Fejér Megyei Hirlap, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1957-01-03 / 1. szám
I. *te*l FEKETE EMBEREK ITol volt, hol nem volt, valamikor nagyon régen, hogy az emberek kezdték meginni a füstös szobákat. Nem tetszett a csípős koromszag a császároknak, a kormányzóknak, de a falvak lakóinak sem. Mit kellene tenni? — tanakodtak az okosok. S egy igénytelen egyszerű kis emberkének eszébe jutott a kémény. Az ám, a kémény! Miért ne lehetne kéménye a csodálatosan megépített márványpalotáknak, az egyszerű kis házikóknak. S lett a házakon kémény. A kéménnyel azonban szaporodtak a gondok. Mind gyakrabban és sűrűbben keletkeztek kéménytüzek, hamvadtak el a csodálatosan megépített lakosztályok. Mit tegyünk? Törték ismét az emberek a fejüket. Olaszország — mesésen forró nyár — szülöttei adták meg a feleletet a kérdésre. Nápoly és Szicília meleget kedvelői bejárták a szomszédos országokat a fűszer és selyemkaravánokkal, s minden különös magyarázat nélkül felmásztak a kéményekbe. Ott addig „kormoltak“, amíg a következő tűzgyújtáskor vígan lobogott a hasáb fa a kandalokban, a kemencékben. Azonban igen kevesen voltak e vállalkozó szellemű emberek. Mindenhova nem érhettek el. Innen a közmondás: „Kéményseprőt látok, szerencsét találok“. Szerencséje volt annak a községnek, uradalomnak, ahol egy évben csak egyszer is megjelent hosszú körkeféjével a kéményseprő, ötszáz éve, egy fél évezrede, hogy az első kéményseprők megjelentek. Először csak vándoroltak országunkban is az olasz „mesterek“, Mária Terézia azonban letelepítette, kiváltságokkal halmozta el őket, csakhogy hazánkban maradjanak. Rengeteg adományt kaptak a királynőtől cserébe azért, hogy vállalták, nem lesz kormos kémény miatt tűz a vármegyékben. Hogy milyen kevesen voltak, arra jellemző, hogy családonként egy vármegye jutott „ellenőrzésük“ alá. A kéményseprők igen nagy „emberek“ voltak valaha, s utódaik ma is büszkék arra a sok kiváltságra, amit egy-egy kéményseprő „dinasztia“ élvezett. Volt közöttük nem egy kormányfőtanácsos, képviselő, alsó-felsőházi tag, egyéb „neves“ címek tulajdonosa, s évenként a budapesti Rottenbiller utcában, — a kéményseprőszékházban — olyan pazar bált csaptak, hogy fénye versenyzett az udvari bálokéval. Persze gyűjteni is kellett a forintokat, a koronákat már júniusban a téli mulatságra. Hej, mikor én még fiatal „mester“ voltam. Olyan büszkén csattogott a papucs a lábamon télen-nyáron, hogy a gróffal sem cseréltem volna el helyemet. — Idős, tapasztalt, a mesterek mestereivel beszélgettem tegnap a kéményseprők fehérvári tanyáján. Derűs, jókedvű beszélgetésüket élvezet volt hallgatni. Vállukon legalább harminc éve hordják már az öt méter hosszú kéménykefét, a mindentudó kaparóvasat, a kiskeféket, kulcsokat, a golyóstisztítót, s most idézem Horváth Feri bácsit „— ha mégegyszer születnék, újra csak kéményseprő lennék — mondta, amikor munkája iránt érdeklődtem. Ő a fehérvári brigád művezetője. Nagy, erős ember és igen büszke arra, hogy az országban öszszesen csak 1 800 kéményseprő dolgozik. — Szabad élet a kéményseprőké — mondta. Nekünk csak egy valami parancsol: a becsület. Járjuk az emberek lakásait, padlásokat, őrködünk meleg otthonuk felett. Ismerjük gondjukat, bajukat, s a házakban, mint ismerősök kopogtatunk „Visszük a szerencsét“ — különösen most év utolján. Milyen is a kéményseprők élete? — Bizony nem könnyű mesterség. Talpig becsületes embert kíván. Azonkívül nem lehet máról holnapra megtanulni. Három év az inaskodás, a tanoncidő, a mesterek felügyelete alatt Aki ezt kibírja, abból már — mondják az idősek — lesz kissegéd, másodsegéd, majd öreg segéd — és mester. Farkas Zoli bácsi így emlékszik vissza legelső tevékenységére. Öreg