Fejér Megyei Hírlap, 1971. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-08 / 107. szám
2 Valutaválság és válságos valuta A KÖZÖS PIAC pénzügyi és gazdasági miniszterei ma Brüsszelben rendkívüli tanácskozásra ülnek össze. A sorozatos tárgyalások hátterében az elmúlt napok drámai fejleményei állnak. Szerdán az NSZK-ban bezárták a devizabörzéket és beszüntették a dollár átváltását. A bonni hatóságokat erre kényszerítette, hogy hetek, sőt hónapok óta özönlött a dollár az NSZK-ba. A központi nyugatnémet pénzintézmény, a Szövetségi Bank 8 milliárd márka értékű valutát vásárolt fel. A dollár-eladási lázt csak fokozta, hogy hírek terjedtek el a márka küszöbön álló felértékeléséről. Ez a pénzügyi döntés általánosságban egy Valuta értékének emelését jelenti; a márka esetében a felértékelés a dollárban kifejezett márkaárfolyam növekedését eredményezné. A mai brüsszeli és bonni tanácskozások arra irányulnak, hogy valamiképpen egyensúlyba hozzák a nemzetközi valutapiac keresletét és kínálatát. Kétségtelen, hogy a márka felértékelése ebbe az irányba hatott volna, mert megállítaná a dollár tömeges átváltását. Csakhogy ezt a pénzügyi műveletet felettébb sokan ellenzik, mind az NSZK-ban, mind pedig több közös piaci tagállamban, elsősorban Franciaországban. A márkát legutóbb 1969-ben értékelték fel, akkor a nyugatnémet ipar ezt nem érezte meg, az export nem esett vissza számottevően. A felértékelés ugyanis megdrágítja az exportot, s ezzel lassíthatja a gazdasági növekedést, ellentétben a leértékeléssel, ami a kivitelt olcsóbbítja, s így a termelést élénkíti. Az NSZK gazdasági szakemberei szerint azonban a jelenlegi konjunktúra már nem engedi meg a felértékelést, egy ilyen döntés visszavetné az exportot és így a termelést is. , UGYANCSAK A FELÉRTÉKELÉS ELLEN szavaz Franciaország, mert Párizsban nem Bonntól, hanem Washingtontól várják a megfelelő intézkedést. Való igaz, hogy a valutaválság egy válságos valutától eredt, éspedig a dollártól. A tömegesen kibocsátott dollár bankjegyek — igen különböző térrvezők következtében — egyre inkább elszakadtak, a gazdasági alaptól, a termeléstől és az aranytól. Az Egyesült Államok többet költött külföldön, mint amennyi tartalékkal rendelkezett, a nagyarányú hadikiadások, a külföldi elkötelezettségek széles köre felülmúlta a házi készleteket. Ezért rendült meg a dollár iránti bizalom, s a pénzpiacokon kezdtek nem bízni abban, hogy a dollárt át lehet váltani aranyra. Ilyen előzmények után kezdődött meg a tömeges felvásárlás, vagyis a piacokon egyre inkább a márkát kezdték keresni — a dollár helyett. A pánikot a dollár nemzetközi szerepe, a nyugati pénzpiacokon elfoglalt központi helye okozta, s az igazi orvoslás is az lehetne, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszert megreformálják. Amerikai gazdasági szakértők azonban általában elzárkóznak az elől, hogy a dollárt leértékeljék, vagy nagyobb változtatásokat vezessenek be. A gazdasági következményeken kívül a merev magatartásnak egy fontos politikai oka van: kétségtelen, hogy bármiféle reform csökkentené az amerikaiak, pontosabban a dollár hatalmát, presztízá s ÍGY KERÜLT ÁT a labda a nyugatnémet ,,valuta-térfélre”. Felmerült olyan lehetőség is, hogy központi intézkedéseikkel korlátoznák a dollár beáramlását —■ hasonlóan Franciaországhoz —, s például a termelők csak mecr''hározott menyiségben vehetnének fel dollárhitelt. Befolyásos gazdasági körökben emlegették azt is — igen erőteljes hangsúlyal, — hogy egy időre sza t°szik a márka árfolyamát. Ez önmagában is a márka értékének emelkedését jelentené, de mégsem egészen azonos a felértékeléssel. Ellentétben ez litt'.Vii vrs 1. a?; haddá tétele nem teknt véglpcffac. Cliprrry »ro«1' Q*'*'» fl ^ érték-növekedést: ha a valutarr*po'nviieXzPm!'l, akkor visszaállhat a régi árfolyam. Bizonyos, hogy több javaslattal és határozattal igyekeznek megfékezni a valutapiacot. Biztosra