Fejér Megyei Hírlap, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
. Gazdaság- és társadalompolitika Nagyobb kockázat, piacérzékenység Sportosan szólva, jól vette az akadályokat a VII. ötéves terv első két esztendejében a Fémmunkás Vállalat fehérvári gyárának kollektívája. A piacon bekövetkezett változások már a 80-as évek derekán kikényszerítették a gyár megújulását elősegítő programot. Drevenka Gusztáv gyárigazgató, némi humorral említi: ők már három éve kidolgozták saját kibontakozási programjukat. Az élet igazolta azóta, hogy jó irányban mozdultak. Nem véletlen, hogy a vállalat gyárai közül immár másodszor a fehérváriak végeztek az élen hatékonyságukkal és nyereségükkel.. • — Tavaly tízmillió forinttal magasabb termelési értéket értünk el, mint az azt megelőző évben. Kilencszázalékos létszámcsökkenéssel dolgoztunk, így 15—16 százalékos termelékenység-növekedéssel számolhatunk — mondta az igazgató. Szerepe volt ebben a termékszerkezet korszerűsítésének, amelynek eredményeképpen kevesebb élőmunka ráfordítást igénylő és magasabb műszaki színvonalú gyártmányokkal rukkolt ki a gyár. Elsősorban a munkaszervezés, a műszaki-kereskedelmi és termelési folyamatok számítógépesítése, valamint a munkafegyelem további szilárdítása rejlik az eredmények mögött. Előnyösen segítette a gyári tervek megvalósítását az a tény is, hogy éppen a hatékonyabb, intenzívebb munkából adódó nyereség alapján, a megnövekedett feladatok teljesítését magasabb bérezéssel ismerhették el. Látványos munka a fehérváriaké, hiszen a mindenkori építészeti divat szerint készítik az épületek külső arculatát meghatározó nyílászáróikat. Tavaly 30 millió forint értékben szállítottak külső burkolatot képező elemeket az Eötvös Loránd Tudományegyetem beruházásához. További 45 millió forintot jelentett a Fémmunkás árbevételében a miskolci ABC, a távbeszélő központ, illetve a Chinoin gyár beruházásához szállított termékek értéke. Nyíregyházára, a szabadidő központ impozáns épületéhez gyártottak tetszetős elemeket. Míg a korábbi években elsősorban a nagyberuházások adtak hosszabb távra ütemezhető feladatot a gyáriaknak, az utóbbi egykét évben változott a helyzet. Megtanultuk, hogy az apró munkákból is meg lehet élni. A nagyberuházások csökkenésével több kisebb, apró megrendelés lesz egyre inkább a meghatározó gyártásunkban. Mindez azzal jár együtt, hogy az előregondolkodás, a tervezés ideje rövidült, nőtt a piacfüggőségünk, kockázatunk, s ez nagyfokú rugalmasságot, érzékenységet feltételez a termelésben — magyarázza az igazgató. Hogy megtanulták a leckét, mi sem bizonyítja jobban, olyan jelentős lépést tettek előre tavaly a hatékonyságban és termelékenységben, hogy az idén ennek szintentartását tervezik, s ez nem is lesz kis feladat. Munkasikereik titka, hogy viszonylag rövid idő alatt tudtak váltani, fejleszteni. Tavalyi újdonságuk után, már megvan a következő éveket alapozó termékcsaládjuk is, ami lényegében a népszerű Sopron H és Alufe 50 típusok ..házassága'’, szilárdságban, hőtechnikai jellemzőiben pedig már a legjobb tőkés kombinációkkal vetekszik. A konvertibilis piacokon is versenyképes lesz a Fémtherm család, amelyet az épületek belsejében látható részen faborítással is készítenek. Ebben az évben telepítik a gyárban, az úgynevezett porszórásos beégetős festési eljárásra alkalmas technológiát is, a tőkés importberendezésekkel, a tervek szerint az év utolsó hónapjaiban már elkezdődhet a sorozatgyártás. Sz. E. A fehérvári Fémmunkás hő- és anyagtakarékos Alufe nyílászáró családja Félév a családsegítő központban Nem helyettük, velük együtt Nem vagyunk egyforma erősek — nemcsak fizikailag, hanem másként sem. Ki tudja, mikor kerülünk légüres térbe, a családi, baráti közösségek megtartó ereje nélkül, mikor szakadnak