Fejér Megyei Hírlap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-03 / 1. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1980. JANUÁR 3. Az ország építésének terve Harminc évvel ezelőtt, 1950. január 2-án kezdték el az el­ső ötéves, terv megvalósítását Magyarországon. Az ötéves tervről szóló törvény első pa­ragrafusában kijelölték a fő feladatokat: Magyarország átalakítását agrár-ipari or­szágból ipari-agrár országgá. A feladatok teljesítése nem volt könnyű, a napi termelő­­munka mellett még a hábo­rús károk helyreállításán is dolgozniuk kellett az embe­reknek. Ilyen körülmények között szükségszerű volt a gyors iparosítás, elsősorban a nehéz- és a gépipar fejleszté­se. „Ez a döntő feltétele — állapította meg a tervtörvény — népünk további gazdasági és kulturális felemelkedésé­nek is, népi államunk és nemzeti függetlenségünk megszilárdításának és biztosí­tásának, a szocializmus építé­sének hazánkban”. Az öt év eredményei a tervkészítők elképzeléseit igazolták. A gyáripar az öt­éves terv utolsó esztendejé­ben több, mint két és félszer annyit termelt mint a terv megkezdése előtt, a nehéz­ipar termelése 188 százalék­kal, ezen belül a gépiparé 267 százalékkal nőtt, s a nemzeti jövedelem ez idő alatt több mint másfélszeresére emelke­dett. Imponáló számok, különö­sen ha figyelembe vesszük, hogy a gyáripar, a nagyüze­mű építőipar, a közlekedés, a külkereskedelem és nagyke­reskedelem területén ekkor váltak kizárólagossá a szoci­alista termelési viszonyok. Az országépítő munka eredmé­nyeit gyárak, városok sora jelzi: új utak, hidak és sín­párok hozták közelebb egy­máshoz a különböző telepü­léseket. Az első ötéves terv a me­zőgazdaság számára is jelen­tős sikereket hozott. Már ek­kor hatékony erőt jelentettek a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok. Az ötéves terv célul tűzte ki „népünk életszínvonalá­nak további emelését, foko­zott ellátását mindenféle szükségleti cikkel, a lakásvi­szonyok megjavítását, az egészségvédelem kiépítését”. Az ipari munkásság reáljöve­delme például több, mint húsz százalékkal, a dolgozó parasztságé pedig ennél is nagyobb mértékben emelke­dett. Az egyéni jövedelmeken túlmenően igen magas volt a közvetett juttatások értéke. Az ötéves terv első évének sikerei büszkeséggel és — most már világosabban lát­juk — túlzott magabiztonság­gal töltötték el az embereket. Felemelték a tervszámokat. „Az ötéves terv felemelése azt jelenti, hogy gyorsabban számoljuk fel gazdasági el­maradottságunkat, hamarabb leszünk élenjáró országgá” — írta a Szabad Nép 1951 ta­vaszán. A tervmódosítás sú­lyos következményei ismer­tek. A jelszó: legyünk a vas és acél országa — nyers­anyagbázis nélkül irreális volt. Eltorzult az iparosítás irama és üteme, az egyolda­lú, erőltetett iparfejlesztés — s mindez főként a mezőgaz­daság rovására — komoly gondok forrásává vált. Ismertek hát az eredmé­nyek, csakúgy mint a hibák. A mérleg nyelve mégis az előbbiek felé bik­én. Nemcsak az akkori — mai szemmel nézve elismerésre méltó — tervszámok miatt: az­ első öt­éves terv legnagyobb ered­ménye, hogy megváltozott az ország, s ezzel együtt népünk arculata. Szebb, jobb lett ha­zánkban a