Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-01-21 / 3. szám
cu 'XW SÁGPOLT .1. KAI HETILAP -• • - . -'v * /.• •- V,- ’• r -i 'V *.'• .r*Wp. - IPARI NÉPVÁNDORLÁS Az egyik legnagyobb fővárosi üzemben nemrégiben nagyarányú munkaerőtoborzást szerveztek. Újsághirdetések, rádió- és tv-reklám, ígérve minden megígérhetik, ilyen juttatás, olyan kedvezmény, magas fizetés, csökkentett munkaidő. Egyszóval: totális kampány. S mindezek tetejébe — kedves figyelmességként — a munkára jelentkezőket a gyár portáján fogadóbizottság várta szíves szóval és — virágcsokorral. Abszurd eset, de jó példa: a gyárak mindenre készek, hogy munkást kapjanak. A munkaerőpiacon nagy a kereslet, s a munkás igyekszik kihasználni ezt a konjunktúrát. Minden harmadik , megy 1968, a szocialista szektorban dolgozó 3 millió 600 ezer ember közül másfélmillió keresett magának új munkahelyet. 1969- ben ez a szám 100 ezerrel több, 1,5 millió esetben szűnt ,meg a régi, és keletkezett új munkaviszony. Az összes dolgozók 10—15 százaléka évente többször is változtatja munkahelyét. Ez még akkor is hatalmas arány, ha figyelembe vessze, hogy a munkahely-változtatások bizonyos hányada — hogy számszerűleg mekkora, azt nagyon nehéz lenne megállapítani — szükséges és indokolt. A szocialista szektorban foglalkoztatottak száma 1969. végén elérte a 3,7 milliót, s ez nagyjából 100 ezerrel több, mint 1968-ban. A 100 ezres létszámnövekedéshez viszont több mint másfélmillió ember felvételére volt szükség. Népgazdasági ág 100 fő létszám- az 1969. év növekedésre az 1968. év jutó felvételek százalékában száma, fő 1969. évben 1 1969 I—III. negyedév tényleges, valamint a IV. negyed becsült adatai alapján. 2 Szakmunkástanulók, foglalkoztatott nyugdíjasok és a mezőgazd. szövetk. nélkül. A ki- és belépés ára Még rosszabbak az arányok, ha csak a fővárosi ipart vizsgáljuk. 100 fő jogi létszámnövekedéshez a nehézipari vállalatoknál 1968-ban másfélezer, 1969-ben több mint 6300 embert kellett felvenni! A felvételekkel kapcsolatban szinte minden korlátozást, megkötöttséget megszüntettek a vállalatok. Sőt: jelentős öszszegeket fizetnek az új munkaerő megszerzéséért, hirdetésekért, toborzókampányokért. Az újonnan felvetteknek — arégi emberek, a törzsgárda rovására — számottevő anyagi előnyöket biztosítanak. Magyarán: szélesre tárják mindenki előtt a kapukat, s közben ügyet sem vetnek arra, hogy ezeken a kapukon a legjobb esetben is ugyanannyian lépnek ki, mint be. vállalattól (-hoz). fő Megnevezés elment jött 1969. I-III. negyedévében Az egyik vidéki vegyipari üzem 1969. első három negyedévében 380 embert vett fel, ugyanakkor a kilépők száma 395 volt. S hogy milyen öncélú ez a mozgás, azt jól jellemzi a vállalat fluktuációjának vizsgálata, amely a mozgás irányát is nyomon kísérte. A számokat egymással összehasonlítva, nem tűnik túlzásnak a következtetés: a kilépő annak a munkahelyére kerül, aki az ő munkahelyét foglalja el. S ebben a példában sűrítve látható a hazai munkaerőmozgás minden spontaenitása, tervszerűtlensége. Ha összesítjük a kiesett munkaidőt és megszorozzuk egy munkás egynapra jutó bruttó termelési értékével, a végeredmény — amely természetesen iparáganként eltérő — átlagosan 6 ezer forint anyagi veszteség. Ez az a kár, amely mérhető, számokkal kifejezhető. De az egyéb veszteségeket — a betanítás kárbaveszett költségeit, az új munkahelyen jelentkező, kezdetben mérsékeltebb munkateljesítményt — már nehéz kiszámítani. A 6 ezer forint tehát óvatos, jóindulatú becslés, de még érmék alapján is két nagy vasipari üzem, a Ganz-MÁVAG és a Vörös Csillag Traktorgyár évi vesztesége átlagosan 40, illetve 26 millió forint. „Nem ezt vártam..