Fejér Megyei Hírlap, 1976. október (32. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-01 / 232. szám
2 _ Az erőszak alkalmazásának kiküszöbölése Moszkva Alekszej Petrov, a TASZSZ politikai hírmagyarázója írja: A szovjet küldöttség szeptember 28-án az ENSZ-közgyűlés elé terjesztette annak a világszerződésnek a tervezetét, amely kiküszöbölné az erőszak alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokból. A Szovjetunió új, nagy jelentőségű hozzájárulása ez a nemzetközi enyhülés elmélyítéséért, a tartós békéért és a népek biztonságáért vívott harchoz. Az a követelés hogy zárják ki az erőszak alkalmazását az államközi kapcsolatokból — egyik legfőbb követelése minden népnek, minden becsületes embernek, mindenkinek, aki képes levonni a szükséges következtetéseket a háború és a katonai konfliktusok tragikus történetéből. Bár nem új követelés ez, teljesen nyilvánvaló, hogy korunkban különös időszerűségre tesz szert. . Már három évtizeddel ezelőtt, amikor a nagy antifasiszta lelkesültség légkörében ünnepelték a népek a fasiszta agresszorok felett aratott győzelmet — amelyért óriási áldozatokat hoztak —, az államok megállapodtak egymással : az ENSZ alapokmányában mint kötelezettséget írják elő, hogy nemzetközi kapcsolataiban tartózkodnak az erőszakkal való fenyegetőzéstől, vagy az erőszak alkalmazásától bármely állam területi sérthetetlensége vagy politikai függetlensége ellen és mindattól, ami összeegyeztethetetlen az Egyesült Nemzetek Szervezetének céljaival. Rendkívül fontos kötelezettségvállalás volt ez. És ez a kötelezettség ma is teljes mértékben érvényben van az Egyesült Nemzetek Szervezetének minden tagállama számára. Az élet azonban megmutatta, hogy gyakorlati hatása nem bizonyult kielégítőnek. Nem állította meg az agresszorokat Vietnamban és a Közel-Keleten, nem hárította el az agresszív akciókat sok más állam ellen, nem akadályozta meg háborús konfliktusok kirobbantását a világ különböző térségeiben. Éppen ezért merült fel az a követelmény, hogy olyan további intézkedések meghozatalára van szükség, amelyek a nemzetközi törvény érvényére emelnék az erőszak alkalmazásáról való lemondás elvét. Az ilyen intézkedések elengedhetetlen szükségességét hangsúlyozta az SZKP XXIV. kongresszusának békeprogramja. Ez a békeprogram szilíd megfogalmazást nyert a javaslatban : kössenek világszerződést arról, hogy kiküszöbölik az erőszak alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokból. Ezt a javaslatot — amelyet Leonyid Brezsnyev terjesztett az SZKP XXV. kongresszusa elé — a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a szabadságért és a népek függetlenségéért vívott további harc programjaként fogadta el a kongresszus. A Szovjetunió egy ilyen szerződéstervezetnek az ENSZ elé való terjesztésével a gyakorlati megvalósítás vágányaira terelte az ügyet. Mint Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere az ENSZ-közgyűlés ülésszakán elhangzott felszólalásában kijelentette: az erőszak alkalmazását kizáró szerződés megkötése rendkívül fontos lépés lenne, amely közel hozná a világot egy olyan korhoz, amikor megvan a lehetőség a háború és az agresszió veszélyének végleges kiküszöbölésére. A szovjet szerződéstervezet lényege természetesen nem az, hogy valamilyen különlegesen kigondolt új kötelezettségvállalással helyettesítsék mindazokat a régebbi kötelezettségeket, amelyeket az államok az erőszak alkalmazásáról való lemondást illetően vállaltak magukra. Nem a kötelezettségvállalás tartalmáról van szó, hanem arról, hogy egyes államok a nemzetközi színtéren kifejtett akcióikban nem mutatnak hajlandóságot e kötelezettségek teljesítésére. Ezért