Fejér Megyei Hirlap, 1959. március (4. évfolyam, 51-75. szám)

1959-03-06 / 55. szám

8. oldal. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Péntek, 1959. március 6. Ne mint két rivális, hanem mint testvérvárosok sportolói találkozzunk a jövőben ! 4 Satrilinvárosi Kottász SE edzőjének véleménye A Sztálinvárosi sportbarátok általában elégedettek az idény­nyitóval, a látókkal is, az ered­ménnyel is. Panasz nem is lehet a Kohász SE labdarúgóira. Vala­mennyien tehetségük és tudásuk szerint álltak helyt. Az egygó­­los győzelmet általában igazsá­gosnak és megérdemeltnek mond­ják. A hibákét azonban sokan meglátták, mert nem volt hiba­­nélkül­ a bajnoki bemutatkozás. Különösen az erőnlét volt gyen­ge pontja a csapatnak. Hogyan vélekedik az első „nagy” találkozóról Ul­rrann Ist­ván, a Sztálinvárosi Kohász ed­zője? — Nem volt még legjobb for­mában az együttes. Ez kitűnt nemcsak a második félidei erőn­léti visszaesésben, de a labdato­vábbítás és összjáték hibáiban, valamint a helyzetfelismerés las­súságában is. A ladabiztonság hiánya is megmutatkozott.. Ennek oka közismert: kevés volt a lab­daedzés. Fassz tala­ion nem le­hetett jól felkészülni. A máso­dik félidőben, amikor egy em­berrel többen voltunk, hibás volt a játékfelfogás. Túlzott volt az egyénieskedés. Amikor keveseb­ben voltak a Vasas játékosai, mi voltunk fölényben, csapatunk úgy látszott mintha az ellenfél diktálta volna a játékot. Éssze­rűtlenül erőltették az egyéni já­tékot — az, összjáték helyett. Így volt ez a fehérvári kapu előtt is, amikor négy-öt csatár állt három védővel szemben. Mi a véleménye az edzőnek az „ellenfélről”, a Székesfehérvári Vasasról? — A Vasas játékán meglát­szott a mindenáron való győzni­­akarás. Ez pedig a szép játék ro­vására ment. Véleményem sze­rint talán jobb eredményt ér­hettek volna el, ha nem erőltetik a kemény labdarúgást, amely az ő csatársoruknak sem felelt meg. — Egyébként azt szeretném, ha a jövőben a két csapat nem úgy találkozna, mint két rivális, ha­nem mint egy megye testvérvá­rosainak sportolóihoz illő. Szeret­ném, ha ez így lenne a jövőben akár edzőmérkőzéseinken, akár a bajnoki találkozókon. Az edző ezután arra a kérdés­re, hogy a sztálinvárosi csapat­ból melyik részt találta a leg­jobbnak így válaszolt: — A csatársor játékának örül­tem a legjobban. Persze, az utol­só huszonöt perctől eltekintve. A csatársor általában várakozáson felül játszott. A fedezetsor szür­ke volt. A védelemnek is volt néhány hibája. Egyénenként Zu­géber a kapuban megfelelően lát­ta el feladatát. Jó formában vé­dett, bár különösebb nehéz fel­adat elé nem állították a székes­fehérvári csatárok. Ha a gól előtt idejében felismeri a helyzetet, ki­futással tisztázhatott volna. A három hátvéd közül Zalai most is megbízhatóan játszott. Jól időzített közbelépései voltak. C­serpes és Takács I. általában azt nyújtotta, amit vártunk. Bár né­hány elemi hibát vétettek, elége­dett vagyok játékukkal. A két fe­dezet, Krasznai és Ladányi meg­bízhatóan, de mégis szürkén ját­szottak. Egyikük sem nyújtotta szokásos formáját. Ladányi vala­mivel jobban