Fejér Megyei Hírlap, 2004. június (49. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-23 / 145. szám

2004. június 23., SZERDA Fejér megyei fotósok Dublinban Először vettek részt az írországi pályázaton Székesfehérvár (gy) - Íror­szág az idén ötödik alkalommal hirdetett nemzetközi sportfotó pályázatot, amelyen a Székesfe­hérvári Fotó Club és a dunaújvá­rosi Rosti Pál Fotóklub tagjai is részt vettek. Méghozzá sikerrel, mert a zsűri - amely tíz ország fotósainak munkáiból váloga­tott - a dublini kiállításra java­solta a Fejér megyei fotósok ké­peit is. Nyolc fehérvári - Posfai Attila, Schwartz Nóra, Szegfű Gábor, Molnár Artúr, Simon Erika, Kelemen Nóra, Túras Zoltán, Szegfű József - , öt du­naújvárosi - Hajdú György, Ná­­nási Noémi, Balázs Róbert Zsolt, Petrovai Edit, Tóth Sán­dor - fotós sportképei szerepel­nek a tárlaton. A fehérvári fotó­sok díjakat hoztak el a veszpémi Gizella-napokon is. Szentesné T. Zsuzsa a veszprémi önkor­mányzat, Kovács Laura a Veszprém Megyei Művelődési Központ, Járfás Erzsébet a MAFOSZ díját nyerte el. A dublini, nemzetközi sportfotótárlat plakátja KULTÚRA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . Ráckeveit „jegyezték el” A gyűrű mellett két szakmai és két közönségdíjat adtak át Dunaújváros (bt)­­ Valósá­gos díjeső hullott tegnap a zsöllyetulajdonosok évadzá­ró ünnepségén a Bartók Ka­maraszínház és Művészetek Házában. A Teátrista Gyűrű mellett két szakmai és két közönségdíj talált gazdára. A Bartók fennállásának első díját, a Teátrista Gyűrűt három évvel ezelőtt, a felújítás évében alapította a Dunaújváros Szín­házáért Alapítvány. A britekkel és a színház logójával díszített, mintegy százötvenezer forint értékű fehérarany gyűrűt azok az előadóművészek kaphatják, akik az adott évadban a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza saját produkciójaként lét­rehozott bemutatójában a leg­színvonalasabb alakítást nyúj­tották. Kilétüket a Bartók szak­mai vezetése által javasolt lista alapján a zsöllyetulajdonosok és az alpítvány kuratóriuma dönti el titkos szavazással. Az alapítás évében Hacser Józsa (A peleskei nótárius - Tó­ti Dorka), a második évben Söp­­tei Andrea (Pogánytánc - Mag­gie) vehették át. Idén Ráckevei Anna (Ármány és szerelem - Lady Milford), Lengyel Ferenc (Fekete tej - Misenyka), és Bá­lint Péter (Aranyvitéz - Arany­vitéz) színpadi teljesítménye között kellett dönteniük. A jubi­leumi évad kitüntetésére a ti­zenöt éves Iskolaszínházi Tár­sulat Ármány és szerelem című vázát, így idén ő vehette át adó­­bemutatójában Lady Milford mánylevél kíséretében a csille­­szerepének megrendítő mélysé­­gű elismerést, gy alakításáért Ráckevei Anna Az alapítvány kuratóriuma a neve mellé került a legtöbb szók jubileumi évadban a közönség­díj mintájára egy szakmai díjat is létrehívott. A Varázs­doboz dí­jat a Bartók két társulatának színpadon szereplő tagjai közül azok kaphatják, akikre a többiek titkos szavazással a legtöbben voksolnak az évadon belüli tel­jesítményükért. Az Iskolaszín­házi Társulat tizenhat tagja úgy döntött, hogy a számozott ezüst dobozt első alkalommal Kiss At­tila veheti át Knódel Máriától, az intézmény általános igazgató­jától, az alapítvány kuratóriumi elnökétől. Szavazott az idén öt­éves Dunaújváros Táncszínháza társulatának tizenöt tagja is. Ők úgy döntöttek, közülük Lő­rincz Máté táncművész méltó arra, hogy elsőként vegye át az elis­merést, mely mellé ugyancsak egyedi adománylevél és pénzju­talom is jár. A szakmai díjak áta­dásával persze még nem ért vé­get az elismerések sora. Már az első esztendőben sza­vazásra hívta fel olvasóit a Dunaújvárosi Hírlap, hogy a győztesnek átnyújthassuk kö­zönségdíjunkat. Gombos István kisplasztikáját. A közönségdíjat idén toronymagasan a legtöbb szavazattal Bálint Péter, Du­naújváros Táncszínháza tánc­művésze vehette át főszerkesz­tőnktől, Elekes Andrástól. Első alkalommal kérte fel szavazásra olvasóit a Dunaújváros Online, s Nyulasi Zsolt főszerkesztő ugyancsak Bálint Péternek ad­hatta át a DO közönségdíját. Az idei Teátrista Gyűrű tulajdonosa: Ráckevei Anna Fotó: DH A Berlinalén mutatják be a Sorstalanságot Berlin (mti) — A jövő évi bérli­ az MDR német közszolgálati tá-­val Merseburgban, Erfurtban és a­ nemzetközi filmfesztiválon, a dió- és tévécsatorna, a film Amstadtban is forgattak. Az Berlinalén mutatják be Kertész egyik támogatója. A film forgó- MDR úgy tudja, hogy a ma­­lmie és Koltai Lajos Sorstalaní­tása a napokban befejeződik. A gyár-német-brit koprodukció­ság című filmjét - jelentette be magyarországi helyszíneken ki- 10 millió euróba kerül. A zene a teljes élet része Szükség van a városban egy ilyen oktatási intézményre Székesfehérvár (fr) - Az eddigi hírek szerint minden marad a régiben A Hermann László Zeneiskolában és Zeneművészeti Szakközép­­iskolában. A következő tan­év az iskola reményei sze­rint könnyebb lesz.