Fejér Megyei Hírlap, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-03 / 1. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1980. JANUÁR 3. Az ország építésének terve Harminc évvel ezelőtt, 1950. január 2-án kezdték el az első ötéves, terv megvalósítását Magyarországon. Az ötéves tervről szóló törvény első paragrafusában kijelölték a fő feladatokat: Magyarország átalakítását agrár-ipari országból ipari-agrár országgá. A feladatok teljesítése nem volt könnyű, a napi termelőmunka mellett még a háborús károk helyreállításán is dolgozniuk kellett az embereknek. Ilyen körülmények között szükségszerű volt a gyors iparosítás, elsősorban a nehéz- és a gépipar fejlesztése. „Ez a döntő feltétele — állapította meg a tervtörvény — népünk további gazdasági és kulturális felemelkedésének is, népi államunk és nemzeti függetlenségünk megszilárdításának és biztosításának, a szocializmus építésének hazánkban”. Az öt év eredményei a tervkészítők elképzeléseit igazolták. A gyáripar az ötéves terv utolsó esztendejében több, mint két és félszer annyit termelt mint a terv megkezdése előtt, a nehézipar termelése 188 százalékkal, ezen belül a gépiparé 267 százalékkal nőtt, s a nemzeti jövedelem ez idő alatt több mint másfélszeresére emelkedett. Imponáló számok, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a gyáripar, a nagyüzemű építőipar, a közlekedés, a külkereskedelem és nagykereskedelem területén ekkor váltak kizárólagossá a szocialista termelési viszonyok. Az országépítő munka eredményeit gyárak, városok sora jelzi: új utak, hidak és sínpárok hozták közelebb egymáshoz a különböző településeket. Az első ötéves terv a mezőgazdaság számára is jelentős sikereket hozott. Már ekkor hatékony erőt jelentettek a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok. Az ötéves terv célul tűzte ki „népünk életszínvonalának további emelését, fokozott ellátását mindenféle szükségleti cikkel, a lakásviszonyok megjavítását, az egészségvédelem kiépítését”. Az ipari munkásság reáljövedelme például több, mint húsz százalékkal, a dolgozó parasztságé pedig ennél is nagyobb mértékben emelkedett. Az egyéni jövedelmeken túlmenően igen magas volt a közvetett juttatások értéke. Az ötéves terv első évének sikerei büszkeséggel és — most már világosabban látjuk — túlzott magabiztonsággal töltötték el az embereket. Felemelték a tervszámokat. „Az ötéves terv felemelése azt jelenti, hogy gyorsabban számoljuk fel gazdasági elmaradottságunkat, hamarabb leszünk élenjáró országgá” — írta a Szabad Nép 1951 tavaszán. A tervmódosítás súlyos következményei ismertek. A jelszó: legyünk a vas és acél országa — nyersanyagbázis nélkül irreális volt. Eltorzult az iparosítás irama és üteme, az egyoldalú, erőltetett iparfejlesztés — s mindez főként a mezőgazdaság rovására — komoly gondok forrásává vált. Ismertek hát az eredmények, csakúgy mint a hibák. A mérleg nyelve mégis az előbbiek felé bikén. Nemcsak az akkori — mai szemmel nézve elismerésre méltó — tervszámok miatt: az első ötéves terv legnagyobb eredménye, hogy megváltozott az ország, s ezzel együtt népünk arculata. Szebb, jobb lett hazánkban a dolgozó emberek élete. F. S. P. Gazdaság- és társadalompolitika A minőségvédelem hadállásai A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet nevével többnyire csak akkor találkozik az olvasó, amikor a lapok hírül adják, hogy megtiltotta valamilyen rossz minőségű fogyasztási cikk árusítását. Ezek a közlemények nem mindig megnyugtatóak, mert általában az derül ki belőlük, hogy a hibás áruból — például az egészségre ártalmas anyagból készült játékból — egy bizonyos menynyiség már eljutott a vásárlókhoz. Vagyis: akik megvették, bizony pórul jártak A KERMI intézkedései közül ezek a letiltások azonban csak a végső lépések, melyekre éppen azért meglehetősen ritkán kerül sor, mivel az intézet mindenekelőtt megelőzni igyekszik a rossz minőségű termékek