a szovjet szerződéstervezet első cikkelye kimondja, hogy az államok szigorúan betartják azt a kötelezettségvállalást, amely szerint kölcsönös kapcsolataikban és általában nemzetközi kapcsolataikban nem alkalmaznak erőszakot és nem fenyegetőznek erőszakkal bármely állam területi sérthetetlensége vagy politikai függetlensége ellen, és semmilyen más olyan módszert nem alkalmaznak, amely összeegyeztethetetlen az egyesült nemzetek célkitűzéseivel. Ez a kötelezettségvállalás azért olyan fontos, mert teljesen új viszonyok alakultak ki. Egyrészt létrejöttek a nukleáris korszak körülményei, amikor alapvetően megváltozott háborús konfliktusok következményeiről alkotott elképzelés, amikor az erőszaknak a nemzetközi kapcsolatokban való alkalmazása az események valóban katasztrofális jellegű láncolatát vonhatja maga után. Másrészt létrejöttek azok a körülmények, amelyeknek közepette a népek demokratikus jogtudata, a békeszerető erők lankadatlan harca biztosította az erőszak alkalmazásáról való lemondás elvéhez tartozó minden lényeges elem részletes kidolgozását. Vonatkozik ez az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányára, az Egyesült Nemzetek Szervezetének számos nyilatkozatára és határozatára, a kétoldalú és sokoldalú szerződésekre az el nem kötelezett államok legfőbb fórumainak döntéseire egyaránt. Továbbá olyan helyzet jött létre, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetének keretei között kidolgozták és jóváhagyták az agresszió meghatározását. Végül pedig létrejöttek a nemzetközi feszültség enyhülésének viszonyai, amelyek a kedvező előfeltételeket teremtenek ahhoz, hogy az államok együttesen cselekedjenek az erőszaknak a nemzetközi kapcsolatokból való teljes kiiktatása érdekében. Az erőszak alkalmazásáról való lemondás elvének, mint a nemzetközi élet törvényének meghonosítása minőségileg új, hatékonyabb jelleget kell, hogy adjon az államok megfelelő kötelezettségvállalásának, magasabb szintre kell, hogy emelje ezt a kötelezettségvállalást. Ez az ügy lényege, az új szovjet kezdeményezés célja. Az erőszak alkalmazását kiküszöbölő szerződés önmagában nem leszerelési intézkedés és nem helyettesítheti a fegyverkezési hajsza korlátozására irányuló gyakorlati lépések megvalósítását. Megkötése azonban feltétlenül elhárítana sok olyan nehézséget amely akadályozza a leszerelési problémák megoldását: az államokat hatékony intézkedések elfogadására ösztönözné ebben az irányban. A szovjet szerződéstervezet közvetlenül előirányozzza, hogy résztvevői megteszik a szükséges erőfeszítéseket ebben az irányban. Az erőszak alkalmazását kiküszöbölő szerződés tervezetét csak most terjesztették az ENSZ közgyűlése elé, de már az első reagálás azt mutatja, hogy az mind az ülésszakon, mind világszerte nagy figyelmet keltett. Nincs olyan hely a világon, ahol az emberek ne akarnának békét, meg kell kötni tehát méghozzá a lehető leggyorsabban meg kell kötni azt a világszerződést, amely a nemzetközi kapcsolatokból kiiktatja az erőszakot. Az ENSZ elé terjesztett szovjet kezdeményezés jó lehetőséget teremt ahhoz, hogy érdemi, tárgyszerű konstruktív megbeszélést folytassanak erről a létfontosságú kérdésről. Diplomáciai kapcsolat A portugál—angolai külügyminiszteri tárgyalást tartanak csütörtökön a Zöld-foki szigeteken a két ország közötti diplomáciai kapcsolatainak helyreállításáról. Medeiros Ferreirának és Eduardo dos Santosnak, a portugál és az angolai diplomácia vezetőjének tanácskozását néhány héttel ezelőtt készítette el a Portugál Szocialista Párt Macedo elnök vezette küldöttsége, amely Luandában tárgyalt Agostinho Neto államfővel. Angola májusban