Fejér Megyei Hírlap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-02 / 51. szám

B A vállalati szervezés helyzetéről (I.) Elfecsérelt energiák Amikor egy országban a fejlődést szolgáló anyagi források beszűkülnek, megnő a jelentősége az intenzív gazdálkodás kü­lönböző formáinak, a már meglévő eszközök hatékonyabb kihasználásának. Növelhető-e a termelés újabb beruházás nélkül? Lehet-e adott termelési feladatot kisebb létszámmal teljesíteni? Hogyan tudjuk termékeinket az eddiginél kisebb ráfordítással gyártani? A válasz egyértelműnek tűnik: pél­dául jobb szervezéssel. Csakhogy a gyakorlat válasza nem ez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szervezési tevékenység­gel elért eredmények igen csekélyek. Országos szinten a szer­vezési javaslatoknak csupán 1,5 százaléka valósul meg. Ennek okait és az előrelépés lehetőségeit boncolgatjuk ma induló háromrészes cikksorozatunkban. Több mint tíz évvel ezelőtt kormányhatározat írta elő a szervezési apparátusok kiala­kítását a vállalatoknál. A je­lek szerint az azóta eltelt idő is kevés volt ahhoz, hogy ezek szervesen integrálódja­nak a vállalat testében. A tervitelés sok helyen még ma is ferde szemmel nézi a szer­vezőket, a fejlesztési szervek a jövővel való foglalkozásban egyeduralmukat féltik a szer­vezőktől. Hova tartozzanak? Ahány vállalat, a szervezés annyiféle felállásban és any­­nyiféle alárendeltségben dol­gozik. Nézzünk néhány pél­dát! Szervezési és számítás­­technikai osztály, szervezési és ellenőrzési osztály, szerve­zési és információs főosztály, szervezési és tervezési iroda, és talán a legszebb: ipar­szervezési és polgári védelmi csoport. Egyik helyen — ahol mű­szaki ember a szervezési fő­nök — közvetlenül a főmér­nökhöz tartoznak vagy a technológiai fejlesztéshez, másik helyen — ha közgaz-,­dász vezeti a szervezést — főkönyvelőhöz, és szerencsére egyre gyakrabban található e részleg az igazgató közvetlen alárendeltségében mint törzs­kari szervezet. Egy nemrégen lefolytatott átfogó vizsgálat szerint elő­fordult olyan eset is a válla­latoknál, hogy több szerve­zési egység működött egy­mástól függetlenül és egy­mással rivalizálva. Ezek a példák a szervezési munka helytelen vállalati megítélé­sére utalnak. Lehet-e egysé­ges, összehangolt vállalati szervezésről beszélni ott, ahol a szervezés még szervezeti­leg­­sem egységes, a vállalat­ban elfoglalt helye nem tisz­tázott. A szervezéssel kapcsolatos helytelen nézeteket mutatja az is, hogy szervezés alatt még manapság is többnyire csak az üzem - és munka­­szervezést értik az emberek. Pedig a fejlődés következté­ben ma már beszélhetünk termelésszervezésről, külön üzem- és külön munkaszer­vezésről (ez utóbbihoz tarto­zik a 33M-módszer is), szá­mítástechnikai-, folyamat-, ügyvitel-, vezetésszervezésről. Módszerekben, jellegzetessé­gekben ezek egyre inkább el­különülnek egymástól. Kétségtelen, hogy ma még nem egyformán jól értenek szervezőink a szervezés egyes részterületeihez. Egy ipari felmérés szerint a helyzet­vizsgálat, a termelésszervezés és az ügyvitelszervezés ma már viszonylag jól megy, vi­szont gyengén művelik a be­ruházás-, a karbantartásszer­vezést, a szervezetfejlesztést és az egyik leghatékonyabb szervezési résztechnikát, az értékelemzést. A számítógépek alkalmazá­sa ma még nem hozta magá­val az ügyrendi-ügyviteli szervezések fejlődését. Az ügyvitel változatlan színvo­nal- fenntartása folyik, fej­lett eszközökkel. Mi ennek az oka? Elsősorban talán az, hogy a számítógépek alkal­mazásának jelenlegi szerve­zési előkészítése rendkívül hiányos. Hihetetlennek tűnik, pedig szakemberek állapítot­ták meg: egy nagyvállalat átfogó irányítási és informá­ciós rendszerének kiépítésé­hez több ezer emberév élő­munka és százmilliós nagy­ságrendű ráfordítás szüksé­ges. Ha az utóbbi valahogy meg is van, a szervezői kapa­citásnak csak töredékét bizto­sítják