segédem, Németh Ferenc, — aki ma is a vállalatnál dolgozik — vitt magával korán reggel egy péküzletbe. Itt a két vállán feltolt egy jó kormos kéménybe, s biztatott hogy csak másszak, ameddig tudok. Tisztítsam meg jól a kéményt. Én engedelmeskedtem is, egyszerre azonban igen csípte a torkomat a szokatlan levegő, korom. Megijedtem, no Zoli most fulladsz meg. Rögtön elengedtem mindent, s szélsebesen csúsztam lefelé a kéményből. Ijedségen kívül más bajom nem esett, sőt a nagy kapálózásban, csúszásban még a kéményt is kitisztítottam — szerszám nélkül. Jóideig volt mit hallgatni a többiek csípős megjegyzéseiről. Megyénk kéményeinek karbantartását 59 kéményseprő végzi összesen, ötvenkilenc kormos ember, akik színes-lélekkel mesterségüknek élnek. Egyre-egyre napi 110—120 egység jut, ami erős megterhelést jelent. Normájuk havi 2 400 kéménytisztítás. Ennyit elvégezni „becsülettel“ gondosan, pontosan nehéz. Mire minden házat külön-külön lejárnak, végigtisztítják a sok „mászó kéményt“, „orosz cilinder kéményt“, üzemek, gyárak kéményeit, bizony nem napi nyolc óra jön ki, hanem sokkal több. S ha késő este leteszik magukról a kormos ruhát, még a tanuláshoz is van kedvük. A három fiatal segéd: Molnár Ferenc, Szarka Vince és Borkó István — esténként középiskolába járnak, s hogy érettségi után sem lesznek hűtlenek mesterségükhöz, azt bizonyítja Lauber György esete. Honvédségnél kitanulta a sofőrséget. Nemsokára leszerel, de már jelezte a vállalatnak, jön vissza, újra „beöltözik“. Fehérvár utcáin a járókelők egy-két hónap óta fiatal kéményseprő legényeket, alig végzett iskolásfiúkat láthatnak vígan jönni, menni. Ők a vállalat kedvencei. Az öt kis újonc, akik — oktatójuk szerint — ha végeznek, díszére válnak az ősi szakmának. Domonkos Imre, Kisteleki Tibi, Márkus Kálmán, Köllő Imre, Herold Jancsi, — az említettek, akikre joggal büszke a vállalat igazgatója, mert az MTH intézet tanárai — ahova elméleti oktatásra járnak — nem is egy alkalommal megdicsérték őket szorgalmukért, példás magatartásukért. Búcsúzóul, az öreg mesterek és a fiatalok, boldog, békés új esztendőt kívánnak minden fehérvári és Fejér megyei „kéménytulajdonosoknak“. Reméljük, jókívánságuk meghozza a várva várt jobb, szerencsésebb új esztendőt. — M — Mit várhatunk az üzletektől ? Lezárt az Állami Áruház. Egy- két napig nem léphetjük át küszöbét, hogy válogassunk a polcokon található sok-sok áru között. Január 4-én azonban ismét a vásárlók rendelkezésére állnak. Vajon mit vásárolhatunk akkor? Kérdésünkre a következő választ kaptuk: Karácsony óta megérkeztek az NDK cipők. Főleg női használatérs több mint 500 pár. Nagyon sok finom gyapjúszövetet kaptak. Gazdagodott konfekcióruha raktáruk is. Érkezett 200 női szövetruha, 500 darab gyermeköltöny, . ci?.no no t'sz,a se lyem blúz. Történt gondoskodás a férfiakról is. Hoztak 200 pár férfi bakkancsot és vikszos csizmát. Naponta mennek ma is teherautóval áruért., Január 4-re hoznak nagyon sok játékot, rövidárut és bőrdiszműárut. A tegnapi szállítmánnyal sok női fehérnemű és harisnya érkezett. Megkérdeztük a Kiskereskedelmi Vállalatot, hogy mennyit forgalmaztak a karácsony előtti két napon. Négymillió forintot, v., , t '• . Szv. ehheZ KOZZE.