Figyelő, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-06 / 1. szám
2 GYÓGYÍTÁSRA VÁRÓ GYÓGYSZERELLÁTÁS (Folytatás az 1. oldalról) jével lehetett volna kielégíteni. Ennek azonban többek között határt szab egyrészt az, hogy a berendezések átállítása, az egyes gyógyszerkészítmények gyártása csak meghatározott rendelésnagyságnál, egyes esetekben csak évente, félévente gazdaságos. Másrészt a gyógyszeripar is fokozódó kooperációs gondokkal küzd, amely az ütemes szállítást nemcsak a hazai, hanem az exportpiacokon is akadályozza. A hazai üvegipari vállalatok sok esetben a magasabb nyereséget kínáló, s nem túl magas minőségi követelményeket támasztó partnerek felé fordultak, s a gyógyszeripar a Coca-Colával, s a konzervipari vállalatokkal folytatott „versenyben” alulmaradt. Gyors ütemben nőtt viszont — az 1968. évi 30 ezerről 1970-ben már félmillió dollárra — a gyógyszeripar üvegimportja. Külföldön azonban az itthon szokásos üvegméreteket nem gyártják, ezért az import további problémákat jelentett a csomagolóeszközöket előállító nyomdákkal való kooperációban is. Hasonló problémák jelentkeztek a gyógyszer-alapanyagok és félkész termékek esetében is. Számos gyógyszer-intermediert előállító vállalat nagyobb nyereséget biztosító termékek gyártására kötötte le termelő kapacitását. A gyógyszeripari vállalatok jó része ellentmondásosnak találja, hogy míg ők szerződéskötelezettek a gyógyszerkereskedelemmel szemben, addig a gyógyszeripar szállítói a reform második évétől kezdve szabadon köthetik szerződéseiket. A gyógyszerellátás javítására tett javaslatok kidolgozása során felmerült tehát a gondolat, hogy a szerződési kötelezettséget vezessék be az üveg- és a nyomdaipari, valamint a gyógyszeralapanyagot gyártó vállalatok számára is. Ez azonban aligha járható út, mert ez további láncfolyamatot válthatna ki — az érintett vállalatok ugyancsak hasonló igényekkel léphetnének fel partnereikkel szemben, s ez nincs összhangban a vállalati önállóságra és érdekeltségre alapozott gazdálkodási rendszerrel. Megoldást hozhat viszont, ha a gyógyszeripari vállalatok gazdasági eszközökkel igyekeznek megteremteni a zökkenőmentes kooperáció feltételeit. Igen sok lehetőség kínálkozik a hosszú lejáratú, kapacitást lekötő szerződésektől, a közös beruházáson át egészen a közös nyereségérdekeltségig. Az ilyen módszerek alkalmazásához feltehetően adottak a feltételek, hiszen a gyógyszeripar jelentős eszközökkel s viszonylag magas nyereséggel gazdálkodik. A termelési anyagi-műszaki ellátásának megjavítása mellett azonban feltétlenül szükség van a kereskedelem készleteinek feltöltésére is. Pénzügyi szempontból — legalább egyelőre — egy nagyobb forgóalap juttatás révén (150 millió Ft) megszűntek a biztonságos készletek finanszírozásának gondjai, így a gyógyszerkereskedelem és a gyógyszeripar 1971. évi terveinek egyeztetése során célul tűzhette ki az éves szükségletek kielégítése mellett, a készletek feltöltését is. Sok intézkedő kevés felelős A készletfeltöltésre kiadott milliók mellett azonban érdemes néhány százezer forintot olyan szervezési problémák megoldására fordítani, amelyek a készletek és a termelés alakulásával látszólag nincsenek közvetlen kapcsolatban, mégis akadályozzák a gyógyszerellátás folyamatosságát. Ahhoz, hogy ezek a kérdések érthetőbbé váljanak, hasznos lehet egy „történelmi” visszapillantás. Néhány évtizeddel ezelőtt — pontosabban 1948-ig — a gyógyszertárakat három-négy nagykereskedelmi vállalat (Török Labor Rt., Thallmayer és Seitz Rt., Kochmeister Frigyes Utódai Rt.) látta el közvetlenül, de nem számított ritkaságnak a patikák és a gyógyszergyárak közötti közvetlen szállítás sem, hiszen a gyárak saját készletekkel is rendelkeztek. A gyógyszertárak kis készleteket tartottak, s mivel a forgalom akkori méretei ezt lehetővé tették, küldöncök útján szinte naponta egészítették ki választékukat. 