Fehérvári Hiradó, 1880. július-december (1. évfolyam, 55-105. szám)
1880-07-07 / 55. szám
220 sújt és minden nemtelent és természetellenest szigorúan megbüntet. Félre tehát az elbizakodás és az erőre való hivatkozással, a szellemi hatalom uralma mind inkább erősbülni fog; a meggyőződés, jó akarat, szorgalom, munka, tevékenység, szeretet, jó nevelés, ritkítani fogják az emberiség bűneit. Népek szövetsége emberbaráti szeretet, az igaz hit egy Istenben és a gondviselésben, ezen eszmék fogják vezérelni a jövő kort; sajnos, hogy mi csak a küzdelmek korát éljük, de a jövő nemzedék már birni fogja az Ígéret földének magasztos eszméit. A szellem villámsebességgel fogja terjeszteni uralmát és eltiporja elleneit. Az istenség nyilvánulni kezd, megsemmisítendi nagy művének parányi rombolóit és nevének tagadóit! Visszatérve az emberiség, ahonnan eredetét vette, felismerendi hivatása fontosságát és dicsőségét, elszégyenül önnyomorúsága előtt és be fogja tölteni azon kört, melyet betölteni és a teremtés valódi czéljához méltóan befejezni kell! Lovászy Sándor: A halálbüntetés ellen. Mióta a társadalmi élet az ősállapotot az embernél felváltotta, minden időben voltak az állami életben jó és rosz emberek, kik a hozott törvényeket tisztelték, vagy nem tisztelték. Már a legrégibb idők óta voltak minden bűntényre büntetések szabva, úgy a halálbüntetés is behozatott és alkalmaztatott. Sok jogtudósok elmélkedtek már azon, hogy az államnak joga van-e a halálbüntetést behozni és alkalmazni, amennyiben az a visszarettentésre múlhatlanul szükséges. Szerintem logikailag véve a dolgot, az államnak ehhez joga nincsen; és pedig azért nincsen, mert a halálbüntetésnél nem a büntetés határoz, hanem a bosszú; és pedig azért, mert a halál alkalmazása által ki van zárva a lehetőség a javulásra nézve, mert az a ki megsemmisittetik az nem javulhat többé. Az államnak tehát kötelessége a tévedt, az elesett tagját a társadalomnak a helyett hogy megsemmisítené, felemelni és neki alkalmat nyújtani a javulásra. Hogy a halálbüntetés, ha még olyan látványos legyen is, nem risztja vissza a gonosztevőket a bűntény elkövetésétől az bizonyos, erre elég példa van, hogy még ugyanazon községben is, hol a kivégzés történt, az alatt az idő alatt még a szomorú végrehajtás történt, gyilkosságok is követtettek el és így a tigris természetű, megátalkodott gonosztevők nem riadtak vissza a bűntény elkövetésétől. Hanem igenis nemcsak joga, de kötelessége is az államnak mások életét védeni, de ha más ezt nem tiszteli, szabad az államnak az illető jogsértőt büntetni, és ez az, mi fejtegetésem tárgyát képezi. A véletlenség erős harczra hívta már hajlott korában. Utat tévesztve egykor Berkenyre vetődött s ekkor pillantotta meg Juliskát kertje virágai közt. Szép volt Juliska és a kéj vadász azonnal feltette magában, hogy az együgyű pórleányt hálójába keritendi s már előre eldicsekedett nemtelen czimboráinak, hogy nem sokára felteszi a koronát eddigi diadalaira. , Kendery Álmos méltósága azt hitte, hogy ha a nagy város egy két túlmivelt, ferde nevelésű s ábrándos hölgyét oly könynyű volt csábítási hálójába csalni, a falu természetes egyszerű gyermeke vakon fog abba rohanni. De hogy e méltósága csekély világ- és emberismerettel bírt, megmutatta a következés, mert négyhónapi utánjárás, ármánykodás után sem juthatott anynyira, hogy Julcsával csak pár szót is válthatott volna négy szemközt. E kudarc,a mely mértékben sújtotta büszkeségét, azon mértékben szította lappangó buja vágyát. És hogy ne legyen hölgy, ki diadalmaskodott rajta, a legrettenetesebb