Figyelő, 1988. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1988-01-07 / 1. szám
1988. január 7. SÚLYPONT| Egyensúly és szerkezet A STABILIZÁCIÓ ÉS KIBONTAKOZÁS PROGRAMJÁT megalapozó tervezőmunka, és ezzel az 1988. évi terv előkészítése már 1987. év januárjában megkezdődött. A tervezés előbb az 1990-ig, majd az 1992-ig terjedő időszakra végzett sokrétű számításokat. Ugyanis már viszonylag hamar megmutatkozott, hogy a gazdaság kiegyensúlyozott fejlődéséhez szükséges előfeltételek nem egy-két év alatt hozhatók létre; az adósságnövekedés megállítása szükségszerű, de legalább három-négy évet igényel. Az 1988. évi népgazdasági terv előkészítése egybekapcsolódott az adóreform kidolgozásával. Ezért — a tervezés történetében először — a jövedelmeknek a tervévben történő alakulására, elosztására és felhasználására vonatkozó vizsgálatok nem a megszokott júliusi időpontban kezdődtek meg, hanem már 1987 elejétől kezdve. Ennek révén lehetett kimutatni, hogy a gazdaság stabilizációja a fő jövedelemtulajdonosok jövedelmei között jelentős átcsoportosításokat, egyes területeken jövedelemkivonást tesz szükségessé. A tervezés — azért is, mert több évre tekintett előre — a korábbitól eltérően jobban koncentrált a gazdaság alapvető problémáinak megoldására. Kezdettől fogva előtérbe állította a termelésszerkezeti változások megalapozását, többek között a konvertibilis export növelését, a gazdaságos importhelyettesítés lehetőségeinek feltárását, a leggazdaságtalanabb termelés és kivitel, az ennek fenntartását szolgáló támogatások visszaszorítását, a belföldi felhasználás csökkentésében a szelektív, differenciált elgondolások és eszközök kialakítását. A tervezés folyamatosan elemezte az 1987. évi gazdasági folyamatokat és az 1988. évi tervelgondolásokat rugalmasan igazította a változó — egyre élénkebb fejlődést tükröző — képhez. Emiatt az elképzeléseket többször is módosítani kellett, anélkül, hogy azok gazdaságpolitikai lényege a kibontakozási programban elgondolthoz képest megváltozott volna. A tervezésben a korábbiaktól eltért a változatokban való gondolkodás mikéntje. Míg az előző években a fő változatképző tényezőt a külgazdasági feltételek eltérő alakulása jelentette, most e téren lényegében elég volt egy prognózist alapul venni. Ugyanakkor a tervezés első időszakában több gazdaságpolitikai változat vizsgálatára került sor az adósságnövekedés megállításának időpontját, a gazdasági növekedés ütemét, a szerkezetátalakítás „sebességét”, a belföldi felhasználás alakítását és a fő elosztási arányokat illetően. A stabilizációs és kibontakozási program elfogadása e kérdésekben döntést jelentett, azaz választást a változatok közül. A tervezés azonban ezután is vizsgált változatokat. Ezek egyes strukturális döntések, az export és import dinamikája, a vállalati és állami beruházások, a lakossági megtakarítások és fogyasztás, a szociálpolitikai és árintézkedések, a gazdasági szabályozás mértékei stb. tekintetében tértek el egymástól. A részváltozatokról „menet közben” döntöttek a kormányzati szervek; a tervjavaslat ezeket tükrözte. Az 1988. ÉVI TERV KIDOLGOZÁSA szempontjából meghatározó jelentőségű kérdés volt az, hogy a népgazdaság 1987. évi fejlődése követi-e az MSZMP 1986. novemberi határozatában megjelölt és az éves terv által konkretizált célokat, azaz sikerül-e megállítani és megfordítani az 1985—86. évben kibontakozott kedvezőtlen tendenciákat. Erre a kérdésre a gazdaság nagyobbrészt pozitív, de nem teljesen egyértelmű választ adott. A népgazdaság egyensúlyi helyzete 1985—86-ban