ÉCi .V: az Állami Áruház 582 ezer forint bevételét, megállapíthatjuk, bizony pénzes emberek lakják városunkat és környékét. Az áruellátás továbbra is zavartalan a Kiskereskedelmi Vállalatnál is. Tegnapelőtt öt tehergépkocsi árut hoztak Budapestről. Ebből egy autó csak gyapjúszövetet hozott félmillió forint értékben. Érkezett ezenkívül három autó cipőféleség és egy autó len- kenderáruval megrakott kocsi. Üzleteink példája tehát azt mutatja, hogy igazuk van a kereskedelem dolgozóinak: ők bírják áruval, itt a lakosság bírja pénzzel. Első mise Dunapentele Újvárosban Az Egyházügyi Hivatal és a helyi szervek engedélyével Dunapentelén az Újvárosban vasárnap délelőtt tartották az első római katolikus szentmisét. A Vasvári Pál Általános Iskola előcsarnokában tartott misén alig százan vettek ivecass FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Szánkázni de jó járom az utcákat. Gondolataim közepette fekezzenek. A Prohászka liget mellett vagyok. Egy kislány, alig ötéves, ül egy szánkón, s kérdően néz rám. — Bácsi! Legyen olyan szives, ... tessék felhúzni ide a dombra — és mosolyogva mutat a liget melletti emelkedőre. Elmosolyodok és odalépek a kislányhoz. — Üljél fel aztán gyerünk! — megfogom a szánkó kötelét, és felhúzom. Itt a kislány leszáll a ródliról. — Tessék ráülni! Kérdőn nézek rá. — Felhúzott a bácsi, most együtt csuszunk le. Tiltakoznak, de a kicsi nem tágít. Fel kell ülni a ródlira, s együtt sikkünk lefelé. A kislány odalent ismét megszólal. — Ugye régen tetszett szánkón ülni? — Bizony régen — felelem én, s megsimogatom a kis barna fejecskéjét. A kislány ezután boldogan húzza felfelé ródliját. S amikor tovább megyek, felvillannak előttem boldog gyermekéveim ,,, *= h, g, =” r Csütörtök, 1057. január 3. Országos körözés Cseri József ellen, aki meggyilkolta vabházastársát Titokzatos bűntény áldozatát találták meg egy dunapentelei óvárosi ház pincéjében Az elmúlt hét egyik napján a késő éjszakai órákban a karhatalom egyik járőre, fegyverek után kutatva Dunapentele óvárosában, a hegyoldalban fekvő Molnár utca 699. sz. ház pincéjében megdöbbentő bűntényt fedezett fel. A Honvéd karhatalom ezekben a napokban már megkezdte az elrejtett fegyverek felkutatását, és a járőrszolgálat során a karhatalom tagjai eljutottak az óvárosi Molnár utcába is. A ház a meredek parton épült és pincéje a hegyoldalba nyúlik be. Felnyitották pincét, és kézi villamoslámpával bevilágították a helyiséget. A pince üres volt, csupán az egyik sarokban hevert egy autókarosszéria roncsa, amelyet a járőr egyik tagja megemelt. Ebben a pillanatban iszonyodva lépett hátra. A roncs alatt egy eltorzult arcú kő feküdt holtan. A karhatalom járőre nyomban jelentést tett az ügyről a rendőrség bűnügyi osztályán, ahonnan bizottság ment ki a helyszínre. A holttestet megvizsgálták és megállapították, hogy hetek óta fekszik rejtekhelyén és fegyvergolyóval ölték meg. A golyó bemeneti nyílását a bal mellkason, a szív fölött megtalálták. A halott nő ruházata szegényes és vérrel áztatott volt, cipője le volt húzva a lábáról, és a cipő talpán vérnyomok voltak. A bűnügyi rendőrség nagy eréllyel kezdte meg a nyomozást. Elsősorban is a halott személyazonosságának megállapítása volt szükséges. Rövid kutatás után kiderült, hogy az áldozat Molnár Mihályné, Mohai Regina 23 éves háztartásbeli, aki ugyanebben a házban lakott. Igazoló iratok ruházatának zsebében nem voltak. A továbbiak során kiderült, hogy Molnár Mihályné november elején a délivárosi daraktáborból költözött a Molnár utcai lakásba egy Cseri József nevű férfival, akivel közös háztartásban élt. A házban — ahol az áldozat lakott — három lakás van. Az egyik szélső lakásban Kelemenék laknak, míg a középen lévő kis szobát Molnár Mihályné Cseri Józseffel együtt foglalta el. A házbeliek szerint Molnárniét november hó 25-én látták utoljára. Ezen a napon a délutáni órákban a szomszédok hangos szóváltásra, majd dulakodás zajára tettek figyelmesek. A veszekedés egyébként nem keltett különösebb feltűnést, mert Cseri és az asszony nap-nap után rendeztek hangos jeleneteket a lakásban. Állandóan civódtak, sőt verekedtek. A vasárnap délutáni civódást talán azért kell különösebben