vehető az is, hogy a fA,nek mint már eddig is, idei,vömreg ismét működnek majd. Ám ez nem változtat azon a tényen, hogy az új valutavita a dollár viszonylagos aronaillését és a márka újabb megerősödését hozta magával, a Párizsban éppen ez utóbbit figyelik bizonyos ellenzéssel. Ily módon a viharos valuták kis vihart kavartak a Közös Piacon belül is M. J. Brezsnyev Moszkváiban hivatalos közleményt adtak ki Schumann, francia külügyminiszter látogatásáról. A közlemény elmondja, hogy Maurice Schumann, francia külügyminiszter az 1970. október 17-én kelt szovjet—francia jegyzőkönyv kölcsönös konzultációkra vonatkozó rendelkezésének megfelelően, a szovjet kormány meghívására május 4-től 7-ig négynapos hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban. Ennek során Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, továbbá Alekszej Koszigin, a Minisztertanács elnöke megbeszélés folytatott, Schumannal. Tárgyalások folytak Gromisko szovjet és Schumann, francia külügyminiszter között., Az eszmecseréken megvitatták az alapvető nemzetközi problémákat. A felek nagy figyelmet szenteltek az európai ügyeknek, köztük a Nyugat-Berlínnel kapcsolatos négyhatalmi tárgyalásokon felmerült problémáknak, az európai biztonsági értekezlet előkészületeinek aktivizálását szolgáló intézkedéseiknek. Megerősítették, hogy kívánatosnak tartják az öt nukleáris hatalom értekezletének megtartását. A szovjet—francia együttműködés alapjait 1966 óta meghatározó kétoldalú dokumentumok szelleméről áthatott tárgyalások a kölcsönös megértés jegyében folytak. Arról tanúskodtak, hogy a felek álláspontja sok kérdésben széleskörűen megegyezik és mindkét fél érdekelt a konfliktusok tárgyalások útján történő rendezésében, a békét fenyegető feszültséggócok kiküszöbölésében.. Ezzel a tárgyalások az európai feszültség enyhülését szolgálták. Megállapodás jött létre, hogy a francia köztársaság elnöke és kormánya részéről korábban elhangzott meghívás alapján a szovjet vezetők franciaországi látogatására ez év október, novemberében kerül sor. Schumann francia külügyminiszter meghívta franciaországi látogatásra Gromiko szovjet külügyminisztert. A meghívást elfogadták, időpontját később állapítják meg. HÍRLAP Szombat, 1971. május 6. Fock Jenő felszólalása a szakszervezetek XXII. kongresszusán (Folytatás az első oldalról) felfogott érdekeinkből adódóan, nemcsak azért, mert kereskedelmi forgalmunk nagy része a Szovjetunióval bonyolódik le, s mert határosak vagyunk e szocialista nagyhatalommal, hanem azért, mert vérünkben, a szívünkben van a Szovjetunió iránti barátság érzése. (Nagy taps.) — Itthon és külföldön sokan képtelenek, vagy nem akarják megérteni: ha ez így van, akkor mivel magyarázható, hogy magyar állami vezetők különböző nyugati országokban tesznek látogatásokat, hogy külügyminiszterünket, aki nemrég Olaszországban járt, magánkihallgatáson fogadta a pápa is, és barátságos beszélgetés folytattak, aminek valószínűleg lesz is némi eredménye az álem és egyház kapcsolatában. Felmerül az is, hogy ideológiai ellentétben vagyunk Kínával, ugyanakkor ■IriUVereskrilelrni miniszterünk Kínában jár. — Az emberek nem mindig tudják, hogyan ítélték meg ezeket a dolgokat, nehezen igazodnak el rajtuk. Pedig nézetem szerint ezek egyszerű dolgok. Amellett, hogy a szocialista országokkal összefogunk, a világ minden más országával is kapcsolatokat igyekszünk kiőrjíteni, olyan szinten, ahogy erre lehetőség adódik. Helytelenül járnánk el, ha azt, hogy valakire egy-egy országra vagy országok csoportjára megharagszunk, azzal nyilvánítanánk ki, hogy nem állunk velük szóba. Légüres tér a világpolitikában nincs. Ahol mi, szocialista országok nem vagyunk jelen, ahonnan megsértődve távoltartjuk magunkat, ott az imperialisták, az ellenségeink megjelennek és ellenünk dolgoznak. — Én is voltam szakszervezeti funkcionárius, s jól tudom, hogy a szakszervezeti vezetőnőnek sokkal