gyorsuló ütemben romlott. Ez a folyamat 1987-ben nem erősödött, a romlás megállt, szerény javulás következett be. A konvertibilis elszámolású áruforgalom passzívuma csökkent, de a tervezettől eltérően nem szűnt meg; a fizetési mérleg hiánya, az adósságnövekedés mértéke mérséklődött, de továbbra is magas. Hasonló a helyzet az állami költségvetés deficitjével is. Ugyanakkor romlott a belföldi piac egyensúlya. A gazdasági növekedés üteme — főleg az iparban — élénkült. A nemzeti jövedelem és a bruttó hazai termék (GDP) az 1985. évi csökkenés és az 1986. évi igen szerény — a cserearányromlás által közömbösített — növekedés után a tervezett körüli ütemben nőtt. A növekedés ennél is gyorsabb lett volna, ha a mezőgazdasági termelést nem sújtják ismét természeti tényezők. A termelési szerkezet bizonyos javulását jelzi és a gazdasági stabilizációt szolgálja, hogy a növekedés egyik fő húzóereje az ipar konvertibilis elszámolású kivitelének dinamikus emelkedése volt. Ugyanakkor a növekedésnek voltak kedvezőtlen, az egyensúlyi célokkal nem összhangban levő összetevői is: a belföldi energiafelhasználás, a beruházási javak és a fogyasztási cikkek iránti kereslet a tervezettet meghaladóan nőtt. Utóbbi miatt mind a közvetlen, mind a közvetett import nagyobb volt a tervben számítottnál, és így a kitűzött egyensúly-javítási célokat nem sikerült elérni. A termelés szerkezetének változása alig gyorsult. Az ipar konvertibilis exportja ugyan — mint említettem — erőteljesen nőtt, de a gépiparban ez nem következett be. A hazai termeléssel előnyösen helyettesíthető import, valamint a leggazdaságtalanabb termelés és kivitel megszüntetése lassan haladt előre. A nehéz gazdasági-pénzügyi helyzetben levő vállalatok nagyobb részénél a fizetésképtelenség bekövetkezését átmeneti „kisegítések” odázták el, szervezeti és szerkezeti átalakulásuk nagyobbrészt még nem kezdődött el. A termelés hatékonysága mérsékelten javult, a jövedelemtermelés fokozódott. A BELFÖLDI VÉGSŐ FELHASZNÁLÁS a szándékolt kisméretű csökkenés helyett emelkedett. A lakosság nomináljövedelme — ezen belül a keresetek — a tervezettnél, illetve a teljesítmények által indokoltnál jóval erőteljesebben nőttek; ezt a fogyasztói árszínvonal tervezettet meghaladó növelésével sem sikerült ellensúlyozni. A reáljövedelem nem csökkent. A lakosság, megtakarításainak csökkentése terhére, fokozta fogyasztását. A gazdálkodó szervezetek és a tanácsok a tervben számítottat meghaladó felhalmozási Soha olyan korán nem kezdődött és soha olyan széles körű vizsgálatokon és előretekintésen nem alapult meg éves népgazdasági terv kidolgozása, mint most, amikor az 1988. évi terv készült célú pénzforrásokkal rendelkeztek, főleg emiatt a beruházások volumene számottevően nőtt. Csak a készletfelhalmozás volt kisebb az 1986. évinél, azonban nem a készletgazdálkodás javult, hanem — főleg a belkereskedelemben — a szükséges készletek csökkentek. Mindez azt jelzi, a gazdaság teljesítményében, a jövedelemtermelésben, a népgazdaság egyensúlyi helyzetében van bizonyos javulás, de ez még nem nyugszik eléggé tartós alapokon, és önmagában még nem tartalmaz kielégítő esélyt a stabilizáció erőteljesebb folytatódására. A jövedelemtermelés és -felhasználás között a szükséges összhang ugyanis még nem jött létre, a struktúraátalakulás intenzitása pedig még messze van a világgazdasági folyamatokhoz történő szükségszerű igazodás követelményeitől. A gazdaság stabilizálása terén elért eredmények tehát csak szerényeknek és kezdetieknek minősíthetők. A tervezés az 1988. évi népgazdasági