fegyverhez nyúlt. Nem sokára a budai kaland után kocsijába vetette magát s mint kérő jelent meg a szabócsaládnál. Talán előérzet sugallotta a becsületes szabónak, ő határozottan ellenezte ez aránytalan frigyet; de neje sopánkodása, pattogása leánya könyei, sóhajai megingatták utoljára s beleegyezését adta. Kendery Álmos elragadta zsákmányát ; de a szabócsalád kebeléből is kiköltözött a jóllét és boldogság. Az uj családi viszony óriáshatalommal költötte fel Kegyes Józsefné lelkében a nagyravágyás lappangó ördögeit s Kegyes József agyát annyira meghóditotta, hogy neje pöffeszkedő terveit mindenben osztotta. Az ősi bútorok lassanként kiköltöztek százados fészkükből s Pestről hozatott divatos eszközök foglalták el helyüket: a szerény szabóműhely is kisompolygott s szerencsésnek mondhatta magát, hogy tűzre nem vágatott, hanem menhelyet talált a FEHÉRVÁRI HÍRADÓ. A legdrágább mű ember élete után bírhat a szabadság, ez olyan alkotmányos államokban mint Magyarhon, Belgium, Franczia és Angolhonban az egyes egyénektől nagyra becsültetik, kik át vannak hatva annak magasztos boldogító hatásától. Ha tehát valaki olyan bűntényt követ el, mire az állam kénytelen a legnagyobb büntetést a halált alkalmazni, e helyett fossza meg az illetőt egyéni szabadságától és helyezze el őket a helyett, hogy drága költséges épületekbe tenné őket, telepítse a gonosztevőket bányákba és nevezze el a telepet fenyítő kolóniának, ahol még az illetőnek kell az államnak pénzt keresni, nem pedig hogy még az állam az illetéket fizesse. így azután a mi költséges arany-, só- és vasbányáink jobban jövedelmeznének és nem kellene, mint a statisztikai adatok bizonyítják az államnak bányaköltségek fejében ráfizetni és így az eredmény a bányákban nullra redukálódik, hanem még az állam tehetne félre szép összeget a megtakarított többletből. Ez volna röviden az, mit az államnak tennie kellene, és így a botrány s barbár kínzásnak volna eleje véve, hogy a győri akasztott feltámadna, úgy mint a „themisz“ egy másik esetben közli a már felakasztott, de meg nem halt egyén a mint magához jött az akasztófa alatt, újra ismét felhuzatott és így a másodszori kínzás után végeztetett ki. Ha már haladunk előre, haladjunk az érzés tekintetében is, úgy mint czivilizált emberekhez illő. Socratos. Egy fiatal művésznőről. A színésziskola növendékei múlt pénteken tartották nyilvános vizsgájukat a nemz. színházban. Mint a budapesti lapokban olvassuk leginkább Medgyasszay Evelin k. a. (IV. osztály) tűnt ki eleven fesztelen játékával. A fiatal, barna hajú, kifejezés teljes arczú leányka, ki szeretetre méltó modorával ismerőseit elragadta, ki szerény megjelenésével mindenütt a rokonszenv tárgya volt, ma már nem mint kezdő, hanem mint theoretice kiválóan,a képzett színésznő lép a gyakorlati térre. Ő magasztos pályájának elején elérte azt amit mások sok küzdés és fáradozás után sem képesek megnyerni, az irányadó sajtó egyhangú dicséretét. De a kisasszonyt nem is a feltűnési vágy vagy a hiúság vezette a színpadra, hanem a hivatás érzete és vasakarat, hogy élete idejét csak e pályának fogja szentelni és ahol a tehetség karöltve jár a kitartással, ott a siker nem is maradhat el. Nem rég volt — néhány hete — hogy budapesti tartózkodásomat fölhasználtam arra, hogy a jövő reményét meglátogatom. Természetes, hogy mindenek előtt városunkról és a fontosabb itt lezajlott eseményekről volt szó, de csakhamar áttértünk legkedvesebb themájára—a színészetre. Jól esett neki, hogy a helyi sajtó oly rokonszenves bírálatra méltatta itteni föllépését, továbbá hogy