könnyebb a dolguk, ha csak hat-hat szocialista ország szakszervizet vezetőivel kell tárgyalniuk, így félóra alatt akár a világ legnagyobb kérdéseiben is meg tudnak egyezni. Kissé nehezebb a helyzet akkor, ha a Szakszervezeti Világszövetség testületében jönnek össze, ahol a nem szocialista ország képviselői is jelen vannak, s a mieinktől eltérő kérdésekkel kell egyeztetni sajátunkat. Itt már nehezebb dolgozni, s mégis egységre kell törekedni. Az egység létrehozásáig bizoryára idő telik még el. De egyáltalán nem lehetetlen, hogy akcióegységet tudunk létrehozni azokkal az osztálytestvéreinkkel is, akik nem tartoznak a Szakszervezeti Világszövetséghez. Ilyen akcióegység lehetséges például az indokínai háború elítélésében. Európában az európai biztonsági konferencia létrehozásáért kell lépéseket tenniük a szakszervezeteknek. Fook Jenő ezután a kormány és a szakszervezetek közötti együttműködésről beszélt. Utalt arra a közvélemény által is ismert tényre, hogy a SZOT vezetői és a kormány tagjai — félévenként — rendszeresen tanácskoznak. Az együttműködés azonban ennél sokkal szorosabb, mindennapibb. A Szakszervezetek Országos Tanácsának főtitkára rendszeresen részt vesz a kormány ülésein, s a Minisztertanácsban napirendre kerülő témák már az előkészítés időszakában ismertek a szakszervezetek előtt, tehát azokat nem állítják kész helyzet elé. A kormány Gazdasági Bizottságában is képviselve van a SZOT. Helyeselte a kormány elnöke azt a javaslatot, hogy a kormányzati munkába vonják be az eddiginél jobban az egyes iparági szakszervezetek vezetőit is. A normarendezésről is szólt Fock Jenő arról, hogy — ez a szó mintha már eltűnt voln rím— a közhasználatból — szükség van a normák rendezésére, mégpedig folyamatosan. Új technológiák meghonosításával az üzemekben a munka szervezettebbé válhat. A normákat tehát az újfajta szervezettséghez kell igazítani. — A szakszervezetnek ugyanúgy mindenütt, minden üzemben ott kell lennie, együtt kell dolgoznia az igazgatóval, a gazdasági vezetőkkel, mint ahogy együtt dolgozik a Minisztertanácscsal is a SZOT, vezetése — mondotta. — Mert most felhívom a figyelmet, arra, hogy a szakszervezeti munkáiban a tanácstörvény életbelépése kapcsán további jelentős változtatásra lesz szükség. Arról van szó, hogy egy sor feladatot, amelyet eddig kormányzati szervek végeztek, a jövőben a tanácsok fognak intézni a saját területükön. Miivel a szakszervezeteknek is megvannak a területi szervei, ezeknek a szerveknek a munkáját hozzá kell igazítani a tanácsok új körülményeihez, megváltozott helyzetéhez,, hogy a szakszervezetektől se kerüljenek ,,feljebb” a kérdések akkor, ha azokat ott helyben, a tanácsokkal közösen el lehet intézni. Egyetértés van a kormány és a szakszervezetek között abban is, hogy a megtermelendő nemzeti jövedelmet úgy osszuk el: több mint háromnegyed rész jusson a fogyasztásra és valamivel kevesebb, mint negyed részt fordítsunk beruházásba, felhalmozásra. Ahhoz, hogy a tervezett arányokat be tudjuk tartani, a kormány nevében kérem a szakszervezetek segítségét a beruházási munkákhoz is. A továbbiakban a munkaerőmozgásról a törzsgárda tagok nagyobb megbecsüléséről, a szocialista brigádimozgalomról és a káderpolitikáról beszélt. Szociális kérdésekkel foglalkozva elmondta: ezen a területen gördülékenyebb a kormány és a szakszervezetek együttműködése. A feladatok között utalt arra, hogy már ez év végéig rendeznie kellene azoknak a nyugdíjkorhatárt elérőknek a helyzetét, akik még jó egészségnek örvendenek, bírják a munkát. — Már a jövő évben be kellene vezetnünk olyan gyakorlatot — mondta Fock Jenő, amely arra ösztönzi a korhatárt elérőket, hogy ne akarjanak rögtön nyugdíjba menni. Változtatni lehetne a jelenlegi előíráson, miszerint a nyugdíjösszeg felső határa az eredeti kereset 75 százaléka. Ezt fel kellene emelni 80—85 vagy 90 százalékra, olyan formán, hogy a nyugdíjkorhatár után munkában