terv kidolgozása során két fő feladatot tűzött maga elé. Egyrészt az adott év sajátosságaihoz és körülményeihez igazítani, konkretizálni a stabilizációs és kibontakozási program fő gazdaságpolitikai céljait; másrészt olyan reális és megalapozott tervetösszeállítani, amely kellő biztonsággal veszi számításba a rendelkezésre álló belső és külső forrásokat, és óvatos, tartalékokat is magába foglaló elosztási politikát irányoz elő, ehhez maradéktalan összhangot alakít ki a tervezett anyagi és jövedelmi folyamatok között, kész a cselekvésre a célok valós megalapozása érdekében. A gazdaságpolitika fő céljait az elfogadott programok rögzítették. Két alapvető cél: a gazdasági szerkezet átalakításának meggyorsítása és a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítása egyértelműen elsőbbséget kapott, minden más cél átmenetileg háttérbe került. A feladat abban állt, hogy az 1988-as év konkrét körülményeihez igazítva e két cél megfelelő kombinációját alakítsuk ki, tekintetbe véve azt is, hogy ezek ugyan hosszabb távon jól harmonizáló, egymást erősítő célok, rövid távon azonban ellentmondások is vannak köztük. E céloknak olyan konkrét kombinációját kellett kialakítani, amely egyrészt kielégítő esélyt tartalmaz arra nézve, hogy belátható időn belül, 1990—91-ig képesek leszünk megállítani a külföldi adósságok növekedését, másrészt megindítja, illetve felerősíti a világgazdasági folyamatokhoz való igazodást jelentő azon struktúraátalakítási folyamatokat, amelyek a kilencvenes évtizedben a „kibontakozást” eredményezhetik. Az 1988. évi terv legfontosabb célja az, hogy a fizetési mérleg hiányát az 1987. évi közel egymilliárd dollárról mintegy a felére, körülbelül 500 millió dollárra csökkentsük, azaz e tekintetben a következő három-négy év alatt megteendő útnak az „arányosnál” jóval nagyobb részét tegyük meg. Ezt követelik a külső hitelkapcsolatok, de az is, hogy az ennek érdekében szükséges áldozatok meghozatala „egyenletesen” elosztva fájdalmasabb és bizonytalanabb lenne. Az említett cél eléréséhez az 1987. évi passzívum után számottevő aktívumot kell elérni a konvertibilis elszámolású áruforgalomban, és nagymértékben csökkenteni kell a gazdaság „hitelszükségletét”, különösen az állami költségvetés deficitjét. Mindezt csak úgy lehet értelmesen megvalósítani, hogy egyúttal javuljon a belső árupiacok helyzete, a kereslet és a kínálat viszonya. Arra törekszünk, hogy ne ismételjük meg az 1982—84. évi egyensúly-javítási folyamatnak azt a jellemzőjét, hogy az struktúraátalakítás nélkül, sőt részben annak terhére történt. Ezért a termelési szerkezet korszerűsítésének gyorsítása több irányban és úton történik. Elsődlegesnek a pozitív irányba történő előrehaladást kell tekinteni. Ez a műszaki fejlődés élénkítése vállalati eszközökkel és állami preferenciákkal; erre is támaszkodva a termelés exportorientált fejlesztése, ezen belül is főleg a konvertibilis elszámolású kivitel erőteljes növelése, mégpedig mindenekelőtt a feldolgozó iparban; ennek előmozdítása a gazdasági szabályozás általános ösztönző és kiegészítő eszközeivel, a külkereskedelmi tevékenység fejlesztésével. Pótlólagos, de fontos irány az importhelyettesítés, ennek keretében is főleg a háttéripari termelés megfelelő műszaki színvonalon történő gazdaságos fejlesztése, ennek szervezési jellegű állami tevékenységgel történő segítése, annak előmozdítása, hogy a hazai termelők törekedjenek részesedésük növelésére a belföldi piacon. Mindezt alátámasztja az elosztási arányok alakítása, külföldi — többek között világbanki — célhitelek