Fejér Megyei Hírlap, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-02 / 51. szám
..— ' . nsf . FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1985. MÁRCIUS 2. SZOMBAT ,LírPutnyil tanácsos ROMOKBAN állt fehérvár Újsághír: „Életének 83. évében meghalt Haáder István, Székesfehérvár díszpolgára...” (A szerző, a város egyik ifjú polgára, nem sokkal halála előtt beszélgetett vele.) Szekfűéké szomszédos volt a L’Eplatenier-házzal, a francia hivatalnokéval, akit a városban csak Lapátnyél tanácsosnak hívtak. Haáder István gyermekfejjel ismerkedett meg mindkét családdal, Szekfű Gyula akkor harmincas éveiben járt. Lapátnyél háza, s másik oldalán a sarokház fiatalabb, mint az utcában a többi: idáig húzódott a középkori temető a Castrum dombján. Saját háza is középkori, negyvenkét éve lakja ugyanebben az utcában. Csehsüveges folyosóján 1944-ben Wehrmachttisztek jártak át a városházára — a fal mögött, a földszinti szobákban lengyel menekültek laktak. Habsburg II. Mátyás korabeli portréja meghasadozott a háború alatt, néhány éve azonban újrafestette a képet — végtére is itt harcolt a város körül a törökkel Mátyás főherceg. A fál másik szélén dédapjának, herceg Esterházy jogigazgatójának tenyérnyi képmása Marastoni Józseftől. A dédnagybátyjáról nincs arckép, pedig a negyvennyolcas polgármester a Neugebäude rabja volt, egyidőben Batthyány Lajossal. Az 1856-os országos kalendárium még megyetörvényszéki tagként tartja nyilván Szegeden, ahová internálták. A kiegyezés évei azután viszszahelyezték posztjára. Nagyapja kisbirtokos gazdálkodó, végzettsége szerint történelemszakos tanár. Az apa előbb a „szövetezetek atyjának”, Károlyi Sándornak a gazdatisztje, fiának keresztszülei azonban már alkalmazottjukat ekkér is megtisztelő Zichyek. Szövevényes családtörténet: édesanyja nővére Münnieh gyógyszerészek Ferenc nevű fiát tartja keresztvíz alá. Édesapja 19-ben az uradalmak cselédségéből termelőszövetkezeteket szervez, kilenc szövetkezet főintézője Baracs községben. A fiú 920- ban érettségizik a főreálban. Asztalosinasnak áll, csak három év múlva tanulhat tovább. Építésznek készül, kétkét évig hallgat ókori építészetet, középkorit, újkorit. Szorgalmasan rajzolja másolatalbumát, telis-tele Itália építményeivel. A mérnöki hivatalban kinevezetlenül is megkapja a heti ötven pengőt. A nett kis európai városkából többször közvetít a magyar és a birodalmi rádió. A Koponyát és a Jobbot ünnepélyesen a Sírra helyezik. A háborúban mindenki elment. A tűzoltók is, ezért égett le annyi minden, legkivált a színház. Ő maradt itt mérnökember — „királyi mérnök” 44 óta. A városparancsnok hívatta azonnal. Legelőbb is a városházi freskó védelmére utasította — betört fölötte az üvegtető. Mikor aztán a parancsnok elment (olyan ember volt, hogy tisztelgett a körmenetnek a városháza erkélyén), az összes képet lemeszelték, a város történelmét megörökítő föliratokkal egyetemben. Az Országalma keresztjét letörték — azóta mint furcsa, feliratos jonatánalma kínálgatja magát a vízmedence tányérján. A temetőt a város legszebb ligetének a helyébe szánták, a romantikus házsor elé, kérte: a romtelekre építhesse az állomásnál. A kórház esztendő alatt fölszerelve megnyílt svájci segítséggel. A mesterek megmondták: csak olajért építenek. Kivonult hát a mérnöki hivatal. Gyerekek nézelődtek az ablakban, asszonyok, aztán előkerültek a mesterek is: „Tessék megmondani, melyik iskolát kell megcsinálni!” Fájront után, este nyolckor jött a bekevert beton, s az igazgató pedig ezen szavakkal: ,,A vacsorát már főzik, lássanak munkához!” — azzal nekivetkőzött ő is. Megkapta Darvas József, az építésügyi miniszter kinevezését, a Dunántúli Magasépítési Ipari Központ vezérigazgatóhelyettes főmérnökévé. Határsávok. A fekete bogárhátú meg-megreked a sárban, őrségházak épülnek a jugoszláv határon, Rajkánál kikötő, telefonon ad utasítást a romok közt fölbukkant soproni középkori zsinagóga beboltozására. Érte jönnek. Nem szoktak kérdezni, hová viszik. Attól fogva hatkor indul, éjfélre ér haza. Jutáson építi a laktanyát, amivel a helyi vállalat nem boldogult. Határidő előtt kész , háromezer forintot kap Rákosiéktól. A bérlistázáskor kiváltja az iparengedélyt. Újításokat nyújt