ránk a megoldhatatlannak látszó gondok. S ha egyedül nem megy, akkor ki segít? Természetesen egy hivatal nem jelenthet csodás mentőangyalt és nem szüntethet meg egycsapásra minden bajt. De kis segítséget, valami fogódzót mégiscsak adhat, aminek kezdeti energiaadásából futja az újabb, saját erők mozgósítására. Ilyesféle szándékkal alakult meg fél éve Székesfehérváron, az Arany János utcában a családsegítő központ, s az ott dolgozókhoz forduló emberek igazolják , szükség van rájuk. Az intézmény vezetője Gergő Katalin, az eltelt rövid időszak tapasztalatairól számolt be. Eddig több mint 300 „esetben” fordultak hozzájuk. Az idézőjel itt föltétlenül szükséges, hiszen az emberi sorsok soha nem esetek, még az ügyintézők számára sem. Száznál több családdal tartanak rendszeres kapcsolatot, akik elfogadják a külső segítséget, törődést, igényt tartanak rá. A más és más gonddal küszködőknek más és más a segítség is. Van, aki néhány beszélgetés után lel rá arra az egyszerű megoldásra, ami riadalmában eszébe sem jutott volna, pedig kézenfekvő. Egy fiatalasszony férje például betegen feküdt a kórházban, semmiféle jövedelme nem volt, s a családsegítőknél derült ki, hogy a CSÉB-je alapján jogosult segélyeket igénybe sem vette. Előfordult, hogy a csökkent munkaképességű ember azért nem kapott rokkant nyugdíjat, mert a soron következő orvosi vizsgálatra nem ment el, végül egy egyszerű kérvénnyel elintézhették a jövedelemhez jutását. A családi bajjal megbirkózni nem tudók tanácstalanságára is akadnak lehetséges emberi tanácsok, válás, gyermekelhelyezés, láthatás ügyében is ki lehet választani a lehető legjobb megoldást. Házaséletük válságát élőkhöz szóló pszichológus szava sem mindig pusztába kiáltás. Még egy konkrét eset a családsegítő központ ügyeiből: egy ötgyermekes család nem maradhatott tovább albérletében, ráadásul legkisebb gyermeküket állami gondozásba akarták venni, azóta a tanácstól átmeneti lakást kaptak, s továbbra is a családban nevelhetik a kisgyereket. Természetesen nincs biztos recept, de egy jó tanács, hathatós beszélgetés, konkrét segítségnyújtás pénzbeli segély, vagy munkahelykeresés formájában már kiindulópont lehet a nehézségekkel küzdőknek. Eddig 230 ezer forintot fizettek ki segélyként a családsegítő központban, van akinek kétszázforintnyi ügyeleti gyorssegélyt, van akinek ötezer forintot. A pénz persze nem minden, csupán eszköz, az éves félmillió forintos keretből igazából csak a legszükségesebbre futja. Az újabban jelentkező gond a munkát keresők számának növekedése. A családsegítők kapcsolatban állnak a munkaügyi szolgáltató irodával, s olvassák a hirdetőtáblákat, lakáshirdetéseket, ki tudja, mikor lehet hasznos. Szívesen vennék az üzemek, gyárak, vállalatok értesítéseit is ez ügyben. Többen kerülnek olyan áldatlan helyzetbe, amelyért teljes egészében maguk felelősek, de őket sem utasítják el, azzal együtt, hogy nem helyettük kívánnak intézkedni, hanem közösen próbálnak dűlőre, jutni. A családsegítő központ terveiben elsőként szerepel más, külső segítőtársakat keresni, a kamasz korosztállyal, a házasságkötés előtt állókkal, a nagycsaládosokkal foglalkozni, természetesen, ha maguk is akarják. Még több területen nem elég hatékony a munkájuk, ez az eltelt idő rövidségével, a tapasztalatok hiányával is magyarázható. Hat főállású és három részmunkaidőben dolgozó várja a hozzájuk fordulókat, talán nem véletlen, hogy egy kivétellel, valamennyien nők. S az eredmények? Itt az is eredmény, ha valami rossz nem történik meg. Valakik nem válnak el, nem kerül a gyerek állami gondozásba, nem vetődik egy-egy ember a társadalom perifériájára. S ez nem kevés. — zsohtár — ! Építve az eredményekre, megfelelni az új feladatoknak Takács Istvánt, az MSZMP Sárbogárdi Városi Bizottsága