Figyelő, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)
1970-01-14 / 2. szám
A NYUGATNÉMET TŐKE KÜLFÖLDÖN Vilmos császár idejében a német gyarmati birodalom országaiban a földbirtokosok és tőkések kezében levő tőke értéke 30 milliárd aranymárka volt, fele akkora, mint az akkori birodalom teljes bruttó társadalmi terméke — írja a Spiegel. Két világháború összeomlása után a nyugatnémet tőke fokozatosan újra megveti a lábát az ország határain túl. Mint a Siemens Művek vezérigazgatója, Gerd, Tacke tömören kifejtette az említett hetilapnak: „Mindenütt otthon vagyunk." Tények és irányzatok A nyugatnémet tőke külföldi tevékenységének kibontakozása érdekes és sokszor ellentmondó gazdasági folyamat terméke. Kiindulópontként érdemes megvizsgálni mindenekelőtt a jelenlegi helyzetet. Ami Nyugat-Európát illeti, az összes nyugatnémet közvetlen beruházások 1969 közepén körülbelül 9 milliárd márkát tettek ki. Ezek nagyságrendben a következőképpen helyezkedtek el: Svájc, 1,8 milliárd; Belgium—Luxemburg 1,8 milliárd; Franciaország 1,6 milliárd; Ausztria 850 millió; Spanyolország 659 millió; Olaszország 640 millió; Nagy-Bri tannia 450 millió. Az Európán kívüli országokban a közvetlen nyugatnémet tőkeberuházások több mint 6,7 milliárd márkát tettek ki, a következő megoszlásban: Kanada 1,3 milliárd; Egyesült Államok 1,27 milliárd; Brazília 1,23 milliárd; Argentína 407 millió; Líbia 327 millió; Holland-Antillák 320 millió; Mexikó 213 millió; Ausztrália 179 millió; India 164 millió; Dél-Afrika 137 millió; Libéria 131 millió. Ebből az összeállításból is kitűnik, hogy a nyugatnémet tőke Európán kívül számos beruházási gócpontot épített ki. Kiderül továbbá rendkívül gyors reagálása az új lehetőségekre, amit különösen a líbiai beruházások rohamos felfutása mutat. Az alapvető adatokhoz tartozik, hogy a 15,7 milliárd nyugatnémet márkát kitevő közvetlen befektetésekkel a nemzetközi rangsorban Nyugat-Németország viszonylag szerény helyet foglal el a vezető tőkésállamok sorába. Nemcsak az Egyesült Államok (260 milliárd márka) és Nagy-Britannia (60 milliárd márka) közvetlen külföldi tőkeberuházásai nagyobbak a nyugatnémetekénél. Még mindig megelőzi az NSZK-t Franciaország 24, és Svájc 17 milliárd márka értékű közvetlen külföldi tőkeberuházással. A nyugatnémetek után következik már Kanada 15, Hollandia 9,2 és Japán 5,7 milliárddal. Végül, de nem utolsósorban: a következtetések levonásához szükséges alapvető adatokhoz tartozik a fejlődés tendenciája. Ez ugyanis azt jelzi, hogy a nyugatnémet közvetlen tőkeberuházások külföldön rendkívül gyorsan, igen rövid idő alatt érték el a jelenlegi szintet, 1956-ban az összes külföldi NSZK-beruházások még csak 0,8 milliárd márkát tettek ki. Ebből Európának 0,2 milliárd jutott. Ez azt jelenti, hogy 13 év alatt a tőkés világ egészét tekintve a nyugatnémet tőke pozíciói csaknem tizenhatszorta erősebbek lettek. Ezen belül Nyugat-Európában kilencszeresére növelték jelenlétüket! Fordulat 1966-ban A rendkívül alacsony kiindulópont magyarázata az, hogy a második világháború után a német külföldi vagyon legnagyobb része amerikai, angol, holland és dán kézbe jutott, s az elkobzott vagyon mindmáig nem került vissza nyugatnémet kézbe. Emellett a külföldi beruházásokra vonatkozó tilalmait Nyugat-Németország számára csak 1951-ben oldották fel. Még ezután is rendkívül lassan emelkedett a nyugatnémet tőke külföldi tevékenysége. 