be, például a porózus tégláról. Csak az ötlet kell, a neve nem. Két technikumban tanít. Hatvanévesen nyugdíjazását kéri. Elkészítik kiváló tanári oklevelét. Közben az országosan meginduló földmérések miatt szakembereket keresnek a felsőfokú technikumba. Elvállalja, docens lesz. Kitüntetését az orra előtt tépik szét, öregkor. Újabb kitüntetések. Erdei Ferenc köszönőlevele az első finn—magyar baráti körért. Finnországba nem jut el. Tanácsülések. Az elnök nem idevalósi, de még nem kérdezte: ki ez az öregember? S a többi öregember? A fiatalok az utcabútorokon feküsznek, vizelet és hányadék. A főutcán, Zrínyi neve nincs szobra alatt szintén. A Hősök terén kempingcikkek. Az emlékműnél perzsavására: népművészeti giccs, bizsu, kosarak. Sarokkal arrébb műperzsák fiktív porciókon. A terecske várárkot szimbolizáló szobros medencéjét teletömték földdel. Az ülőfülkés gótikus helyiségben suszterél. A rendház megmaradt stukkói számlázógépek alatt remegnek. Eltűnt és hiányzó emléktáblák : Gárdonyi, Vörösmarty, a Csongor és Tünde nyomdája, Kodolányi, Szabó Dezső, mártír Márton Jakab, Királykút. .. Csók István azt mondta: „Sosem laktam ebben az utcában”, a forradalmár lánya: „Nem középkori utcát kellett volna apámról elnevezni!” * * * Pista bácsi sokszor szabadkozott: „Senki, semmi ő, kis porszem.” Megjegyeztem: „Az más” — felelte. — megkötött itt, Pista bácsi!” „Az más ” — felelte. — „Megszoktam, hogyha megbíznak valamivel, azt rendesen meg kell csinálni. Mi, itt éjjel-nappal dolgoztunk — és érdekből.” A világon másban nem hiszek, mint a személyes érdekben. Csakhogy az érdekek elválaszthatatlanul öszszegubancolódnak, azonkívül: mennél bonyolultabb a lélek, annál áttételesebben, annál inkább egyetemes igénynyel, szövevényes összeköttetésben a személyes életen kívüli világ ezernyi elemével, követelően tör az állandóbb létezők felé, s ezt az érdeket már úgy hívják: emberi értelem. Kultúra. Ezt köszönjük főhajtva Pista bácsinak. Radics Péter Milyen volt Székesfehérvár 1945. kora tavaszán? A Hírlap szerkesztőségének archívumában őrzött korabeli fotók egy lerombolt, tönkrement várost idéznek. Azok számára, akik abban az időben nem laktak itt, szinte hihetetlennek tűnik a pusztítás, hiszen mostanára kivirultak, megszépültek a régi házak, s alig őriznek valami „emléket” a 40 évvel ezelőtti harcokból. Az őslakók közül bizonyára sokan emlékeznek még a kiégett színházra, a vasútállomás lebombázott falaira, a Piac téri ortodox imaház romjaira, a Petőfi mozi csupasz tetőzetére, a Kert utca, Kecskeméti és Zámolyi utcák összedőlt házaira, a kórház siralmas állapotára, a Fiskális utcai általános iskola égnek meredő falaira, s a Megyeház köz értékes műemlékeinek pusztulására, a lerombolt téglagyárra. Igen. Romokban állt a város. Nem volt háztető, amelyen a cserép épen maradt volna. Az utcákat szemét és törmelék borította. A város vezetői a pusztulás hozzávetőleges mértékét már a felszabadulás évében számba vették. A Magyar Városok Országos Szövetsége Székesfehérvár háborús pusztulását Debrecen és Hatvan után 29,75 százalékos mértékben állapította meg. A helyi vezetők szerint ez a kár ennél sokkal nagyobb volt, mintegy 40 százalékos. Íme néhány adat: Székesfehérvár 7198 épületből 833 teljesen elpusztult, 1244 igen súlyosan megsérült, az elemi iskolák 54 tanterméből mindössze 12 maradt használható állapotban. A város vezetői számba vették az újjáépítés költségeit is. A helyreállításhoz óriási mennyiségű anyagra volt szükség: 16 millió tégla, 21 millió cserép, 1 millió pala, 160 ezer mázsa mész, 80 ezer mázsa cement, 2 ezer mázsa szeg, 30 ezer köbméter épületfa, 400 ezer négyzetméter ablaküveg és más építőanyag „takarta” volna be a háború okozta sebeket. Székesfehérvár veszteségei országszerte ismertekké váltak, s 1946 december 30-án Pécs testvérvárosává fogadta a sokat szenvedett várost, anyagi és erkölcsi segítséget nyújtva az újjáépítéshez. Nemcsak a megyeszékhely, a falvak is sok kárt szenvedtek a harcok során. Hiszen 74 községet ért légitámadás falvaink közüli, felrobbantottak 79 hidat, tönkrementek a közutak, elpusztultak a távíró és telefonvonalak. Csákberényben 63 ház leégett, 68 pedig rombadőlt. Fehérvárcsurgón 208 ház dőlt romba, illetve