dolgozó emberek élete. F. S. P. Gazdaság- és társadalompolitika A minőségvédelem hadállásai A Kereskedelmi Minőség­­ellenőrző Intézet nevével többnyire csak akkor talál­kozik az olvasó, amikor a la­pok hírül adják, hogy meg­tiltotta valamilyen rossz mi­nőségű fogyasztási cikk áru­sítását. Ezek a közlemények nem mindig megnyugtatóak, mert általában az derül ki belőlük, hogy a hibás áruból — például az egészségre ár­talmas anyagból készült já­tékból — egy bizonyos meny­­nyiség már eljutott a vásár­lókhoz. Vagyis: akik meg­vették, bizony pórul jártak A KERMI intézkedései kö­zül ezek a letiltások azon­ban csak a végső lépések, melyekre éppen azért megle­hetősen ritkán kerül sor, mi­vel az intézet mindenekelőtt megelőzni igyekszik a rossz minőségű termékek forgal­mazását. Sőt, mint a fogyasz­tói érdekvédelemre hivatott szervezet, gyakran eligazí­tást is nyújt a vásárlóknak a különféle termékek minősé­géről. Ilyen tájékoztatás pél­dául az úgynevezett KERMI Tanúsító Védjegy, vagy az áruteszt. Áruvizsgálat Az árutesztekkel — az azo­nos rendeltetésű cikkek ösz­­szehasonlító vizsgálatainak eredményeivel — rendszere­sen a fogyasztók lapjában, a Nagyítóban, annak nyomán lapunkban is­­ találkozhatunk. Az árutesztek a KERMI la­boratóriumaiban, műszeres vizsgálatok segítségével ké­szülnek, és ahogy bővül a fogyasztási cikkek választéka, úgy növekszik az áruvizsgá­latok iránt az érdeklődés. Természetes ez, hiszen ami­kor 10—20 féle rádió vagy te­levízió van forgalomban, ak­kor a laikus vásárló egyszerű szemrevételezéssel aligha tudja eldönteni: számára me­lyik megvásárlása a legelő­nyösebb. Az összehasonlító áruvizsgálat minden apró részletre kiterjed, s a legfon­tosabb jellemzők összesítése révén alakul ki a szakszerű ítélet, melyik cikk kiváló, jó, megfelelő, vagy ennél gyen­gébb minőségű. Tanúsító védjegy A közelmúltban vezette be a KERMI a tanúsító védje­gyet, rövidített nevén a KTV címkét Ezen a címkén — amelyet a vásárló az áruval együtt megkap — megbízha­tó tájékoztatás olvasható ar­ról, milyen minőségű a ter­mék. 1979 első felében ösz­­szesen 69 terméket árusítot­tak KTV címkével, ezek többsége — szám szerint 55 — iparcikk volt, s csak né­hány ruhanemű, és élelmiszer akadt köztük. A KERMI-ben már készül­tek más termékek számára is hasonló címkék, pontosab­ban: folytak a vizsgálatok, amelyek alapján egyéb fo­gyasztási cikkeken is fel le­het majd tüntetni a minősé­güket. A KTV címke azért ébreszthet bizalmat a vásár­lóban, mert az ezzel forgal­mazott termékeket a KERMI folyamatosan, állandóan el­lenőrzi. KÁF-embléma Hasonlóképp, mint azokat az árukat, amelyek a Kiváló Áruk Fórumának emblémá­ját viselik. A KÁF-jelű cik­kek száma már sokkal maga­sabb — megközelíti az ezret —, de a feketearany három­szöget csak addig használhat­ják a gyártók, amíg árujuk megfelel a magas minőségi követelményeknek. Ellenkező esetben — s ilyen esetek is a KERMI vizsgálatainak ered­ményeként kerülnek felszínre — az embléma viselésének jogát megvonják. Szakvélemény A megkülönböztető minő­ségjelzések, az árutesztek azonban a forgalomban levő fogyasztási cikkeknek csak egy töredékét érintik. Az áruk nagy tömegének