Fejér Megyei Hírlap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-01 / 26. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. FEBRUÁR 1. KEDD Alba Cipőipari Szövetkezet Félmillió pár cipő évente A székesfehérvári Alba Cipőipari Szövetkezetben decemberben fejezték be a fiú és lányka csizmák készítését, és most már nyári cipőket és szandálokat állítanak össze a központi és vidéki üzemekben. A termékösszetétel a két fél évet tekintve mindig így változik. Gyártókapacitásuk évente több mint félmillió pár lábbeli. Termékeik keresettek az országban, értékesítési gondjaik nincsenek. Tevékenységükkel elsősorban a szűkös hazai gyermekcipőellátást kívánják javítani. A téli időszakban több csizmát is átvenne tőlük a kereskedelem, de a termelőkapacitást jelenleg nem tudják növelni. A szövetkezet múlt évi eredményeiről és az idei esztendő feladatairól Mészárovics Imre elnökkel, Sági Vince főkönyvelővel és Darázs Tihamér műszaki vezetővel beszélgettünk, összes árbevételük — az ipari termelést, a szolgáltatást és a kereskedelmi tevékenységet tekintve — meghaladta a 158 millió forintot. Termelékenységüket 24 százalékkal tudták növelni, nyereségük elérte a 24 millió forintot. Az év során 9,3 százalékos bérfejlesztést hajtottak végre. Eredményeikkel felzárkóztak a megyében az Univerzál Ipari Szövetkezet mellé, ettől az évtől már első kategóriás szövetkezetként folytatják tovább munkájukat. A múlt esztendőben 295 ezer pár gyermekszandált, illetve fiú papucsot, 110 ezer pár lányka házicipőt és szintén 110 ezer pár fiú és lányka csizmát készítettek. Ebben az évben, változatlan termékösszetétel mellett — természetesen a modelleket a divat igényei szerint alakítva — összesen 520 ezer pár lábbeli előállítását tervezik. Ennek megfelelően 175 millió forintos árbevétellel számolnak. A termelés folyamatos korszerűsítése mellett kiemelten fontosnak tartják az új méretrendszerre való zökkenőmentes áttérést, valamint ahol megoldható, az importanyagok hazaival történő helyettesítését. Az abai termelőszövetkezettel kialakult kapcsolatot ebben az évben tovább kívánják bővíteni. A tsz melléküzemágaként dolgozó cipőfelsőrész készítő üzemben tavaly csaknem 100 ezer pár lábbelihez állítottak össze felsőrészeket. A régi iskola átalakításával tervezik, hogy az idén kis mértékben növelve, jövőre pedig megkétszerezve a termelést, folytatják az együttműködést. Várhatóan 1984-ben a készreszerelést is meg tudják oldani Abán. A Cipőipari Szövetkezet 1983-as tervei között szerepel a kedvelt saru termékcsalád kifejlesztése. A sarukat előreláthatóan júliustól hozzák forgalomba, s a tervek szerint saját üzleteikben árusítják majd. A szövetkezet 420 tagú kollektívájának a 70 százaléka nő s csaknem fele 30 éven aluli. Fiatal szövetkezet fiatalos lendülettel és tenniakarással. Elért eredményeiket nemcsak megtartani hanem ha lehet, túlszárnyalni szeretnék. És tudják, hogy ez csak jobb, hatékonyabb munkával sikerülhet. V. Varga József A szövetkezet fehérvári üzemében a múlt év decemberében fejezték be a fiú és lányka csizmák készítését. Gyártásukat az év közepén kezdik újra, a tervek szerint tíz új modellt hoznak forgalomba Fotó: Rabáczy Szilárd Csőd vagy cukorrépa? Ercsi gondok a szerződésekkel A mezőgazdasági nagyüzemek 1983. évi előzetes gazdálkodási tervei szerint várhatóan 1000 hektárral kisebb területen foglalkoznak cukorrépatermesztéssel, mint tavaly. Az ok egyszerűnek tűnik: a minisztérium 1983-ra megszüntette a korábbi cukorrépatermelési prémiumot, illetve támogatást, amely annak idején a termelési kedvet volt hivatott fenntartani. A gyár, Fejér megyében érdekelt Ercsi Cukorgyár pedig szinte megoldhatatlan gondok elé