Fejér Megyei Hírlap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-01 / 26. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. FEBRUÁR 1. KEDD Alba Cipőipari Szövetkezet Félmillió pár cipő évente A székesfehérvári Alba Cipőipari Szövetkezetben december­ben fejezték be a fiú és lányka csizmák készítését, és most már nyári cipőket és szandálokat állítanak össze a központi és vidéki üzemekben. A termékösszetétel a két fél évet te­kintve mindig így változik. Gyártókapacitásuk évente több mint félmillió pár láb­beli. Termékeik keresettek az országban, értékesítési gondjaik nincsenek. Tevé­kenységükkel elsősorban a szűkös hazai gyermekcipő­ellátást kívánják javítani. A téli időszakban több csizmát is átvenne tőlük a kereske­delem, de a termelőkapaci­tást jelenleg nem tudják nö­velni. A szövetkezet múlt évi eredményeiről és az idei esz­tendő feladatairól Mészáro­­vics Imre elnökkel, Sági Vince főkönyvelővel és Da­rázs Tihamér műszaki veze­tővel beszélgettünk, összes árbevételük — az ipari termelést, a szolgálta­tást és a kereskedelmi tevé­kenységet tekintve — meg­haladta a 158 millió forintot. Termelékenységüket 24 szá­zalékkal tudták növelni, nyereségük elérte a 24 millió forintot. Az év során 9,3 szá­zalékos bérfejlesztést hajtot­tak végre. Eredményeikkel felzárkóztak a megyében az Univerzál Ipari Szövetkezet mellé, ettől az évtől már első kategóriás szövetkezetként folytatják tovább munkáju­kat. A múlt esztendőben 295 ezer pár gyermekszandált, illetve fiú papucsot, 110 ezer pár lányka házicipőt és­ szin­tén 110 ezer pár fiú és lány­ka csizmát készítettek. Eb­ben az évben, változatlan termékösszetétel mellett — természetesen a modelleket a divat igényei szerint alakítva — összesen 520 ezer pár láb­beli előállítását tervezik. En­nek megfelelően 175 millió forintos árbevétellel szá­molnak. A termelés folyamatos korszerűsítése mellett­­ ki­emelten fontosnak tartják az új méretrendszerre való zökkenőmentes áttérést, vala­mint ahol megoldható, az importanyagok hazaival tör­ténő helyettesítését. Az abai termelőszövetke­zettel kialakult kapcsolatot ebben az évben tovább kíván­ják bővíteni. A tsz mellék­üzemágaként dolgozó cipő­­felsőrész készítő üzemben ta­valy csaknem 100 ezer pár lábbelihez állítottak össze felsőrészeket. A régi iskola átalakításával tervezik, hogy az idén kis mértékben nö­velve, jövőre pedig megkét­szerezve a termelést, folytat­ják az együttműködést. Vár­hatóan 1984-ben a készre­­szerelést is meg tudják ol­dani Abán. A Cipőipari Szövetkezet 1983-as tervei között szerepel a kedvelt saru termékcsalád kifejlesztése. A sarukat elő­reláthatóan júliustól hozzák forgalomba, s a tervek szerint saját üzleteikben árusítják majd. A szövetkezet 420 tagú kollektívájának a 70 száza­léka nő s csaknem fele 30 éven aluli. Fiatal szövetke­zet fiatalos lendülettel és tenniakarással. Elért ered­ményeiket nemcsak megtar­tani hanem ha lehet, túl­szárnyalni szeretnék. És tud­ják, hogy ez csak jobb, ha­tékonyabb munkával sikerül­het. V. Varga József A szövetkezet fehérvári üzemében a múlt év decemberében fejezték be a fiú és lányka csiz­mák készítését. Gyártásukat az év közepén kezdik újra, a tervek szerint tíz új modellt hoznak forgalomba Fotó: Rabáczy Szilárd Csőd vagy cukorrépa? Ercsi gondok a szerződésekkel A mezőgazdasági nagyüzemek 1983. évi előzetes gazdálkodási tervei szerint várhatóan 1000 hektárral kisebb területen fog­lalkoznak cukorrépatermesztéssel, mint tavaly. Az ok egysze­rűnek tűnik: a minisztérium 1983-ra megszüntette a korábbi cukorrépatermelési prémiumot, illetve támogatást, amely an­nak idején a termelési kedvet volt hivatott fenntartani. A gyár, Fejér megyében érdekelt Ercsi Cukorgyár pedig szinte megoldhatatlan gondok