Fejér Megyei Hírlap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-01 / 1. szám

4 / HÍRLAP* ­ SPORT Pályaépítési Fel Argentínára akció • Villáminterjú Kovács Ferenccel, a válogatott edzőjével A magyar labdarúgó-válo­gatott 1977-ben nagyszerű fegyverténnyel dicsekedhet: tizenkét év után ismét beju­tott a világbajnokság 16-os döntőjébe, és eljut Argentí­nába. Válogatottunk, mint ismeretes, a csoportmérkő­zések során a Szovjetunió és Görögország legjobbjait ütöt­te el a továbbjutástól. Az interkontinentális döntőt Bo­líviával vívták fiaink és 9:2- es összesített gólaránnyal biztosították az argentínai repülőjegyet. A Képes Sport Kupa mér­kőzésein Tatabányán alkal­munk volt beszélgetni Ko­vács Ferenccel, a Vasas és a válogatott edzőjével. — Először is gratulálunk a döntőbe jutáshoz. Minek tu­lajdonítod a szép sikert? — A fiúk nevében köszö­nöm a gratulációt. Elsősorban abban látom a siker titkát, hogy a játékosok felelősség­­érzete, fegyelme az utóbbi időben ugrásszerűen javult. Mindenki egyet akart: kijut­ni a VB-re. Ezért nagyon so­kat dolgoztunk. Az igazi mércét azonban csak Argen­tínában mérhetjük le, akkor dől el miként alakul a ma­gyar futball helyzete? Na­gyon bízom, hogy ott is helyt­­állunk. — Kikkel voltál elégedett? — A kapuban Gujdár jól védett a csoportmérkőzések során. A védelemből Török, sérülése miatt kiesett. Mar­tos megfelelően helyettesítet­te. Bálint után Kocsis került a középhátvéd posztjára és a Honvéd játékosa minden igényt kielégített. Nagyon elégedettek voltunk Kerek­­­vel, aki döntő gólokat szer­zett. Tóth József is semle­gesítette a rábízott embere­ket. A középpályás sor — Nyilasi, Pintér, Zombori — a csapatjáték meghatározója volt. Törőcsik mesteri gólo­kat szerzett, nagy része van a továbbjutásban. Fazekas és Várad­i alkalmanként jól játszott. — Hogyan tovább? — Baróti Lajos szövetségi kapitány a tavaszi szezon vé­gén, amely április közepén lesz, 30—35 játékost jelöl ki. A keret összetétele természe­tesen változhat. Elsősorban azokra a játékosokra épít, akik kiharcolták a döntőbe­jutást — ez egyértelmű. De nem jelenti azt, hogy a for­mák alapján és esetleges sé­rülések miatt más játékosok ne kerülhetnének be a keret­be. Ez később 22 játékosra szűkül. Úgy tudom, hogy ta­vasszal, a VB előtt Csehszlo­vákiával játszunk barátságos mérkőzést, majd az NSZK- ba­n készülünk. Végül május 24-én Londonban, a Wembley stadionban vívjuk az utolsó nyilvános előkészületi mér­kőzést Anglia csapatával. A csapat — 18—19 játékos — a világbajnokság előtt négy nappal érkezik Argentínába. Itt rajtam kívül több NB I-es edző is segíti majd Baróti Lajost. — Utazik-e Videoton játé­kos a VB-re? — A bő keretbe minden bizonnyal több Videoton já­tékos is bekerül, de hogy kö­zülük ki utazik Argentínába, az a jövő kérdése. Nagy ver­senyfutás lesz a játékosok között. A fehérváriak közül a kapusnak Kovács Lacinak van legnagyobb esélye, én szívem szerint Kovács Jós­kát is kivinném, mivel több poszton is képes jó játékra. Fel hát Argentínára! Ja­nuár 14-én Buenos Airesben lesz a sorsolás, ekkor tudjuk meg melyik csoportba is ke­rül a magyar válogatott. Most még csak találgatások folynak. HOLLÓSY FERENC A Megyei Tanács V. B. Test­­nevelési és Sporthivatala székházában a kiíró szervek — Testnevelési és Sporthiva­tal, MTVB Művelődésügyi Osztálya, Szakszervezetek Megyei Tanácsa, KISZ Fejér megyei Bizottsága — képvi­selői értékelték az 1977. év­ben meghirdetett „Társadal­mi pályaépítési akció”-t. A márciusban közzétett fel­hívásra 26 nevezés történt. Az értékelés feltételeinek megfelelő nevező szervek 42 létesítményt, — sportpályát, öltözőt, megvilágító eszközö­ket, pályakiegészítő elemeket — hoztak