rend­szeres vizsgálata szintén a KERMI feladata. A vizsgá­latsorozat,­ már­­ a forgalom­ba hozatalt megelőzően meg­kezdődik. Vannak olyan ter­mékek — például élelmisze­rek, elektromos készülékek —, amelyeket nem is szabad addig árusítani, amíg az in­tézet szakemberei nem adtak rá engedélyt. A termékek másik csoportjához a gyártó vagy a forgalmazó vállalatok önként kérik — vagy nem kérik —­ a KERMI szakvéle­ményét. Mielőtt egy vállalat importálna valamilyen fo­gyasztásra szánt cikket, a mintadarabot szintén meg­vizsgáltatja az intézetben. Mindezeken a vizsgálódá­sokon túl következik az igazi tömegmunka, amikor a már az üzletekbe került áru­kat ellenőrzik az ország kü­lönböző raktáraiban, TÜZÉP- telepein, vagy az áruházak­ban. Erre azért is szükség van, mert sajnos sűrűn meg­történik, hogy az első soro­zattermékek — az előminták — kifogástalanok, ám a ké­sőbbiek között hibásak is akadnak. Vásárlói panasz Bizonyos esetekben a vá­sárló is kapcsolatba kerül a KERMI-vel. Ha valakinek minőségi reklamációja van, s a hibásnak talált árut vissza­viszi a boltba, ám az üzlet vezetője nem méltányolja a kifogást, akkor a vásárlónak joga van megkövetelni, hogy a terméket a kereskedelmi vállalat vizsgáltassa meg a KERMI-vel. 1979 első felében a szervizek, a kereskedelmi vállalatok több mint 20 000 vásárlói kifogás ügyében kér­tek szakvéleményt A KERMI a kifogásolt termékek 56 szá­zalékában döntött a vevő ja­vára: állapított meg reklamá­cióra okot adó gyártási hi­bát, vagy nem kielégítő tájé­koztatást. Útmutatók Mert ez utóbbival is fog­lalkozik az intézet: vizsgál­ja, hogy az árukhoz mellé­kelt kezelési-használati út­mutatók megfelelnek-e az előírásoknak, a feltüntetett adatok valóságosak-e. Amennyiben nem, úgy a hi­bák kijavításáig, illetve a hiányzó útmutatók elkészíté­séig a KERMI megtilthatja az áru forgalmazását. A Kereskedelmi Minőségel­lenőrző Intézet félévenként jelentést készít tapasztalatai­ról. A jelentések eljutnak a gyártókhoz, a forgalmazók­hoz, és tájékoztatják az érin­tett ágazatok vezetőit is a jellemző hibákról, általában a minőség alakulásáról, ilyen formán kiindulópontjai le­hetnek a gyártás során elkö­vetett hibák kijavításának. Gál Zsuzsa Kaposvárott, a Finommechanikai Vállalat 3-as számú gyárá­nak kollektívája határidő előtt elkészítette a moszkvai olimpiára gyártott termékeket , a mikrohullám televíziós lánc berendezéseit. Képünkön a Szovjetunió részére gyártott Druzsba mikrohullámú tv-lánc egységei, az úgynevezett szü­netmentes áramellátást biztosító készülékek láthatók Kiállítások, előadások Egészségről, mindenkinek Milyen célokat, feladato­kat tűzött maga elé a Fejér megyei egészségvédelmi cso­port? Hiszen — miként a jó bornak sem árt a cégér — mindenkor elkél az emberi ismeretek bővítése az egész­ség védelme érdekében. A feladatok az országos egészségpolitika szerves ré­szeként fogalmazódtak meg megyénkben is. Az a tény, hogy még mindig magas a csecsemőhalandóság, hogy a krónikus betegek száma to­vább emelkedik, hogy az al­koholizmus sajnos társadal­mi gonddá vált, jórészt az egészségneveléssel foglalko­zó hivatalos és társadalmi agitátoroknak is irányt mu­tat. És ide sorolható