“ Lehetne tovább sorolni a tényeket, adatokat, annak bizonyítására, hogy a munkaerővándorlás egyre nagyobb gond. Bonyolult, sok-sok összetevőből álló társadalmi jelenségről van szó. Furcsa paradoxon, de a kilépés gyakran a belépésnél kezdődik. Különösen az olyan üzemekben, ahol az alkalmasság vizsgálata helyett a személytelen, az ember képességeit, adottságait, elképzeléseit mellőző felvételi módszerek uralkodnak. A felvétel amolyan próba szerencse jellegű. Ez a megállapítás számokkal is bizonyítható. A Vörös Csillag Traktorgyárból 1967-ben kilépő fizikai munkások 61 százaléka még egy évet sem töltött az üzemben. A távozó segédmunkások 51 százaléka nem várta meg a három hónapot, és néhány hét után mondott búcsút a betanított munkások 27, a szakmunkások 31 százaléka is. Az indok: „elmegyek, mert nem ezt vártam...” Kézenfekvő következtetés: jóval nagyobb gondot kell fordítani az új munkavállalókra. Úgy is mondhatnánk, hogy körültekintőbb, szakszerűbb és emberségesebb személyzeti-munkaügyi munkát kell végezni. (Folytatás a 2. oldalon) Szocialista szektor összesen 1520 199,0 Ebből: ipar 1355 193,3 építőipar 1542 200,8 mezőgazdasági 2389 154,4 közlekedés 1206 134,1 kereskedelem 2064 348,1 dolgozók száma új munkahelyet kerestek Környező állami gazdaság tsz és gépjavító vállalat 30 28 Ktsz 8 9Tanácsi vállalat 9 7Kőolajipari vállalat 12 10Szénbányák 5 5Építőipari vállalatok 26 9% Közlekedés 7 12 XIV ÉVFOLYAM 3. SZÁM 1970. JANUÁR 21. ÁRA: 2 FORINT Új lehetőségek az importversenyben (4. old.) Marketing-helyzetkép (5. old.) Bővülő magyar—skandináv kapcsolatok (7. old.) A pénzügyi kapcsolatok új útjai (8. old.) Miért veszteséges a tejtermelés? (11. old.) A BELKERESKEDELMI SZABÁLYOZÓ-RENDSZER VÁLTOZÁSAI Ez év január 1-től több vonatkozásban is változott a belkereskedelmi vállalatok szabályozó-rendszere. A szabályozók módosításakor az 1968-ban, főleg pedig az 1969-ben tapasztalt egyes nemkívánatos tendenciákból indultunk ki. A passzív magatartás Tapasztaltuk például, hogy a kereskedelmi vállalatok és szövetkezetek jelentős része az 1968. év végi, különösen pedig az 1969. évi forgalom lebonyolítására nem készült fel megfelelően. Alábecsülték a várható keresletet, nem gondoskodtak időben elegendő mennyiségű és összetételű áru beszerzéséről, nem vállalták a folyamatos ellátáshoz szükséges készlettartás költségterheit. Ezzel rosszul orientálták a termelő vállalatokat, olyannyira, hogy — különösen az év elején — egyes keresett termékek gyártására alkalmas termelő kapacitások is kihasználatlanul maradtak. Amikor évközben, tapasztalva a vártnál nagyobb keresletet, jelentkeztek a termelő vállalatoknál rendeléseikkel, azok a kiesett termelést már nem tudták pótolni. Korlátozta a belső piac beszerzési lehetőségeit az is, hogy egyes iparvállalatok — a lanyha belföldi kereslet láttán — a korábbinál jóval nagyobb, olykor már egyenesen a lakosság ellátását veszélyeztető mértékben vállaltak exportkötelezettségeket. Így a kereskedelmi vállalatok a keresletet csak készleteik jelentős csökkentésével, időszakonként és területenként ismétlődő ellátási zavarok, gyakran emelkedő árak mellett tudták kielégíteni. A kereskedelmi vállalatok ezzel a piaci magatartásukkal végsősoron hozzájárultak ahhoz, hogy a lakosság javuló ellátására objektíve meglevő lehetőségieket nem tudtuk teljes mértékben kiaknázni. Ugyanakkor a kereskedelmi vállalatok nyeresége és képződő vállalati alapjaik is kedvezőbben alakultak mind a népgazdasági tervben számoltnál, mind az 1968. évinél. A vázolt tendenciák megjelenési formáiban voltak különbségek, szakmánként és vállalatonként, vagy akár a f kis- és nagykereskedelemben is, eltérő intenzitással érvényesültek. A tendenciák mögött azonban az elemzés azonos mozgatórugókat tárt fel. (Bár a lakosság áruellátásának színvonala korántsem egyedül a kereskedelem munkáján múlik, ez alkalommal csak a kereskedelemmel kapcsolatos közgazdasági összefüggésekkel foglalkozom.) ... és okai A kereskedelmi vállalatok és a szövetkezetek többsége 1968—69-ben nem tudott annyi fejlesztési alapot képezni, amennyi az évek óta gyors ütemben növekedő és egyre igényesebb forgalom lebonyolításához, a hálózat fejlesztéséhez és a készletek megfelelő emeléséhez szükséges lett volna. Különösen élesen jelentkezett a fejlesztési alap viszonylagos hiánya azokban a szakmákban, illetve azon vállalatoknál és szövetkezeteknél, amelyek árai iránt az átlagosnál gyorsabban nő a lakossági kereslet, ahol a korábbinál bővebb választókra lenne szükség, illetve ahol 1968. január 1-én kedvezőtlen hálózati és készletadottságokkal vagy az áthúzódó beruházások miatti nagy eladósodással indultak. Jórészt a fejlesztési alap elégtelensége váltotta ki azt a vállalati magatartást. (Folytatás a 3. oldalon)