töltött további évek kétszeresen vagy háromszorosan számítsanak. Azon is gondolkodnunk kell, hogy kiterjeszszük a nyugdíjasok egyes területének már tíz, illetve tizenkétezer forintban megállapított, az évi 6000 forinthoz képest már jóval felemelt kereseti lehetőségét. Ennek kidolgozásában van még tennivalónk. Sok szó esett a kongresszuson a nők helyzetének javításáról. Természetesen gyökeresen a kormányzat akkor tudna javítani, ha az anyagi lehetőségek ezt jobban megengednék. Elsősorban a textiliparban, de más ágazatokban is, ahol három műszakiban dolgoznak. A kezdeti lépés már megtörtént azzal, hogy számos üzem — saját elhatározásból — már megszünetette az anyák beosztását éjszaki műszakra. E helyről is kérjük, kövessék mások is a példát. Következő témaként a készülő ifjúsági törvénnyel foglalkozott. Kitért arra, hogy számos olyan területen, amellyel kapcsolatban konkrétan nem intézkedik majd a törvény, illetőleg az érintett minisztériumok végrehajtási utasítása, a szakszervezetekkel közösen további intézkedéseket lehet és kell majd kidolgozni. A továbbiakban Fock Jenő arról szól, hogy a negyedik ötéves tervben meghatározott 400 ezer lakás felépítésével kapcsolatban semmiféle alkunak, vitának helye nincs, mert csak ennek a vállalásnak a teljesítésével tudjuk majd a 15 éves lakásépítési programunkat is megvalósítani. Említett olyan témákat is, amelyekben, felmerülhetnek véleménykülönbségek a kormány és a szakszervezetek között, de érdemi eszmecserékkel itt is lehet jó határozatokat hozná. Egyes üzemek ugyanis felfuttatják majd termelésüket, s ehhez új s munkaerőre lesz szükségük, amit máshonnan szerznek meg. Tehát a gazdaságosan termelő, távlatban is jó piaccal rendelkező üzemek gyorsabban fejlődhetnek. Más üzemeknél viszont — olyanoknál, amelyek elavult gyártmányokat készítenek s ezekhez is nehezen tudnak piacot találni — meg kell vonni az állami támogatást. Ezeknél az üzemeknél tehát mintaerőcsökkentésről, egyes esetekben az üzem bezárásáról is szó lehet. — A kormánynak — hangsúlyozta Fock Jenő — az az álláspontja, hogy fokozni kell a reform hatékonyságát. Az adottságainknak mind jobban megfelelő struktúra kialakítása rendkívül ritmus kérdése népgazdaságunknak. E tekintetben szintén szükség van arra, hogy a kormányzatkonzultáljon és szót értsen a szakszervezeti vezetéssel. Azt hiszem lesz egy terület — mondotta —, ahol sokat vitatkozunk majd: ez pedig az árkédés. Ligeti László elvtárs az egyik fogkrém árának emeléséről tett említést. S jól tudom, hogy további példáikat is fel tudna sorolni. Én is boldog lennék, ha csupán ilyen példákat ismernénk. Erre hivatott szerveink tavaly 30 ezer ellenőrzést folytattak, ennek kapcsán korrigáltattak árakat, néhány kirívó esetben pedig jelentős gazdasági bírságokat is kiszabtak jogtalan áremelkedésekért. Tudom tehát, hogy az árak területén nincs minden rendben. Ugyanakkor szeretném, ha elhinnék, hogy a Statisztikai Hivatal nem szépíti az adatokat, amikor kimutatja — hiszen ezt az ENSZ statisztikája ismegerősíti —, hogy az elmúlt 3 évben évente 1—2 százaléknál nagyobb mértékben soha nem emelkedett az árszínvonal Magyarországon. Három év alatt hazánkban összesen nem emelkedett az árszínvonal olyan mértékben,, mint egyes nyugat-európai kapitalista országokban tavaly, vagy tavalyelőtt, tehát egyetlen esztendő alatt. Nyugati állami vezetőik gyakran megkérdezik tőlünk, hogyanlehetséges az, hogy az ottani infláció nem érezteti hatását hazánkban? De van itt egy nagyobb kérdés is — folytatta —. A reform bevezetésekor állást foglaltunk abban, hogy a fogyasztói árakat is úgy kell alakítani, hogy azok megfeleljenek a ráfordított értéknek. Nem sokkal később rájöttünk, hogy ezt a feladatot csak nagyon lassan lehet végrehajtani. Oly módon, ahogyan erre a SZOT beszámolója is utalt. Ha az árintézkedés áremelést jelent, a lakosságot érzékenyen érintő területeken, ha például a hús