első titkárát, 1988. február 1-jei hatállyal a Munkásőrség országos parancsnoka kinevezte a Munkásőrség Fejér megyei parancsnokává; a megyei pártbizottság legutóbbi ülésén behívták az MSZMP Fejér Megyei Bizottsága tagjai sorába. Elvégezni tisztességesen, legjobb tudása szerint a munkáját, bármilyen beosztásba is kerüljön — ez a törekvés irányította és irányítja Takács István életét. Nem vágyott sosem a funkciókra, mint azt határozottan állítja, hanem a feladatok vonzották. Arra vágyott mindig, hogy ki - próbálja önmagát, hogy ott dolgozzon és bizonyítson, ahol szükség van rá. A közgazdasági technikumi érettségi után a bicskei járási tanács vb pénzügyi előadójaként, majd nyolc évig a KISZ-bizottság apparátusában dolgozott. Az SZKP Politikai Főiskolájának elvégzése után, 1976-ban választották a Sárbogárdi Járási Pártbizottság titkárává, majd 1980-ban első titkárrá. Szép és hálás feladatnak tartja, hogy a dolgozó emberekért, a kisebb és nagyobb közösségekért tehetett. örült annak, ha városa és körzete új otthonokkal, új létesítményekkel gazdagodhatott. A sikerek újabb és újabb erőpróbákra ösztönözték. A kisebb hétköznapi kudarcok sem kedvetlenítették el: a tanulságokra ügyelve törekedett ismét a gondok megoldására. Eredményes tevékenységét számos magas kitüntetéssel ismerték el. Azt mondják róla: népszerű ember. Szerény, közvetlen, széles körű mozgalmi tapasztalatokkal rendelkező vezetőként ismerik, aki igényességet, fegyelmet követel önmagától és másoktól. Ezt tapasztalta, ezt tanulta a munkásőrök között is, ahol 1963-tól igazi baráti közösségre talált. Eddigi tevékenységének tapasztalatai és a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tanultak is arra osztozik; új munkakörében, a Munkásőrség megyei parancsnokaként is politikai érzékenységgel végezte irányító munkáját. Építeni kíván az eddigi kiemelkedő eredményekre. Fontos törekvése, hogy a munkahelyi vezetők támogatásával, a mai követelményekre figyelve megteremtse a feltételeit a kiképzési, szolgálati feladatok még színvonalasabb ellátásának, és még nagyobb igényességgel, következetességgel végezze — immár a munkásőrök között — a politikai, eszmei nevelő munkát. I Az egyesületi jelenség Társadalmunk életének egyik — s nem mellékes — jelensége az, hogy gombamódra szaporodnak a társaságok, egyesületek, klubok. Érdekes lenne összehasonlítani — természetesen ez egyáltalán nem lehetséges a teljesség igényével —, hogy egy-egy korban a létező egyesületek működése és az állam intézményeinek tevékenysége hogyan is alakult. Mennyi az átfedés, az azonosság, a párhuzamosság vagy az interferencia? A kép változó lenne, de bizonyos általános szabályok és törvényszerűségek azért kitapinthatóvá válnának. Az egyesületek genezise Az egyesület eredendően városi jelenség. A falvakban csak a polgári-kapitalista korban jelenik meg. Karinthy nyilván azt írná, hogy már a régi rómaiak is ismerték. Valószínű. Mégis úgy kell tekintenünk őket, mint a francia forradalom utáni kor gyermekeit. Így érvényes ez a magyar XIX. századra, arra a nemzedékre, amelyre később ráakasztottuk a reform jelzőt. Írók, művészek, politikusok jellemezték e kort, olyan személyiségek, akiknek kisugárzása van, embereket vonzanak. Az irodalomtörténet számos jelentős nevezetes ,,asztalt” ismer, ilyen volt például a Pilvax kávéház. Volt egy pad a Városligetben, ahová Deák Ferenc ült le pihenni sétái közben. Néhány év múlva egyre többen sétáltak arra, s a pad a ..Deákpárt” bölcsője lett. A társaságok élete az állam és a társadalom közötti bizalom fokmérője. Mi történik akkor, ha ez a bizalom megszűnik? Természetesen az állam ekkor feloszlatja az egyesületeket. Ez az állam számára jelent kudarcot. Akár bevallja, akár nem. Tanulságként álljon itt röviden a Horthy rendőrség