Fejér Megyei Hírlap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-18 / 194. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1984. AUGUSZTUS 18. SZOMBAT Kitüntetett népművelők Az alkotmánynapi ünnep alkalmából kiemelkedő közművelődési munkájáért a Fejér megyei Tanács Velinszky László Közművelődési Díjat adományozott Botos Józsefnek, az MMK táncművészeti előadójának, a Fejér megyei Népi Együttes vezetőjének, Leszkovszky Albinnak, a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium tanárának és a Fejér megyei KISZÖV és a MegyeiMűvelődési Központ Primavera kórusának. A Magyar Szocialista Munkáspárt Fejér megyei Bizottsága és Fejér megyei Tanácsa Radetzky Jenőnek 75. születésnapja alkalmából elismerését fejezte ki a fiatalok nevelésében, megyénk természeti értékeinek feltárásában, gondozásában és népszerűsítésében, ezért részére Emléklapot adományozott, a művelődési miniszter Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesítette. A Szakszervezetek Fejér megyei Tanácsa elnökségének Művészeti Díját és a TIT országos elnöksége oklevelét kapta Gobor Antal író, tanár, Székesfehérvár. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat TIT Aranykoszorús jelvényt adományozott dr. Kiss Elemér főelőadónak, Székesfehérvár, Láng Hugó tanárnak, Székesfehérvár, Román Károly igazgatóhelyettesnek, Székesfehérvár. TIT Aranykoszorús Emlékplakettet kapott a Dunaújvárosi Intercisa Múzeum. A TIT országos elnöksége oklevelét hatan kapták meg. A művelődési miniszter Szocialista Kultúráért kitüntetést adományozott az adonyi szövetkezetek néptáncegyüttesének, Bányai Zsuzsanna zongoratanárnak Székesfehérvár, a Bányász citerazenekarnak, Bakonycsernye, Csáti Péterné könyvtárvezetőnek, Dunaújváros, Endl László üzemmérnöknek, Székesfehérvár, Gergye Attiláné boltvezetőnek, Székesfehérvár, Herczegh Irma zongoratanárnak, Székesfehérvár, Horváth Dénes hegedűtanárnak Dunaújváros, a Josquin Kamarakórusnak, Bicske, Kránitz Györgyné könyvtárosnak, Székesfehérvár, Megyeri Ernőnek, az MSZMP enyingi nagyközségi pártbizottsága titkárának, a sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola énekkarának, dr. Nagy Tamásnénak, az MSZMP politikai munkatársának, Sándorfalvi Sándor festőművésznek, Szabó Istvánná növénytermesztőnek, Sárbogárd, Tóth István művelődési ház igazgatónak, Székesfehérvár, Tóth Gyulánénak, a TIT megyei szaktitkárának, Vámosi József igazgatónak, Mór, Veres József üzemvezetőnek, Etyek és Wünsch László koreográfusnak, Dunaújváros. Kiváló Munkáért kitüntetést kapott özv. Bata Istvánná, a Felsővárosi és öreghegyi Művelődési Ház házfelügyelője, Székesfehérvár, Králitz Jolán nyugdíjas, Székesfehérvár, Herédi József üzemvezető, Seregélyes, Mátrai József, szakmunkás Székesfehérvár, Nagy Árpádné csoportvezető Székesfehérvár, Nagy Miklósné tanár, Mór és Pinka Lajos műszaki vezető, Székesfehérvár. Miniszteri dicséretben a közművelődés 21 munkása részesült, jutalmat negyvennégyen kaptak a megyei tanácstól értékes és hasznos munkájuk elismeréseképpen. Kárpát-ukrajnai magyar művész kiállítása A Magyar—Szovjet Baráti Társaság és a Nemzeti Galéria rendezésében Kassai Anton festőművész kiállítása látható augusztus 22-én 17 órától Budapesten, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában (V. Semmelweis u. 1—3.) Csavlek András Munkácsydíjas festőművész nyitja meg a képek szemléjét. Kassai Anton az Ung völgyének szülötte, az Ukrán