létre. A komoly társadalmi össze­fogással megépült létesítmé­nyek értéke összesen 9 millió 837 ezer Ft. Az akcióban résztvevők kö­zül az értékelő bizottság az alábbiakat díjazta: Általános és középfokú is­kolák. Szabadegyházi Általános Iskola, Baracskai Általános Iskola, Pázmándi Általános Iskola, 323-as Ipari Szakmun­kásképző Intézet, Közgazda­­sági Szakközépiskola Dunaúj­város. Sportegyesületek: Ráckeresztúri Tsz SK, Csák­­berényi Rákóczi Tsz SK, Sár­bogárdi Volán SC, Dunaúj­városi Építők SK, Dunaújvá­rosi Volán SK. KISZ-szervezetek: MÁV Előre SC KISZ-alap­­szervezete, Bodajk Fésüsfo­­noda KISZ-szervezete, Vi­dám­park és Városi Tanács KISZ-alapszervezete Duna­újváros. Szakszervezetek: A SZOT által meghirdetett pályaépítési akcióban a 316. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, a 327-es Ipari Szak­munkásképző Intézet, a Du­naújvárosi Papíripari Válla­lat kollektívájának munkáját díjazta a SZOT. ! A folyosón még egyszer kö­rülnézett. Nem volt a közel­ben egy lélek sem. A föld­szinti tornateremből fölmo­­rajló zajban elvesztek torna­cipős léptei. Kifordult boká­ja lassan zsibbadni kezdett, az éles szúrás már nem kí­nozta annyira. Benyitott az öltözőbe. Csönd, a téli dél­utánok opálos félhomálya és átható gerezán bűz fogadta. Nem sietett. Leült a padra, pihent egy sort, aztán kiol­dozta cipőfűzőjét. Újra hát­radőlt és szépen, komótosan kihúzta lábát a cipőből. Ki­csit lejjebb csúszott, becsuk­ta szemét és jóleső nyögéssel elterpeszkedett az öltözőpa­don. Közel járt már a negyven­hez, s több mint húsz éve ko­sarazott. A kosárlabda mel­lett még három-négy másik sportágban is a válogatottsá­gig vihette volna. Igazi őste­hetség volt. Azzal sem túloz­tak annak idején az újság­írók, hogy a balkeze aranyat ér. Csodálatosan ügyes volt ez a balkéz és ontotta a ko­sarakat. A balkezes népsze­rűsége fénykorában a futbal­listákéval vetekedett. Sihedernyi kora óta dőlt hozzá a pénz. Sohasem pró­bált előre gondolkodni. Arany­csapatbeli társai közül ő ke­resett a legjobban. Mégis... Mindnek villája, kocsija, biz­tos egzisztenciája van most, csak belőle lett csóró. A pénz ahogy jött, úgy el is úszott. Világéletében szerette az italt és a vidám társaságot. Az sem zavarta, ha alkalmi cimboráit csakis a potyázás lehetősége csalta asztalához. Úristen, mennyi haverja volt! Nemcsak kocsmatöltelékek. A nagycsapat körül fejesek is fontoskodtak. Akkoriban ő volt a sztár, a válogatott, sőt a világ egyik legjobbja. Per­sze hogy puszipajtás volt va­lahány ! Könnyen karriert csinálhatott volna, de mit tö­rődött a jövővel! Csak a pil­lanatnyi örömök érdekelték. Elég része volt a garasos kuporgatásból, meg az álmo­dozó tervezgetésből gyerek­korában. A háború előtti év­ben született. Szülei sehogy­­sem tudtak szabadulni a sze­génységtől. Azon­ az átkozott kavicsos, homokos nyolc hol­don — a mi földünkön! — robotoltak napestig és a mun­kából egyhamar kijutott ne­ki is. Hál’ istennek a nyolc holdat végül is be kellett vin­ni a tsz-be. A balkezes szülei ezt holtukig nem bocsátották meg. Ezért is adták őt, a ki­sebbik fiút ipariskolába. Ott ismerkedett meg a kosárlab­dával, s mire szakmát szer­zett, csak­ választania kellett a jobbnál­ jobb ajánlatok kö­zött. A bajnokcsapat mellett döntött. Tíz évig gondtalanul, sőt fényűzően élt,­­ legalábbis az ő fogalmai szerinnt. A baj­nokcsapattal és a válogatot­tal beutazta a fél világot. Megfizették a balkezéért, a seftelések pedig még többet hoztak. Abban a körben, ami­ben jól érezte magát, pénzért mindent meg lehetett kapni. Őt csak két dolog érdekelte, a nő és az ital. Múltak az évek. Időközben megnősült, de gyorsan el is vált, s csak a tartásdíj ma­radt