Figyelmező, 1837. január-december (1. évfolyam, 1/1-25., 2/1-52. szám)
1837-02-21 / 7. szám
5z datokat, gnómákat stb szívesben tűrünk; de itt is szorgalmasan kell a’ maniirozást kerülni. Ha Árbocz és Kemencsre declamálnak, megbocsátjuk, lelkök alapszínénél fogva; de Turtul a’ szerelmes, László király a’ kéjencz teljességgel nem reflectáló lelkek, ’s így viszszás nagyon, midőn Turtul, szíve’ hevében, az arany középszerről, királyi kegy és kincs’ hiúságáról (24. 1.); László pedig a’ pénz’ erkölcsrontó tulajdonairól philosophál (93. 1.) ’s olly perczben, midőn lelkét töretlen szerelem, boszuság és féltés hánytorgatják. Még Csupor, a’ kán szolga is, sententiákat szór: Oh nincs daczosb Az emberekben, mint a’ vakhit; ennek Irtása terhesb, mint a’ Mátraberczet Síkká lapítni. 35. 1. De a’ fegyver közt őszült hajdani apród nem csak metaphysicus, neki tanultsága is van, ő az egyiptomi setétségről is szól (50. 1.), és nem talán paptól tanulta ezt, mert hisz’ ő — kún! Illy kevéssé illik Árbocz’ szájába a’ hyaena, vampyr, Baziréba a’ középkori universitási deákczéhek’ „prosti’ja; sőt ez Ordát kegyedezi is ! ’s Elma, kötődve kérdi: Kire gondol a’ kisasszony? Shakespearet egyebekben kell tanulni, mint anachronismusokban. Egy más, és nem kis* hibája a’darabnak az, hogy a’ külön felekezetek — miilyenek itt a’ magyar és kún, mellyek annyi tekintetben élesen elkülönözvék, itt — minden bélyegző jegyek nélkül összefolynak. Árbocz, a’ makacs kún, midőn a’ sorshoz szól, a’ legjobb keresztyén’ módjára leveszi kalapját (valóban leveszi: 1. 89. 1.), sőt a’ 105.lapon térdelve imádkozik: „Isten, világigazgató, hatalmas! 4. 1. Csak úgy segéljen istenem (sic medeus adjuuet), 67. 1. Az isten adjon néki nyugodalmat (Requiescat in pace). A’ kon Turul, 5. 1. „az ég áldjon meg (deus te benedicat); a’kún Elenke: mennybeli irgalmas isten. Valóban a’ keresztyén isten’ attribútumait mind össze lehetne ezen pogány kúnok’ beszédeikből szedni; ugyan ők szólnak szélűben mennyországról (regnum coelorum) ’s pokolról is. Ez hiba; ellenben 201-dával, azt sem tudjuk, hányadán vagyunk, a’ mi még nagyobb hiba. Róla egy ideig azt gyanítjuk, hogy Kúmánál keresztyénül nevelkedett , mert hiszen Kúma keresztyén volt (a’ 16. lapon legalább azt mondja: Légy ma gyar!), talán épen apácza is, mert ezen „nevelő“ről (a’ szerző restéit mégis nevelő intézetet írni) azt mondja Olda: „e’szent falak“ (14. és 17. 1.), ’s Kúma maga azt mondja később: „De távoznom kell, az óra tisztemet hi teljesítni, isten veled!“ (16. 1.); talán épen chorusra kelle mennie ; a’ kolostor nem is illenék részúl a’ korhoz. Ellenben, mikép támadhatott itt a’ Turtullal való szerelem ? mint tehetni fel Árboczról, a’ magyarhit’ gyűlölőjéről , hogy gyámleányát keresztyénnel neveltesse? ’S valóban Elma is azt mondja Turtulról: Ne volna csak keresztyén, édes Oldám; Atyám ükét, tudod, nem tűrheti. 5tt. 1. mire Olda nem azt mondja: Hisz’ én is az vagyok, hanem: Kún vagy keresztyén, mindegy az nekem.S még is Kúria, mint láttuk, azt is mondta: e’ hazához, melly nyelvre egy veled (hát magyar volt). Fejtse meg a’ mesét, ki tudja. Annyi bizonyos, hogy a’ kúnvilág’ kora egyéb bélyegzést kíván, mint a’ „személyek“ jegyzékében, a’ kún, magyar, oláh stb hozzátételét. Mi a’ dic tó t illeti, az nagy mértékben poétái, ’s meglepő képekben, hasonlatokban gazdag; de annál kevesbbé drámai. Garay’ poesisa előkelőleg lyrai, ’s ő minthogy ebben érez erőt, megragad minden alkalmat és nemalkalmat, vénája’ kiöntésére. De a’ mi magában felette szép, helyén kivül, ha nem szűnik is meg szép lenni, árt az egész’ characterének és czélzott sajátságos hatásának, így midőn a’ legelső jelenetben Kóma erkölcsi oktatást tart, vagy Olda, elhagyván nevelőnéjét, elválik a’ kedvelt helytől, vagy Olda szíve’ érzelmeit Elma’keblébe önti, vagy Turtullal édeseg stb. illy helyeken reflexió ’s ömledezés nincsenek idején kívül, a’ beszéd válogatottal!), a’ képek merészebbek lehetnek. De, hol tettet várunk ’s beszédet hallunk, hol az erő a’ belső valóság’ kárára phrasisok’ dagályában sülyed el; hol figyelmünk a’ tárgyon függ, ’s a’ költő’ subjectivitását kell tűrnünk, a’ drámai hatásnak nem lehet nem csökkennie. Melly kevéssé egyezik, péld. a’ hasonlat-csinálás Olda’lelki állapotjával,midőn rémes almával bajlódik (61. 1.), vagyiz Árbo ezéval, azon perezben midőn Bazirt ölte meg (69. és 70. 1.), ’s ismét az utód-