1949-ben egyetlen központi készletező vállalatként megalakult a GYÓGYÉRT, amely később az ország különböző pontjain létesített készletező hálózaton, az úgynevezett decentrumokon keresztül látta el a gyógyszertárakat. Később a tizenkilenc megyei és budapesti gyógyszertári központ átvette a decentrumok feladatkörét is, és ők készletezik, s szállítják ki a gyógyárut az irányításuk alá tartozó patikákba. Az ipar továbbra sem készletez , a megyei központokat a GYÓGYÉRT látja el. A jelenlegi helyzetnek számos hátránya van. Az ipar a termelés gazdaságossága szempontjából a minél nagyobb tételben való szállításban érdekelt, a gyógyszerkereskedelmi vállalatoknak ezzel szemben a gyakoribb szállítás, az alacsonyabb készlet lenne kifizetődőbb. A rögzített árak rendszere, a több lépcsőben is elkülönülő forgalmi szervezet mellett pedig nem lehetséges a termelési és készletezési költségek elemzéséből és összevetéséből adódó, az optimálist megközelítő termékkibocsátás és készletszint elérése. A termelés tömegszerűségének, illetve a készletek alakulásának változásából adódó többletköltségek, illetve megtakarítások ugyanis a partnernél nem jelentkeznek. Mindehhez hozzá kell tennni, hogy a gyógyszerek termelői és nagykereskedelmi árai közgazdaságilag nem megalapozottak. Csak érdekességképpen említjük, hogy egyes, régebben forgalomba kerül gyógyszerek fogyasztói árai még mindig az 1946-os pengőátszámításon alapulnak, holott az előállítás költségei az alapanyagárak, a mennyiség és a technológia függvényében változnak, s persze a forint értéke sem maradt a régi. A termelői és nagykereskedelmi árak kapcsolatáról pedig elég annyit említeni, hogy több száz forgalmadó kulcs van érvényben. A jelenlegi szervezet másik hibája az információáramlás viszonylagos lassúsága. Amíg a gyógyszertárak forgalmának adatai a gyógyszer-nagykereskedelem összesítőin is megjelennek, átlagosan 4—6 hét telik el. A megyei központok havonta, a gyógyszertárak kéthetente rendelnek árut s jelentik a forgalom alakulását. Ha számításba veszszük azt is, hogy a nagykereskedelem az ipartól negyedévenként rendel, akkor érthetővé válik, hogy az egy-egy gyógyszerfajtából lökésszerűen jelentkező igények által előidézett hiányt, ha már a biztonsági készletek is kimerültek, csak viszonylag lassan lehet pótolni. A gyógyszeripari egyesülés egyébként lehetővé kívánja tenni, hogy a hamarosan beállítandó nagy teljesítményű elektronikus számítógépe megoldja a kereskedelmi készletek szinte naprakész nyilvántartásának feladatát. Ez nemcsak gyorsabbá, áttekinthetőbbé, sőt részben automatizálhatóvá tenné az egész készletgazdálkodást, de az eddiginél jóval nagyobb lehetőséget biztosítana arra is, hogy az egyes körzetekben , jelentkező hiányt a készletek területi átcsoportosításával hidalják át. Az a tény, hogy a készletek több mint kétharmad része, a különálló megyei központok raktáraiban, illetve a gyógyszertárakban van, azt eredményezi, hogy nemcsak a forgalom különböző szintjein, de különböző ellátási körzetekben is más és más hiánycikkek jelentkeznek, s így a cikkek területi átcsoportosítására — bár erre a lassú információáramlás mellett is megvan a lehetőség — csak elvétve kerül sor. Feltehető tehát, hogy a forgalom az indokoltnál nagyobb készleteket köt le, helyesebben, hogy az adott eszközök és feltételek mellett jobb ellátást lehetne biztosítani. Márpedig figyelembe véve a készletek és a forgalom milliárdos nagyságrendjét, néhány százalékos megtakakarítás is igen sokat jelentene. Felvetődik tehát a gondolat, vajon szükség van-e arra, hogy a NIM felügyelete