1956-tól 1964-ig, tehát 8 esztendeig tartott, míg 1 milliárd márkáról 7 milliárd fölé emelkedett a közvetlen tőkebefektetések összege. A következő 7 milliárd márkás növekedéshez már csak 5 évre volt szükség! A külföldi tevékenység kezdeti lassúságát mindenekelőtt azzal lehetett magyarázni, hogy a nyugatnémet monopoltőke otthoni tevékenysége különösen hasznothajtó volt. Kimutatták, hogy Japán kivételével ebben az időszakban sehol sem volt olyan olcsó a szakképzett munkaerő, mint Nyugat-Németországban. (A Fémmunkások Nemzetközi Szervezetének adatai szerint például az említett időszakban Észak-Olaszországban az autóiparban 70 pfenniggel, Franciaországban 2,4 márkával voltak magasabbak a munkabérek, mint Nyugat-Németországban.) A magas nyereség és alacsony termelési költségek otthon tartották a nyugatnémet tőkét, sőt Nyugat-Németországba szívták a külföldi invesztíciókat is. A tulajdonképpeni fordulat csak 1966-ban következett be. A nyugatnémet ipar bérköltségei csak ebben az esztendőben érték el a nyugat-európai színvonalat ,s a változásra a monopol tőke nyomban reagált. 1962 és 1965 között minden esztendőben körülbelül azonos arányú volt a külföldi invesztíciók növekedése. 1966-ban azután a növekedési ráta 50 százalékkalmegugrott és azóta is gyorsul. A következő fordulat 1968-ban következett be. Ekkor történt először a második világháború befejezése óta, hogy a nyugatnémet monopoltőke külföldi közvetlen beruházásai 43 millió márkával magasabbak voltak a Nyugat-Németországban eszközölt külföldi invesztícióknál. A fordulat élén a második világháború után három részre osztott IG. Farbenkonszern utódai haladtak. A Bayer-gyárak jelenleg 60 külföldi vállalattal rendelkeznek és kanadai holding-vállalatuk további 88 külföldi céget ellenőriz. A Hoechst Művek 40 országban 18 ezer embert foglalkoztatnak, teljes alkalmazotti létszámuk 20 százalékát. Végül a harmadik utód, a Badische Anilin und Soda Fabrik (BASF) 27 külföldi leányvállalattal rendelkezik. A nyugatnémet tőke gyors és látványos külföldi térhódítását a monopoltőkés állam erőteljes szubvenciókkal támogatta. Ezeket a szubvenciókat 1969 júliusában az úgynevezett „második Számú adómódosítási törvény” foglalta össze. Lényegében három intézkedéscsoportot foglal magában: 1. A nyugatnémet tőkések külföldi leányvállalataik veszteségét belföldi (nyugatnémet) adótartozásaikból levonhatják; 2. A Nyugat-Németországban már elért nyereséget, amely a vállalat egyenlegében tartalékként szerepel — külföldi beruházás esetén — adómentesen transzferálhatják; 3. Járulékos adómentes tartalékokat képezhetnek a külföldi leányvállalatok esetleges veszteségének fedezésére. Ezek a kedvezmények azt jelentették, hogy már a nagykoalíció kormánya körülbelül évi 100 millió márka értékű nemzeti ajándékot juttatott a nyugatnémet nagyiparnak. Ki kell emelni, hogy ezt a nemzeti ajándékot lényegében 30 monopoltőkés vállalat kapta. A nyugatnémet külföldi közvetlen tőkeberuházások 50 százaléka ugyanis e 30 tröszt kezében van. A csoport élén nagyságrendben az IG. Farben említett utódjai után a Volkswagen, a Daimler-Benz, a Siemens, az AEG és a Mannesmann halad. Már a nagykoalíció utolsó időszakában erőteljes kísérletek történtek a szubvenciós támogatás még radikálisabb fokozására. A szubvenciós vita A nyugatnémet Ipari és Kereskedelmi Kamara minden külföldi közvetlen tőkeberuházás számára 30 százalékos prémiumot, a hazautalt profit számára pedig erőteljes adókedvezményeket követelt. Strauss volt pénzügyminiszter a maga részéről egy „Német Beruházástámogatási Társaság” alapítását javasolta, amely kamatmentes hitelt bocsátott volna a külföldön beruházó nagyvállalatok rendelkezésére. A szociáldemokraták nevében Schiller gazdasági miniszter akkor elutasította ezt az indítványt. Érvelése nyomán a hivatalos nyugatnémet gazdaságpolitikában első ízben kaptak hangot azok a nézetek, hogy külföldi beruházások túlságosan gyors növekedése káros lehet a belső gazdaságfejlődésre. Schiller ezzel — legalább is akkor — lényegében elfogadta a legnagyobb nyugatnémet nehézipari szakszervezet, az IG. Metall érvelését. A szakszervezet nevében elnöke, Otto Brenner a következőkben foglalta össze a külföldi beruházási hossz káros hazai következményeit: 1. A külföldi leányvállalatok létesítése fékezi a belső gazdasági növekedést és a gazdasági struktúra szempontjából fontos beruházási eszközöket von el a gazdaságtól. 