mozgott Krasznai­­nál. A csapat legjobbja Török I­. volt, aki mindvégig jó formában játszott. Ligeti az első félidőben jól mozgott, a másodikban azon­ban nem bírta az iramot. Gólja viszont szép volt. Fejes középcsa­tár erőtől duzzadó játékot muta­tott. Harcos felfogással, küzdötte végig a mérkőzést, még első fél­idei sérülése után is. Lovász a mezőnymunkában jeleskedett, bár még nincs legjobb formájában. Takács II. játéka megfelelt. Ha igyekezetéhez egy kis rutin páro­sul, hasznos tagja lesz az e­gyüt­­tesnek. A Sztálinvárosi járási labdarúgó bajnokság Totó tanácsadó sorsolása Kohász II.—Mezőfalva Beloiannisz—Iváncsa Pálhalma—Apátszállás Perkáta—Nagykarácsony MÁJUS 17. MÁRCIUS 15. N­agy­k­arácsony—Felsőcskola Építők—Iváncsa lokomotív—Mezőfalva Beloiannisz—Kohász II. Perkáta—Apátszállás Pálhalma—H. S. C. MÁRCIUS 22. H. S. C.—Építők Lokomotív—Nagykarácsony Felsőcikola—Pálhalma Beloiannisz—Mezőfalva Apátszállás—Kohász II. Iváncsa—Perkáta ÁPRILIS 12. Lokomotív—Építők Felsőcikola—Perkáta H. S. C.—Beloiannisz Apátszállás—Iváncsa Nagykarácsony—Kohász II. Mezőfalva—Pálhalma ÁPRILIS 19. H. S. C.—Apátszállás Kohász II.—Felsőcikola Perkáta—Lokomotív Beloiannisz—Építők Iváncsa—Pálhalma Nagykarácsony—Mezőfalva ÁPRILIS 26 Lokomotív—Kohász II. Mezőfalva—Felsőcikola Perkáta—Beloiannisz Apátszállás—Építők Iváncsa—H. S. C. Pálhalma—Nagykarácsony MÁJUS 10. H. S. C.—Lokomotív Építők—Felsőcikola Iváncsa—Felsőcikola Apátszállás—Lokomotív Pálhalma—Beloiannisz Perkáta—Kohász II. H. S. C.—Nagykarácsony Építők—Mezőfalva MÁJUS 24. Felsőcikola—H. S. C. Lokomotív—Iváncsa Apátszállás—Beloiannisz Nagykarácsony—Építők Mezőfalva—Perkáta Pálhalma—Kohász II. MÁJUS 31. H. S. C.—Kohász II. Beloiannisz—Felsőcikola Pálhalma—Lokomotív Apátszállás—Nagykarácsony Iváncsa—Mezőfalva Építők—Perkáta JÚNIUS 7. Kohász II.—Építők Lokomotív—Beloiannisz H. S. C.—Mezőfalva Fel­sőcskol­a—A­pátszállás I­vá­ncsa—N­agy­karácsony Pál­halma—Perkáta JÚNIUS 14. Felsőeskala—Lokomotív Nagykarácsony—Beloiannisz Mezőfalva—Apátszállás Kohász II.—Iváncsa Perkáta—H. S. C. Építők—Pálhalma ______ SZEGEDI GYULA, a közkedvelt táncdalénekes szombaton, március 7-én este 8 órától a VELENCE ÉTTEREMBEN vendégszerepel. Belépődíj nincs! rt? t*A 1 A 1A a VELENCE SZÁLLÓ az újjáépülő ................ 1, % Mob­M 14'In Vörösmarty Színház javára 1. Dorogi Bányász -Vasas: Tippünk: x, 1, 2, 2. Miskolci VSC—Ferencváros. Tip­pünk: 2. 1. MTK—Budapesti VSC. Tippünk: 1. 4. Bp. Honvéd—Diósgyőri VTK. Tip­pünk: 1. 5. Szombathelyi H.-Győri V. ETO. Tippünk: 1, x. 6. Csepeli V.—Salgótarjáni BTC. Tip­pünk: 1, 2. 7. Oroszlányi B.—Pécsi D. Tippünk: 1, x, 2. 6. Székesfehérvári V.—Zalaegerszegi TE. Tippünk: 1, x. 9. Pénzügyőrök-Bp. Előre. Tippünk: x, 1. 10. Alessandria-Milan. Tippünk: 2. 11. Internazionale-Fiorentina. Tip­pünk: x, 2. 12. Lazio—Spal. Tippünk: x. A Székesfehérvári Általános Mechanikai Gépgyár felvesz azonnali belépésre: bádogosokat, lakatosokat, esztergályosokat, marósokat, szerszámlakatosokat, köszörűsöket, hegesztőket és férfi segédmunkásokat. Felvételre lehet jelentkezni a vállalat személyzeti osztályán naponta 7 órától 15 óráig. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Politikai napilap Kisdia­da MSZMP felér megyei bizottsági Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Felelős kiadó: Cseterki Lajos Szerkesztőség: Szivár Szabadság tér I Kiadóhivatal: Március 15. u. éa Vetinsiky László u. sarok. Telefonszámok: felelős szerkesztő 29- 21. mezőgazdaság! rovat 15—84. belpoli­tikai, ifjúsági és kultúr 15-83. cért és Iport 21-69. sport és gépiró 25-20 Kiadóhivatal 25-21.­­ mpot árusításban és előfizetésben a Fejér megyei postahivatalok ter­jesztik. Előfizetési díj egy hóra 12 Ft. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél Székesfehérvári Nyomda - 1012 Felelős vezető- Kovács Sándor Dunántúl legjobb ökölvívói Székesfehérváron A háromnapos területi egyéni bajnokság mezőnye már eleve biz­tosítja, hogy a mérkőzések mind színvonalban, mind küzdelemben minden eddigit felülmúlnak. A dunántúli területi bajnokság a legnépesebb és az ország legjobb vidéki ökölvívóit mondhatja magáénak. Eddig 16 egyesület 118 versenyzőt nevezett be. Min­den súlycsoportban neves ver­senyzők lépnek szorítóba és bizony nagyon meg kell küzdeni annak a sportolónak, aki a büszke bajnoki érem tulajdonosa akar lenni. Súlycsoportonként néhány nevet közlünk az indulók közül: Légsúly: Karika (Pápáról), Szabó (Sopronból), Szeles (Vár­palotáról), Puli (Sztálinvárosból). Pehelysúly: Határközi (Tata­bányai Bányász), Korpus (Pápa), Csesznek (Sztálinváros). Harmatsúly: Pákás (Pápa), Var­ga (Sztálinváros), Ott (Sztálin­város), Nagy (Győri Dózsa), Bodor (Tatabányai MÁV). Könnyűsúly: Gintli (Sopron), Sziroki (Pápa), Kajdi (Sztálin­város), Adorján (Székesfehérvár). Kisváltósúly: Trimmel (Győri Dózsa), Hantos (Győri ETO), Karip (Székesfehérvár), Brajno­­vics (Székesfehérvár). Váltósúly: Molnár (Tatabányai Bányász) Kertész (Pápa), Szo­­kolai (Sztálinváros), Bőgi (Győri ETO), Hortobágyi (Székesfehér­vár). Nagyváltósúly: Bacsándi (Vár­­palota), Árvai (Pápa), Németh (Sopron), Fehér (Sztálinváros), Pőkér (Székesfehérvár). Középsúly: Balbih (Sztálin­város), Iszak (Szombathely), Vö­rös (Dorogi Bányász), Molnár (Székesfehérvár). Félnehézsúly: Cseke (Sztálin­város), Budai (Győri Dózsa), Ba­latoni (Sztálinváros), Pácser (Szé­kes­fehérvár). Nehézsúly: Szabó (Győri ETO), Lombos (Sztálínváros), Csermely (Keszthely), Deimel (Sztálin­város), Farkas (Székesfehérvár). Vannak olyan súlycsoportok, ahol 18 versenyző küzd majd a győzelemért. Ilyen például a szé­kesfehérvári Adorján csoportja is. A Székesfehérvári MÁV­ Elő­re részéről csak légsúlyban és harmatsúlyban nem lesz induló, mert Simon György az országos ifjúsági egyéni bajnokságra készül. A területi bajnokságot eldöntő küzdelmek pénteken, március 6-án 17 órai kezdettel kezdődnek a MÁV­ Járómű javító kultúr­termében. • Szombaton délelőtt­­délután folytatódik a küzdelem s csak vasárnap fejeződik be. A párosítások sorsolása közvetlen a „nagy nyitány” előtt történik, így minden egyes versenynapnak meglesznek a meglepetései. Elő­fordulhat, hogy mindjárt pénte­ken a súlycsoportok legjobbjai