SZSZK kiváló művésze, piktúrájának legjelentősebb élményanyagát az ukrajnai Kárpátok, a Felső-Tisza vidék és az Ung folyó környékének természeti szépségéből merítette. Hetedik éve, 1978 nyara óta a csónakázótó mögötti kiserdőben nyaralnak a fehérvári napközis gyerekek. Megnyitásakor hatvanezer forint állt az akkori táborvezető Horváth Sándorné rendelkezésére, hogy belátása szerint felszerelje, és a négy-ötszáz — többségében alsó tagozatos — gyerek tartalmas szórakoztatásáról gondoskodjon. Érdemes végigsétálni faházuk falai mentén. Hatalmas tarka tablóként takarják el a gyermekmunkák, csak négy nagy felirat: Vorosilovgrád, Zentai, Vörösmarty, Velinszky jelzi az ügyeletes táborvezetés irányítását. Van itt a monotípiától a papírhajtogatásig, az alakbáboktól a fonalbábokig, agyagfiguráktól a gipszképig vagy a batikolásig számtalan „mintadarab”. Az utolsóként beosztott Zentai úti Általános Iskola táborvezetőhelyetteseit, Hazafy Erzsébetet és Hegyesi Sándornét kérdeztük, hogyan tervezték meg az iskolánként rajokba osztott gyerekek tevékenységét. — A napközis nevelők a leginkább járatosak az, ilyen jellegű munkákban,hem egy közülük részt vettaz MMK tanfolyamán is. Munkaterveket készítettek az anyagszükséglet, a munkamenet leírásával. Ezek közül választottuk ki a napközis munkaközösség vezetőjével, Boda Antalnéval együtt a legmegfelelőbbeket. Minden napra két tervet, egy jó és egy rossz idős programot készítettünk, amely az állandó foglalkozások gerincére épült. Ezen a délelőttön, szerdán két nappal a Vidám Parkot vették birtokukba a gyerekek, úgy, hogy minden héten egy-egy napra. Előző nap játszóház volt az úttörőházban, amin valódi gyöngyfűzést, lézervarrást tanultak. Az árnyékok hűvösében, tarka pokrócokon szanaszét most is gyerekek, tanárok kuporogtak. Az egyik csoport pirított csillag, tésztából és szívószálból láncot fűzött, a másikban fonalbabákat táncoltattak, a harmadik az aszfaltrajz-verseny díjnyerteseit éljenezte, pingpongoztak, labdáztak. Az óriási fémmászókák hegyéről úgy kellett leparancsolni a gyerekeket. — Kicsi a helyünk — panaszolták a tanárok. A biciklisek az úton a kapuig mehetnek, de a gyerekek csak a ház, a pályák körüli területet használhatják. Most, amikor csak száznegyvenen vagyunk, elég, de a három-négyszáz gyerek nem fér el. Sajnos még a bitumenes pályáit sem adja ide a sportiskola, pedig délelőttönként üresen állnak. Nagy hasznát tudnánk venni egy pancsolómedencének, vagy legalább néhány zuhanynak, mert kánikulában megszorul itt a levegő. A strandra nem szívesen visszük el a gyerekeket, nehéz őket szemmel tartani, igen nagy a felelősség. A változatos tevékenységről mesél a tábornapló is. Idén négy túrát terveztek a jubileumi busszal, a várostól nem több, mint 10—15 kilométer távolságban. Hetente kétszer filmvetítésre, játszóházba jártak az úttörőházba. Városnézésekre mentek, naponta megállt itt a könyvtárbusz, a csendes pihenő után kettőtől háromig. Vidáman, zajosan játszanak mindenfelé, nyoma sincs rajtuk unalomnak, fásultságnak. Tegnap délután két órakor ünnepélyes táborzáró volt, amire minden raj (a kezdeti 25-ből vakáció végére már csak kilenc maradt) tarka műsorral készült. A tábor zárta kapuit, a fák alól az iskolapadba mennek a gyerekek. Amelyikük törzsvendég, az a sokféle alkotó játékban megügyesedve, megokosodva kerül viszsza iskolai közösségébe. Kár — mondták a pedagógusok —, hogy csak a kicsiket