emlékeztetőnek. Egy vállrándítással elintézte a vá­lást, ugyanúgy, mint amikor a klubjában értésére adták, hogy már nincs szükség rá. Az új idény egy kiscsapat­ban találta a vidéki városisán. A cserével nem járt rosszul , már ami a pénzt illeti. A becsvágyó vezetők a feljutás­ról ábrándoztak, tehát a gon­dolatát is lesték. Gépkocsi­előadót csináltak belőle. Pár hónapig tisztességgel dolgo­zott, aztán a kocsmában va­lamelyik sofőr megjegyezte, hogy egy kis kockázattal nagy pénzeket kereshetne, ha len­ne hozzá bátorsága. Igen, a benzinjegy és a fekete fuva­rok. Kezdetben óvatoskodott, nagyon vigyázott, de később vérszemet kapott. Az ellen­őrzés laza volt, jó egy év után bukott csak le. Kétszázezret tudtak rábizonyítani. A tár­gyaláson konokul hallgatott, nem vallott bűntársai ellen. Két és fél évre ítélték, 18 hó­nap után amnesztiával sza­badult. A börtön nem törte meg. Mint valami bálványban, úgy bízott a bal kezében és arra is számított, hogy azok, akiket ő mentett meg a sit­től, nem lesznek majd hálát­lanok. Amint kiszabadult, rögtön végigkilincselte a ha­verokat. Az elsőt, aki a sze­mébe nevetett, még összever­te, de a többit már nem bán­totta. Csapata, amit egy év alatt valóban bejuttatott a magasabb osztályba, közben új játékosokkal erősödött. Az elnök finoman a tudomására hozta, hogy a történtek után jobb lenne, ha odébbállna. Visszament abba a város­ba, ahol a szakmáját tanulta. Az NB I-hez már öreg volt, és „bent” ráadásul el is hí­zott. A másodosztályú csapat így is kedvező ajánlatot tett neki. Hiába, annak a balkéz­nek óriási becsülete volt! Még javában alkudozott, amikor valamelyik finom lelkű sport­vezetőnek eszébe jutott, hogy börtöntöltelékre nincs szük­sége a csapatnak. A balkezes életében először kétségbe esett. A ruhán kí­vül, amit hordott, nem volt semmije Egy régi ismerőse szerzett neki munkát és he­lyet a szálláson. Nagyon ne­hezen talált bele ebbe az életbe. Majdnem a fele fi­zetése ráment a tartásdíjra, a többit meg, hogy megkap­ta, vitte a kocsmába. Máso­dik házassága tulajdonkép­pen menekülés volt. Nagy csontú, igénytelen külsejű asszony lett a felesége, elein­te kevés beszédű, engedelmes. Egykettőre jött a gyerek is, de a balkezesen ez sem segí­tett. Mint a fuldokló a szalma­­szál után, úgy kapott a kö­vetkező szezonban a sohasem hallott csapat ajánlatán. Szol­gálati lakás, állás a kisüzem­ben, pár óra munkaidő-ked­vezmény, egy-két százas a győztes meccsek után — ez volt minden. Mégis valóság­gal újraéledt. Két nap múlva már vitte is a teherautó sze­gényes cókmókjával az ország távoli sarkában fekvő nagy­község felé. Ő lett a csapat sztárja, de a faluban nem fogadták be igazán az emberek. Botlásá­nak története ide is elkísér­te. Talán a munkájával be­csülést szerezhetett volna, de gyakorlatlan volt a szakmá­jában, s ha megszakadt is, akkor sem volt többre képes, mint akármelyik suttyó gye­rek. Nem tudott megkapasz­kodni. A felesége otthon ma­radt a kicsivel, a segély és a csonka kereset pedig alig volt elég hármójuknak. Újra rá­kapott az ivásra is, így szin­te nyomorogtak. Az asszony szüntelenül veszekedett, meg­állás nélkül marakodtak. Az edzésekből is elege lett, de nem hagyta abba, mert ak­kor a kedvezményektől attól a kis pénztől is elesett volna. Az öltöző ablaka egyre job­ban sötétedett. Bokája köz­ben duplájára dagadt, de a fájás kiállt belőle. Nehézke­sen föltápászkodott, hallgató­zott pár másodpercig, aztán találomra belenyúlt az egyik kabátzsebbe. Kulcs, zsebken­dő, igazolvány, semmi érde­kes. A harmadikban megta­lálta, amit keresett. Kétszáz­ötven forint volt és vala­mennyi apró. Kivette az egyik százast, gondosan összehajto­gatta és belegyömöszölte a tornacipője