forgalmazását. Sőt, mint a fogyasztói érdekvédelemre hivatott szervezet, gyakran eligazítást is nyújt a vásárlóknak a különféle termékek minőségéről. Ilyen tájékoztatás például az úgynevezett KERMI Tanúsító Védjegy, vagy az áruteszt. Áruvizsgálat Az árutesztekkel — az azonos rendeltetésű cikkek öszszehasonlító vizsgálatainak eredményeivel — rendszeresen a fogyasztók lapjában, a Nagyítóban, annak nyomán lapunkban is találkozhatunk. Az árutesztek a KERMI laboratóriumaiban, műszeres vizsgálatok segítségével készülnek, és ahogy bővül a fogyasztási cikkek választéka, úgy növekszik az áruvizsgálatok iránt az érdeklődés. Természetes ez, hiszen amikor 10—20 féle rádió vagy televízió van forgalomban, akkor a laikus vásárló egyszerű szemrevételezéssel aligha tudja eldönteni: számára melyik megvásárlása a legelőnyösebb. Az összehasonlító áruvizsgálat minden apró részletre kiterjed, s a legfontosabb jellemzők összesítése révén alakul ki a szakszerű ítélet, melyik cikk kiváló, jó, megfelelő, vagy ennél gyengébb minőségű. Tanúsító védjegy A közelmúltban vezette be a KERMI a tanúsító védjegyet, rövidített nevén a KTV címkét Ezen a címkén — amelyet a vásárló az áruval együtt megkap — megbízható tájékoztatás olvasható arról, milyen minőségű a termék. 1979 első felében öszszesen 69 terméket árusítottak KTV címkével, ezek többsége — szám szerint 55 — iparcikk volt, s csak néhány ruhanemű, és élelmiszer akadt köztük. A KERMI-ben már készültek más termékek számára is hasonló címkék, pontosabban: folytak a vizsgálatok, amelyek alapján egyéb fogyasztási cikkeken is fel lehet majd tüntetni a minőségüket. A KTV címke azért ébreszthet bizalmat a vásárlóban, mert az ezzel forgalmazott termékeket a KERMI folyamatosan, állandóan ellenőrzi. KÁF-embléma Hasonlóképp, mint azokat az árukat, amelyek a Kiváló Áruk Fórumának emblémáját viselik. A KÁF-jelű cikkek száma már sokkal magasabb — megközelíti az ezret —, de a feketearany háromszöget csak addig használhatják a gyártók, amíg árujuk megfelel a magas minőségi követelményeknek. Ellenkező esetben — s ilyen esetek is a KERMI vizsgálatainak eredményeként kerülnek felszínre — az embléma viselésének jogát megvonják. Szakvélemény A megkülönböztető minőségjelzések, az árutesztek azonban a forgalomban levő fogyasztási cikkeknek csak egy töredékét érintik. Az áruk nagy tömegének rendszeres vizsgálata szintén a KERMI feladata. A vizsgálatsorozat, már a forgalomba hozatalt megelőzően megkezdődik. Vannak olyan termékek — például élelmiszerek, elektromos készülékek —, amelyeket nem is szabad addig árusítani, amíg az intézet szakemberei nem adtak rá engedélyt. A termékek másik csoportjához a gyártó vagy a forgalmazó vállalatok önként kérik — vagy nem kérik — a KERMI szakvéleményét. Mielőtt egy vállalat importálna valamilyen fogyasztásra szánt cikket, a mintadarabot szintén megvizsgáltatja az intézetben. Mindezeken a vizsgálódásokon túl következik az igazi tömegmunka, amikor a már az üzletekbe került árukat ellenőrzik az ország különböző raktáraiban, TÜZÉP- telepein, vagy az áruházakban. Erre azért is szükség van, mert sajnos sűrűn megtörténik, hogy az első sorozattermékek — az előminták — kifogástalanok, ám a későbbiek között hibásak is akadnak. Vásárlói panasz Bizonyos esetekben a vásárló is kapcsolatba kerül a KERMI-vel. Ha valakinek minőségi reklamációja van, s a hibásnak talált árut visszaviszi a boltba, ám az üzlet vezetője nem méltányolja a kifogást, akkor a vásárlónak joga van megkövetelni, hogy a terméket a kereskedelmi vállalat vizsgáltassa meg a KERMI-vel. 1979 első felében a szervizek, a kereskedelmi vállalatok több mint 20 000 vásárlói kifogás ügyében kértek szakvéleményt A KERMI a kifogásolt termékek 56 százalékában döntött a vevő javára: állapított meg reklamációra okot adó gyártási hibát, vagy nem kielégítő tájékoztatást. Útmutatók Mert ez utóbbival is foglalkozik az intézet: vizsgálja, hogy az