küldik el a szüleik. Fájdalmas dolog a lakótelepen cél nélkül kóborló felsősöket látni. Nekik is akadna játék, munka, szórakozás itt, nekik való. — Talán jövőre ... Farkas Eszter Napközi a kiserdőben Az egyik csoport bábokat készít a játékhoz Kissné Kárász Piroska tanár vezetésével Kicsi a rakás! Fotó: Gregority Antal Művelődéspolitika A vérszerződéstől az alkotmányig... Királyi törvénynapok Fehérváron István király halála után aránylag rövid időn belül kialakult az a szokás, hogy az uralkodók „a szent király ünnepét Fehérváron ülik meg”, és törvénynapot tartanak. Később erre már kötelezték is őket az Aranybulla rendelkezései, amelyek betartására a koronázásukkor esküt tettek. Ezeken az országos törvénynapokon a királyok bíráskodtak, orvosolták a jogos panaszokat, és törvénynek megfelelő határozatokat is hoztak. Erről azért is időszerű megemlékezni mert ezekből a törvénynapokból fejlődött ki az országgyűlések tartása és a rendi alkotmány. Etelköz és Pusztaszer A nacionalista történetírás már századunk eleje óta büszkén hirdette, hogy a magyar alkotmány, „az alkotmányos szabadság” megteremtésében — talán csak az angolok kivételével — megelőztük Európa népeit. E nézet szerint már az etelközi vérszerződés megvetette az alkotmányosság alapjait, ezt megerősítette a honfoglaló Árpád vezér idejében tartott pusztaszeri „nemzetgyűlés”, majd továbbfejlesztve írásban tételesen is rögzítette az 1222-ben kiadott Aranybulla. De vajon helytálló-e az alkotmány így vázolt ősisége? Nézzük az állításokat sorjában. A vérszerződésről Anonymus, „a névtelen jegyző” emlékezett meg részletesen A magyarok története című krónikájában. (Az újabb kutatások szerint Anonymus a fehérvári Péter magiszterrel azonos). A krónika szerint a hét magyar törzsfő lényegében a következőkben állapodott meg: Álmos, majd halála után utódai lesznek a magyarság vezérei, a vérszerződést megkötők és utódaik „soha nem eshetnek ki a vezér tanácsából, valamint az országos tisztségekből, a vezér iránti hűség megszegőinek vagy egyenlőtlenség szítóinak vére ömöljék, a megállapodást be nem tartókat örök átok sújtsa.” A vezért választó vérszerződés — másként véráldomás — megtörténtét nincs ok kétségbe vonni: elterjedt pogány szokás volt, hogy a szerződők vérükből néhány cseppet boroskupába csorgatnak, és azt borral keverten megisszák. (Ennek emléke máig is az „áldomást inni” kifejezés.) Emellett azonban bebizonyosodott, hogy a századokkal később írt krónikában a vérszerződés egyes pontjai költöttek, valótlanok. Anonymus a korának társadalmi berendezkedését, politikai törekvéseit holmi „ősi alkotmány” kitalálásával próbálta indokolni, megerősíteni. Ennek kirívó példája, hogy olyan országos tisztségek öröklési jogáról és keresztény eredetű „örök átok” megtorlásról beszél, amelyek az etelközi magyarság életében még ismeretlenek voltak. Augusztus 20-án ... Hasonlóképen nincs alkotmánytörténeti jelentősége az egykor szintén sokat emlegetett pusztaszeri gyűlésnek sem. A krónikás szerint ezen az történt, hogy Árpád öszszehívott kortársai megállapodtak abban, hogy „miként szolgáljanak a vezérnek és az előkelőeknek”.Jogaikról nem történt intézkedés. Viszont már egészen más jellegűek a fehérvári törvénynapok. Hogy ezek tartásának szokása mikor keletkezett, azt nem lehet tudni. 