2. A munkások jogos bérkövetelései nehezebben teljesíthetők, mert sztrájkfenyegetés esetén a nagyvállalatok a termelést átcsoportosíthatják külföldi leányvállalataikba. 3. Nehezebbé válik minden stabilizációs politika. A konjunktúrát fékező hitelmegszorítások és adóemelések ugyanis csak a munkavállalók és fogyasztók széles rétegeit, valamint azokat a nagyrészt középvállalatokat érintik teljes erővel, amelyeknek nincsenek komoly külföldi termelési bázisaik. A legnagyobb trösztök részben kivonják magukat a belföldi termelést és gazdasági növekedést szabályozó pénzügyi intézkedések hatálya alá. A nyugatnémet gazdaság egyik legizgalmasabb kérdése 1970-ben, éppen az, hogy az új kormány miképpen reagál a külföldön beruházási tevékenységet kifejtő nagyvállalatok és az őket támogató politikai „lobby” erőteljes nyomására. A legutóbbi hetekben bizonyos jelek azt mutatták, hogy a kormány kénytelen meghajolni a nyomás alatt. Schiller, aki egy esztendővel korábban még ellenezte a Strauss által javasolt beruházás-támogatási Intézet létrehozását , azt indítványozta, hogy a nyugatnémet nagyvállalatok hozzanak létre „önkéntes szövetséget”, amely szavatolja a külföldi beruházások finanszírozására szánt bankkölcsönöket. Egy ilyen terv gazdasági véghatása természetesen ugyanaz lenne, mint a Strauss által javasolt állami garanciák esetében. Schiller szerint ugyanis a külföldi beruházásokat érő esetleges veszteségek 65 százalékát az állam a szövetségi költségvetésből visszatérítené az említett „önkéntes” csoportosulásnak. Az új nyugatnémet kormány annál nehezebben áll majd ellen ebben a vonatkozásában a nagytőke nyomásának, mert a márka felértékelése amúgy is olcsóbbá tette a nyugatnémet trösztök számára külföldi leányvállalatok megszerzését, így például közvetlenül a felértékelés után a BASF az amerikai Wyandotte vegyi konszern megvásárlásánál 0 millió márkát, a Hoechst az angol Berger, Jenson and Nicholson vegyipari vállalat kézbevételénél 21 millió márkát takarított meg pusztán az árfolyamkülönbségen. Ilyen körülmények között 1970 nyilvánvalóan a nyugatnémet monopoltőke külföldi beruházásai offenzívájának további folytatását hozza. —ide ? Cigarettareklám Svédországban Svédországban január 1-én hatályba léptek a cigaretta reklámozására vonatkozó, az eddigieknél sokkal szigorúbb előírások. Az előírások megszegése 200 ezer svéd koronáig terjedő pénzbírság kirovását vonja maga után. Az új előírások értelmében tilos a dohány reklámozására 30 évesnél fiatalabb személyeket igénybe venni, s semmiképpen sem vehetők igénybe e célra ismert sportolók, színészek, dalénekesek és más közkedvelt, vagy az ifjúság számára példát mutató személyek. A cigaretta-reklámok nem közölhetők a lapok sportrovatának oldalain. Szovjet vasérc Csehszlovákiában A napokban érkezett meg Csehszlovákiába az 1949 óta szállított százmilliomodik tonna szovjet vasérc. A csehszlovák vaskohászat legfontosabb nyersanyag-alapjának számító szovjet vasércszállítmányok az elmúlt két évtizedben évről évre növekedtek. Míg 1949- ben valamivel több, mint egymillió tonna vasércet szállított a Szovjetunió Csehszlovákiának, ezen