elé került. Erről kérdeztük Kajtor István igazgatót. — Sajnos, az az igazság, hogy az említett ösztönzők meggondolásra késztették a termelő üzemeket. A múlt évben például a Fejér me­gyei és a Tolna megyei part­nerek részére 27,8 milliót fizettünk, a feltételként meg­szabott cukorszázalék után. Ez az összeg 1981-ben 17 millió forint volt. Erre az évre kimunkált, ajánlott ösz­tönző senkit sem vonz, és ma ott tartunk, hogy a gyár kapacitását, szerződés szerint mindössze nyolcvan száza­lékra tudjuk kihasználni. — Mit lehet tenni? — A gyár szakemberei is­mét a nyakukba vették a két megyét és igyekeznek meg­győzni a gazdaságokat, a régi kapcsolatokra való tekintet­tel is, hogy a lehetőségekhez mérten egészítsék ki szerző­déseiket. Hadd említsek pél­dákat. Az egyik nagy cukor­répa-termelő partnerünk, az Agárdi Mezőgazdasági Kom­binát például több mint a felére csökkentette a répa vetésterületét. Az előszállási, a mezőfalvi és még számos mezőgazdasági nagyüzem, ahol nyolcvan-száz hektáron volt répa, az idén egyhek­tárnyira sem vállalkozik. — Fedezetlen tehát a gyá­ri igény? — Ez a fedezetlenség egy­ben azt is jelenti, hogy el­tűnik a gyári nyereség. Az állandó költségeket figye­lembe véve 1983/'84-ben az Ercsi Cukorgyár veszteség­gel fog zárni. Ennek most teljes mértékben fennáll a veszélye, hiszen a már le­szerződött területek beveté­se sem teljes mértékben ga­rantált. Köztudottan a gaz­daságokat elsősorban a „pén­zes” megoldások mozgatják, teljes mértékben érthető, hogy manapság meggondol­nak ők is minden lépést. A cukorrépa, a jelenlegi terme­lési költségek és felvásárlási árak mellett kiesik a pártolt növények köréből.­­ Van-e mód egyéb, más élelmiszeripari célokra fordí­tani a felszabaduló gyári ka­pacitást? — A gyár sajnos semmi másra nem alkalmas, mint cukorgyártásra. Erre építet­ték, a gépei, berendezései nem alkalmasak egyéb szesz-, illetve cukoripari termékek gyártására. Mindenképpen nagy a gond. Ha a termelők megértésére jobban számít­hatnánk, mint eddig, akkor is elgondolkodtató az intézke­dés. Manapság, amikor min­den üzem számára létkérdés az eredményes gazdálkodás, ki kérheti a másiktól, hogy a nehezen összeszedhető kis eredményéből is engedjen, mert valahol nem értik tisz­tán a lehetőségeket.­­ Gond volt, úgy tudjuk, az utóbbi években a cukor­­tartalommal is.­­ Mind a hazai, mind a külföldi magvak, nemesít­­vények csalódást okoztak. A legoptimálisabb időjárási és termesztéstechnológia viszo­nyok között is csökkent a répa cukorszázaléka. Tavaly mintegy 1—1,5 százalékkal. Az új feltétellel kapcsolato­san pedig kimondható, hogy senkit sem vonz. Ebben a pillanatban tehát olyan kö­zel állunk egy kellemetlen gazdasági szituációhoz, amire — azt gondolom — senkinek sincs szüksége. Az ercsi gyár mindeddig az ország cukor­­fogyasztásának a 6 százalé­kát termelte meg, a jövőt, illetve a közeli jövő, ha vala­mi nem történik, ennek a le­hetőségét már nem hozza meg. A gyár a korábban gyártott cukorgyári takar­­mánygranulálást, éppen a rá­fizetések miatt, felszámolta. A melléktermékekről ilyen módszerrel, a korábban meg­alakult társulás tagjai is le­mondtak,­­ csupán a natúr répaszelet és melasz jöhet még számításba, kizárólag a termelő üzemek számára. Peresztegi T. Ferenc Gazdaság- és társadalompolitika Új mellék­üzemág Válón Az évekig üresen álló, el­hagyatott váli gépműhely körül szinte egyik napról a másikra mozgalmas lett az élet. Kiegészült, nagyobb lett az épület. Megváltozott, rendeződött a közvetlen környezet. Az óriási csar­nokból tiszta, érdekes üzemrészeket, előkészítőt, vágót, ragasztót, szárítót, lefúvatót, párologtatót és csomagolót sikerült kialakí­tani, szociális helyiségek­kel, „fehér” és „fekete” öl­tözőkkel. A községben