a vállalatok. Koncentrálni néhány témára A jelenleginél sokkal na­gyobb energiákat kellene mozgósítani az üzem- és munkaszervezési feladatok megoldására is. Jelenleg or­szágos szinten konkrét mun­kaszervezéssel a szervezők 20 százaléka foglalkozik, de eb­ből a gazdasági eredmények 80 százaléka származik. Ugyanakkor egyéb szervezés­sel a szervezőkapacitás 80 százaléka foglalkozik, de ez csak 20 százalékkal járul hoz­zá az összes szervezésből származó eredményekhez. Ebből is látszik, hogy a legnagyobb veszteségek a ter­melésben és a kiszolgáló fo­lyamatokban tárhatók fel. Nem véletlen, hogy a külföl­di szervezők is e területeken vállalnak főleg megbízást. (folytatjuk) Lőrincz Sándor ! A minőségi fejlődés éve volt KISZ-küldöttek tanács­kozása a papírgyárban A hét végén megtartott KISZ-küldöttértekezleten vonták meg a múlt év ifjú­sági munkájának mérlegét a Papíripari Vállalat dunaúj­városi gyárának fiataljai. A múlt évben végzett munkáról, eredményekről szóló beszá­molót Hajnal Károly, a gyári KISZ-bizottság titkára ter­jesztette a dolgozók több mint harmadát képviselő küldöttek elé. A jelentés megállapította, hogy az éves akcióprogramban foglalt fő feladatokat, az egy évvel ez­előtti küldöttgyűlés határoza­tait a fiatalok döntő részben megvalósították. A küldött­­gyűlésre kiadott kis statiszti­kai füzet számai viszont arra figyelmeztetnek, hogy a kö­vetkező mozgalmi évben na­gyobb gondot kell fordítani az ifjúsági szervezet párttag­gá nevelő munkájára, a haté­konyabb politikai képzésre, a szervezettség és a tömegbefo­lyás erősítésére. A tartalmas, minden rész­letre kiterjedő beszámolót hozzászólások követték, majd a küldöttek a számadást kö­vetően lemondott KISZ-bi­­zottság helyére új testületet választottak, amely — az irá­nyító, szervező és ellenőrző munka színvonalát javítandó — a korábbi 11 helyett 13 tagú lett. A papírgyár KISZ-bizottsá­­gának titkára Hajnal Károly. — fb — Cikkünk nyomán Nem kalapozás Lapunk 1982. január 13-i számában Kalapozás címmel cikket közöltünk, amelynek írója feltételezte, hogy a 26- os számú Állami Építőipari Vállalat egyik építkezésén a vállalat vezető beosztású dol­gozói el nem végzett mun­kákért a megrendelőktől a munka elvégzésének igazo­lását kérték, vagyis köl­csönkérték. Szabó Mihály, a 26. számú Állami Építőipari Vállalat igazgatója közölte szerkesz­tőségünkkel, hogy a cikkben foglaltak hamis színben tün­tetik fel a vállalat munká­ját, a kalapozás és kölcsön­kérés nem igaz. Arról van szó, hogy a Dunaújvárosi Skála Áruház építésén az eredeti szerződésben foglalt 16 millió forintos, úgyneve­zett III. építési ütemet a vál­lalat — objektív, építőanyag­ellátási zavarok miatt — tar­tani nem tudta, s ezért sza­bályos időben a megrendelő Dunaújvárosi Munkásszövet­kezettel kétszer 8 millió fo­rintos szakaszolási ütemterv módosításban állapodott meg. A módosított szerződésnek megfelelő 8 millió forint ér­tékű munkát a vállalat elvé­gezte, s azt a beruházó sza­bályszerűen átvette. Így a vállalat részére illetéktelen pénzátutalás nem történt. Gazdaság- és társadalompolitika 1 KOHÁSZATI KUTATÓMŰSZEREK. A Vasipari Kutató Intézetben 1970-ben kezdtek foglalkozni a kohászati kutatási feladatokat segítő műszerek létrehozásával. Ebből a kezdeti próbálkozás­ból fejlődött ki az intézet egyik — ma már igen fontos — tevékenysége, a kohászati kutatómű­szerek fejlesztése és gyártása. Jelenleg tizenkétféle különböző célra felhasználható műszert gyártanak. Ezek az intézet munkatársainak szellemi termékei, mintegy 90 százalékuk saját találmány. Hazai felhasználásuk mellett Franciaországba és az NSZK-ba is szállítanak belő­lük. A képen: a VIDIMET II. képelemző berendezés, amelyet fény-, vagy elektromikrosz­­kóphoz lehet kapcsolni Gumicsere egy óra alatt Legújabb szolgáltatásukként a tőkés országokból származó gépkocsikra is azonnal tudnak újrafutózott