orrába. A zuhany alatt álldogált, mire csapattársai benyitottak az öltözőbe. Majdnem felöl­tözött már, amikor a kárval­lott észrevette a lopást. Érez­te a rászegeződő tekinteteket, de egykedvű arccal tovább öltözött. Csak magában mon­dogatta: Húsz korsó... húsz korsó sör. POSCH EDE A balkezes ­Vasárnap, 1978. január 1. Sokat jelent a világbajnok Meditáció Hegyek futói szobában Nincs egyetlen más sportág sem, amely a tájékozódási futáshoz hasonlóan két kü­lönböző alapról indult volna el hódító útjára. Kiert, amíg a múlt század végén a skan­dináv országokban a futóat­léták honosították meg, ké­sőbb Közép-Európában a természetjárásból vált ki, lett önálló sportág. Skandináviánál maradva: kialakulása úgy történt, hogy a futóatléták mezei edzése­iket többnyire erdőkben, he­gyes vidékeken végezték a nagyobb megterhelés érdeké­ben. A lefutandó távok útvo­nala úgy történt, hogy meg­jelölték a fákat, s ezek mu­tatták az irányt. Közép-Euró­pában viszont a térkép alap­ján tájékozódó turisták ver­senyre keltek egymással, s a rendezők ilyen jellegű fela­datokat adtak nekik. De hogy ne csak célba érjenek, hanem minél gyorsabban is, futva igyekeztek megtenni az utat. Magyarországon a tájéko­zódási futás a harmincas években járt „gyerekcipő­ben”, az ötvenes években kapott nagyobb lendületet, s mint a természetjárás egyik szakága lett ismert és nép­szerű. S amikor 1970. január 1-én megalakult az önálló Magyar Tájékozódási Futó­szövetség, már kézzel fogható eredményei is voltak. Így az 1964-ben megrendezett Euró­­pa-bajnokságon Monspart Sarolta 5. helyével nagy meg­lepetést keltett, s idehaza egy­­csapásra megnőtt a sportág iránti érdeklődés. A folytatás sem maradt el, s az eddigi legsikeresebb esztendő 1972 volt, Monspart Sarolta világ­bajnok lett, a női váltó 4., a férfi pedig bronzérmes. — Ezekre az eredményekre nemcsak mi vagyunk büsz­kék, hanem azt hiszem, az egész egyetemes magyar sport, mert egy korábban jó­formán alig ismert és kulti­­vált versenyágban értük el sikereinket. — mondta Sker­­letz Iván, a szövetség főtitká­ra. — S hogy mit jelentett Monspart Sarolta világbajno­ki címe, bizonyítja az azóta eltelt öt esztendő is. Ő ma is sportágunk vezéregyénisége, óriási propagandistája a tá­jékozódási futásnak, s hogy országosan 4.500 a versenyzők száma, az az ő szép sikere­inek is köszönhető. Budapest mellett elsősor­ban Pécs és Eger, de újabban Hódmezővásárhely is jelentős bázisa a tájékozódási futás­nak. A fiatalok, a természetet kedvelők, az idősebbek, a szabad levegőre vágyók egy­aránt nagyon kedvelik. Bizo­nyítja ezt, hogy ma már tíz­évesek részvételével is ren­deznek versenyeket, s az idei, XI. Hungária Kupa viadalon egy 63 éves­ sportember is starthoz állt. A sportág jel­legéből fakad, hogy minde­nekelőtt a hegyes vidékek nyújtanak otthont, s a már­cius közepétől november kö­zepéig tartó szezonban sok­felé járnak a versenyzők, a legjobbak például alig győz­nek külföldi meghívásoknak eleget tenni. — Versenyprogramunkban négy szám szerepel: a férfiak és a nők egyaránt az egyéni és váltó­viadalon vesznek részt —­­ folytatta a főtitkár. — A táv természetesen nem azonos: a férfiak általában 15—20 kilométert, a nők en­nek a felét teszik meg. Izgal­mas egy-egy verseny, ame­lyen nemcsak az atlétikus felkészültség, hanem a szel­lemi frisseség egyformán esik latba. A futók a rajtnál tér­képre berajzolva megkapják az ellenőrző pontok helyét. Ez adja a pálya vázát, mert a pontok közötti szakaszokon a versenyző maga határozza meg, hogy milyen útvonalon fut. A sok változat közül ter­mészetesen a legmegfelelőb­bet kell választania, figye­­lembe véve erőnlétét és szel­lemi frisseségét is. S aki mindkettővel