árukhoz mellékelt kezelési-használati útmutatók megfelelnek-e az előírásoknak, a feltüntetett adatok valóságosak-e. Amennyiben nem, úgy a hibák kijavításáig, illetve a hiányzó útmutatók elkészítéséig a KERMI megtilthatja az áru forgalmazását. A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet félévenként jelentést készít tapasztalatairól. A jelentések eljutnak a gyártókhoz, a forgalmazókhoz, és tájékoztatják az érintett ágazatok vezetőit is a jellemző hibákról, általában a minőség alakulásáról, ilyen formán kiindulópontjai lehetnek a gyártás során elkövetett hibák kijavításának. Gál Zsuzsa Kaposvárott, a Finommechanikai Vállalat 3-as számú gyárának kollektívája határidő előtt elkészítette a moszkvai olimpiára gyártott termékeket , a mikrohullám televíziós lánc berendezéseit. Képünkön a Szovjetunió részére gyártott Druzsba mikrohullámú tv-lánc egységei, az úgynevezett szünetmentes áramellátást biztosító készülékek láthatók Kiállítások, előadások Egészségről, mindenkinek Milyen célokat, feladatokat tűzött maga elé a Fejér megyei egészségvédelmi csoport? Hiszen — miként a jó bornak sem árt a cégér — mindenkor elkél az emberi ismeretek bővítése az egészség védelme érdekében. A feladatok az országos egészségpolitika szerves részeként fogalmazódtak meg megyénkben is. Az a tény, hogy még mindig magas a csecsemőhalandóság, hogy a krónikus betegek száma tovább emelkedik, hogy az alkoholizmus sajnos társadalmi gonddá vált, jórészt az egészségneveléssel foglalkozó hivatalos és társadalmi agitátoroknak is irányt mutat. És ide sorolható még a környezetvédelem számos vonatkozása. Erőteljesebb hangot kap az alkoholizmus elleni küzdelem jegyében minden ezzel kapcsolatos téma, valamint a mértéktelen dohányzás ártalmainak feltárása, mert sajnos a dohányzásban szintén jeleskedünk. A megelőző, felvilágosító tevékenység elsősorban az ifjúságot szeretné megnyerni, s megmenteni a dohányzás veszélyeitől. A korszerű és egészéges táplálkozás még mindig nem sajátunk eléggé; az elhízás ártalmairól, az ezzel kapcsolatos szervezeti megterhelésekről, szív- és érrendszeri zavarokról úgy tűnik, még mindig nem tudunk annyit, hogy szokásainkat is hajlandók legyünk megváltoztatni, egészségünk érdekében. Az egészséges ember és a mozgás fogalma szorosan összetartozik. A megyei egészségvédelmi csoport évek óta legfőbb feladatai között szerepelteti ezt a témát is. Különösen az ifjúság, az iskolás korú gyerekek egészséges nevelésére, felvilágosítására fordítanak nagy energiát. A felvilágosító gondolatnak mindenkihez el kell jutnia, az egészségügy dolgozóinak közvetítésével. Művelődési házak, klubok, szakkörök előadássorozataiban évek óta leghallgatottabbak az egészségüggyel kapcsolatos témák. A jól sikerült egészségügyi hetek, napok, a fogászati, testápolási hónap, osztályfőnöki óra stb. is igen tág lehetőséget kínálnak egy-egy téma alapos feltárására. Gondolatébresztő a plakát is, vagy egy-egy jól megrendezett kiállítás, a játékos egészségügyi vetélkedők, fotók, filmek, sőt a legkisebbek számára a mese. A ma emberének már nem feltétlenül szükséges, hogy saját kárán szerezzen jó vagy rossz tapasztalatokat: az ismereteknek bő tárához segítik az olvasmányok, a rádióban és a televízióban, a szakemberek szájából elhangzó előadások. BÉRSZÍNVONAL Rögzítsük az alapkérdést: igaz-e, hogy a jobb teljesítményt nyújtó vállalatok közül kerülnek ki azok, ahol — az átlaghoz képest — a dolgozók keresete is magasabb? És fordítva: hogy az alacsony teljesítménnyel dolgozó vállalat, az átlaghoz képest rosszabbul is fizeti az embereit? Továbbá: igaz-e, hogy a teljesítményüket dinamikusan növelő vállalatok lényegesen jobb kereseti feltételeket nyújtanak, mint a teljesítményükben visszaeső, vagy éppen stagnáló munkahelyek? E két kérdés magyarázatául egy újabb kérdés: igaz-e, hogy üzemenként, illetve földrajzi területenként olyan eltérő kereseti különbségek alakultak