­ ­ Maximálisan elégedett va­gyok az idei tanévvel - mondta Bódi Árpád igazgatóhelyettes. - Két nagy rendezvényünk volt az idei évben: az iskola fennállásá­nak 90. évfordulója és az or­szágos kamarazenei verseny. Ezenkívül számos versenyen részt vettek növendékeik, nem kis sikerrel. Ebben a tanévben ugyanis több országos szintű hangszeres versenyt is rendez­tek, amelyen a hermannosok egyébként is rendszeresen sze­repelnek. A zeneiskolában működő színvonalas oktatást azonban nemcsak az igazgatóság ismeri el, hanem az önkormányzat is: az év közben felröppent hírek az iskola épületének eladásáról szerencsére nem bizonyultak komolynak. A középfokú okta­tást is veszély fenyegette, de az igazgatóhelyettes megnyugtató választ adott:­­ Felmerült, hogy a Kodály gimnáziumba kerül a szakkö­zépiskolai oktatás, de végül az önkormányzat is belátta ennek értelmetlenségét — mondta Bódi Árpád.­­ Bár a kilencedik osz­tály kellő számú jelentkező hiá­nyában szeptembertől nem in­dul, az eddigi hírek szerint min­den marad a régiben. A Hermann szakközépisko­lában egyébként jelenleg 54 nö­vendék tanul, alapfokon közel 800-an vannak az ifjú zenészek. Persze ennél mindig többen je­lentkeznek, ami a zenetanulás iránti igény legjobb bizonyíté­ka. - A zene jó hatással van a gyerekek fejlődésére, és szük­ség is van rá, hogy teljes értékű emberek váljanak belőlük - vallja Kisrómay Andrea igazga­tóhelyettes.­­ Többek között ezért is fontos, hogy egy ekkora városnak, mint Székesfehérvár, ilyen zeneiskolája legyen. A következő tanév a vezető­ség szerint várhatóan nyugod­­tabb lesz, de ősztől a növendé­kek ismét szorgalmasan készül­nek majd a versenyekre és szo­kásos hangversenyeikre. Minden évben tavaszváró koncertet rendeznek Fotó: Nagy Norbert Tündérek a tű alatt - avagy a nő és a bakelit Székesfehérvár (str) - Tün­dérek a tű alatt címmel szervez­nek nyílttéri bulit június 26-án, szombaton 23 órától a Kossuth utcai udvarházban. A Penguin Sound System, alias Zöld hozza a zenéket: „olyan lemezeket vá­logattam össze, amelyeken tün­dérek szerepelnek” - írja beha­­rangozójában. Erre az éjszakára ezt ígéri: „a mostani kor bakelit kultúrájából azokat a zenéket játszom, amelyekben a nők köz­reműködnek, vagy a női identi­tás kiérződik a zenében. A stí­lusok nem befolyásolnak, lehet az olasz drum n bossa..., japán nu jazz... A többi az est hangula­tának megfelelő sorrendben, spontán alakul majd.” Tündérnők a bakelit tűje alatt... Kórusok a zenepavilonban Mór (gy) - A Lamberg-kastély parkjában, a zenepavilonban az idén is egész nyáron hangverse­nyekkel várják a közönséget, minden vasárnap. Legközelebb, június 27-én 18 órakor kórus­­hangverseny színhelye lesz a kastélypark a Móri vegyes kar és a Magnificat kórus szereplé­sével. KULTURMIX Angol gitáros a kertben Székesfehérvár (szz) - A Tiszti Klub zenés nyáresti sorozatában Ian Siegel an­gol blues-gitáros lép fel júni­us 28-án, 19 órakor, a kerthe­­lyiségben. A zenei nyár programjai Székesfehérvár (szz) - A zenei nyár programjában az Alba Regia táncegyüttes ad műsort június 24-én, 18 órakor a történelmi órajáték­nál, illetve június 27-én, 11 órakor a Bory-várban. A Jazzterfield zenekar kon­certjét június 24-én, 8 óra­kor hallhatja a közönség a Hősök terén. Gitarrissima: öt gitáros hölgy Székesfehérvár (szz) -Az öt fiatal hölgyből - Dobó Krisztina, Judith Bernhart, Gaby Hartinger, Jánosi Zsuzsanna, Caroline Auer - álló Gitarrissima ad koncer­tet június 28-án, 19 órakor a Szent István Teremben. A Bécsben tanuló diáklányok 2001-ben játszottak először együtt egy egyszeri koncert­felkérésnek eleget téve. Az alkalomszerű próbákból in­tenzív munka lett. Nemzet­közi sikereket arattak, kö­szönhetően a példátlan hangszerelésnek és a reper­toárnak. A hétfői koncerten J.S.Bach, F.Schubert, J.Brahms, G.Rossini, Csaj­kovszkij, V. Monti és L. Wüller műveiből játszanak.

Next