közönségünk részéről, melynek véleményére sokat ad, többszörös kitüntetésben részesült, mert így folytatá azon göröngyös utat, melyen mi haladunk, csak is a komoly és higgadt sajtó és a nem fészer egyik zugában. Eddig megzsugorgatott pénzükből szőlőt vettek s a szőlőbe költséges présházat építtettek, hogy rangjához illőleg ők is nyári lakban fogadhassák a látogató méltóságos vét. Mindennap menyegzőre készültek, de az óhajtva várt vendég nem jött, midőn pedig ők látogatták meg a boldog párt, azzal utasittattak el, hogy elutazott s csak egy év múlva térend vissza. A fényesen kezdett háztartás, a kereset fennakadása csakhamar érezhetővé vált Kegyesék házánál, de visszalépni pirultak s azon gondolattal, hogy visszatérő vejük segíteni fogja őket, tovább, tovább mind-mind mélyebbre úsztak az örvény felé. (Vége következik.) Szőke volt___ Szőke volt a puha hajfürt Mely diszité szép fejét. Selyempillák árnyalák be kék, ábrándozó szemét. És azon a bibor ajkon Annyi csáb és annyi báj! Ha ezekre emlékezem Szivem vérzik, zajong, fáj.... Lágy ölébe hajtva fejem Holdvilágos szép este, Csókolta égő homlokom S óhajomat úgy leste ! Az az édes, lágy suttogás Jól esett bús szivemnek: Keserveim, bánataim Legalább megpihennek. Hova lett e boldog élet? Üres ábránd... és álom... Keresem, de ah, hiába! Már sehol sem találom.... De mért küzdjek az élettel? Meg van már az rég’ Írva. Boldogságom föllelem majd Ott len a sötét sírba’! Sziklay P. Gyula, részrehajló közönség képes legjobban egyengetni. És azon színésznő, ki elérte azt, hogy e két fontos tényező (sajtó és közönség) rokonszenvez vele, az előbb-utóbb diadallal fog haladni Thespis szekerén. A lelkesedés ifjú tüzével említi továbbá, hogy legközelebb a nemz. színház világot jelentő deszkáin egy nagyobbszerű kis szerepben föllép és ha megtapsolják nem lesz nálánál boldogabb teremtése a boldogtalanabb világnak. Ilyenkor folytatja — lépten-nyomon visszhangzik előttem az elismerés eme fülbemászó hangja és megfeledkezem én mindenről csak a dicsőségemről nem. Ez a színésznek kenyere. Aki ily hévvel beszél pályájáról, az sok szeretettel csügg rajta, abba okvetlen meg van azon tudat, hogy tehetséggel bir és a tehetség mindig utat tör magának. Meg is írta az „Egyetértés“ e fölötte tekintélyes lap, hogy Medgyasszay kisasszony oly dicsőségben részesült a vizsgán, hogy bármely színésznőnek becsületére válnék. De ez még nem elég. Sok függ attól, miként fejlődik tovább, minő közönséggel fog szembe állni. Részemről igen örvendenék, ha a leendő színigazgatónk Geröffy Andor úr a kisasszonyt szerződéssel megkínálná. A közönségnek ez által alkalma nyílnék a fiatal színésznő fejlődését előmozdítani és ha idővel Medgyasszay ka. mint bevégzett művésznő az ország első színpadján föl fog lépni, bizonyára közönségünknek is kijut az elismerés jóizű gyümölcséből. — Kiváncsiak vagyunk, hogy Geröffy úrhoz eljutnak-e soraim, melyeket tisztán a hirlapbról kötelesség vetett papírra. Csintalan. A körmöczi pénzverőnél készült ezüst forintosok veretési módja. Én, kit anyám után e kedves tájék nevelt emlőjén, de a sors messze felvetett a rengeteg magaslatok közé; azt mondom jelenleg, mit a nagy Petőfi előttem jóval elmondott : „Oh ti Kárpátok zord bérczei bámullak, de nem szeretlek.“ És csakugyan sok e vidéken a bámulni, de vajmi kevés a szeretni való, jóllehet lakóit épen úgy eltartja mint a mi vidékünk, de itt a befektetett munka, gyümölcsével gyengén áll arányban. Ha mi úgy mívelnék nagyterjedelmű szántóinkat, miként a szegény tót az e sziklák tetején elhelyezett talpalatnyi birtokát, bizonyosan bekövetkeznék ama mondás: „a magyar ember ön zsírjába fullad.