hasznosítása, a külföldi működő tőke beáramlásának elősegítése, sog követelményének — a gazdaságirányítás ösztönzi. Korlátot általában nem a piacok felvevőképessége, hanem a termékek versenyképessége és a piaci munka színvonala jelent. A terv azzal számol, hogy a konvertibilis export volumene legalább négy százalékkal emelkedik, figyelembe véve azt is, hogy két százalékpontnyi gazdaságtalan export elmarad, és viszonylag kevés gabona áll rendelkezésre az 1987. évi termésből. A gazdaság abban érdekelt, hogy a kivitel emelkedése ennél is erőteljesebb legyen. A rubelelszámolású kivitel 1988-ban valószínűleg nem lehet a termelés húzóereje. A kialakult áruforgalmi aktívumot és a külkereskedelmi cserearányok várható javulását tekintetbe véve e viszonylatban még akkor is nőnek követeléseink, ha a behozatal volumene a kivitelnél három-négy százalékponttal jobban emelkedik. Ezért az export emelkedésének az az előfeltétele, hogy az import négy százalékot meghaladóan bővüljön. Erre — a KGST- országok kínálata és vállalataink beszerzési szándékai alapján — kevés az esély. Mégis, év közben is törekedni kell a fizetőképes keresletet kielégítő új behozatali lehetőségek feltárására, hogy a gazdasági fejlődés ezzel és az ezt kiegyenlítő kivitel révén pótlólagos impulzust kapjon. A belső értékesítésre szolgáló termelés előreláthatólag nem, illetve csak igen eredményes importhelyettesítő tevékenység esetén bővülhet. A belföldi keresletet ugyanis az egyensúlyi követelményeknek megfelelően reálértékben csökkenteni kell. Csak ebben az esetben lehet számítani arra, hogy nemcsak az ennek kielégítését közvetlenül szolgáló behozatal, hanem az erre irányuló hazai termelés importanyag-szükséglete is mérséklődik. (Ami pedig elengedhetetlen az áruforgalom szükséges egyenlegének eléréséhez.) ELŐREHALADÁST KELL ELÉRNI a szerkezetátalakítás látszólag „negatív” jellegű, valójában pozitív hatású irányában is. A leggazdaságtalanabbul előállított termékek gyártását és kivitelét, az ennek fenntartását szolgáló támogatásokat — például a vaskohászatban, a műtrágyagyártásban, az állati termékeknél — csökkenteni kell. Az adóreform jövedelemátcsoportosító hatását is tekintetbe véve a vállalatok és szövetkezetek jelentős hányada válhat fizetésképtelenné. Ezt a gazdaságirányításnak, illetve a kereskedelmi bankoknak sem kisegítésekkel megelőzni, sem támogatásokkal „megoldani” nem szabad. A megérett esetekben következetesen kell érvényesíteni a felszámolási eljárást, amelyet állami szanálás csak igen szűk körben, korlátozott eszközökkel és kizárólag a kilábalás megfelelő esélye esetén, ezt megalapozó program alapján szakíthat meg. Az ebből — és másutt is a létszám csökkentéséből — adódó foglalkoztatási gondok megoldására szolgáló eszközökkel körültekintően és előrelátóan kell élni. A gazdasági növekedés — mint gazdaságpolitikai cél — 1988-ban csak az egyensúlyi és szerkezetátalakítási céloknak alárendelten érvényesülhet. A konvertibilis elszámolású kivitelt szolgáló termelés bővülését — ha az megfelel a kielégítő gazdaságosAZ IDEI GAZDASÁGI FEJLŐDÉS tervszerű alakulását különböző tényezők teszik bizonytalanná, illetve veszélyeztetik. Ilyen tényező lehet a nem kielégítő vállalati aktivitás a konvertibilis export növelése és az importhelyettesítés terén, a vállalati jövedelmek gazdaságilag megalapozatlan — indokolatlan áremelésekből vagy támogatásokból származó — növekedése, a rubelexportnak az importtal nem összehangolt emelkedése, a helyi konfliktusok nem megfelelő kezelése stb. Ezek a veszélyek nem