1185-ben történik róla az első írásbeli megemlékezés, de ennél nyilván jóval régebbi eredetű. Az arany pecsétjéről Aranybullának nevezett szabadságlevél 1222- ben tette kötelezővé megtartását augusztus 20-án. Ez a nap — elterjedt vélekedéssel szemben — nem István király halálozásának, hanem 1083. évi, sírjából történt kiemelésének a napja. Az Aranybulla kiadására II. Andrást a szabad kisbirtokosok, királyi szerviensek (a későbbi köznemesek) kényszerítették. Ennek a rétegnek jogait és jövedelmeit egyre nyomasztóbban korlátolta a hatalmas főurak önkénye, kíméletlen harácsolása, kiskirálykodása. Ugyanekkor őket sújtották azok a királyi intézkedések is, amelyek a megürült kincstárt igyekeztek megtölteni, rájuk egyre több anyagi megterhelést róni. Nyíltan kitűnik ez az Aranybulla indoklásából, amely szerint a szabadságlevél kiadására azért volt szükség, „mivel országunk nemeseinek és másoknak Szent István királytól megszabott szabadságát... saját hasznukat hajhászó emberek tanácsára némely királyok hatalmukkal sok mindenben megrövidítették.” A bulla leszögezte: a szervienseket (nemeseket) csak perbefogás során lehet elítélni, „és nem valamely hatalmas úr kedvéért”, birtokaiktól önkényesen nem foszthatók meg, tulajdonukra „szabad rendelkezési joguk” van, birtokadót nem kell senkinek fizetniük. A bulla ezenkívül csökkentette más hadügyi és pénzügyi terheiket, különféle más kiváltságokban részesítette őket, ezenkívül olyan intézkedéseket is hozott, mint a hatalmukkal visszaélő tisztségviselők leváltása. Alkotmány — csak nemeseknek Az eredeti Aranybulla a király vagy akadályoztatása esetén a nádor kötelességévé tette a törvénynapok évenkénti megtartását, az okmány későbbi megújításai már az érsek és a püspökök számára is előírták az „elnyomottak” panaszának meghallgatását és orvoslását, továbbá megyénként két-három küldött nemes jelenlétét, részvételét — ily módon alakult ki a későbbi értelmű országgyűlés. Ami az Aranybullában és későbbi megújításaiban egyöntetű volt: „az István királytól kapott szabadság” visszaállítására hivatkozott valamennyi. A valóság az, hogy ez a szabadság voltaképpen az olyan kiváltságok, előnyök szövevényét jelentette, amely csak az uralkodó réteget illette. Ezek a megkülönböztető privilégiumok nem István királytól származtak, hanem adományozásuk a későbbi királyok nevéhez fűződik, az első királyra való hivatkozás csak a szentté avatott István tekintélye, legendás alakjának és tetteinek bírálhatatlansága miatt történt. „Regni libertas”, azaz az „ország szabadsága” — így emlegették később az alkotmányban megtestesített szabadságjogokat. Azonban, mint Bónis Györgynek „az ország szabadságáról” írt kitűnő tanulmányában részletesen kifejtette: a szabadság szónak nagyon sokféle jelentése van. Az Aranybulla és az angol Magna Charta kiadásának korában a nagybirtokos főurak a pallosjog, a deresrehúzás és a pellengér alkalmazásának szabadságát értették alatta a jobbágyokkal szemben. A kialakult alkotmány csupán a nemesek alkotmánya volt, „az ország szabadsága” csak a nemesek szabadságát jelentette, és nem a népét. A rendi alkotmány, amely a fehérvári törvénynapokból fejlődött ki, 1848-ig maradt hatályban, de egyes vonásai még a Horthy-korszakban is erősen érvényesültek, a parlamenti „felsőház” sokatmondóan tükrözte az arisztokrácia előjogait. „Az ország szabadsága” csak a 35 évvel ezelőtt született mai alkotmányban valósult meg, amely szerint a hatalom birtokosa, gyakorlója a szabadságjogokkal felruházott egész nép ... Foltényi Tibor 5. OLDAL