a héten 1970-re vonatkozóan tízmillió tonna szovjet vasérc szállításáról jött létre megállapodás. Az AEROFLOT új járatai Az AEROFLOT szovjet légiforgalmi vállalat 1970-ben 30 repülőjárattal bővíti belföldi hálózatát. Baku és Habarovszk között U—18 típusú turbólégcsavaros repülőgépekkel indul meg a közlekedés, Tbiliszi és Novoszibirszk között pedig Tu—104 típusú repülőgépeket állítanak forgalomba. Rosztov és Tallinn között TU—124, Breszt és Leningrád, valamint Magnyitogorszk és Taskent között AN—24 típusú repülőgépekkel indul meg a légiforgalom. Ezen kívül az egyes szovjet köztársaságokban idén 90 helyi repülőjárat megnyitására kerül sor. Kambodzsai rizstermés Kambodzsa az idén csúcseredménynek számító rizstermésre számít. A becslések szerint learatásra kerülő 3,5 millió tonna rizs mintegy 700 ezer tonnával haladja meg a tavalyi termés mennyiségét. Kambodzsa, amelynek rizskivitele a gumiexport mellett az ország fő devizabevételi forrása, Délkelet-Ázsia egyik legjelentősebb rizstermelő állama. Az országban jelenleg több mint kétmint idő hektáron folyik rizstermesztés. Azolajtermelés A Petroleum Press Service statisztikai adatai szerint a világ nyersolaj termelése 1960 és 1970 között több mint kétszeresére emelkedett és 1969-ben elérte a csúcseredménynek számító 2 milliárd 130 millió tonnát. A tavalyi termelés 158 millió tonnával, azaz 8 százalékkal haladta meg az 1968. évi mennyiséget. (Az elmúlt évtized átlagos termelésnövekedése 7,7 százalék volt.) Az elmúlt évtized során Líbia olajtermelése növekedett a legnagyobb arányban. Ez az ország jelenleg az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Venezuela és Irán mögött olajtermelés szempontjából az ötödik helyen áll. A Közép-Kelet olajtermelése az elmúlt tíz év során ugyacsak nagy arányban növekedett: az 1959. évi 231 millió tonnával szemben e térség államai 1969-ben 633 millió tonna olajat termeltek. Ez 174 százalékos növekedésnek felel meg. Japán autóeladás A japán autógyárak 1969-ben 3 millió 841 ezer járművet adtak el, 16,1 százalékkal többet, mint egy évvel koráb-ban. Ezek közül 857 ezer jármű került kivitelre, 39,9 százalékkal több, mint 1968-ban. A Lengya refor m Lengyel Népköztársaságban 1967 óta folynak a gazdaságirányítási reform munkálatai. Az intézkedések azt mutatják, hogy a gazdasági mechanizmus továbbfejlesztéséttöbb lépcsőben, folyamatosan kívánják megvalósítani. Határidő: 1985 Az új gazdaságirányítási rendszerben jelentős mértékben fokozódik az árupénz kapcsolatok szerepe és ebben a formában nagyot nő a bankszervezet súlya, tekintélye is. Ez a körülmény természetesen a korábbinál jóval nagyobb feladatok elé állítja a lengyel bankszervezet dolgozóit mind az elvi, mind pedig a pénz- és elszámolásforgalmi területen. A lengyel közgazdászok egyre többet foglalkoznak hitel- és pénzforgalmi problémákkal, valamint bankszervezeti kérdésekkel. Érzik, hogy a gazdálkodó szervek előtt álló új és az eddiginél jóval nagyobb feladatok nem oldhatók meg maradéktalanul a bank hathatós támogatása, közreműködése nélkül. Széles körű vita bontakozott ki, s az e tárgyban közölt tanulmányok, értekezések és vitacikkek nemcsak a bank és a gazdálkodó szervek újszerű kapcsolatát kívánják kialakítani, hanem magát a bankmunkát is szeretnék továbbfejleszteni, természetesen a reform komplex célkitűzéseinek a figyelembevételével. A Lengyel Nemzeti Bank hatalmas fiókhálózatának többsége még a felszabadulás után alakult. Kezdetben a helyi adottságok és a gyakorlati lehetőségek voltak a döntő tényezők. Csak később alakult ki a közigazgatási és gazdasági körzetek igényeihez alkalmazkodó fiókhálózat, amelynek FIGYELŐ, 1970 .