ki, ami — az általános nivelláláshoz szokott — közvélemény furcsálkodását, értetlenkedését válthatja ki? Egyáltalán: hogy is állunk a munkahelyenkénti bérszínvonal-különbségekkel? A bérek elosztása — végső soron tehát az üzemenként és területenként kialakuló átlagos bérszínvonal — az üzemi teljesítményektől, a vállalati munka hatékonyságától kellene, hogy függjék. Tehát: ahol jobban, gazdaságosabban dolgoznak, ott több a nyereség, ott több a bér, ott magasabb a bérszínvonal. És fordítva. Logikus? Nálunk nem! A munkaügyi szakemberek a közelmúltban több mint ötszáz állami és szövetkezeti vállalat kereseti és teljesítményadatait elemezve megállapították, hogy a vállalati teljesítmények legfeljebb 3,5 százalékban határozzák meg a keresetet. Valamivel nagyobb értéket csak a vegyipari és a könnyűipari vállalatoknál figyelhettek meg, de a maximum itt is csak a 10 százalékot éri el. Vagyis: hiába ismerjük egy vállalat teljesítményét — a többihez viszonyítva — ez szinte semmi információt nem ad arra nézve, hogy a szóbanforgó vállalat — a többiekhez képest — milyen kereseti színvonalat biztosít a dolgozóinak. Tételezzük fel, hogy nem is adhat. Tételezzük fel, hogy mai gazdálkodási, és társadalmi viszonyaink között, senki sem élvezheti annak számottevő anyagi előnyét, hogy végül is milyen munkahelyen dolgozik, merthogy nem is befolyásolhatja számottevően — az a sokat emlegetett „egyszerű dolgozó” — a vállalati teljesítmény, és hatékonyság alakulását. Teszi a dolgát, jól vagy rosszul, de hogy napi munkája végül is a vállalati nyereséget gazdagítja-e, avagy a veszteséges állapotot konzerválja, az legkevésbé a műhelyekben dolgozókon múlik. El kell tehát fogadnunk a kényszerű helyzetet: az adott vállalati teljesítményszint nem befolyásolhatja számottevően az egyéni keresetek alakulását. Maradna azonban még egy lehetőség: különbséget tenni a teljesítménynövekedés dinamikája szerint az egyéni keresetekben. Vagyis: ahol mégiscsak megteremtik a kiugróan javuló teljesítménynövekedés feltételeit, lehetőségeit, ott mégiscsak az átlagosnál gyorsabban emelkedjék az egyéni kereset. Nos, a jelek szerint, ez sem megy. A már említett vizsgálat megállapítja, hogy a keresetek és a teljesítmények növekedési üteme között, ha lehet, még gyengébb az összefüggés. S ez még az előbbi jelenségnél is leghangolabb. Ez a lényeg, és nem az, hogy budapesti, vagy „vidéki” vállalatról van-e szó? A dinamikusan fejlődő, és a munka hatékonyságát tekintve is kiemelkedő eredményeket produkáló „vidéki” nagyüzem munkája sem keres lényegesen többet, mint a tradicionálisan „munkásfellegvárként” számon tartott, ám évek óta csak központi bérpreferenciákból tengődő, akár fővárosi, akár „vidéki” üzem munkája. No meg az a lényeg, hogy a méretei, a létszámadatai — és persze megint csak a tradíciói — alapján nagyüzemnek kikiáltott, de egyébként deficitből kilábalni nem képes nagyvállalat alig-alig fizet kevesebbet, mint a ki tudja hányadik kategóriába leértékelt, de egyébként figyelemreméltó gazdaságossági — és például: exportsikereket —, eredményeket produkáló kisvállalat, vagy szövetkezet. És végül: az a lényeg, hogy maguk a munkavállalók is rájöttek, nincs különösebb értelme a munkahelycseréknek, mert nagyjából minden munkahelyen azonos körülmények és azonos keresetek mellett dolgozhatnak. Mert sikerült megteremteni a munkahelyek közötti, majd’hogynem tökéletes nivellációt. Ez egyfelől könnyen magyarázható a sokat szidott munkaerő-vándorlás csökkentésével, másfelől azonban elgondolkoztató: hogyan akarjuk megteremteni a szelektív iparfejlesztés munkaerő-gazdálkodási feltételeit, ha kinek-kinek lényegében mindegy, hogy hol dolgozik, veszteséges, éppen csak vergődő vagy figyelemreméltóan nyereséges vállalatnál. Még egyszer mondom: ez a lényeg! Nem pedig az, hogy vannak-e és milyen különbségek a bérszínvonalban, a fővárosi és a vidéki vállalatok között. Vértes Csaba 3. OLDAL