árának emelésére kerülne sor, akkor ezt ne csak árcsökkentéssel ellensúlyozzuk, főleg ne csak olyan árcsökkentéssel, amely a dolgozók sokkal szűkebb rétegét érinti, hanem egyben béremelésekkel, a családi pótlék és a nyugdíj növelésével is ellensúlyozzuk. Tehát ahogy Gáspár elvtárs mondta, kompenzáljuk túl, adjunk többet, mint amennyit az áremelkedések formájában elveszünk. A kormánynak ilyen szempontból is meg kell gondolnia, hogy mikor, milyen mértékben és milyen területen hajt végre áremelést. Rögtön hozzáfűzném, hogy a kormány ebben az évben, nem tervez semmiféle központi áremelést, sem a húsét, sem másét, de valamikor hozzá kell kezdenünk ehhez. Előre jelzem, hogy ha ennek az ideje eljön, akkor a szakszervezetekkel alaposan megvitatjuk. Most csak azt kérem, hogy az értékarányos árakhoz való közelítés elvét, amit annak idején közösen alakítottunk ki, továbbra is valljuk magunkénak, és találjuk meg a megfelelő időt, amikor komolyabb lépést tehetünk ebben az irányban. Ugyancsak komoly vitákkal kell előkészítenünk annak a feladatnak a megoldását, amit itt a kongresszuson úgy fogalmaztak meg, hogy szükséges a helyesebb bérarányok kialakítása, és hogy évekre előre dolgozzuk ki, szabjuk meg a bérszínvonal, a bérarányok alakulását. Ez sorre lesz könnyű feladat. Nagyon sok szempontot, érvet és ellenérvet kell figyelembe venni ahhoz, hogy jól megoldjuk. Ugyancsak szép, de nehéz feladat a munkaidő további csökkentése azokon a területeken, ahol ez még nem történt meg. Alig néhány hónap telt el azóta, hogy pártunk kongresszusa erre határozatot hozott, s kimondta, hogy olyan ütemben kell végrehajtani, ahogyan annak feltételeit meg tudjuk teremteni. Ehhez természetesen több évre van szükség. E kérdésben a kormány és a SZOT közös határozatot is hozott, hogy ez év végéiig a szakszervezetek, az illetékes ágazati miniszterek, a SZOT és a Munkaügyi Minisztérium koordinálásával dolgozzanak ki ütemtervet. Fock Jenő emlékeztetett arra, hogy kétmillió ember munkaideje már csökkent, .. hozzáfűzte: az ipari és építőipari dolgozók munkaidejének csökkentését a második szakaszban már gyorsított tempóban hajtották végre, s ebből hibák, népgazdasági károk származtak. Sokszor álltak a rövidebb munkaidő miatt kirakatlanul a vagonok, mert éppen szabad szombat volt. A termelékenység jó ideig stagnált, növekedett a túlórák száma, s ez utóbbi tendencia még most is tart. Ezeket a tapasztalatokat mindenképpen figyelembe kell venni, mielőtt további területeken csökkentjük a munkaidőt. A további munkaidőcsökkentést az is nehezíti, hogy 1973—74-től kezdve 30—40 ezerrel kevesebb fiatal lép munkába, mint az elmúlt években. — Ezzel kapcsolatban mondom el, de sok más területen is megszívlelendő az a sokszoros tapasztalat, hogy semmi olyat ne tegyünk, amit később vissza kell vonnunk. Ne hozzunk olyan ár-, vagy bérintézkedést, munkaidőcsökkentést vagy egyéb tetszetős és „tapsvihart” kiváltó rendelkezést, amit nincs erőnk végrehajtani. Tizennégy év óta mi ebben a szellemben dolgozunk, akkor teszünk népszerű intézkedéseket, amikor azok feltételei megértek, de olyasmibe nem vágunk bele, amit nem tudunk végigvinni. A mostani tanácskozást teljes joggal úgy foghatom fel, mint munkásosztályunk parlamentjének ülésszakát, és ahogyan a parlamentben a kormány odafigyel minden felszólalásra — s nemcsak a minisztereikhez szóló közvetlen interpellációkra, — ugyanúgy ígérhetem, hogy az itteni kongresszuson elhangzott valamennyi felszólalást a jegyzőkönyvek alapján átvizsgálunk. Befejezésül hangsúlyozta, hogy sikeres négy esztendő áll mögöttünk és lelkesítő, nagy feladatokat kell megoldani a következő esztendőkben. A kormány, a szakszervezetek, a dolgozók gondjait is ismerjük, megértjük, azok saját gondjaink is, amelyek megoldásáért továbbra is együtt kell munkálkodni. Fock Jenő beszéde után több külföldi testvérszakszervezet delegációjának vezetője kapott szót.