gumit adni a komáromi szőnyi tsz-ben. A Zsiguli, a Moszkvics, a Sko­da, a Dácia, a Wartburg, a Tra­bant és az 1500-as Polski Fiat diagonál és radiál típusú, sőt téli mintázatú gumijaiból pe­dig bőséges raktárkészlettel rendelkeznek. Modern automa­tikus gépeikkel mindössze egy óra alatt felteszik az újrafu­­tózó üzemükben készült ab­roncsokat, amelyek ára általá­ban 50 százaléka az újénak. Amennyiben a kocsin lévő használt gumi alkalmas újra­­futózásra, darabonként 50—80 forintos áron átveszik. Idei tervük szerint 60 000 gumit futóznak újjá. Jóllehet minden típusból állandóan van rak­táron, hasznos előzetesen tele­fonon érdeklődni. A szerkesztőség válasza Vételi zavarok — Miért nem lehet zavar­talanul nézni a szovjet te­levízió műsorát? — teszi fel a kérdést levelében M. Gy. székesfehérvári olvasónk, aki ennél bővebben nem kíván­ja felfedni kilétét. Miért közli a Hírlap a szovjet televízió műsorát, ha ennyire komolytalan az egész? — kapjuk meg mi is a magunkét. Mint azt hírül adtuk, ta­valy november 7. óta — szov­jet és magyar szakemberek együttműködésének segítsé­gével — sikerült megvalósí­tani Székesfehérváron a szovjet televízió műholdas vételét, s ezt kísérleti jelleg­gel az IKV szakemberei be­vették a központi antenna­­rendszer szolgáltatásai közé. A műszaki problémák ér­zékeltetésére már akkor megemlítettük, hogy műhol­das műsorszórási lehetősé­gek megteremtésével ma még a fejlett technológiájú nyugat-európai országok is csak tervszinten foglalkoz­nak. 1984—87 között várható e témában nagyobb lendü­let. Ilyen körülmények között azt a tényt, hogy egy más­fél-kétezer kilométer távol­ságban fekvő fővárosból (Moszkva messzebb van, mint London) egyáltalán ide­ér a kép, mi — olvasónkkal ellentétben — csak szenzá­cióként tudjuk értékelni, s nem azt vesszük észre, hogy vannak olyan percek, órák, amikor ugrál a kép, megszű­nik az adás, hanem azt, hogy vannak órák, amikor kifogás­talan a vétel. A rendszeres műsorközlést is akkor kezdtük el, amikor az eleinte rendszertelen adá­sok többé-kevésbé rendsze­ressé váltak. A világon nin­csen még egy olyan város, ahol tömeges mértékben le­hetőség lenne arra, hogy a lakásunkban lévő tévékészü­lék programkapcsolója se­gítségével öt ország televízió­műsorai közül választhat­nánk. Hogy ebből a két ma­gyar műsor jobb minőségben vehető mint a többi? Hogy olykor-olykor az osztrák ket­tes is szemcséssé válik? Ked­ves M. Gy., nem gondolja, hogy ön kissé maximalista? Kesztyűkészítés Abán Régen felmerült az a gon­dolat az abai társadalmi"" szerveknél, hogy szükség len­ne nőket foglalkoztató ipari részlegre. Ez a helyben dol­goztató vállalkozás sok prob­lémát megoldana, csökkente­né az eljáró dolgozó nők számát. A sárbogárdi Mezőföld Ipari Szövetkezet megálla­podást kötött a Pécsi Kesz­tyűgyárral. Ennek értelmé­ben kesztyűkészítő nőket to­boroztak Abán. Az első fel­hívásra 92 nő jelentkezett, ma 64 a létszám, s ez most már valószínűleg megmarad. A Pécsi Kesztyűgyár három dolgozóját küldte el, akik a betanítást végzik február el­seje óta. Ez idő alatt 632 pár kesztyűt készítettek. A dol­gozók hathetes betanítási szerződést kötöttek a gyár­ral. Kényelmesek konfliktusa Mennyit és hogyan dolgozunk? A kérdés első felére köny­­nyebb a válasz. Munkahelyünkön 42 két órát hetente és ezen felül — felmérések, becslések szerint — átlagosan vagy két­­három órát naponta. Utóbbihoz sokféle tevékenység soro­landó, az adat tehát pontatlan és túlontúl általános. Van, aki­nek négy-öt óra is jut, van kire semmi. Különben is: mér­­hető-e és munkával töltött időnek számítjuk-e, ha valaki csak gondolkodik a tennivalóiról? És vajon hogyan dolgozunk? Mindannyian láttunk már lógósokat, tapasztaltunk hanyag munkavégzést, találkoztunk kedvetlenül, tessék-lássék módon dolgozókkal. És ismerünk munkájukba belefeledkezőket, sőt megszállottakat is. Kinek van