kerülnek össze. A háromnapos verseny minden mérkőzése színvonalas küzdelmet ígér. A mérkőzésekre a MÁVAUT a pályaudvarról rendkívüli járatot indít. Vágó István A természetbarátok programjáról Az idő lassan tavaszba for­dul, a szívet-lelket melegítő vi­rágos utcák hamar feledtetik majd a telet. Ilyenkor eszünk­be jut a nyár is, a kirándulások, üdülések, séták, pihenők, túrák gazdag lehetősége. Különösen a természetbarátok várják nehe­zen a nyári napok üdítő túráit. Van is erre okuk. Az OTSE mel­lett működő Pedagógus Termé­szetbarát Egyesület Fejér me­gyei szakosztálya minden évben gondoskodik a nyári programról. A szakosztály működése kevés­bé ismert, ezért felkerestük Va­­dényi Istvánt, a Fejér megyei szakosztály vezetőjét, aki az alábbiakban adott tájékoztatást . A szakosztálynak 32 leiga­zolt tagja van, de a taglétszám még az idén 50-re emelkedik. Az egyesület tagjainak évi 10 forint szövetségi díjat kell fizetniük és havi 2 forint tagdíjat. A tagság 60 százaléka pedagógus, 30 szá­zaléka üzemi munkás. Elenyé­sző létszámban még fiatalok is részt vesznek a szakosztály éle­tében. A Pedagógus Szakszervezet or­szágos központja 1958-ban 5000 forint támogatást adott, ezenkí­vül 6-7 napos túráknál a tag­ság úti költségének felét a szak­­szervezet vállalja, s a túraveze­tőnek teljes térítést ad. — A múlt évben egynapos tú­rán voltunk a Bakonyban, a Vértes szikláin, a Velencei he­gyekben. Egy ízben négynapos ki­rándulást vezettünk Börzsöny­be. Voltunk még ezenkívül öt­napos autóbusz túrával az Al­földön. Bizony, ezek a kirándulá­sok sok-sok felejthetetlen él­ményt jelentenek. De a legszebb volt a tavalyi nemzetközi tu­rista táborozás Szigligeten. — Melyek az idei nyári tervei a szakosztálynak? — Ezer kilométeres autóbusz­túrát készítünk elő a Dunántúl­ra. Útvonal: Szivár — Veszprém — Nagyvázsony — Keszthely ** Pécs — Szigetvár — Kaposvár **­ Szekszárd — Sztálinváros —■ Székesfehérvár. Ezek a túrák igen népszerűek, a szakszervezet anyagilag támogatja. — Ez a teljes nyári terv? — Nem. Még július—augusz­­tusban hétnapos gyalogtúrát bo­nyolítunk le a Bükkbe, Szilvás­várad és Miskolc között. Persze, a kényelemszeretők erre nem jelentkeznek. Annál inkább azok, akik már ismerik a gyalogtúrák színes, érdekes élményeit és iz­galmait. Van távlati tervünk is 1960-ban a Pilist, Cserhátot és a Zempléni hegyeket járjuk be. És ha már itt tartunk, el kell mondanom, hogy az idén indul az „Ismerd meg megyédet” moz­galom. Aki részt vesz az előírt tú­rákon, megkapja a „Fejér megye turistája” jelvényt. Vadányi István szavaiból ki­bontakoznak az egyes túrák csábító színei: a csillogó pata­kok, üdítő források, tüdőt éltető fenyvesek, verőfényes kilátások, a mezei virágokban gyönyörkö­dő vidámságok. Ezért kell szer­vezni a túrákat. Nem üres idő­töltések azok, nem gyermekes naivságok: hasznosak, szépek, emberiek. ÉRTESÍTJÜK mindazokat, akik vállalatunknál KUTYAKOSZTOT VÁSÁROLNAK, hogy március 1-től kezdődően minden héten kedden és pénteken 13—15 óráig vásárolhatják meg. A kutyakosztot más időben nem áll módunkban kiadni. VÁGÓHÍD VEZETŐSÉGE.

Next