azért függesztette fel a diplomáciai viszonyt Portugáliával, mert a portugál jobboldal rágalomhadjáratot folytatott a tavaly november 11-én függetlenné vált egykori gyarmat új kormánya ellen, amely antiimperialista és a neokolonizmus ellen irányuló politikát folytatott. A luandai döntést néhány nappal azután hozták nyilvánosságra, hogy szélsőjobboldali terroristák Lisszabonban felrobbantották Kuba nagykövetségét és kioltották két kubai diplomata életét. Haderőcsökkentési tárgyalások Csütörtökön a bécsi Hofburgban folytatódott a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről tárgyaló konferencia. A plenáris tanácskozáson két felszólalás hangzott el. Elsőnek Jiri Meisner nagykövet, a csehszlovák delegáció vezetője, fejtette ki kormányának a szocialista országok álláspontját tükröző nézeteit, ezután Robert Winter nagykövet, a luxemburgi küldöttség vezetője szólalt fel a NATO-országok érdekeinek védelmében. Az ülés után rendezett csehszlovák sajtótájékoztatón Jiri Meisner nagykövet egyebek között arról szólt, hogy a nyári szünet alkalmat adott a delegációknak a kétoldalú konzultációkra. A szocialista országok — hangsúlyozta a nagykövet — számos kezdeményező lépést tettek annak érdekéb , hogy segítsék a tárgyalások előrehaladását. HÍRLAP-------------------------------------------------------------Péntek, 1976. október 1 Bombamerénylők Az alexandriai katonai bíróságon csütörtökön megkezdődött annak a négy személynek a pere, akiket a tengerparti város pályaudvarán egy- vasúti szerelvény elleni bombamerénylet elkövetésével vádolnak. A robbanásnak 7 halálos és 66 sebesült áldozata volt. A per négy vádlottja ellen kiadott vádirat-érint nevezettek „külföldi állam megbízásából” követték el a merényletet. A váderint a Líbiai Titkosszolgálat megbízásából bombamerényleteket kellett végrehajtaniuk olyan helyeken, ahol nagyszámú ember fordul meg, „hogy aláássák Egyiptom belső biztonságát”. Az ügyész által ismertetett vádpontokra: — több ember halálát okozó politikai jellegű merénylet, felforgató tevékenység, külföldi meghzatásra elkövetett szabotázsakció — az eiptomi törvények szerint halálos ítélet szabható ki. Kegyetlenkedések Gaboroneban csütörtökön befejeződött Edward Rowlands brit külügyi államminiszter botswanai diplomáciai missziója, amelynek során a londoni kormány külön megbízottja tárgyalt a Rhodesiai Ideiglenes Kormány megalakításáról dönteni hivatott nemzetköi konferencia több résztvevőjével. Rowlands megbeszéléseket folytatott Kenneth Kaunda zambiai, Sir Seretse Khama botswanai államfővel, valamint Joshua Nkomoval, az Afrikai Nemzeti Tanács (ANC) úgynevezett belső szárnyának vezetőjével. A külügyi államminiszter a tervek szerint pénteken utazik tovább Dar es Salaamba, s ott tájékoztatja majd Julius Nyerere tanzániai elnököt megbeszéléseinek eddigi eredményeiről. Később ellátogat Maputoba, hogy Samora Machel mozambiki államfővel is tárgyaljon. Londonban csütörtökön bejelentették, hogy a brit kormány a konferenciával kapcsolatban magas rangú megbízott útján tárgyalni fog Ian Smith rhodesiai miniszterelnökkel. A Salisbury rezsim első emberével minden bizonnyal Edward Rowlands találkozik és a tárgyalások színhelye valószínűleg Pretoria lesz. Egy rhodesiai ellenzéki szervezet csütörtökön nyilvánosságra hozta 95 oldalas jelentését a salisburyi rezsim titkosszolgálatának kegyetlenkedéseiről. A katolikus papokból és jogászokból álló csoportosulás megdöbbentő dokumentumokat gyűjtött össze: a rhodesiai rendőrség válogatott kínzásokkal csikarja ki a vallomást a foglyul ejtett hazafiakból. A jelentés szerint a pribékek korbácsolással, elektromos