Fejér Megyei Hírlap, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-02 / 51. szám
B A vállalati szervezés helyzetéről (I.) Elfecsérelt energiák Amikor egy országban a fejlődést szolgáló anyagi források beszűkülnek, megnő a jelentősége az intenzív gazdálkodás különböző formáinak, a már meglévő eszközök hatékonyabb kihasználásának. Növelhető-e a termelés újabb beruházás nélkül? Lehet-e adott termelési feladatot kisebb létszámmal teljesíteni? Hogyan tudjuk termékeinket az eddiginél kisebb ráfordítással gyártani? A válasz egyértelműnek tűnik: például jobb szervezéssel. Csakhogy a gyakorlat válasza nem ez. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szervezési tevékenységgel elért eredmények igen csekélyek. Országos szinten a szervezési javaslatoknak csupán 1,5 százaléka valósul meg. Ennek okait és az előrelépés lehetőségeit boncolgatjuk ma induló háromrészes cikksorozatunkban. Több mint tíz évvel ezelőtt kormányhatározat írta elő a szervezési apparátusok kialakítását a vállalatoknál. A jelek szerint az azóta eltelt idő is kevés volt ahhoz, hogy ezek szervesen integrálódjanak a vállalat testében. A tervitelés sok helyen még ma is ferde szemmel nézi a szervezőket, a fejlesztési szervek a jövővel való foglalkozásban egyeduralmukat féltik a szervezőktől. Hova tartozzanak? Ahány vállalat, a szervezés annyiféle felállásban és anynyiféle alárendeltségben dolgozik. Nézzünk néhány példát! Szervezési és számítástechnikai osztály, szervezési és ellenőrzési osztály, szervezési és információs főosztály, szervezési és tervezési iroda, és talán a legszebb: iparszervezési és polgári védelmi csoport. Egyik helyen — ahol műszaki ember a szervezési főnök — közvetlenül a főmérnökhöz tartoznak vagy a technológiai fejlesztéshez, másik helyen — ha közgaz-,dász vezeti a szervezést — főkönyvelőhöz, és szerencsére egyre gyakrabban található e részleg az igazgató közvetlen alárendeltségében mint törzskari szervezet. Egy nemrégen lefolytatott átfogó vizsgálat szerint előfordult olyan eset is a vállalatoknál, hogy több szervezési egység működött egymástól függetlenül és egymással rivalizálva. Ezek a példák a szervezési munka helytelen vállalati megítélésére utalnak. Lehet-e egységes, összehangolt vállalati szervezésről beszélni ott, ahol a szervezés még szervezetilegsem egységes, a vállalatban elfoglalt helye nem tisztázott. A szervezéssel kapcsolatos helytelen nézeteket mutatja az is, hogy szervezés alatt még manapság is többnyire csak az üzem - és munkaszervezést értik az emberek. Pedig a fejlődés következtében ma már beszélhetünk termelésszervezésről, külön üzem- és külön munkaszervezésről (ez utóbbihoz tartozik a 33M-módszer is), számítástechnikai-, folyamat-, ügyvitel-, vezetésszervezésről. Módszerekben, jellegzetességekben ezek egyre inkább elkülönülnek egymástól. Kétségtelen, hogy ma még nem egyformán jól értenek szervezőink a szervezés egyes részterületeihez. Egy ipari felmérés szerint a helyzetvizsgálat, a termelésszervezés és az ügyvitelszervezés ma már viszonylag jól megy, viszont gyengén művelik a beruházás-, a karbantartásszervezést, a szervezetfejlesztést és az egyik leghatékonyabb szervezési résztechnikát, az értékelemzést. A számítógépek alkalmazása ma még nem hozta magával az ügyrendi-ügyviteli szervezések fejlődését. Az ügyvitel változatlan színvonal- fenntartása folyik, fejlett eszközökkel. Mi ennek az oka? Elsősorban talán az, hogy a számítógépek alkalmazásának jelenlegi szervezési előkészítése rendkívül hiányos. Hihetetlennek tűnik, pedig szakemberek állapították meg: egy nagyvállalat átfogó irányítási és információs rendszerének kiépítéséhez több ezer emberév élőmunka és százmilliós nagyságrendű ráfordítás szükséges. Ha az utóbbi valahogy meg is van, a szervezői kapacitásnak csak töredékét biztosítják a