Fejér Megyei Hírlap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
4 / HÍRLAP* SPORT Pályaépítési Fel Argentínára akció • Villáminterjú Kovács Ferenccel, a válogatott edzőjével A magyar labdarúgó-válogatott 1977-ben nagyszerű fegyverténnyel dicsekedhet: tizenkét év után ismét bejutott a világbajnokság 16-os döntőjébe, és eljut Argentínába. Válogatottunk, mint ismeretes, a csoportmérkőzések során a Szovjetunió és Görögország legjobbjait ütötte el a továbbjutástól. Az interkontinentális döntőt Bolíviával vívták fiaink és 9:2- es összesített gólaránnyal biztosították az argentínai repülőjegyet. A Képes Sport Kupa mérkőzésein Tatabányán alkalmunk volt beszélgetni Kovács Ferenccel, a Vasas és a válogatott edzőjével. — Először is gratulálunk a döntőbe jutáshoz. Minek tulajdonítod a szép sikert? — A fiúk nevében köszönöm a gratulációt. Elsősorban abban látom a siker titkát, hogy a játékosok felelősségérzete, fegyelme az utóbbi időben ugrásszerűen javult. Mindenki egyet akart: kijutni a VB-re. Ezért nagyon sokat dolgoztunk. Az igazi mércét azonban csak Argentínában mérhetjük le, akkor dől el miként alakul a magyar futball helyzete? Nagyon bízom, hogy ott is helytállunk. — Kikkel voltál elégedett? — A kapuban Gujdár jól védett a csoportmérkőzések során. A védelemből Török, sérülése miatt kiesett. Martos megfelelően helyettesítette. Bálint után Kocsis került a középhátvéd posztjára és a Honvéd játékosa minden igényt kielégített. Nagyon elégedettek voltunk Kerekvel, aki döntő gólokat szerzett. Tóth József is semlegesítette a rábízott embereket. A középpályás sor — Nyilasi, Pintér, Zombori — a csapatjáték meghatározója volt. Törőcsik mesteri gólokat szerzett, nagy része van a továbbjutásban. Fazekas és Váradi alkalmanként jól játszott. — Hogyan tovább? — Baróti Lajos szövetségi kapitány a tavaszi szezon végén, amely április közepén lesz, 30—35 játékost jelöl ki. A keret összetétele természetesen változhat. Elsősorban azokra a játékosokra épít, akik kiharcolták a döntőbejutást — ez egyértelmű. De nem jelenti azt, hogy a formák alapján és esetleges sérülések miatt más játékosok ne kerülhetnének be a keretbe. Ez később 22 játékosra szűkül. Úgy tudom, hogy tavasszal, a VB előtt Csehszlovákiával játszunk barátságos mérkőzést, majd az NSZK- ban készülünk. Végül május 24-én Londonban, a Wembley stadionban vívjuk az utolsó nyilvános előkészületi mérkőzést Anglia csapatával. A csapat — 18—19 játékos — a világbajnokság előtt négy nappal érkezik Argentínába. Itt rajtam kívül több NB I-es edző is segíti majd Baróti Lajost. — Utazik-e Videoton játékos a VB-re? — A bő keretbe minden bizonnyal több Videoton játékos is bekerül, de hogy közülük ki utazik Argentínába, az a jövő kérdése. Nagy versenyfutás lesz a játékosok között. A fehérváriak közül a kapusnak Kovács Lacinak van legnagyobb esélye, én szívem szerint Kovács Jóskát is kivinném, mivel több poszton is képes jó játékra. Fel hát Argentínára! Január 14-én Buenos Airesben lesz a sorsolás, ekkor tudjuk meg melyik csoportba is kerül a magyar válogatott. Most még csak találgatások folynak. HOLLÓSY FERENC A Megyei Tanács V. B. Testnevelési és Sporthivatala székházában a kiíró szervek — Testnevelési és Sporthivatal, MTVB Művelődésügyi Osztálya, Szakszervezetek Megyei Tanácsa, KISZ Fejér megyei Bizottsága — képviselői értékelték az 1977. évben meghirdetett „Társadalmi pályaépítési akció”-t. A márciusban közzétett felhívásra 26 nevezés történt. Az értékelés feltételeinek megfelelő nevező szervek 42 létesítményt, — sportpályát, öltözőt, megvilágító eszközöket, pályakiegészítő elemeket — hoztak