áramütésekkel, vízpróbával és ütlegeléssel törik meg foglyaikat. A jelentés részletesen beszámol arról, hogy 1975 júniusában rhodesiai biztonsági erők minden ok nélkül tüzet nyitottak egy falu lakosaira. A brutális akció során húsz ember életét vesztette és 15-en súlyosan megsebesültek. A vérengzés halálos áldozatai között 9 kisgyermek és 8 nő volt. Kádár János fogadta az Iraki KP első titkárát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára csütörtökön fogadta a hazánkban tartózkodó Aziz Mohamedet, az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát. A szívélyes légkörben és az elvtársi együttműködés szellemében tartott találkozón tájékoztatták egymást az MSZMP és az Iraki Kommunista Párt tevékenységéről, véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Hangsúlyozták a testvérpártok két- és sokoldalú tanácskozásainak jelentőségét, a mozgalom egysége erősítésének fontosságát. Állást foglaltak a közel-keleti helyzet átfogó igazságos rendezése, a libanoni vérontás azonnali beszüntetése, a válság politikai megoldása mellett. Megerősítették szolidaritásukat a libanoni haladó hazafias erőkkel, a Palesztinai felszabadítási mozgalommal. Megállapították, hogy az MSZMP és az Iraki Kommunista Párt testvéri kapcsolata, együttműködése tovább mélyült a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus szellemében. Méltatták a magyar és az iraki nép barátságának, a két ország sokoldalú együttműködésének, s azon belül az MSZMP és a Baath párt kapcsolatainak kiszélesítésében elért eredményeket. A találkozón jelen volt Abel Habbu, az Iraki Kommunista Párt KB-tagja és dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. (MTI) Kádár János látogatása a kiállításon Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Aczél Györgynek, a Politikai Bizottság tagjának, a Minisztertanács elnökhelyettesének társaságában csütörtökön délelőtt ellátogatott a Magyar Nemzeti Galériába és megtekintette a Pátzay Pál szobrászművész 80. születésnapja alkalmából rendezett életmű-kiállítást. Találkozott és szívélyesen elbeszélgetett a művésszel és feleségével, gratulált a gazdag életműhöz, amelyet a kiállítás tükröz és jókívánságait fejezte ki a jubiláló mesternek. A találkozón részt vett Pogány G. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. (MTI) Értekezlet a népgazdaság feladatairól Az idei terv teljesítésének soron következő feladatairól és az eddigi tapasztalatokról, valamint az 1977. évi népgazdasági terv előkészítéséről tanácskoztak csütörtökön az Országos Tervhivatalban a minisztériumok és országba főhatóságok vezetői, a budapesti és a megyei pártbizottságok első titkárai, a fővárosi és a megyei tanácsok elnökei, a tervezésbe bevont vállalatok vezető munkatársai, továbbá a társadalmi szervek vezetői. Bevezető előadást Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke tartott. Az aktívaértekezleten felszólalt Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. (MTI) Nürnbergi mementó Champetier de Ribes, a nürnbergi per francia főügyésze a tárgyalás utolsó napjaiban, most három évtizede kijelentette: — Miután bemutattuk a dokumentumokat meghallgattuk a tanúkat, lepergettük a filmeket, amelyek láttán maguk a vádlottak is összerázkódtak a borzalomtól, a világon senki sem állíthatja, hogy a megsemmisítő táborok, az agyonlőtt hadifoglyok, a halomra öldösött békés lakosok, a hullahegyek, a testben és lélekben megnyomorított emberek tömegei, a gázkamrák és a hamvasztókemencék —, hogy mindezek a bűntettek csupán a németellenes érzelmű propaganda képzeletének szülöttei. .Ezt többé nem állíthatja senki. Senki? 