került. Erről kérdeztük Kajtor István igazgatót. — Sajnos, az az igazság, hogy az említett ösztönzők meggondolásra késztették a termelő üzemeket. A múlt évben például a Fejér megyei és a Tolna megyei partnerek részére 27,8 milliót fizettünk, a feltételként megszabott cukorszázalék után. Ez az összeg 1981-ben 17 millió forint volt. Erre az évre kimunkált, ajánlott ösztönző senkit sem vonz, és ma ott tartunk, hogy a gyár kapacitását, szerződés szerint mindössze nyolcvan százalékra tudjuk kihasználni. — Mit lehet tenni? — A gyár szakemberei ismét a nyakukba vették a két megyét és igyekeznek meggyőzni a gazdaságokat, a régi kapcsolatokra való tekintettel is, hogy a lehetőségekhez mérten egészítsék ki szerződéseiket. Hadd említsek példákat. Az egyik nagy cukorrépa-termelő partnerünk, az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát például több mint a felére csökkentette a répa vetésterületét. Az előszállási, a mezőfalvi és még számos mezőgazdasági nagyüzem, ahol nyolcvan-száz hektáron volt répa, az idén egyhektárnyira sem vállalkozik. — Fedezetlen tehát a gyári igény? — Ez a fedezetlenség egyben azt is jelenti, hogy eltűnik a gyári nyereség. Az állandó költségeket figyelembe véve 1983/'84-ben az Ercsi Cukorgyár veszteséggel fog zárni. Ennek most teljes mértékben fennáll a veszélye, hiszen a már leszerződött területek bevetése sem teljes mértékben garantált. Köztudottan a gazdaságokat elsősorban a „pénzes” megoldások mozgatják, teljes mértékben érthető, hogy manapság meggondolnak ők is minden lépést. A cukorrépa, a jelenlegi termelési költségek és felvásárlási árak mellett kiesik a pártolt növények köréből. Van-e mód egyéb, más élelmiszeripari célokra fordítani a felszabaduló gyári kapacitást? — A gyár sajnos semmi másra nem alkalmas, mint cukorgyártásra. Erre építették, a gépei, berendezései nem alkalmasak egyéb szesz-, illetve cukoripari termékek gyártására. Mindenképpen nagy a gond. Ha a termelők megértésére jobban számíthatnánk, mint eddig, akkor is elgondolkodtató az intézkedés. Manapság, amikor minden üzem számára létkérdés az eredményes gazdálkodás, ki kérheti a másiktól, hogy a nehezen összeszedhető kis eredményéből is engedjen, mert valahol nem értik tisztán a lehetőségeket. Gond volt, úgy tudjuk, az utóbbi években a cukortartalommal is. Mind a hazai, mind a külföldi magvak, nemesítvények csalódást okoztak. A legoptimálisabb időjárási és termesztéstechnológia viszonyok között is csökkent a répa cukorszázaléka. Tavaly mintegy 1—1,5 százalékkal. Az új feltétellel kapcsolatosan pedig kimondható, hogy senkit sem vonz. Ebben a pillanatban tehát olyan közel állunk egy kellemetlen gazdasági szituációhoz, amire — azt gondolom — senkinek sincs szüksége. Az ercsi gyár mindeddig az ország cukorfogyasztásának a 6 százalékát termelte meg, a jövőt, illetve a közeli jövő, ha valami nem történik, ennek a lehetőségét már nem hozza meg. A gyár a korábban gyártott cukorgyári takarmánygranulálást, éppen a ráfizetések miatt, felszámolta. A melléktermékekről ilyen módszerrel, a korábban megalakult társulás tagjai is lemondtak, csupán a natúr répaszelet és melasz jöhet még számításba, kizárólag a termelő üzemek számára. Peresztegi T. Ferenc Gazdaság- és társadalompolitika Új melléküzemág Válón Az évekig üresen álló, elhagyatott váli gépműhely körül szinte egyik napról a másikra mozgalmas lett az élet. Kiegészült, nagyobb lett az épület. Megváltozott, rendeződött a közvetlen környezet. Az óriási csarnokból tiszta, érdekes üzemrészeket, előkészítőt, vágót, ragasztót, szárítót, lefúvatót, párologtatót és csomagolót sikerült kialakítani, szociális helyiségekkel, „fehér” és „fekete” öltözőkkel. A községben