vállalatok. Koncentrálni néhány témára A jelenleginél sokkal nagyobb energiákat kellene mozgósítani az üzem- és munkaszervezési feladatok megoldására is. Jelenleg országos szinten konkrét munkaszervezéssel a szervezők 20 százaléka foglalkozik, de ebből a gazdasági eredmények 80 százaléka származik. Ugyanakkor egyéb szervezéssel a szervezőkapacitás 80 százaléka foglalkozik, de ez csak 20 százalékkal járul hozzá az összes szervezésből származó eredményekhez. Ebből is látszik, hogy a legnagyobb veszteségek a termelésben és a kiszolgáló folyamatokban tárhatók fel. Nem véletlen, hogy a külföldi szervezők is e területeken vállalnak főleg megbízást. (folytatjuk) Lőrincz Sándor ! A minőségi fejlődés éve volt KISZ-küldöttek tanácskozása a papírgyárban A hét végén megtartott KISZ-küldöttértekezleten vonták meg a múlt év ifjúsági munkájának mérlegét a Papíripari Vállalat dunaújvárosi gyárának fiataljai. A múlt évben végzett munkáról, eredményekről szóló beszámolót Hajnal Károly, a gyári KISZ-bizottság titkára terjesztette a dolgozók több mint harmadát képviselő küldöttek elé. A jelentés megállapította, hogy az éves akcióprogramban foglalt fő feladatokat, az egy évvel ezelőtti küldöttgyűlés határozatait a fiatalok döntő részben megvalósították. A küldöttgyűlésre kiadott kis statisztikai füzet számai viszont arra figyelmeztetnek, hogy a következő mozgalmi évben nagyobb gondot kell fordítani az ifjúsági szervezet párttaggá nevelő munkájára, a hatékonyabb politikai képzésre, a szervezettség és a tömegbefolyás erősítésére. A tartalmas, minden részletre kiterjedő beszámolót hozzászólások követték, majd a küldöttek a számadást követően lemondott KISZ-bizottság helyére új testületet választottak, amely — az irányító, szervező és ellenőrző munka színvonalát javítandó — a korábbi 11 helyett 13 tagú lett. A papírgyár KISZ-bizottságának titkára Hajnal Károly. — fb — Cikkünk nyomán Nem kalapozás Lapunk 1982. január 13-i számában Kalapozás címmel cikket közöltünk, amelynek írója feltételezte, hogy a 26- os számú Állami Építőipari Vállalat egyik építkezésén a vállalat vezető beosztású dolgozói el nem végzett munkákért a megrendelőktől a munka elvégzésének igazolását kérték, vagyis kölcsönkérték. Szabó Mihály, a 26. számú Állami Építőipari Vállalat igazgatója közölte szerkesztőségünkkel, hogy a cikkben foglaltak hamis színben tüntetik fel a vállalat munkáját, a kalapozás és kölcsönkérés nem igaz. Arról van szó, hogy a Dunaújvárosi Skála Áruház építésén az eredeti szerződésben foglalt 16 millió forintos, úgynevezett III. építési ütemet a vállalat — objektív, építőanyagellátási zavarok miatt — tartani nem tudta, s ezért szabályos időben a megrendelő Dunaújvárosi Munkásszövetkezettel kétszer 8 millió forintos szakaszolási ütemterv módosításban állapodott meg. A módosított szerződésnek megfelelő 8 millió forint értékű munkát a vállalat elvégezte, s azt a beruházó szabályszerűen átvette. Így a vállalat részére illetéktelen pénzátutalás nem történt. Gazdaság- és társadalompolitika 1 KOHÁSZATI KUTATÓMŰSZEREK. A Vasipari Kutató Intézetben 1970-ben kezdtek foglalkozni a kohászati kutatási feladatokat segítő műszerek létrehozásával. Ebből a kezdeti próbálkozásból fejlődött ki az intézet egyik — ma már igen fontos — tevékenysége, a kohászati kutatóműszerek fejlesztése és gyártása. Jelenleg tizenkétféle különböző célra felhasználható műszert gyártanak. Ezek az intézet munkatársainak szellemi termékei, mintegy 90 százalékuk saját találmány. Hazai felhasználásuk mellett Franciaországba és az NSZK-ba is szállítanak belőlük. A képen: a VIDIMET II. képelemző berendezés, amelyet fény-, vagy elektromikroszkóphoz lehet kapcsolni Gumicsere egy óra alatt Legújabb szolgáltatásukként a tőkés országokból származó gépkocsikra is azonnal tudnak újrafutózott