már mindenki tudja, hogy a vá­li bérüzemben január első napjaiban megkezdődött a munka, a termelés. A legmegbízhatóbb és leggazdaságosabbnak látszó ötlet volt a bérüzem léte­sítése. Sikerült gyors együttműködést teremteni a hazai partnervállalattal, il­letve kooperációs jelleggel a Durex belga céggel. Az export árualapot növelő beruházáshoz a banktól és más szervektől támogatást kaptak, s a békésszentand­­rási és kaposvári üzemek után Válon is megkezdték­­a hulladék-sertésbél feldolgo­zását, hasznosítását. Az árut Belgiumba szállítják. A termelőszövetkezet 65— 70 dolgozót kíván egy mű­szakban foglalkoztatni. A kialakult gazdasági gyakor­lat szerint, ezzel a létszám­mal évi 295 000 dollárt lehet termelni, ami egy év alatt bőségesen visszahozhatja a befektetést. Természetesen ezt az évet a „felfutás és megalapozás” évének szán­ják. Cél a mostani 25 tagú kollektíva bővítése a teljes létszám mielőbbi kialakítá­sa. S ezt a lehetőséget a helyi, illetve közeli nődol­gozóknak nem szabad ki­hagyniuk, hiszen egy hónap alatt elsajátítható, megta­nulható ez az érdekes, ki­mondottan lányoknak és asszonyoknak való munka. V. L. A REPI FEKETE ÉS A FEKETE REPI Nem panaszképpen mondom, de néhol — ahol eddig meg­szoktuk — már kávéval sem kínálnak. Feketekávéval. Ab­ban bízom, hogy a reprezentációs fekete elmaradása a fekete reprezentáció visszaszorítását is jelképezi. Elmúltak azok az idők, amikor mindenfajta fontos meg­­­beszélés alapvető kellékei közé tartozott legalább egy konyak, gazdag szendvicses tál, sokfajta üdítő, ha nem éppen néhány flaska bor. És elmúlt a jobbára vállalati vezetők körében ho­i­nos csomagajándékozás divatja, divatjamúlttá vált a mon­dás, ami szerint „kis ajándékokkal nem lehet nagy barátságo­kat erősíteni”. És elmúlt sok minden más ... Az utcán, ha nyugati márkájú kocsit látok, a legritkább esetben kezdődik a rendszáma A-val vagy B-vel. A néhány esztendővel ezelőtt hozott, a maga idejében nagy vihart ka­vart rendelkezés a lehető legkisebbre, a valóban elengedhe­tetlenül szükséges állami reprezentáció keretei közé csökken, tette azoknak a számát, akik drága gépkocsit használhatnak. Mi több, még a Lada nagysága is megszabott. Sok vállalati igazgatót ismerek, aki annak idején Mercedesszel járt, most pe­dig meg kell elégednie az 1300-as Zsigával. Neki magának pedig 1500-asa van: annyit használja a sajátját, amennyit akarja, illetőleg amennyire pénze van, de az állami, vállalati kocsit csak olyat és úgy, ahogy az elengedhetetlenül szüksé­ges. Még az is az ő dolga, hogy reggelenként miként megy a munkahelyére. Azelőtt járt a „háztól-házig” — mintegy ,az egyébként nem magas, vezetői bérek kiegészítéseként is —, ma nem: egy bizonyos összeggel kiegészítették a fizetéseket, a többi azoknak a dolga, akiknek azelőtt a kocsihasználat járt, most pedig pénzt kapnak helyette. A többségük ezek után buszt, villamost, metrót használ: az államháztartás nemcsak sok millió, tízmillió forintot takarított meg, hanem dollármilliókat is. Aki nem felejt olyan könnyen,­­emlékezhet rá: annak ide­jén az érintettek körében nem kis ellenálást, helyenként fel­háborodást keltett a rendelkezés. Mások meg kárörömmel vették hírül, hogy a „fejesek”-et ily módon megkurtították egy fejjel. A kárörömről annyit: aki a magyar vezetők — le­gyenek ezek egészen magas állami tisztségben, vagy egy-egy kisebb tsz vagy gyár élén álljanak — jövedelmét és „kivált­ságait” irigyli, az nincs tisztában alapvető dolgokkal. Ma­gyarországon ugyanis nem a vezető állású dolgozó bére és különösen nem a jövedelme a legmagasabb. Sokan keveseb­bet keresnek, mintha eredeti szakmájukban, hivatásukban maradtak volna. Annál nagyobb azonban a felelősségük. És a döntő többség ezek szerint