jól gazdálkodik, az sikerre számíthat. .. .Sokszor hangzott el, hogy a hosszútávfutók, a ma­­rathonisták a legmagányo­sabb sportolók. Ez nagy té­vedés. A tájékozódási futók­nál nincsenek „árvábbak”, hiszen még az edzőjükre sem számíthatnak a versenyek közben. Magukra vannak utalva. KOZÁK MIHÁLY Nem büszkén, csupán tény­ként közlöm, hogy nem va­gyok sportember. Csapongó gondolataimat nem köti te­hát egy egyesület színe, egy sportág játékszabálya. Arról mesélek,­ ami eszembe jut. Karácsonyról, télről, sport­ról... Az óvoda előtt volt egy domb. A nagyobbak, szán­kóikkal már jegesre borot­válták, engem mindig ott húzott el melette az apám, gyerekes karosszék­szerű szánkón utaztam haza. A tá­voli, szertefoszló emlékkép­ben is látom azt a „hegyet”, amelyre oly jó lett volna fel­­ráncigálni a ródlit, és — mint a nagyok — száguldani lefelé... Száguldani , lefelé, mint Leningrád mellett, Kavgolo­­voban, már egyetemistaként, és már futóléccel a lábamon. Minden emberi nyomot be­temet a hó, szelíd hideg csöndbe hasít a sinyom, fe­­hér díszben a karácsonyfák. Egy lejtő, kicsit kanyarodni kelene a végén, lábaim­­fel­emelkednek — a futóléc nem kap bele az eljegesedett hó­ba — tompa ütés a jobb ol­dalamba. Érzem, valami me­leg folyadék járja át ruhám, ez lehetetlen, mi­ lesz velem, itt fekszem a véremben! Las­san, óvatosan odanyúlok, az övemre csatolt sporttáska belapulva, a termosz, mely­ben nem is oly rég rumos tea volt, törött-horpadtan neveti ijedtségemet... A napokban — rumos teá­val melengetve magamat a hoki meccsen — az a képte­len gondolat fordult meg a fejemben, hogy venni kellene egy korcsolyát. Ha kivinném a lányomat a jégre, talán nem is lenne feltűnő egy kis kezdeti csetlés-botlás, talán újra belejönnék, korizhatnék egyet. Nincs egy hónapja, hogy mikor Dunaújvárosba készültem, egy úszónadrágot is beraktam a táskámba, és elintézve dolgomat, betértem másfél órára az uszodába — egy buszt el is szalasztva emiatt — annyira vágytam egy kis gondtalan­ úszkálás­­ra... Sárosdon kipróbáltam a tornatanár barkácsolta súly­zót, miközben elámultam, hogy katonák és iskolások társadalmi munkájából ugyanez a tanár milyen sportpálya építésébe fogott. Ostornyeles lámpák állnak már a földbe ásva, az iskola most világítótestet keres. És biztos, hogy akad majd vál­lalat, amely megajándékozza a a sárosdiakat... Mert a térnek ezen a pont­ján, Fejér megyében, én sem véletlenül idézem fel gyerekségeimet. Ahol ipari tanuló intézetek és vállala­tok SZOT-díjakat nyertek el, ahol az enyingi fiatalok a KISZ KB támogatását sze­rezték meg ahhoz, hogy az Állami Gazdaság minden ke­rületében sportpályát építse­nek, ahol a dolgozók ezrei szabad idejüket arra áldoz­zák, hogy egyetlen esztendő­ben három olyan sportléte­sítménnyel gazdagodhasson a megye, mint a dunaújvárosi uszoda, a fehérvári műjég­pálya és a Köfém sportcsar­nok — ott még azok sem nyugodhatnak bele a poca­­kosodás megfordíthatatlan folyamatába, akik egykor fel voltak mentve tornából. Több mint 150 millió fo­rintot érnek az 1977-ben fel­avatott megyei sportlétesít­mények. Karácsony után, év végén ezt átszámolhatjuk személyes ajándékra is: mindegyikünk, feleség és férj, nagymama és unoka, fejenként majdnem négy­száz forintnyi ajándékot ka­pott. Kapott és adott. A válla­latok, a város, a megye tá­mogatása mellett önmagunk, szomszédunk ajándéka ez, erőnkkel, szellemünkkel al­kottuk, gyermekeinknek és magunknak szerezve örömet. Ajándék, mely talán ott volt a karácsonyfa alá tett kor­­csolyacipőben... és ott van a fa alá nem tehető emlékek­ben. Csak a kisgyermek ké­szíti így — saját kezével — a meglepetést, mi már a vá­sárláshoz szoktunk. VÉRTES J. ANDOR

Next