gumit adni a komáromi szőnyi tsz-ben. A Zsiguli, a Moszkvics, a Skoda, a Dácia, a Wartburg, a Trabant és az 1500-as Polski Fiat diagonál és radiál típusú, sőt téli mintázatú gumijaiból pedig bőséges raktárkészlettel rendelkeznek. Modern automatikus gépeikkel mindössze egy óra alatt felteszik az újrafutózó üzemükben készült abroncsokat, amelyek ára általában 50 százaléka az újénak. Amennyiben a kocsin lévő használt gumi alkalmas újrafutózásra, darabonként 50—80 forintos áron átveszik. Idei tervük szerint 60 000 gumit futóznak újjá. Jóllehet minden típusból állandóan van raktáron, hasznos előzetesen telefonon érdeklődni. A szerkesztőség válasza Vételi zavarok — Miért nem lehet zavartalanul nézni a szovjet televízió műsorát? — teszi fel a kérdést levelében M. Gy. székesfehérvári olvasónk, aki ennél bővebben nem kívánja felfedni kilétét. Miért közli a Hírlap a szovjet televízió műsorát, ha ennyire komolytalan az egész? — kapjuk meg mi is a magunkét. Mint azt hírül adtuk, tavaly november 7. óta — szovjet és magyar szakemberek együttműködésének segítségével — sikerült megvalósítani Székesfehérváron a szovjet televízió műholdas vételét, s ezt kísérleti jelleggel az IKV szakemberei bevették a központi antennarendszer szolgáltatásai közé. A műszaki problémák érzékeltetésére már akkor megemlítettük, hogy műholdas műsorszórási lehetőségek megteremtésével ma még a fejlett technológiájú nyugat-európai országok is csak tervszinten foglalkoznak. 1984—87 között várható e témában nagyobb lendület. Ilyen körülmények között azt a tényt, hogy egy másfél-kétezer kilométer távolságban fekvő fővárosból (Moszkva messzebb van, mint London) egyáltalán ideér a kép, mi — olvasónkkal ellentétben — csak szenzációként tudjuk értékelni, s nem azt vesszük észre, hogy vannak olyan percek, órák, amikor ugrál a kép, megszűnik az adás, hanem azt, hogy vannak órák, amikor kifogástalan a vétel. A rendszeres műsorközlést is akkor kezdtük el, amikor az eleinte rendszertelen adások többé-kevésbé rendszeressé váltak. A világon nincsen még egy olyan város, ahol tömeges mértékben lehetőség lenne arra, hogy a lakásunkban lévő tévékészülék programkapcsolója segítségével öt ország televízióműsorai közül választhatnánk. Hogy ebből a két magyar műsor jobb minőségben vehető mint a többi? Hogy olykor-olykor az osztrák kettes is szemcséssé válik? Kedves M. Gy., nem gondolja, hogy ön kissé maximalista? Kesztyűkészítés Abán Régen felmerült az a gondolat az abai társadalmi"" szerveknél, hogy szükség lenne nőket foglalkoztató ipari részlegre. Ez a helyben dolgoztató vállalkozás sok problémát megoldana, csökkentené az eljáró dolgozó nők számát. A sárbogárdi Mezőföld Ipari Szövetkezet megállapodást kötött a Pécsi Kesztyűgyárral. Ennek értelmében kesztyűkészítő nőket toboroztak Abán. Az első felhívásra 92 nő jelentkezett, ma 64 a létszám, s ez most már valószínűleg megmarad. A Pécsi Kesztyűgyár három dolgozóját küldte el, akik a betanítást végzik február elseje óta. Ez idő alatt 632 pár kesztyűt készítettek. A dolgozók hathetes betanítási szerződést kötöttek a gyárral. Kényelmesek konfliktusa Mennyit és hogyan dolgozunk? A kérdés első felére könynyebb a válasz. Munkahelyünkön 42 két órát hetente és ezen felül — felmérések, becslések szerint — átlagosan vagy kéthárom órát naponta. Utóbbihoz sokféle tevékenység sorolandó, az adat tehát pontatlan és túlontúl általános. Van, akinek négy-öt óra is jut, van kire semmi. Különben is: mérhető-e és munkával töltött időnek számítjuk-e, ha valaki csak gondolkodik a tennivalóiról? És vajon hogyan dolgozunk? Mindannyian láttunk már lógósokat, tapasztaltunk hanyag munkavégzést, találkoztunk kedvetlenül, tessék-lássék módon dolgozókkal. És ismerünk munkájukba belefeledkezőket, sőt megszállottakat is. Kinek van igaza, kit becsüljünk