égett le, Magyaralmáson 120 ház vált lakhatatlanná a harcok következtében, Sárkeresztúron megsemmisült a hengermalom, súlyosan megrongálódott a községháza épülete, a református templom és 100 ház leégett, Sárszentágotán szinte valamennyi ház tűz martalékává vált, illetve rombadőlt. Nem volt falu, amely ne viselte volna magán a harcok nyomait. Az erősen elpusztított helységek sorába tartozott Véreb is. A megyében a lakóházaik majdnem a fele — 22 186 — épület valamilyen mértékben károsodott. Amikor az 1945. március 22-ét követő napokban a megyeszékhely felszabadulásával az ágyúdörgés, a fegyverek zaja mind távolabbról, távolabbról hallatszott, korántsem értek véget az emberek megpróbáltatásai. Az üzemek nem termeltek, a berendezések nagy részét nyugatra hurcolták. A föld méhében mag helyett fel nem robbant aknák, lövedékek ezrei lapultak, leselkedve a szántóvetőkre. Élelemnek is oly mértékben híján volt a város — sőt a megye lakossága is —, hogy az élet fenntartása nap mint nap megújuló súlyos gondot jelentett. Szinte teljes egészében elpusztult a város sertésállománya, nem maradt zsírkészlet, nem volt napraforgó sem, amelyből olajat sajtolhattak volna, nem volt só, burgonya, és hosszú időn át egy deka cukorhoz sem jutottak. Óriási szenzációt jelentett, amikor 1945 augusztusában sikerült hozzájutni 150 mázsa krumplicukorhoz, amelyet szétosztottak a város, a megye gyermekei között. A város háborús kárairól, s benne a mezőgazdaság kárairól a törvényhatósági bizottság 1946. december 30-i ülésén számot adott a polgármester, már megközelítően pontos adatok birtokában. E szerint a felszabaduláskor csupán 200 szarvasmarha maradt a városban a háború előtti csaknem 3 ezerből, jó alig néhány a több mint 2100-ból, a 45 és félezer sertésnek pedig hírmondója sem maradt, baromfi is csupán néhány száz. Nem volt élelem, nem volt vetőmag és nem volt tartalék, pedig a földet művelni kellett volna. A várost övező 13 690 hold szántó állapota aggasztó volt 1945 tavaszán. 3150 hold teljesen hasznavehetetlenné vált. Tele volt a határ harckocsi-, gép- és repülőgép-roncsokkal, lövedékekkel, aknákkal. Az aknaszedő alakulatok 120 ezer robbanó szerkezetet semmisítettek meg, maguk a földművesek is igen sokat, 1946 végéig 2840 holdat sikerült művelhetővé tenni. Sajnos, a háború befejezését követően a föld méhében rejtőző gyilok még sok emberáldozatot követelt. Az emberek éheztek, legyöngültek, lerongyolódtak. Mindezek mellett, szinte azonnal felütötte fejét a feketézés, az infláció. Liszt, zsír, szalonna, cukor, szabadpiacon nem létezett, csak a feketepiacon áruták horribilis összegekért. Elképzelhető volt a közellátás. A közellátási kormánybiztos cseppet sem volt irigylésre méltó. Rendkívüli erőfeszítéseket kellett tenni a város és a megye éhező lakossága érdekében. Székesfehérváron népkonyha működött, ahol napi 150 ebédet osztottak ki a legrászorultabbaknak. S ki nem volt az? Mindjárt a felszabadulást követően felmérték a megye élelmiszerkészleteit. Kiderült, hogy 80 ezer ember teljesen ellátatlan, s hogy a saját lakosság mellett még gondoskodni kellett az itt tartózkodó katonaság és a hadifogolytábor élelmezéséről, a bányászok ellátásáról, s Budapestnek is juttatni kellett. Zárolták a lisztkészleteket, s havi 5 kilós fejadagokkal kellett aratásig beérni. A falvakban olajütőket nyitottak, így juttatva 30 dekás havi étolajhoz az embereket. A kiutalás jogát a közellátási miniszter magának tartotta fenn. E súlyos gondok ellenére az emberek reménykedtek. És dolgoztak. Székesfehérvár lakói is szinte a felszabadulás pillanatában dolgozni kezdtek. Piszarenkogárdaezredes, városparancsnok mindent megtett, minden segítséget megadott az újjáépítéshez: a szántáshoz a Vörös Hadsereg lovait adta kölcsön és a kijavított traktorokhoz üzemanyagot biztosított. Jórészt az ő segítségének tudható be, hogy a város lakói nem maradtak víz és villany nélkül. Szovjet katonák hozták rendbe a szétszaggatott telefon és távíróhálózatot, segítettek az aknák felszedésében is. A kommunisták is azonnal az építőmunka élére álltak. Az élet megindult. Balázs Katalin Harc után a Zámolyi út Izraeli imaház Így nézett ki a színház A Deák-féle szövetház, ma Centrum Áruház