létre. A komoly társadalmi összefogással megépült létesítmények értéke összesen 9 millió 837 ezer Ft. Az akcióban résztvevők közül az értékelő bizottság az alábbiakat díjazta: Általános és középfokú iskolák. Szabadegyházi Általános Iskola, Baracskai Általános Iskola, Pázmándi Általános Iskola, 323-as Ipari Szakmunkásképző Intézet, Közgazdasági Szakközépiskola Dunaújváros. Sportegyesületek: Ráckeresztúri Tsz SK, Csákberényi Rákóczi Tsz SK, Sárbogárdi Volán SC, Dunaújvárosi Építők SK, Dunaújvárosi Volán SK. KISZ-szervezetek: MÁV Előre SC KISZ-alapszervezete, Bodajk Fésüsfonoda KISZ-szervezete, Vidámpark és Városi Tanács KISZ-alapszervezete Dunaújváros. Szakszervezetek: A SZOT által meghirdetett pályaépítési akcióban a 316. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, a 327-es Ipari Szakmunkásképző Intézet, a Dunaújvárosi Papíripari Vállalat kollektívájának munkáját díjazta a SZOT. ! A folyosón még egyszer körülnézett. Nem volt a közelben egy lélek sem. A földszinti tornateremből fölmorajló zajban elvesztek tornacipős léptei. Kifordult bokája lassan zsibbadni kezdett, az éles szúrás már nem kínozta annyira. Benyitott az öltözőbe. Csönd, a téli délutánok opálos félhomálya és átható gerezán bűz fogadta. Nem sietett. Leült a padra, pihent egy sort, aztán kioldozta cipőfűzőjét. Újra hátradőlt és szépen, komótosan kihúzta lábát a cipőből. Kicsit lejjebb csúszott, becsukta szemét és jóleső nyögéssel elterpeszkedett az öltözőpadon. Közel járt már a negyvenhez, s több mint húsz éve kosarazott. A kosárlabda mellett még három-négy másik sportágban is a válogatottságig vihette volna. Igazi őstehetség volt. Azzal sem túloztak annak idején az újságírók, hogy a balkeze aranyat ér. Csodálatosan ügyes volt ez a balkéz és ontotta a kosarakat. A balkezes népszerűsége fénykorában a futballistákéval vetekedett. Sihedernyi kora óta dőlt hozzá a pénz. Sohasem próbált előre gondolkodni. Aranycsapatbeli társai közül ő keresett a legjobban. Mégis... Mindnek villája, kocsija, biztos egzisztenciája van most, csak belőle lett csóró. A pénz ahogy jött, úgy el is úszott. Világéletében szerette az italt és a vidám társaságot. Az sem zavarta, ha alkalmi cimboráit csakis a potyázás lehetősége csalta asztalához. Úristen, mennyi haverja volt! Nemcsak kocsmatöltelékek. A nagycsapat körül fejesek is fontoskodtak. Akkoriban ő volt a sztár, a válogatott, sőt a világ egyik legjobbja. Persze hogy puszipajtás volt valahány ! Könnyen karriert csinálhatott volna, de mit törődött a jövővel! Csak a pillanatnyi örömök érdekelték. Elég része volt a garasos kuporgatásból, meg az álmodozó tervezgetésből gyerekkorában. A háború előtti évben született. Szülei sehogysem tudtak szabadulni a szegénységtől. Azon az átkozott kavicsos, homokos nyolc holdon — a mi földünkön! — robotoltak napestig és a munkából egyhamar kijutott neki is. Hál’ istennek a nyolc holdat végül is be kellett vinni a tsz-be. A balkezes szülei ezt holtukig nem bocsátották meg. Ezért is adták őt, a kisebbik fiút ipariskolába. Ott ismerkedett meg a kosárlabdával, s mire szakmát szerzett, csak választania kellett a jobbnál jobb ajánlatok között. A bajnokcsapat mellett döntött. Tíz évig gondtalanul, sőt fényűzően élt, legalábbis az ő fogalmai szerinnt. A bajnokcsapattal és a válogatottal beutazta a fél világot. Megfizették a balkezéért, a seftelések pedig még többet hoztak. Abban a körben, amiben jól érezte magát, pénzért mindent meg lehetett kapni. Őt csak két dolog érdekelte, a nő és az ital. Múltak az évek. Időközben megnősült, de gyorsan el is vált, s csak a tartásdíj maradt emlékeztetőnek. Egy