megjegyezni, mert kétségtelen, hogy a gyilkosság is ezen a délutánon, vagy a késő esti órákban történt. A vad házastársak nyilván összeverekedtek, legalább is erre vall az a körülmény, hogy Molnárné dulakodás közben sikoltozott is. A szomszédok közül senki se ment be a lakásba, később a verekedés zaja elcsitult Másnap Cseri a házbelieknek azt mondotta, hogy Molnárné elutazott és nem is tudja, hogy mikor tér vissza. A házbeliek ebben nem találtak semmi feltűnőt, de kedden Cseri már mást mondott. Közölte a szomszédokkal, hogy Molnárné a városban megsebesült, kórházba ment, de nem maradt a kórházban, hanem elsősegélynyújtás után elutazott. Nem tudja hová utazott, és hozzátette, nem hiszi, hogy egyhamar vissza fog térni. A bűnügyi rendőrség megállapította, hogy Molnárné november 25-e után nem volt a városi kórházban, de nem volt a rendelőintézet ambulanciáján sem. Cseri nyilván az egész mesét azért találta ki, hogy áldozatának eltűnését a lakók előtt valamilyen m módon megindokolja. A bűnügyi szakértők megállapítása szerint a gyilkosság nem a pincében történt, mert vérnyomok itt nincsenek és ann a feltűnő, hogy a lövés zaját a viszonylag csendes környéken sem a lakók, sem pedig mások nem hallották. Ez a körülmény titokzatossá teszi a bűntényt, és felmerül az a következtetés is, hogy a gyakos áldozatát esetleg az esti órákban a lakásból kicsalta, és valahol a közelben, elhagyott helyen ölte meg. A holttestet ezután a pincébe az autóroncs alá rejtette el Természetesen számításba jött az a következtetés is, hogy a gyakos áldozatát a pincébe csalta, ott ölte meg. A bűnügyi szakértők véleménye szerint azonban ez nem valószínű, mert az autóroncs alatt megtalált női holttest már másodlagos helyszínen volt, vagyis a bűntény elkövetésének eredeti színhelye nem az, ahol a holttestet megtalálták. Érdekes fordulat történt a nyomozás során a gyilkosság ügyében. Kiderült, hogy a gyilkos pisztolyát a a ház padlásán rejtette el. A rendőrség ismételten tüzetesen kihallgatta a ház lakóit, urgzött Jandura Mihály háztulajdonost, aki eleinte tudni sem akart az egész ügyről, végülis a rendőri nyomozás szempontjából fontos vallomást tett Elmondta, hogy a holttest felfedezése előtt körülbelül egy héttel a ház padlásán egy pisztolyt talált, amelyet nem akart a lakásában tartani, s ezért rongyokba csomagolva a Duna-parton elrejtett. A pisztolyt egyelőre még nem találták meg, mert a havazások miatt a terep felkutatása nehézségekbe ütközik. De kétségtelen, hogy a gyilkosságot Csert ezzel a pisztollyal követte el, s utána rejtette el a ház padlásán. Jandura Mihály magatartását a rendőrség most fogja elbírálni, mert kétségtelen, hogy hallgatásával megnehezítette a rendőri nyomozás munkáját és ha a bűntény felfedezése után azonnal közölte volna a pisztolyra vonatkozó adatait, úgy még a havazás beállta előtt a fegyvert fel lehetett volna kutatni. A boncolás megállapította, hogy a lövést közvetlen közelről adták le pisztolyból. A lövés nem volt halálos, bár a tüdőt érte, súlyos roncsolást okozott, de a halál belső elvérzés következtében állott be. Cseri József, Molnárné vadházastársa november 28-a körül Dunapenteléről eltűnt. Munkahelyén, a Vasmár rakodási főnökségen nem jelentkezett, a városban senki sem látta. A rendőrség a fennálló súlyos gyanúokok alapján Cseri József országos körözését elrendelte. Személyleírását és személyi adatait az ország valamennyi rendőrhatóságának megküldték. Személyi adatai a következők: 1919-ben Kecskeméten született. Anyja: Bartók Júlia, apja Cseh László és eredeti foglalkozása vasesztergályos. A dunapentelei rendőrség a körözéstől függetlenül a nyomozást továbbfolytatja, hogy a bűntény összes részletek feherítse.