még a környezetvédelem számos vonatkozása. Erőteljesebb hangot kap az alkoholizmus elleni küz­delem jegyében minden ez­zel kapcsolatos téma, vala­mint a mértéktelen dohány­zás ártalmainak feltárása, mert sajnos a dohányzásban szintén jeleskedünk. A meg­előző, felvilágosító tevékeny­ség elsősorban az ifjúságot szeretné megnyerni, s meg­menteni a dohányzás veszé­lyeitől. A korszerű és egészéges táplálkozás még mindig nem sajátunk eléggé; az elhízás ártalmairól, az ezzel kapcso­latos szervezeti megterhelé­sekről, szív- és érrendszeri zavarokról úgy tűnik, még mindig nem tudunk annyit, hogy szokásainkat is hajlan­dók legyünk megváltoztatni, egészségünk érdekében. Az egészséges ember és a mozgás fogalma szorosan összetartozik. A megyei egészségvédelmi csoport évek óta legfőbb feladatai között szerepelteti ezt a témát is. Különösen az ifjúság, az is­kolás korú gyerekek egészsé­ges nevelésére, felvilágosítá­sára fordítanak nagy ener­giát. A felvilágosító gondolat­nak mindenkihez el kell jut­nia, az egészségügy dolgozó­inak közvetítésével. Művelő­dési házak, klubok, szakkö­rök előadássorozataiban évek óta leghallgatottabbak az egészségüggyel kapcsolatos témák. A jól sikerült egész­ségügyi hetek, napok, a fo­gászati, testápolási hónap, osztályfőnöki óra stb. is igen tág lehetőséget kínálnak egy-egy téma alapos feltárá­sára. Gondolatébresztő a plakát is, vagy egy-egy jól megrendezett kiállítás, a já­tékos egészségügyi vetélke­dők, fotók, filmek, sőt a leg­kisebbek számára a mese. A ma emberének már nem feltétlenül szükséges, hogy saját kárán szerezzen jó vagy rossz tapasztalatokat: az is­mereteknek bő tárához se­gítik az olvasmányok, a rá­dióban és a televízióban, a szakemberek szájából el­hangzó előadások. BÉRSZÍNVONAL Rögzítsük az alapkérdést: igaz-e, hogy a jobb teljesítményt nyújtó vállalatok közül kerülnek ki azok, ahol — az átlag­hoz képest — a dolgozók keresete is magasabb? És fordítva: hogy az alacsony teljesítménnyel dolgozó vállalat, az átlag­hoz képest rosszabbul is fizeti az embereit? Továbbá: igaz-e, hogy a teljesítményüket dinamikusan növelő vállalatok lé­nyegesen jobb kereseti feltételeket nyújtanak, mint a telje­sítményükben visszaeső, vagy éppen stagnáló munkahelyek? E két kérdés magyarázatául egy újabb kérdés: igaz-e, hogy üzemenként, illetve földrajzi területenként olyan el­térő kereseti különbségek alakultak ki, ami — az általános nivelláláshoz szokott — közvélemény furcsálkodását, értet­lenkedését válthatja ki? Egyáltalán: hogy is állunk a munka­­helyenkénti bérszínvonal-különbségekkel? A bérek elosztása — végső soron tehát az üzemenként és területenként kialakuló átlagos bérszínvonal — az üzemi teljesítményektől, a vállalati munka hatékonyságától kelle­ne, hogy függjék. Tehát: ahol jobban, gazdaságosabban dol­goznak, ott több a nyereség, ott több a bér, ott magasabb a bérszínvonal. És fordítva. Logikus? Nálunk nem! A munkaügyi szakemberek a közelmúltban több mint öt­száz állami és szövetkezeti vállalat kereseti és teljesítmény­adatait elemezve megállapították, hogy a vállalati teljesítmé­nyek legfeljebb 3,5 százalékban határozzák meg a keresetet. Valamivel nagyobb értéket