“ A szegény tót 6—7 száz láb magasságú hegyen termeszti zab és burgonyáját, melyet miután rész kajlafülü söreivel hozzá nem férhet, csákányszerü kapával túr fel és ön hátán felczipelt ganajjal trágyázza meg. — Tehát a természeti viszonyok ezen mostohasága és a föld terméketlensége a felsővidéki lakók nagyrészét az ipar és kereskedelem, de leginkább a bányaművelésre kényszeritette, melynek végeredménye a fémek kohászata és pénzverésben öszpontosul és ez utóbbiról akarnék röviden, de képetnyujtólag szólani. E czikkben az arany és ezüst tiszta állapotba való hozataláról hallgatok, hagyván azt egy más alkalomra. Nehogy unalmassá váljak, még e chemikai részleteket is kerülöm és imigy cselekszem. Képzelje a t. olvasó, hogy az ezüst és réz keveréke most hagyta el a „kémlő-konyhát“ a honnét kikerülvén, jelenleg 1 glgrm súlyú öntvény 900 gram ezüstöt és 100 gram rezet tartalmaz. Az igy, hozzáadás és elvétel után nyert örvény megolvasztatván, öntött vasformákba méretik hason anyagból készült kanalakkal, ahol az úgynevezett „rudacs“ alakot nyeri. Egy-egy rudacs 4 címr hosszú, 2 címr széles és 1 címr vastagsággal bir, melynek széleit, mint a most következő nyújtásnál alkalmatlant azonnal lenyesik és újra megolvasztják. A megtompított élű rudacsok ezután két erős henger közé kerülnek és nyújtatnak mindaddig, míg az egy forintnyi vastagságot el nem érik. Erre következik a megnyújtott szalagokból a lapkák kivágása, ami egy nagy nyomású gép segélyével történik olyformán, hogy minden kerék fordultával két drb egy forint nagyságú lapka vágatik ki, melyek egy gyűjtőbe hullanak alá. Az említett lapkákból most 25 kiló és 25 gram leméretik (ezen utóbbi az ezután kárba menendőre hagyatik rá- radásul), amit a pénzverő egy „tételnek“ nevez, amely tétel 2050 darab lapkát tartalmaz. Részint az olvasás elkerülése, részint pontosság szempontjából a tételek nem olvastatnak, hanem a lapkák egy szegélyzett, négyzet alakú deszkára tétetnek, melyen 250 egy forint nagyságú luk vagyon, hova rázás utján egy-egy forint belepottyan és ilyen kilencz deszkán egy tétel lévén, a mérlegelő szobába vitetnek. A mérlegelő szobában 25—30 emberre akadunk mindegyike előtt egy pontos mérleg áll, a szoba közében pedig a gyalu látható. A behozott tétel sapkái, most egytől egyig a mérlegre tétetnek és három részre osztatnak el: u. m. nehezekre, melyek a gyalulóhoz jönnek, könnyűekre, ezek az olvasztóba vándorolnak vissza és a helyesekre, azaz a 12'/agram nehezekre, melyek a további munkálatoknak vettetnek alá. Nem lehet szándékom és tán unalmas is lenne minden egyes gépet részletesen leírni, azért a gyalugépet is csak röviden írom le. Mint a pénzverdei gépek legnagyobb része úgy ez is emberi erővel hajtható hengerkerékből áll, mely egy nyelvel van összeköttetésben oly módon, hogy a reá tett súlyosabb lapkát felette levő igen éles késhez szorítja és a súly többletet a kívánt vastagságban lehasítja és egy gyűjtőbe pottyantja, mig a forintos lapkát visszajöttében egy lükön ejti le az alól álló gyűjtőbe. Az igy legyalult lapkák ismételten az előbb leírt mérlegeléshez tétetnek át, szóval ezen művelet mindaddig ismétlődik, mig a lapkák mindannyia helyessé nem válik.... Elkészíttetvén a helyes lapkák tételenként, azaz 2050 drb az izzilóba vitetnek. Ez egy kemencze, mely két oldalán füttetik és ezélja az, hogy a felszínen levő rezet egyrészt rézeleggé vagy rézélecsesé változtassa, másrészben pedig, hogy a nyújtásnál és a vágásnál a lapkákra tapadt olajat