1976 szeptemberének utolsó napjaiban jelenítették a hírügynökségek a Majna melletti Frankfurtból: „A német katonák harci szövetsége” nevű nyugatnémet újfasiszta szervezet a nürnbergi per befejeződésének közelgő harmincadik évfordulója alkalmából felforgató akcióba kezdett. Röplapjain igyekszik hangulatot kelteni a háborús főbűnösök perében hozott ítéletek ellen, amelyek alapján — a neonácik szerint — „ártatlan emberek” kerültek bitóra, illetve börtönbe. Ha más jelünk nem lenne rá, ez a hír önmagában is tanúsítja, hogy az 1945. október 18-tól 1946. október 1-ig tartott monstre per nem egyszerűen a nyugodtan lezárható múlt feledésre megérett szakasza. Annyira nem, hogy a nyugatnémet jobboldal legszélsőségesebb elemei még a mostani választási kampányban is szemrebbenés nélkül felhasználják a nürnbergi évfordulót. A neofasiszta hecclapokban egymást követik az uszító támadások Robert Kempner frankfurti ügyvéd ellen, aki annak idején a német nép nevében a per egyik fővádlója. Elképzelhetőnek tartotta bárki 1946 októberében, hogy 1976 októberében nürnbergi szerepére hivatkozva követeljék egyesek Kempner eltávolítását az ügyvédi kamarából? A válasz egyértelmű igen, meglepetésről szó sincs. Arkagyij Poltorak neves szovjet jogász, aki a per idején Rugyenko főügyész egyik munkatársa volt, könyvében emlékeztet egy azóta híressé vált nyilatkozatra, amely 1946 októberében Amerikában hangzott el: „Az Egyesült Államok még sokáig bánni fogja a nürnbergi ítélet végrehajtását.” És ezt nem valamelyik csuklyás Ku Klux Klan-vezér jelentette ki, hanem Robert Taft, az Egyesült Államok szenátora. Igen, voltak és vannak körök, amelyek akkor is sajnálták, most is sajnálják, hogy érvényesült a történelem kérlelhetetlen parancsa és az események menete így alakult. A vádlottak vallomásaiból, a vád- és védőbeszédből, a száztizenhat szóbeli és több mint kétezer írásbeli tanúvallomásból, a tárgyalás négyszázhárom nyilvános ülésének minden percéből kiderült a korszak egyik legfontosabb tanulsága: ha azok a bizonyos nyugati körök nem arra számítanak, hogy a „barna pestis”, a náci áradat majd elözönli a Szovjetuniót — és csak a Szovjetuniót —, akkor nem hunynak szemet a demilitarizált Rajna-övezet megszállása, az Anschluss, Csehszlovákia „megszüntetése” és annyi más gaztett felett — és akkor talán nincs második világháború. Mondjuk ki: bizonyos köröket éppen a három évtizeden át is átívelő aktualitása miatt zavar a nürnbergi memento. Ma is van számottevő párt a Német Szövetségi Köztársaságban, vezetőjét Franz-Josef Straussnak hívják, amely hivatalosan is kétségbevonja ennek az aknyiszor lángbaborított kontinensnek a határait, amelynek zászlai alig néhány hete lobogtak utoljára lengyel és csehszlovák területeket „visszasíró” találkozók felett. Ma is van országa miniszterelnökét, Johannes Vorstert a második világháború alatt az angolok nácibarát tevékenységéért internálták —, amelynek hivatalos politikája a fajelmélet és amelynek hírhedt apartheidrezsimjét éppen most próbálja megmenteni a washingtoni diplomácia. 1946. október 1-én huszonkét háborús főbűnös felett mondták ki az ezerszer megérdemelt ítéletet. De nemcsak emberek, hanem jelenségek felett mondtak ítéletet Nürnbergben. A népírtó brutalitás, a vakbuzgó antikommunizmus felett, a nyárspolgár felett, aki együtt üvöltött a farkasokkal, a monoklis junker felett, aki lenézte „a káplárt”, de meghódította neki a fél világot: a szürke — csukaszürke — masszává nyomorított tömeg felett, amely az engedelmesség jegyében futószalagon szállította a gazembereket. Három évtized alatt sokat változott a világ, lakhatóbb hely lett a glóbusz. Ha élni akarunk, nem lehetünk feledékenyek. Harmat Endre