csak a vegyipari és a könnyű­ipari vállalatoknál figyelhettek meg, de a maximum itt is csak a 10 százalékot éri el. Vagyis: hiába ismerjük egy vál­lalat teljesítményét — a többihez viszonyítva — ez szinte semmi információt nem ad arra nézve, hogy a szóbanforgó vállalat — a többiekhez képest — milyen kereseti színvona­lat biztosít a dolgozóinak. Tételezzük fel, hogy nem is adhat. Tételezzük fel, hogy mai gazdálkodási, és társadalmi viszo­nyaink között, senki sem élvezheti annak számottevő anya­gi előnyét, hogy végül is milyen munkahelyen dolgozik, mert­hogy nem is befolyásolhatja számottevően — az a sokat em­legetett „egyszerű dolgozó” — a vállalati teljesítmény, és hatékonyság alakulását. Teszi a dolgát, jól vagy rosszul, de hogy napi munkája végül is a vállalati nyereséget gazdagít­­ja-e, avagy a veszteséges állapotot konzerválja, az legkevés­bé a műhelyekben dolgozókon múlik. El kell tehát fogadnunk a kényszerű helyzetet: az adott vállalati teljesítményszint nem befolyásolhatja számottevően az egyéni keresetek ala­kulását. Maradna azonban még egy lehetőség: különbséget tenni a teljesítménynövekedés dinamikája szerint az egyéni keresetekben. Vagyis: ahol mégiscsak megteremtik a kiugró­an javuló teljesítménynövekedés feltételeit, lehetőségeit, ott mégiscsak az átlagosnál gyorsabban emelkedjék az egyé­ni kereset. Nos, a jelek szerint, ez sem megy. A már említett vizsgálat megállapítja, hogy a keresetek és a teljesítmények növekedési üteme között, ha lehet, még gyengébb az össze­függés. S ez még az előbbi jelenségnél is leghangolabb. Ez a lényeg, és nem az, hogy budapesti, vagy „vidéki” vál­lalatról van-e szó? A dinamikusan fejlődő, és a munka ha­tékonyságát tekintve is kiemelkedő eredményeket produkáló „vidéki” nagyüzem munkája sem keres lényegesen többet, mint a tradicionálisan „munkásfellegvárként” számon tartott, ám évek óta csak központi bérpreferenciákból tengődő, akár fővárosi, akár „vidéki” üzem munkája. No meg az a lényeg, hogy a méretei, a létszámadatai — és persze megint csak a tradíciói — alapján nagyüzemnek kikiáltott, de egyébként deficitből kilábalni nem képes nagyvállalat alig-alig fizet ke­vesebbet, mint a ki tudja hányadik kategóriába leértékelt, de egyébként figyelemreméltó gazdaságossági — és például: exportsikereket —, eredményeket produkáló kisvállalat, vagy szövetkezet. És végül: az a lényeg, hogy maguk a munka­­vállalók is rájöttek, nincs különösebb értelme a munkahely­cseréknek, mert nagyjából minden munkahelyen azonos körülmények és azonos keresetek mellett dolgozhatnak. Mert sikerült megteremteni a munkahelyek közötti, majd’­hogy­nem tökéletes nivellációt. Ez egyfelől könnyen magyarázható a sokat szidott munkaerő-vándorlás csökkentésével, másfelől azonban elgondolkoztató: hogyan akarjuk megteremteni a szelektív iparfejlesztés munkaerő-gazdálkodási feltételeit, ha kinek-kinek lényegében mindegy, hogy hol dolgozik, veszte­séges, éppen csak vergődő vagy figyelemreméltóan nyeresé­ges vállalatnál. Még egyszer mondom: ez a lényeg! Nem pedig az, hogy van­nak-e és milyen különbségek a bérszínvonalban, a fővárosi és a vidéki vállalatok között. Vértes Csaba 3. OLDAL

Next