által 1930 májusában betiltott Wesselényi Reform Klub története , melyet Kemény Bertalan dolgozott fel. (Egyesületi élet Budapesten 1948 előtt.. .) A Wesselényi klubot a budapesti egyetemista ifjúság alakította 1929. november 7-én. A társadalmi ellentmondásokra érzékeny fiatalok megdöbbentő realitással érzékelték az akkori helyzetet, és tettekre hívták a társadalmat. Követelték a nagybirtokok felosztását, óvtak a revizionizmustól, s hirdették a Kárpát-medence testvérnemzeteinek összefogását Kossuth szellemében, a kelet-középeurópai népek gazdasági együttműködését követelték. Így szóltak az országról: „az elmulasztott reformok szülik a forradalmat ...” Pethő Sándor 1930- ban arról beszélt, mennyire nem tölti be a szerepét a magyar parlament. A társaságot betiltó rendelkezés, amely ostoba és megmagyarázhatatlan, két nap múlva érkezett. Valószínű, hogy a feloszlatott klub talán politikusabban, de változatlan elkötelezettséggel élt tovább a falukutatók között, a Márciusi Frontban, a szárszói konferencián .. . Az egyesületi szerződés legkorábbi szakaszában a szalonok és az asztaltársaságok voltak rendszeresen találkozó, többé-kevésbé már zárt csoportok, amelyeket hasonló gondolkodású, érdeklődésű és érdekű emberek alkottak. Nevezhetjük ezeket a társaságok pre(korai) formájának is. A társadalmi szerveződés rendszerint nem áll meg ennél a szakasznál. A közösségek magukban rejtik a továbbfejlődés csíráját, az egyesületek még formálisan társaságok, de túlnőnek ezen. Fenntartások és félelmek Az állam úgy vélheti, hogy pártok alakulnak, hogy legalábbis ezeknek az embrionális formájával van dolga. Egyébként is, mondjuk kisvárosi szinten egy-egy városszépítő egyesület konfliktusba kerülhet a helyi tanácscsal. A bürokraták még nagyobb fenntartással fogadhatják például a környezetvédőket, különösen, ha a környezetvédő egyesületek laza országos szövetséget alkotnak. A bürokrácia azonnal politikai veszélyre gyanakszik, pedig nagyon téved. Tény, hogy az új igények, az új társadalmi célok valamilyen módon mindig egyesületi formációban jelennek meg. Ezért aztán ott, ahol az állam kiépített intézményrendszerének a statikussága — változtathatatlansága — dogma, ott minden egyesületi formáció az államellenesség gyanúját keltheti. Az egyesületekkel szembeni gyanakvás „kulturáltabb” formája, ha üres, és főleg hazug szavak hangzanak el arról, hogy az egyesületek elpazarolják a társadalmi energiákat, szétforgácsolják az erőket. Nyilvánvaló, hogy a bürokrácia számára a legjobb a nemlétező egyesület, elviselhető egy-egy országos nagyegyesület, ám elviselhetetlen a törvényes egyesületi szabadság. A spontánul szerveződő egyesületekben ezért nagy az érzékenység, néha a gyanakvás is. Ennek pedig az ország látja kárát. A konszenzus körvonalai A jelenlegi egyesületi jogszabályaink — s ezért várják nagyon sokan a beharangozott egyesületi törvényt — a dualizmus korára mennek vissza. Nem a liberális 1918- as köztársasági, vagy az 1919- es tanácsköztársasági gyakorlatra. Pedig tény, hogy az egyesületek mozgékonyabbak, innovatívabbak, mint akár ideális esetben a minimális bürokráciával terhelt állami intézményrendszer. Kívánatos lenne ezért, hogy az egyesületek az állam és a társadalom közötti konszenzus (ha úgy tetszik, kompromisszum) megtestesítőjeként jelennének meg. (Létezésüknek egyetlen kritériuma az alkotmányosság.) Mi ez a konszenzus? A társaságok alapszabálya, és az állami hatóság a (felügyeleti szerv) jóváhagyása. Ezen a két pilléren épül az a híd, amely az egészséges párbeszéd alapja is. Így az alapszabály és annak jóváhagyása garantálhatja a társadalom és az állam együttműködési szándékát. Olyan egyetértés alakulhat ki, amely hasznos mindenkinek, s mindkét fél előnyökhöz juthat általa. Ruttkay Levente