vállrándítással elintézte a válást, ugyanúgy, mint amikor a klubjában értésére adták, hogy már nincs szükség rá. Az új idény egy kiscsapatban találta a vidéki városisán. A cserével nem járt rosszul , már ami a pénzt illeti. A becsvágyó vezetők a feljutásról ábrándoztak, tehát a gondolatát is lesték. Gépkocsielőadót csináltak belőle. Pár hónapig tisztességgel dolgozott, aztán a kocsmában valamelyik sofőr megjegyezte, hogy egy kis kockázattal nagy pénzeket kereshetne, ha lenne hozzá bátorsága. Igen, a benzinjegy és a fekete fuvarok. Kezdetben óvatoskodott, nagyon vigyázott, de később vérszemet kapott. Az ellenőrzés laza volt, jó egy év után bukott csak le. Kétszázezret tudtak rábizonyítani. A tárgyaláson konokul hallgatott, nem vallott bűntársai ellen. Két és fél évre ítélték, 18 hónap után amnesztiával szabadult. A börtön nem törte meg. Mint valami bálványban, úgy bízott a bal kezében és arra is számított, hogy azok, akiket ő mentett meg a sittől, nem lesznek majd hálátlanok. Amint kiszabadult, rögtön végigkilincselte a haverokat. Az elsőt, aki a szemébe nevetett, még összeverte, de a többit már nem bántotta. Csapata, amit egy év alatt valóban bejuttatott a magasabb osztályba, közben új játékosokkal erősödött. Az elnök finoman a tudomására hozta, hogy a történtek után jobb lenne, ha odébbállna. Visszament abba a városba, ahol a szakmáját tanulta. Az NB I-hez már öreg volt, és „bent” ráadásul el is hízott. A másodosztályú csapat így is kedvező ajánlatot tett neki. Hiába, annak a balkéznek óriási becsülete volt! Még javában alkudozott, amikor valamelyik finom lelkű sportvezetőnek eszébe jutott, hogy börtöntöltelékre nincs szüksége a csapatnak. A balkezes életében először kétségbe esett. A ruhán kívül, amit hordott, nem volt semmije Egy régi ismerőse szerzett neki munkát és helyet a szálláson. Nagyon nehezen talált bele ebbe az életbe. Majdnem a fele fizetése ráment a tartásdíjra, a többit meg, hogy megkapta, vitte a kocsmába. Második házassága tulajdonképpen menekülés volt. Nagy csontú, igénytelen külsejű asszony lett a felesége, eleinte kevés beszédű, engedelmes. Egykettőre jött a gyerek is, de a balkezesen ez sem segített. Mint a fuldokló a szalmaszál után, úgy kapott a következő szezonban a sohasem hallott csapat ajánlatán. Szolgálati lakás, állás a kisüzemben, pár óra munkaidő-kedvezmény, egy-két százas a győztes meccsek után — ez volt minden. Mégis valósággal újraéledt. Két nap múlva már vitte is a teherautó szegényes cókmókjával az ország távoli sarkában fekvő nagyközség felé. Ő lett a csapat sztárja, de a faluban nem fogadták be igazán az emberek. Botlásának története ide is elkísérte. Talán a munkájával becsülést szerezhetett volna, de gyakorlatlan volt a szakmájában, s ha megszakadt is, akkor sem volt többre képes, mint akármelyik suttyó gyerek. Nem tudott megkapaszkodni. A felesége otthon maradt a kicsivel, a segély és a csonka kereset pedig alig volt elég hármójuknak. Újra rákapott az ivásra is, így szinte nyomorogtak. Az asszony szüntelenül veszekedett, megállás nélkül marakodtak. Az edzésekből is elege lett, de nem hagyta abba, mert akkor a kedvezményektől attól a kis pénztől is elesett volna. Az öltöző ablaka egyre jobban sötétedett. Bokája közben duplájára dagadt, de a fájás kiállt belőle. Nehézkesen föltápászkodott, hallgatózott pár másodpercig, aztán találomra belenyúlt az egyik kabátzsebbe. Kulcs, zsebkendő, igazolvány, semmi érdekes. A harmadikban megtalálta, amit keresett. Kétszázötven forint volt és valamennyi apró. Kivette az egyik százast, gondosan összehajtogatta és belegyömöszölte a tornacipője