az elvek szerint is végzi vállalt feladatát. A felesleges reprezentáció (hiszen vannak szükségesek is: egy legmagasabb szintű látogatáshoz a diplomáciai szokások szerint hozzátartozik egy ebéd vagy vacsora, de ez is jóval kevesebbe kerül, mint az ember a képernyő előtt ülve gon­dolná) felszámolása egyben nagy csapást jelentett a még fel­lelhető vezetői „kivagyiságra”. Már csak mutatóban, ha akad olyan pénzügyi vezető, főkönyvelő — mert ki tagadhat­ná, hogy még van? —, akit azért „tart” a tsz-elnök, az igaz­gató, mert kitűnően ért hozzá, miként lehet a fényes vendég­látások, helyenként dorbézolások költségeit különböző más címeken elszámolni. Valaha legendák keringtek róla, hogy egy-egy dínom-dánom után döntöttek, „ki kap” — vagyis az ország melyik ,,kis királyságában” építenek fel — fontos be­ruházásokat. Ma az ilyesmiről szó sem esik: a döntéseket a valós tények higgadt, józan (márpedig ez aligha fér össze a sűrű italtöltögetéssel) mérlegelésével hozzák, s a vendég ele­ve gyanút fog, ha a vendéglátó túlságosan nagyvonalúnak bi­zonyul. Szintén kezd megdőlni az a téves hiedelem, hogy bár egymás között spórolhatunk, ha külföldi üzletfél érkezik, an­nak aztán meg kell mutatnunk, mit tud a magyar konyha, mily pompásak a boraink, sőt, hogy mennyire tüzesek a ma­gyar fiatalasszonyok is. A komoly üzleti partner nem enni­­inni, hanem komolyan tárgyalni akar. A vendéglátás ugyan hozzátartozik a nemzetközi kereskedelemhez, de nem a pénz­szórás. Rengeteg pénz marad így meg. És ami legalább ennyire fontos: megszűnt egy kihívás, amely joggal bosszantotta, mér­­gesítette az embereket. Akik már a reprezentáció drasztikus csökkentése előtt is mindig hallottak a takarékosságról, de úgy vélhették, hogy az csak az „egyszerűbb emberekre” vo­natkozik, s mások a köz nevében, a köz javára hivatkozva nyugodtan költhetnek akár az eddiginál is többet a köz pén­zéből. Eljutottunk oda, hogy bár a kormány minden erőfe­szítése ellenére sem szűnt még meg a „fekete reprezentáció”, egyre inkább fehér hollónak számítanak a rendelkezések át­­hágói. Nem szabad csodálkoznunk azon, hogy újabban néhol már „nem telik” a megszokott feketére sem. Ez nem annyira a nehéz idők újabb megnyilvánulása, hanem inkább egy könnyelmű korszak befejezésének jelképe. Pintér István A magyar-szovjet áruszállításról Magyar—szovjet áruszál­lítási tervegyeztető tárgyalás kezdődött hétfőn Záhony­ban. A két ország vasúti és külkereskedelmi szakembe­rei a hétvégéig tartó tanács­kozáson megvitatják a leg­fontosabb idei közös tenni­valókat, egyeztetik szállítási tevékenységüket és intézke­dési tervet fogadnak el a vasúti szállítások üzemel­tetéséről. A plenáris megnyitót kö­vetően négy szekcióban ta­nácskoztak. A tavalyi szállí­tási terv teljesítését áttekin­tő bizottság többek között megállapította, hogy az ere­deti és közösen kitűzött cé­lok megvalósítását az elmúlt esztendőkben számos ténye­ző hátráltatta. A kocsiellátás nem tartott lépést a meg­­növekedett szállítási igé­nyekkel és ez mindkét, a határforgalomban érintett ország vasutasainak teljesít­ményén is érződött. Ennek ellenére, 1982-ben 12 millió tonna áru érkezett Záhony­ba a Szovjetunióból, s ha­zánk területéről négymillió tonna áru indult szovjet­unióbeli rendeltetési helyé­re. Örvendetes eredmény, hogy több mint másfél mil­lió tonnányi árut már a ma­gyar szakszolgálati helyeken raktak át széles nyomtávú kocsikba. A záhonyi áruszállítási tárgyalásokba szerdán be­kapcsolódnak a jugoszláv szakemberek is, akikkel a hazánkon át történő és a Szovjetunióba irányuló tran­zitszállítások legfontosabb tennivalóit vitatják meg. A tárgyalások pénteken a határozatokat és a feladat­terveket rögzítő okmányok aláírásával fejeződnek be. 3. OLDAL

Next