többre. Hát persze, hogy a sokat és a jól dolgozókat. Ilyen egyszerű volna? Vélhetően nagyon kevesen vallanák be akárcsak maguknak is, nemhogy nyilvánosan: nem szeretnek dolgozni, utálják a munkát. Azt már valamivel többen, hogy szeretnek ugyan dolgozni csak éppen azt a munkát nem kedvelik, amiért a fizetésüket kapják. Rosszul választottak pályát, munkahelyet, ám nem változtatnak, mert a változtatáshoz erőfeszítés kellene, és egyelőre ennyiből is megélnek. Megfosztják magukat attól, amit a munka örömének szoktunk nevezni, no meg mindannyiunkat attól a többletttől, mit más helyen, más körülmények között nyújtanának. Nyilatkozatok, riportok visszatérő fordulata: „szerencsés vagyok, mert a munkám hobbym is”. Ha jól belegondolunk, egyetlen passziónkra, szenvedélyünkre sem fordíthatunk annyi időt, mint amennyit munkával töltünk. Szabad időnkben ritkán csinálunk olyasmit, amit nem kedvelünk. Sajnáljuk rá azt az egy-két órát is. Jól tudom persze, hogy a munka elsősorban megélhetésünk forrása. És aki, mondjuk, lakásra gyűjt, aligha engedheti meg magának, hogy a többletjövedelem megszerzését attól tegye függővé, tetszik vagy nem tetszik a tisztességes pénzszerzés adott módja. De a választott szakma, a hivatás is csak annyit jelentene, hogy csinálom, mert muszáj, mert valamiből meg kell élnem? Aligha? Példák sokasága bizonyítja, hogy dolgozni igenis lehet szenvedéllyel. És ugyancsak példák, sajnos gyarapodó példák figyelmeztetnek rá, hogy e szenvedélyünknek is határt kell szabnunk. Mert a túlzott terhelést nem bírja szervezetünk. Fenyegetően sok az infarktus, a korai halál. Okai összetettek, magyarázatuk szakembert, orvost illet. Laikus legfeljebb arra vállalkozhat, hogy azok egyikén töprengjen. Nevezetesen azon, hogy vajon ki és miért kerül úgynevezett konfliktushelyzetbe, miért él feszültségben? Nézzük csak: X szereti és kiválóan végzi munkáját. Következésképpen mindig valami újat, a korábbinál hasznosabbat akar. És ütközni kényszerül, amit már-már természetesnek fogadunk el, mondván az újért meg kell küzdeni, az újat nem érheti meg mindenki azonnal. Ami jól hangzik, csak nem a teljes igazság. Mert az új, a jobb nem mindig bonyolult, nem mindig nehezen követhető. Mindössze a kényelmesektől, avagy a kedvetlenektől kíván többet, azonosulást a tőlük idegen felfogással. Márpedig a kényelmesség, a kedvetlenség aligha fogadható el természetesnek. Az ütközés, a feszültség is elkerülhető lenne, illetve az volna az ideális, ha kényelmesek ütköznének, mert őket kényszerítené rá a közfelfogás, ha minden esetben az önös érdekük is magatartásuk megváltoztatását diktálná. Nem valószínű, hogy belerokkanna a változásba az, aki energiájának felét-harmadát emésztette fel korábban. Az effajta „kényszerítés” ma nagyon is „benne van a levegőben”. Feszültséget oldó hatását is remélhetjük — nem beszélve a várható gazdasági eredményekről. Nem állíthatjuk persze, hogy ennek a feszültségnek az oldódása mindenkit megóv a túlhajszolástól. Konfliktusok nélkül is lehet „két végén égetni a gyertyát.” Anyagi javakért, sikerekért, hiúságból. Hogy hol az ésszerű határ? Nincs értelme a hajszának, ha „gyümölcsét” — az anyagi javakat vagy akár az erkölcsi sikert — nem tudjuk élvezni. Ha életünk minősége — ahogy a manapság divatos kifejezésnél maradjunk — rosszabb, mint amilyennek a lehetőségét már megteremtettük. Ha nincs módunk feltöltődni, kikapcsolódni. Nem mellékesen e hiány előbb-utóbb munkánkat is gátolja. Mert mennyiségét állandósíthatjuk ugyan, de vajon azonos maradhat-e a minősége, amelynek inkább folytonosan javulnia kéne? Mennyit és hogyan dolgozunk? A személyre szóló válaszhoz kinek-kinek egyes szám első személyben kell feltennie a kérdést: „mennyit és hogyan dolgozom?” és mindjárt utána: „így helyes, így tisztességes vajon?” Maros Dénes