orrába. A zuhany alatt álldogált, mire csapattársai benyitottak az öltözőbe. Majdnem felöltözött már, amikor a kárvallott észrevette a lopást. Érezte a rászegeződő tekinteteket, de egykedvű arccal tovább öltözött. Csak magában mondogatta: Húsz korsó... húsz korsó sör. POSCH EDE A balkezes Vasárnap, 1978. január 1. Sokat jelent a világbajnok Meditáció Hegyek futói szobában Nincs egyetlen más sportág sem, amely a tájékozódási futáshoz hasonlóan két különböző alapról indult volna el hódító útjára. Kiert, amíg a múlt század végén a skandináv országokban a futóatléták honosították meg, később Közép-Európában a természetjárásból vált ki, lett önálló sportág. Skandináviánál maradva: kialakulása úgy történt, hogy a futóatléták mezei edzéseiket többnyire erdőkben, hegyes vidékeken végezték a nagyobb megterhelés érdekében. A lefutandó távok útvonala úgy történt, hogy megjelölték a fákat, s ezek mutatták az irányt. Közép-Európában viszont a térkép alapján tájékozódó turisták versenyre keltek egymással, s a rendezők ilyen jellegű feladatokat adtak nekik. De hogy ne csak célba érjenek, hanem minél gyorsabban is, futva igyekeztek megtenni az utat. Magyarországon a tájékozódási futás a harmincas években járt „gyerekcipőben”, az ötvenes években kapott nagyobb lendületet, s mint a természetjárás egyik szakága lett ismert és népszerű. S amikor 1970. január 1-én megalakult az önálló Magyar Tájékozódási Futószövetség, már kézzel fogható eredményei is voltak. Így az 1964-ben megrendezett Európa-bajnokságon Monspart Sarolta 5. helyével nagy meglepetést keltett, s idehaza egycsapásra megnőtt a sportág iránti érdeklődés. A folytatás sem maradt el, s az eddigi legsikeresebb esztendő 1972 volt, Monspart Sarolta világbajnok lett, a női váltó 4., a férfi pedig bronzérmes. — Ezekre az eredményekre nemcsak mi vagyunk büszkék, hanem azt hiszem, az egész egyetemes magyar sport, mert egy korábban jóformán alig ismert és kultivált versenyágban értük el sikereinket. — mondta Skerletz Iván, a szövetség főtitkára. — S hogy mit jelentett Monspart Sarolta világbajnoki címe, bizonyítja az azóta eltelt öt esztendő is. Ő ma is sportágunk vezéregyénisége, óriási propagandistája a tájékozódási futásnak, s hogy országosan 4.500 a versenyzők száma, az az ő szép sikereinek is köszönhető. Budapest mellett elsősorban Pécs és Eger, de újabban Hódmezővásárhely is jelentős bázisa a tájékozódási futásnak. A fiatalok, a természetet kedvelők, az idősebbek, a szabad levegőre vágyók egyaránt nagyon kedvelik. Bizonyítja ezt, hogy ma már tízévesek részvételével is rendeznek versenyeket, s az idei, XI. Hungária Kupa viadalon egy 63 éves sportember is starthoz állt. A sportág jellegéből fakad, hogy mindenekelőtt a hegyes vidékek nyújtanak otthont, s a március közepétől november közepéig tartó szezonban sokfelé járnak a versenyzők, a legjobbak például alig győznek külföldi meghívásoknak eleget tenni. — Versenyprogramunkban négy szám szerepel: a férfiak és a nők egyaránt az egyéni és váltóviadalon vesznek részt — folytatta a főtitkár. — A táv természetesen nem azonos: a férfiak általában 15—20 kilométert, a nők ennek a felét teszik meg. Izgalmas egy-egy verseny, amelyen nemcsak az atlétikus felkészültség, hanem a szellemi frisseség egyformán esik latba. A futók a rajtnál térképre berajzolva megkapják az ellenőrző pontok helyét. Ez adja a pálya vázát, mert a pontok közötti szakaszokon a versenyző maga határozza meg, hogy milyen útvonalon fut. A sok változat közül természetesen a legmegfelelőbbet kell választania, figyelembe véve erőnlétét és szellemi frisseségét is. S aki mindkettővel