Evangélikus gimnázium, Felsőlövő, 1877
, mily károsan hat gyakran a bizalom hiánya, akkor meggyőződhetünk arról is, hogy e lélekhangulat az élet viszonyainak örvendetes alakulására nélkülözhetlen. Mi teszi gyakran majdnem elviselhetlenné a társadalmi állapotokat? Nem-e a bizalmatlanság, mely a gőg, magaelhízás és az öntúlbecsülés magvából csirádzik? Honnan a közéletben a gyakori gyanúsítás, durva megsértés? Nem a bizalmatlanságból származnak-e mindezek ? Ha pedig ezen kóros jelenségek, amennyire a magánéletben mutatkoznak, is már fájlalhatók, mennyire inkább válnak azok sajnálatraméltókká, ha a bizalmatlanság válaszfalként emelkedik alattvalók és elöljárók avagy épen a felsőbbség közt? Nem szükséges, hogy eme rossz szellem romboló hatását ecsetelő sötét képeket a múltból hozzunk emlékezetbe; a jelenidő is, elég sajnos, bővelkedik azokban. És ennek oka a kegyelet hiánya, mert csak ezen erény szüli a bizalmat, mely egyesítő, alkotó hatalommal bír. Ez tesz jóakaratúvá és szívélyessé, részessé és méltányossá, engedelmessé és készségessé; csupán ez vezet azon áldozatkészségre, mely nélkül az állami jólét fel nem virulhat. Midőn a kegyelet a bizalmat szüli, egyúttal teremti a tekintély előtti önkénytes meghajolást. Míg az önző azon szükséges korlátokat, melyek a zabolátlan szabadságot fékezik, bizalmatlansággal nézi, a rajongó azokat áthágja és a hatalmaskodó azokat feldúlja, lerombolja, addig az, ki kegyelettel bír, megfontolja a törvények üdvös czélját, akaratját azoknak aláveti és szent kötelességének ismeri azt tenni, ami a közhasznot előmozdítja. Hálás tisztelettel viseltetik továbbá azon egyéniségek irányában, kik ama terhes feladatra vállalkoztak, hogy a törvények szentül-tartásáról gondoskodjanak. Elismeri a terhet, mely a hatóságok vállait nyomja, a nehézségeket, melyekkel küzdeniük, a viszonyokat, melyekkel számítaniok kell s amennyiben mindezt be nem látja, a tények előtt, ismeretei elégtelenségének tudatában azon gondolattal meghajol, hogy a szokatlan, értelmesbeknél is eltérő ítéletet avagy épen rászólást előidéző cselekvények szellemi rugói előtte rejtélyesek. Midőn a kegyelet eszerint a tekintély előtti önkénytes meghajolás által egyrészt a közrendet biztosítja és fenntartja, másrészt áldozatkész szeretete által a hazát a boldogság és dicsőségtetőpontjára emeli. Az államok csak igazi hazaszeretet tanúsítása mellett virulhatnak fel, hol pedig a polgárok keblében e szent láng kialszik, ott az ország is tönkre megy. Fénypontját a kegyelet a vallásos életben éri el. Ezen, Isten és annak kijelentett akaratától függő viszonyában ő maga cselekvényeinek egyedüli zsinórmértéke. És lehetnek-e ezek mások, mint áldásosak? Ki említhetné fel mindazon alkotásokat, melyek a vallás terén az emberiség javára ezen erényből eredtek, ki azon nélkülözéseket és áldozatokat, melyeket az Istenséghez való megadó szeretet magára vett, ama dicső tetteket, melyeket cselekedett? Tanúságot tesznek erről az áhitat hajlékai, melyekben a művészetek a Mindenható dicsőítésében versenyeznek; tanúságot tesznek azon intézetek, melyekben a zsenge nemzedék az ismeretek ösvényére vezettetik; hol kegyesség s irgalmasság a szenvedőknek vigaszt és segélyt nyújt; tanúságot tesznek azon férfiak, kik, hogy a dicsőség babérjaira szert tehessenek, hitökért éltöket mindeneket feláldozták. Természetes, hogy az ily erény, mely az élet legnevezetesebb viszonyaiban oly hatalmasan és jótékonyan nyilatkozik, nem csak egyáltalán ajánlandó, hanem mielőbb az ifjúság szívébe is ültetendő és ápolandó. Ama tekintélyek, melyekkel az ifjúság érintkezik és melyektől élteket és cselekvényeiket kell hogy függővé tegyék, mindenekelőtt a szülők, az iskola, az állam és az istenség. Megszámlálhatlanok azon jótétemények, melyeket a gyermekek szüleiktől nyernek. Ki sorolhatná fel a gyengéden szerető anya gondjait, ki türelmének és nélkülözéseinek bizonyságait, ki gyermekeinek nevelésére szánt aggodalmas nappalokat s virrasztóit éjjeleket? Mennyi áldozatot kell hoznia az atyának, hányszor kell magát a legnagyobb erőmegfeszítéseknek alávetnie, hogy gyermekeinek szükségleteiről gondoskodhassék! És a szülők szívesen viselik mindezen áldozatokat, gondokat és fáradságokat, sőt ezek a szülői keblet méginkább a kisdedekhez lánczolják. Azért szent kötelessége is a gyermekeknek, hogy atyjukat, anyjukat tiszteljék és ezen nagyrabecsülést az élet minden viszonyai között is tanúsítsák. Szerencse, hogy a természet ösztöne oly hatalmas, hogy a gyermeki szeretet magától csirádzik. Csak tökéletesen elfajult gyermekek zárhatják el keblüket egy időre ezen érzelemtől. Sőt még ezek is kell, hogy a szüleik iránti erkölcsi kötelezettséget elismerjék, mert az Isten parancsolatai s a polgári törvények szerint, akár akaratuk ellen is, szülői gyámság alatt állanak. A gyermekeknek szüleik iránti kegyelete minden népeknél az alaptörvényekben tétetik az ifjúságnak kötelességévé. Amint Herodot mondja, az egyptombelieknél ilynemű rendelet létezett, nem különben az atheneiek és főleg a spártaiaknál is. Spártában az ifjabbak a vének elől kitértek