már mindenki tudja, hogy a váli bérüzemben január első napjaiban megkezdődött a munka, a termelés. A legmegbízhatóbb és leggazdaságosabbnak látszó ötlet volt a bérüzem létesítése. Sikerült gyors együttműködést teremteni a hazai partnervállalattal, illetve kooperációs jelleggel a Durex belga céggel. Az export árualapot növelő beruházáshoz a banktól és más szervektől támogatást kaptak, s a békésszentandrási és kaposvári üzemek után Válon is megkezdtéka hulladék-sertésbél feldolgozását, hasznosítását. Az árut Belgiumba szállítják. A termelőszövetkezet 65— 70 dolgozót kíván egy műszakban foglalkoztatni. A kialakult gazdasági gyakorlat szerint, ezzel a létszámmal évi 295 000 dollárt lehet termelni, ami egy év alatt bőségesen visszahozhatja a befektetést. Természetesen ezt az évet a „felfutás és megalapozás” évének szánják. Cél a mostani 25 tagú kollektíva bővítése a teljes létszám mielőbbi kialakítása. S ezt a lehetőséget a helyi, illetve közeli nődolgozóknak nem szabad kihagyniuk, hiszen egy hónap alatt elsajátítható, megtanulható ez az érdekes, kimondottan lányoknak és asszonyoknak való munka. V. L. A REPI FEKETE ÉS A FEKETE REPI Nem panaszképpen mondom, de néhol — ahol eddig megszoktuk — már kávéval sem kínálnak. Feketekávéval. Abban bízom, hogy a reprezentációs fekete elmaradása a fekete reprezentáció visszaszorítását is jelképezi. Elmúltak azok az idők, amikor mindenfajta fontos megbeszélés alapvető kellékei közé tartozott legalább egy konyak, gazdag szendvicses tál, sokfajta üdítő, ha nem éppen néhány flaska bor. És elmúlt a jobbára vállalati vezetők körében hoinos csomagajándékozás divatja, divatjamúlttá vált a mondás, ami szerint „kis ajándékokkal nem lehet nagy barátságokat erősíteni”. És elmúlt sok minden más ... Az utcán, ha nyugati márkájú kocsit látok, a legritkább esetben kezdődik a rendszáma A-val vagy B-vel. A néhány esztendővel ezelőtt hozott, a maga idejében nagy vihart kavart rendelkezés a lehető legkisebbre, a valóban elengedhetetlenül szükséges állami reprezentáció keretei közé csökken, tette azoknak a számát, akik drága gépkocsit használhatnak. Mi több, még a Lada nagysága is megszabott. Sok vállalati igazgatót ismerek, aki annak idején Mercedesszel járt, most pedig meg kell elégednie az 1300-as Zsigával. Neki magának pedig 1500-asa van: annyit használja a sajátját, amennyit akarja, illetőleg amennyire pénze van, de az állami, vállalati kocsit csak olyat és úgy, ahogy az elengedhetetlenül szükséges. Még az is az ő dolga, hogy reggelenként miként megy a munkahelyére. Azelőtt járt a „háztól-házig” — mintegy ,az egyébként nem magas, vezetői bérek kiegészítéseként is —, ma nem: egy bizonyos összeggel kiegészítették a fizetéseket, a többi azoknak a dolga, akiknek azelőtt a kocsihasználat járt, most pedig pénzt kapnak helyette. A többségük ezek után buszt, villamost, metrót használ: az államháztartás nemcsak sok millió, tízmillió forintot takarított meg, hanem dollármilliókat is. Aki nem felejt olyan könnyen,emlékezhet rá: annak idején az érintettek körében nem kis ellenálást, helyenként felháborodást keltett a rendelkezés. Mások meg kárörömmel vették hírül, hogy a „fejesek”-et ily módon megkurtították egy fejjel. A kárörömről annyit: aki a magyar vezetők — legyenek ezek egészen magas állami tisztségben, vagy egy-egy kisebb tsz vagy gyár élén álljanak — jövedelmét és „kiváltságait” irigyli, az nincs tisztában alapvető dolgokkal. Magyarországon ugyanis nem a vezető állású dolgozó bére és különösen nem a jövedelme a legmagasabb. Sokan kevesebbet keresnek, mintha eredeti szakmájukban, hivatásukban maradtak volna. Annál nagyobb azonban a felelősségük. És a döntő többség ezek