jól gazdálkodik, az sikerre számíthat. .. .Sokszor hangzott el, hogy a hosszútávfutók, a marathonisták a legmagányosabb sportolók. Ez nagy tévedés. A tájékozódási futóknál nincsenek „árvábbak”, hiszen még az edzőjükre sem számíthatnak a versenyek közben. Magukra vannak utalva. KOZÁK MIHÁLY Nem büszkén, csupán tényként közlöm, hogy nem vagyok sportember. Csapongó gondolataimat nem köti tehát egy egyesület színe, egy sportág játékszabálya. Arról mesélek, ami eszembe jut. Karácsonyról, télről, sportról... Az óvoda előtt volt egy domb. A nagyobbak, szánkóikkal már jegesre borotválták, engem mindig ott húzott el melette az apám, gyerekes karosszékszerű szánkón utaztam haza. A távoli, szertefoszló emlékképben is látom azt a „hegyet”, amelyre oly jó lett volna felráncigálni a ródlit, és — mint a nagyok — száguldani lefelé... Száguldani , lefelé, mint Leningrád mellett, Kavgolovoban, már egyetemistaként, és már futóléccel a lábamon. Minden emberi nyomot betemet a hó, szelíd hideg csöndbe hasít a sinyom, fehér díszben a karácsonyfák. Egy lejtő, kicsit kanyarodni kelene a végén, lábaimfelemelkednek — a futóléc nem kap bele az eljegesedett hóba — tompa ütés a jobb oldalamba. Érzem, valami meleg folyadék járja át ruhám, ez lehetetlen, mi lesz velem, itt fekszem a véremben! Lassan, óvatosan odanyúlok, az övemre csatolt sporttáska belapulva, a termosz, melyben nem is oly rég rumos tea volt, törött-horpadtan neveti ijedtségemet... A napokban — rumos teával melengetve magamat a hoki meccsen — az a képtelen gondolat fordult meg a fejemben, hogy venni kellene egy korcsolyát. Ha kivinném a lányomat a jégre, talán nem is lenne feltűnő egy kis kezdeti csetlés-botlás, talán újra belejönnék, korizhatnék egyet. Nincs egy hónapja, hogy mikor Dunaújvárosba készültem, egy úszónadrágot is beraktam a táskámba, és elintézve dolgomat, betértem másfél órára az uszodába — egy buszt el is szalasztva emiatt — annyira vágytam egy kis gondtalan úszkálásra... Sárosdon kipróbáltam a tornatanár barkácsolta súlyzót, miközben elámultam, hogy katonák és iskolások társadalmi munkájából ugyanez a tanár milyen sportpálya építésébe fogott. Ostornyeles lámpák állnak már a földbe ásva, az iskola most világítótestet keres. És biztos, hogy akad majd vállalat, amely megajándékozza a a sárosdiakat... Mert a térnek ezen a pontján, Fejér megyében, én sem véletlenül idézem fel gyerekségeimet. Ahol ipari tanuló intézetek és vállalatok SZOT-díjakat nyertek el, ahol az enyingi fiatalok a KISZ KB támogatását szerezték meg ahhoz, hogy az Állami Gazdaság minden kerületében sportpályát építsenek, ahol a dolgozók ezrei szabad idejüket arra áldozzák, hogy egyetlen esztendőben három olyan sportlétesítménnyel gazdagodhasson a megye, mint a dunaújvárosi uszoda, a fehérvári műjégpálya és a Köfém sportcsarnok — ott még azok sem nyugodhatnak bele a pocakosodás megfordíthatatlan folyamatába, akik egykor fel voltak mentve tornából. Több mint 150 millió forintot érnek az 1977-ben felavatott megyei sportlétesítmények. Karácsony után, év végén ezt átszámolhatjuk személyes ajándékra is: mindegyikünk, feleség és férj, nagymama és unoka, fejenként majdnem négyszáz forintnyi ajándékot kapott. Kapott és adott. A vállalatok, a város, a megye támogatása mellett önmagunk, szomszédunk ajándéka ez, erőnkkel, szellemünkkel alkottuk, gyermekeinknek és magunknak szerezve örömet. Ajándék, mely talán ott volt a karácsonyfa alá tett korcsolyacipőben... és ott van a fa alá nem tehető emlékekben. Csak a kisgyermek készíti így — saját kezével — a meglepetést, mi már a vásárláshoz szoktunk. VÉRTES J. ANDOR