeggondolkoztatóbb.“ ; „Pedig nem állítja előtérbe a népdalokat teremtő Petőfit, a „vad“ és „póki“ szegénylegényt, akit annyit támadott a korabeli kritika, de azt a biedermeier érzelmességet sem, amit úgy megutáltattak velünk negyedkézből vett érzeményeket fércelő negyedrangú epigonok. Vagy nem vet éles fénysugarat a mesemondóra, de a barikádhősre sem. Hát akkor mi marad Petőfiből ? Marad az ifjúember, aki a fehéregyházi hídon, cári ágyúkkal szembenézve, végsőkre felkészülve villanásokban éli újra és teszi kérdésessé egész életét.“ ezt a célt a leghatékonyabban szolgálhatta. Minőségi különbséget abban látok, hogy ebben az esetben sikerült a legjobban tolmácsolnom saját mondanivalómat ! A felelősségérzet emberi vonása ragadott meg. Én magamat is felelősségteljes embernek ismerem. A Petőfi felelősségérzetében pedig nagyon sok bátorításra, rokonhangra találtam. Ami engem a művészetírásban is segíteni fog. Lényegében, így akarok segíteni ezzel a műsorral —■ mindenkinek ! — Miért épp ezt adtad címül : Petőfi a hídon? — Petőfi mint gondolkodó, mint önvizsgáló alkat a legidőszerűbb, a legmaibb. Ezért lehet híd ma az irodalom és a legszélesebb néptömegek között. Ma is ő az, aki a leginkább összeköt bennünket Európával. .. — Úgy tudom, hogy egész télen járod ezzel a műsorral az országot... — Felkészülés közben mindig azt képzeltem el, az iskolások és értelmiségiek pódiumáról ezzel a műsorral lépek majd a modern értelemben vett népi közönség elé. Elgondoltam , milyen jó lesz, ha majd fellépek végre falun is. .. De ugyanakkor rettegtem : hogyan fogadja az én Petőfimet ez a közönség? ! Számára nem is Petőfi tán. Nem erre emlékszik. Hisz annyiszor kisajátították már Petőfit ! S a Petőfi-versek pátosza miatt oly könnyű volt kijátszani őt minden politikai rendszernek. .. Tudom, mindenütt több verset várnak és kevesebb prózát. Mert így szokták meg, és mert a költő prózáját minden korban mellőzték. Vigasztal azonban az a tudat, hogy mindenütt tartanak mostanában Petőfi-esteket. Sokan fognak azokon szavalni. És felkorbácsolják az érdeklődést ismét Petőfi iránt. Így könnyebb lesz elültetnem az önvizsgálatra serkentő magvakat. — Azt hiszem, fölösleges minden aggodalom. Annál is inkább, mivel az első próbát már december 18-án kiálltad. Milyen élményt jelentett számodra a kövendi előadás? — Körülbelül kétszázan hallgatták végig a műsort olyan halálos csendben, mint a kolozsvári rádióstúdióban, vagy a marosvásárhelyi előadáson. Annyira éreztem a felelősség terhét, hogy már előzetesen kimentem a nézőtérre és bevezettem az estet , ne lepődjenek meg . Vegyék úgy, hogy én csak azt választottam ki Petőfi életművéből, amit én is meg szeretnék írni, de nem tudnám olyan hatásosan, mint Petőfi ; én a teremben ülők gondolatait is szeretném tolmácsolni, az őket foglalkoztató kérdésekre is választ szeretnék adni. Alig fejeztem be az előadást, hát szólítanak ki a nézőtérre. És akkor felállt Pálffy Lőrinc bácsi, és egy öt perces kis eszmefuttatásban olyan ragyogóan összefoglalta mindazt, amire az egész műsort építettem, hogy a végén nem is tudtam , melyikünk adta elő hatásosabban. Nem dolgoztam tehát hiába. Meggyőződésem, hogy minden falusi ember, aki olvasni szokott, ha nem is tudja úgy elmondani véleményét, mint Pálffy bácsi, de egész biztos azokkal a gondolatokkal gazdagodik, mint ez a kövendi gazdálkodó. .. De hát ez a Petőfi érdeme. — Szeretném, ha idéznéd is Pálffy bácsit... — Nagyjából ezt mondta : Banner Zoltán úgy emlékezett velünk együtt Petőfire, mintha ebből a kicsi faluból indult volna el a költő. Mint aki a szemünk láttára olyan szárnyakat növesztett magának, amelyekkel nemcsak a mi egünk felett tudott repülni, de egész Európa felett. Ezek a szárnyak elmosódtak az időben, örvendünk, hogy jött valaki és lefújta róluk a port. Hogy ismét fényesen suhogjanak Európa fölött. — Konkrét útiterved? — Egymás után kapom a meghívásokat, telefonon vagy levélben s mindenikre azonnal válaszolok, megjelölve az időpontot , mikor tudok indulni. Január 10-én például Csíkszereda és Székelyudvarhely útiránnyal indulok el, február elején pedig Szatmár megyébe és Nagybánya környékére...’ — Nagyon szépen köszönjük válaszaidat, és kívánjuk, hogy mielőbb és minél többször megismétlődhessen a kövendihez hasonló élményed. Olvasóinknak pedig megígérjük, hogy Szerdától szerdáig című rovatunkban rendszeresen hírül adjuk Banner Zoltán előadóestjeinek helyét és időpontját. Lejegyezte : CSEKE PÉTER EGY ROMÁN KÖLTŐ PETŐFIKÉRE Petőfi útja a román olvasói és irodalmi tudatban immár eléggé ismert, könyvtárnyi munka született róla. Eminescutól kezdve, aki joggal nevezte a legnagyobb magyar nemzeti költőnek, egészen a ma élő és alkotó román költőkig, írókig igen sok nevet idézhetnék fel azok közül, akikre maradandó hatást gyakorolt megismerkedésük a magyar nép legnagyobb költőjével. Több mint száz esztendeje fordítják, minden nemzedék újra és újra kötelességének érzi, belső parancsból, hogy mind tökéletesebb tolmácsolásban megszólaltassa románul. Ebből az örökké többre törekvésből született meg például Şt. O. Iosif, Octavian Goga és mások után, Eugen Jebeleanu Petőfije, a román költészet mai fejlettségén, az eredeti nyelvi telítettségével. Ezúttal azonban nem a román Petőfi-fordítókról akarok szólni, hanem egy jelentős mai román költőről, aki talán nem is fordított túl sokat Petöfi műveiből, de életre szólóan magába szívta éltető szellemét, költészetébe beleolvasztotta a maga Petöti-élményét. Ez a román költő Mihai Beniuc. Alkalmam nyílt többször is elbeszélgetni vele Petöti-emlékeiről, a magyar költő hatásáról, legutóbb éppen a bukaresti televízió magyar műsorának nézői előtt. Kötetlen beszélgetés volt ez, tehát előre nem egyeztettük a kérdéseket és a válaszokat, s így amit mondott, csakugyan benne élt, minden előzetes felkészülés nélkül fogalmazta meg, magyarul, az élményeit. Döntő élmények voltak ezek. Beniuc számára Petőfi az első költőt, magát a költészetet jelentette. És tegyük hozzá : szerencsés élmények. Hiszen a paraszti világból jövő Beniuc egy olyan költő műveiben ismerhette meg a költészet erejét, aki szintén a falusi életből indult el irodalmi útjára, egy alföldi kisvárosban született, egész élete harc volt és küzdelem, lobogás és másokat fellobbantás egy eszme nevében. Azon, hogy Beniuc ma is kiválóan idéz Petőfi-sorokat, egész verseket, talán nincs miért csodálkoznunk. A gyermekkori élmények nagyon mélyre ivódnak, kitörölhetetlenül. De az a következetesség, amellyel Beniuc mindegyre megváltja hűségét Petőfi Sándor iránt, az már nagy szeretetet és tiszteletet érdemel. Egyik bizonyítékát éppen ebben látom annak, hogy csakugyan lélek mélységekig át tudta élni, érezni Petőfi költői örökségét. Petőfi következetessége munkál Mihai Beniucban is a maga forradalmiságában, a néptestvériséget nem pillanatnyi jelszóként, hanem életelvként s egyedül nemes, jövőbe mutató nemzeti érzésként (vagyis a saját népének szeretetét és a más népek ismeretét, tiszteletét, megbecsülését egybeötvöző eszményként tekintő költői hitvallásában, a néphez kötöttségben, de egyben a leghaladóbb eszme szintjére emelt népszeretetben, amely azt tartja szolgálatnak, hogy a művészet erejével egész népét a haladás legmagasabb csúcsaira segítse. Petőfi plebejusi türelmetlenségében a jövő igényei dörömböltek. Beniuc mai türelmében az építő munkásosztály ereje feszül. Petőfi egymaga volt a történelem irányának megérzője. Beniuc számára a történelem útját immár a forradalmi munkáspárt jelölte ki. De ez cseppet sem kisebbíti elvhűségének, következetességének jelentőségét, szépségét. Beniuc úgy érzi, hogy Petőfi költészete hozzásegítette ahhoz, hogy saját magát jobban kifejezhesse. Hogy teljesebben önmaga lehessen. BEKE GYÖRGY 10 Falvak Dolgozó Népe