igaza, kit becsüljünk többre. Hát persze, hogy a sokat és a jól dolgozókat. Ilyen egyszerű volna? Vélhetően nagyon kevesen vallanák be akárcsak maguk­­nak is, nemhogy nyilvánosan: nem szeretnek dolgozni, utál­ják a munkát. Azt már valamivel többen, hogy szeretnek ugyan dolgozni csak éppen azt a munkát nem kedvelik, amiért a fizetésüket kapják. Rosszul választottak pályát, mun­kahelyet, ám nem változtatnak, mert a változtatáshoz erőfe­szítés kellene, és egyelőre ennyiből is megélnek. Megfosztják magukat attól, amit a munka örömének szoktunk nevezni, no meg mindannyiunkat attól a többletttől, mit más helyen, más körülmények között nyújtanának. Nyilatkozatok, riportok visszatérő fordulata: „szerencsés vagyok, mert a munkám hobbym is”. Ha jól belegondolunk, egyetlen passziónkra, szenvedélyünkre sem fordíthatunk annyi időt, mint amennyit munkával töltünk. Szabad időnk­ben ritkán csinálunk olyasmit, amit nem kedvelünk. Sajnáljuk rá azt az egy-két órát is. Jól tudom persze, hogy a munka elsősorban megélhetésünk forrása. És aki, mondjuk, lakásra gyűjt, aligha engedheti meg magának, hogy a több­letjövedelem megszerzését attól tegye függővé, tetszik vagy nem tetszik a tisztességes pénzszerzés adott módja. De a vá­lasztott szakma, a hivatás is csak annyit jelentene, hogy csi­nálom, mert muszáj, mert valamiből meg kell élnem? Aligha? Példák sokasága bizonyítja, hogy dolgozni igenis lehet szenve­déllyel. És ugyancsak példák, sajnos gyarapodó példák figyel­meztetnek rá, hogy e szenvedélyünknek is határt kell szab­nunk. Mert a túlzott terhelést nem bírja szervezetünk. Fe­nyegetően sok az infarktus, a korai halál. Okai összetettek, magyarázatuk szakembert, orvost illet. Laikus legfeljebb arra vállalkozhat, hogy azok egyikén töprengjen. Nevezetesen azon, hogy­­ vajon ki és miért kerül úgynevezett konfliktus­helyzetbe, miért él feszültségben? Nézzük csak: X szereti és kiválóan végzi munkáját. Következésképpen mindig valami újat, a korábbinál hasznosabbat akar. És ütközni kényszerül, amit már-már természetesnek fogadunk el, mondván az újért meg kell küzdeni, az újat nem érheti meg mindenki azonnal. Ami jól hangzik, csak nem a teljes igazság. Mert az új, a jobb nem mindig bonyolult, nem mindig nehezen követhető. Mind­össze a kényelmesektől, avagy a kedvetlenektől kíván töb­bet, azonosulást a tőlük idegen felfogással. Márpedig a ké­nyelmesség, a kedvetlenség aligha fogadható el természetes­nek. Az ütközés, a feszültség is elkerülhető lenne, illetve az volna az ideális, ha kényelmesek ütköznének, mert őket kény­szerítené rá a közfelfogás, ha minden esetben az önös érde­kük is magatartásuk megváltoztatását diktálná. Nem való­színű, hogy belerokkanna a változásba az, aki energiájának felét-harmadát emésztette fel korábban. Az effajta „kény­szerítés” ma nagyon is „benne van a levegőben”. Feszültséget oldó hatását is remélhetjük — nem beszélve a várható gaz­dasági eredményekről. Nem állíthatjuk persze, hogy ennek a feszültségnek az oldó­dása mindenkit megóv a túlhajszolástól. Konfliktusok nél­kül is lehet „két végén égetni a gyertyát.” Anyagi javakért, sikerekért, hiúságból. Hogy hol az ésszerű határ? Nincs ér­telme a hajszának, ha „gyümölcsét” — az anyagi javakat vagy akár az erkölcsi sikert — nem tudjuk élvezni. Ha éle­tünk minősége — ahogy a manapság divatos kifejezésnél ma­radjunk — rosszabb, mint amilyennek a lehetőségét már megteremtettük. Ha nincs módunk feltöltődni, kikapcsolódni. Nem mellékesen e hiány előbb-utóbb munkánkat is gátolja. Mert mennyiségét állandósíthatjuk ugyan, de vajon azonos maradhat-e a minősége, amelynek inkább folytonosan javulnia kéne? Mennyit és hogyan dolgozunk? A személyre szóló válaszhoz kinek-kinek egyes szám első személyben kell feltennie a kér­dést: „mennyit és hogyan dolgozom?” és mindjárt utána: „így helyes, így tisztességes vajon?” Maros Dénes

Next