alá tartozó gyógyszergyártó vállalatok és a lényegében készletező funkciót is ellátó, a megyei tanácsok irányítása alá tartozó gyógyszertári központok közé egy ugyancsak önálló érdekeltségi rendszerben dolgozó, és harmadik hatósághoz, az Egészségügyi Minisztériumhoz tartozó nagykereskedelmi vállalat ékelődjön. Két megoldás is kézenfekvőnek látszik. Az egyik az, hogy az egész készletező tevékenységet a gyógyszeripari vállalatok közös vállalkozásában bonyolítsák le. A másik pedig, hogy a GYÓGYÉRT, mint a területi gyógyszertári központok közös készletező vállalata működhetne, s bizonyos koordinációs feladatokat is megoldhatna. Nemzetközi munkamegosztást Az ellátás javításának, a termelési és készletezési költségek alakulásának és az egészségügy szempontjainak figyelembe vételével mérlegelni kellene azt is, hogy célszerű-e a hazai gyógyszerellátás 96 százalékát a házi gyógyszeriparra alapozni. (Olyan gyógyszer-nagyhatalom esetében is, mint Svájc, ez az arány csupán 80 százalék.) Jelenleg a magyar gyógyszeripar termelésének több mint kétharmadát exportálja, de az „élő” cikkek mintegy 80 százalékát (hatszáz gyártmányféleség) csak a hazai ellátás céljaira gyártja. Feltehető, hogy a KGST-együttműködés fokozása ezen a területen is kedvező eredményeket hozna, amelyek nemcsak a termelési költségek csökkentését és a termékkibocsátás ütemességének fokozását, de új exportpiacok megszerzését is lehetővé tennék. Egyes készítményekből (algopirin, egyes penicillin alapanyagok) már meg is kezdődtek a szállítások, de a kibontakozást gátolja a minőségi előírások, a gyógyszerkönyvek különbözősége. Sovány vigasz, hogy még a Közös Piac tagországai sem tudták teljes mértékben megoldani ezt a feladatot. A mi esetünkben fokozza a nehézségeket, hogy a hazai minőségi előírások igen szigorúak. Ebből azonban nem lenne helyes engedni, hiszen a hazai gyógyszeripar magas műszaki színvonala és külkereskedelmi eredményei is jelentős részben a gyógyszerkészítmények hazai engedélyezésével foglalkozó hatóság következetes munkájának köszönhetők. A gyógyszerellátás alaposabb elemzése során meg kellene vizsgálni azt is, hogy az egészségügyi intézmények, az orvosok hogyan segíthetnék leküzdeni legalábbis a problémák egy részét. A hazai gyógyszerválasztékban számos hasonló hatású gyógyszer található, s az eddiginél jobban figyelembe kellene venni már a gyógyszerek felírásánál, a hiánycikkekről rendszeresen összeállított listákat. Köztudomású, hogy a rendelőkben gyakran a beteg mondja meg, hogy milyen gyógyszerre tart igényt, s így a forgalomban sokszor erőteljes „divat” hatások érvényesülnek. összefoglalva megállapítható, hogy a gyógyszerellátás nehézségei nem vezethetők vissza egyetlen tényezőre. A lakosság millióit érzékenyen érintő problémák megoldásához együttes erőfeszítésre van szükség. Szőke András A Nemzetközi kapcsolatok Az osztrák Wagner—Biro cég képviselői a fűzfői Nitrokémiában folytattak tárgyalásokat. — Jugoszláv cipőgyárakkal tárgyalt a VEDITEX Ruházati Kereskedelmi Vállalat delegációja. A zrenjanini Városrendezési Tervező Intézet háromtagú küldöttsége a Békés megyei Tanácsi Tervező Vállalat és a Békés megyei Beruházási Vállalat tevékenységével ismerkedett. Peremartonban, az új összetett műtrágyagyárban megkezdték a berendezések üzemi próbáit. A nitrogént, káliumot és foszfort tartalmazó műtrágyagyártási technológiáját és az üzem legfontosabb lerendezéseit Angliából a Spencer cégtől vásárolták. A perremartoni új üzem évente 250 000 tonna műtrágyát állít elő. A készítményben a komponensek aránya az igények szerint variálható, s az Ipari Robbanóanyaggyár felkészült különböző mikroelemek bekeverésére is. Növényvédőszer-gyártással is bővítette profilját a