elégesse. Azonban az eddig forgott lapkák még nem bírnak a megkivánt színnel, azaz szenynyes színűek, mely bajon a fehérítés van hivatva segíteni. E miatt a főző üstbe rakatnak, melyben víz, szénsav és borkő elegye, illetőleg lúgja van, hol mindaddig főzetnek, míg fehérré nem váltak. Erre kimosatnak, tökéletesen kiszárittatnak és ismételten osztályoztatnak (helyes, könnyű és nehezekre). Amint előbb már mondom a nehezek a gyalulóba, a könyvük az olvasztóba, a helyesek a szegélyezéshez kerülnek. A szegélyezés részint a szélek ismert és látott módoni elkészítésében, részint „Bizalmam az ősi erényben“ czímű jelmondatnak reá nyomatásából áll. Ez ismételten egy hajtógép segélyével esik meg, úgy, hogy a nyelv, mely befelé tolja először az egyik felét tolja a kiálló domború betűkhöz, miközben komolúan „Bizalmam az“ nyomatik rá. Erre egy kapocs megfordítja és a másik oldalon levő domború betűkhöz szoríttatván „ősi erényben“ nyomatik belé. Most elkerül a vezetéshez, ahol a korona és fejet verik rá egy erősen lecsapó géppel, hol egyszersmind fényét is megkapja, mely gép szerkezete miután felette bonyodalmas, nem érdekelné a t. olvasót. így tehát a tulajdonképeni vezetésnek végére értünk volna, de a hivatalnok ilyenkor még elviszi a „pengetőbe.“ — Ez egy egyenes márványlap, melyre a hivatalnok kénytelen minden forintott reá hullatni és helyes pengését constatálni, mig a helyteleneket az olvasztóba küldi vissza. Az igy egyenkint kipengetett egy forintos darabokból most, a pénzverdei pénztárnok előtt lemérnek 25 klgramot, mely minden olvasás nélkül is 2050 darabot tesz ki. A pénzverdei pénztár pedig 10 ilyen tételt egy erős hordócskába helyez és azt a Budapesti központi állampénztárhoz meneszti. Az ily módon készült forintosok száma minden évben más és más, így 1878/ ben negyven milliót számitottak, melyhez az idei verés hanyatlást mutat. Nem szükséges az arany és rézpénzek, veretését külön leirom, hisz kevés változattal majdnem egyezők az előbbivel, azon különbséggel, hogy arany 20 frankosok alakjában sohasem készül annyi mint ezüst 1878/9-ben 8—9 milliónyi. E pénzverő szinte szerencséje a lakosoknak, ámbár kevés napidíjat fizet is, egy napszámos 12 órai munkáért 20— azaz húsz krajcrárt kap, mégis éven keresztül 6—7 száz léleknek ad munkát és megélhetését jobban biztosítja, mint gyarló földművelése. Itt leteszem egyelőre tollamat, de csak azért, hogy egykoron a t. olvasót ennél tán érdekesebb dolgokkal ismertessem meg , mert bármily mostoha is a vidék, sok benne a csodálatos és méltán megérdemli figyelmünket akár földtani alakulását, akár népviszonyát vegyük tekintetbe. Konitz Lajos: Egy miniszter és két tanácsos vagy: EGY KÉPVISELŐ ÉS AZ ADÓKÖNYV, avagy: fogadjunk száz forintban. Közönséges halandó azt hinné, az adókönyvek arra valók, hogy meg lehessen tudni, mennyi adóval tartozik valaki. Pedig ép ellenkezőleg áll a dolog: az adókönyvek a magyar bürokrácia olyatén termékei, melyeken senki sem tud elokosodni s a felek csak annyit érthetnek meg belőle, hogy adójuk vagy nagyobb, vagy kisebb, az ott kiirt summánál, de akkora semmi esetre. Ezért „abrakadakra“ az ilyen adókönyv. Van benne annyi szám, ahány csak belefér: van a rovatokban, a rovatok közt, alant és fent, oldalt a két személyen, van összeadás, kivonás, szorozás, akárhány ; de hogy a számok mit jelentenek, honnan kerültek és melyik eredmény mit jelent? — azt nem tudja se a fél, se az adószedő, se az adófelügyelő, se a tanácsos, — de még a miniszter se. Ilyen adókönyvvel kopogtattak be a napokban egy igen befolyásos kormánypárti