szerint az elvek szerint is végzi vállalt feladatát. A felesleges reprezentáció (hiszen vannak szükségesek is: egy legmagasabb szintű látogatáshoz a diplomáciai szokások szerint hozzátartozik egy ebéd vagy vacsora, de ez is jóval kevesebbe kerül, mint az ember a képernyő előtt ülve gondolná) felszámolása egyben nagy csapást jelentett a még fellelhető vezetői „kivagyiságra”. Már csak mutatóban, ha akad olyan pénzügyi vezető, főkönyvelő — mert ki tagadhatná, hogy még van? —, akit azért „tart” a tsz-elnök, az igazgató, mert kitűnően ért hozzá, miként lehet a fényes vendéglátások, helyenként dorbézolások költségeit különböző más címeken elszámolni. Valaha legendák keringtek róla, hogy egy-egy dínom-dánom után döntöttek, „ki kap” — vagyis az ország melyik ,,kis királyságában” építenek fel — fontos beruházásokat. Ma az ilyesmiről szó sem esik: a döntéseket a valós tények higgadt, józan (márpedig ez aligha fér össze a sűrű italtöltögetéssel) mérlegelésével hozzák, s a vendég eleve gyanút fog, ha a vendéglátó túlságosan nagyvonalúnak bizonyul. Szintén kezd megdőlni az a téves hiedelem, hogy bár egymás között spórolhatunk, ha külföldi üzletfél érkezik, annak aztán meg kell mutatnunk, mit tud a magyar konyha, mily pompásak a boraink, sőt, hogy mennyire tüzesek a magyar fiatalasszonyok is. A komoly üzleti partner nem enniinni, hanem komolyan tárgyalni akar. A vendéglátás ugyan hozzátartozik a nemzetközi kereskedelemhez, de nem a pénzszórás. Rengeteg pénz marad így meg. És ami legalább ennyire fontos: megszűnt egy kihívás, amely joggal bosszantotta, mérgesítette az embereket. Akik már a reprezentáció drasztikus csökkentése előtt is mindig hallottak a takarékosságról, de úgy vélhették, hogy az csak az „egyszerűbb emberekre” vonatkozik, s mások a köz nevében, a köz javára hivatkozva nyugodtan költhetnek akár az eddiginál is többet a köz pénzéből. Eljutottunk oda, hogy bár a kormány minden erőfeszítése ellenére sem szűnt még meg a „fekete reprezentáció”, egyre inkább fehér hollónak számítanak a rendelkezések áthágói. Nem szabad csodálkoznunk azon, hogy újabban néhol már „nem telik” a megszokott feketére sem. Ez nem annyira a nehéz idők újabb megnyilvánulása, hanem inkább egy könnyelmű korszak befejezésének jelképe. Pintér István A magyar-szovjet áruszállításról Magyar—szovjet áruszállítási tervegyeztető tárgyalás kezdődött hétfőn Záhonyban. A két ország vasúti és külkereskedelmi szakemberei a hétvégéig tartó tanácskozáson megvitatják a legfontosabb idei közös tennivalókat, egyeztetik szállítási tevékenységüket és intézkedési tervet fogadnak el a vasúti szállítások üzemeltetéséről. A plenáris megnyitót követően négy szekcióban tanácskoztak. A tavalyi szállítási terv teljesítését áttekintő bizottság többek között megállapította, hogy az eredeti és közösen kitűzött célok megvalósítását az elmúlt esztendőkben számos tényező hátráltatta. A kocsiellátás nem tartott lépést a megnövekedett szállítási igényekkel és ez mindkét, a határforgalomban érintett ország vasutasainak teljesítményén is érződött. Ennek ellenére, 1982-ben 12 millió tonna áru érkezett Záhonyba a Szovjetunióból, s hazánk területéről négymillió tonna áru indult szovjetunióbeli rendeltetési helyére. Örvendetes eredmény, hogy több mint másfél millió tonnányi árut már a magyar szakszolgálati helyeken raktak át széles nyomtávú kocsikba. A záhonyi áruszállítási tárgyalásokba szerdán bekapcsolódnak a jugoszláv szakemberek is, akikkel a hazánkon át történő és a Szovjetunióba irányuló tranzitszállítások legfontosabb tennivalóit vitatják meg. A tárgyalások pénteken a határozatokat és a feladatterveket rögzítő okmányok aláírásával fejeződnek be. 3. OLDAL