peremartoni gyár. A Veszprémi Nehézvegyipari Egyetemmel kötött öt évre szóló szerződés alapján az egyetem szakemberei növényvédőszer variánsokat állítanak elő és kidolgozzák a gyártástechnológiákat is. Az igények kielégítésére a peremartoni vállalat szerződést kötött az olasz Montecatini céggel is. Az olasz partner hatóanyagot szállít, melyet a magyar gyár formuláz kész termékké. DDDDdDD Szegeden a IV. ötéves tervben felépítik az ország legkorszerűbb húsipari kombinátját. Létesítésére több mint félmilliárd forintot fordítanak. A kombináthoz sertés- és marhavágó, húsfeldolgozó, hentesáru és külön szalámiüzem tartozik majd. A szalámiüzem kapacitása 320 vagon lesz évente. A tereprendezési munkálatokat már megkezdték, és a tervek szerint a kombinát 1975-ben már teljes kapacitással üzemel. PR-tanfolyamot rendezett december közepén a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság public relations munkabizottsága. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, januári közepén a tanfolyamot azonos programmal megismétlik. Az előadások foglalkoznak a public relations alapvető jellemzőivel, pszichológiájával, közönségével és eszközeivel, továbbá a kommunikáció elméletével, a sajtókapcsolatokkal, a PR és a marketing kapcsolatával. A résztvevők nemcsak előadásokat hallgatnak, hanem intenzív formában és gyakorlatokon keresztül is foglalkoznak az egyes témákkal. A Dunai Vasművet az idén jelentős beruházásokkal fejlesztik. A többi között 1971 végén részlegesen üzemelni kezd a folyamatos öntőmű első egysége, a nagyolvasztóban megépítik a negyedik léghevítőt és az új turbófúvót, új horganyzó üzemet is létesítenek a lemezfeldolgozó gyáregységben és működni kezd a második spiralcső-hegesztőberendezés. KÖNYVEKRŐL Közgazdasági szabályozó rendszerünk továbbfejlesztése (Az 1971. január 1-én életbe lépett szabályozók magyarázata.) A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv előszavában Tímár Mátyás röviden értékeli az elért eredményeket, és felhívja a figyelmet a közgazdasági szabályozó rendszer továbbfejlesztésének szükségességére. Az 1968. évi szabályozásnak jelentős mértékben voltak ideiglenes elemei is. A politikai-társadalmi és gazdaságpolitikai szempontok megkövetelték a kiegyensúlyozott átmenetet. A nagyobb biztonságra törekvő szabályozás magában hordta a dinamikusabb fejlődés kellő intenzitású ösztönzésének hiányát is. A korlátokat bizonyos idő elteltével ésszerű méretekben csökkenteni kell. A közgazdasági szabályozók változtatása a IV. ötéves terv céljainak szempontjából is indokolt. Ez abban nyilvánul meg, hogy a terv nagyobb mértékben számol a mechanizmus kialakításánál is alapul vett hatékonysági követelmények érvényesülésével. A kötetben levő tanulmányok foglalkoznak az árrendszer, a vállalat jövedelemszabályozási és támogatási rendszer, a bérszabályozás, a vállalati munkaerőgazdálkodás, a külkereskedelem, a lakossági fogyasztással összefüggő szabályozás, a fejlesztés-szabályozás, a forgóeszköz-gazdálkodás, a termékforgalmazás szabályozás és a műszaki fejlesztési tevékenység értékelésével és továbbfejlesztési irányaival. A tanulmányok szerzői az adottságok és követelmények figyelembevételével vázolják fel a továbbfejlesztés útját, a piaci helyzet megszilárdítását, a gazdasági hatékonyság fokozását, korszerű munka- és üzemszervezési tevékenység kialakítását, a vállalatok kockázatviselő képességének növelését, a stabil árszínvonal politikáit és a műszaki fejlesztést. A tanulmánykötet tükrözi a közgazdasági szabályozók hároméves működésének tapasztalatait, és ezek kritikus értékelése alapján — és a helyesnek bizonyult alapelvekre támaszkodva — mutatja be a szabályozó rendszer továbbfejlesztését. F. S. FIGYELŐ, 1971. JANUÁR 6.