elháríthatatlanok. Mindenekelőtt az állami gazdaságirányításon múlik, hogy az éves terv döntéseit maradéktalanul hajtsa végre és év közben olyan gazdaságirányítási gyakorlatot folytasson, amellyel következetesen érvényre juttatja a monetáris irányítás, a költségvetési, ezen belül a támogatási politika, az árpolitika, a nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő vállalatokkal kapcsolatos magatartás elfogadott elveit. Ami pedig a gazdálkodó szervezeteket illeti, saját érdekük is, hogy a népgazdaság fejlődéséhez szükséges változások megvalósításához tevékenységük korszerűsítésével, egyes esetekben átalakításával, jövedelemtermelésük fokozásával hozzájáruljanak. Dr. Balassa Ákos 3 A TERVEZÉS A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS MÉRTÉKÉNEK kialakítása során az értékesítési és importlehetőségek mérlegelése mellett tekintetbe vett több más szempontot és tényezőt is. A korábbi évek tapasztalatai alapján nem kívánt „feszített hatékonysági követelményeket” számításba venni, hiszen ez nemegyszer volt lehetőségeink túlbecsülésének és ezzel a túlelosztásnak kiváltó tényezője. A gazdasági szabályozást illetően figyelembe vette egyrészt, hogy az adóreform, a jövedelemszabályozás és a termelői árarányok változása, az exportösztönzés eszközeinek alkalmazása, a társadalmi tőkeáramlás élénkülése, a kereskedelmi bankok aktivitása serkentőleg hat a vállalati tevékenységre. Másrészt azonban tekintetbe vette azt is, hogy a központi bérszabályozás és néhány más tényező nemcsak hogy nem hat ösztönzőleg a gazdálkodás intenzitásának, a termelés hatékonyságának fokozására, hanem tompítja a nyereségérdekeltséget, csillapítja a nyereség növelése iránti „éhséget”; emellett fennáll a veszélye annak is, hogy a gazdálkodó szervezetek a nyereséget a termelői árak indokolatlan emelésével növelik. Nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy az év elején a termelőtevékenységben a szokásosnál nagyobb visszaesés következik be. Mindezek alapján a tervezés arra a következtetésre jutott, hogy 1988-ban mérsékelt gazdasági növekedés irányozható elő. Arra lehet számítani, hogy az iparban a bruttó termelés körülbelül 1 százalékkal, a GDP 1,5-2 százalékkal, a mezőgazdaságban az ágazati bruttó termelés 5-5,5 százalékkal, a GDP 6-7 százalékkal, a mezőgazdasági termékek termelése 6 százalékkal nő, az építőipari termelés csökken. A nemzeti jövedelem 1 százalékkal, a GDP 1-1,5 százalékkal emelkedik. Az export-import egyenleg javításának forrásszükséglete nagyobb, mint a GDP reálisan tervezhető növekedése, s ráadásul a tervnek tartalékot is tartalmaznia kell. Ezért nem lehet elkerülni a GDP belföldi felhasználásának mintegy 1 százalékos, a nemzeti jövedelem belföldi felhasználásának 1,5-2 százalékos csökkentését. Ezt igen szigorú követelményeket támasztó monetáris és költségvetési politika támasztja alá. Az elosztási politika az eddigiektől eltérő elveket és arányokat érvényesít. A gazdaság-korszerűsítés és a termelésiszerkezet-átalakítás követelményei nem teszik lehetővé a széles értelemben vett — a termelő infrastruktúrát is magában foglaló — termelő szféra beruházásainak, ezen belül a vállalati beruházásoknak a csökkentését. Ezeknek nemcsak aránya növekszik, hanem, bár csekély mértékben, de a reálértéke is. Csökkennek viszont az úgynevezett nem termelő szféra beruházásai, a polgári célú közösségi fogyasztás és a lakosság fogyasztása. A lakosság reáljövedelme 2,5-3 százalékkal mérséklődik. Ezen belül jelentősen visszaesik a munkajövedelmek reálértéke, és összességében nő a társadalmi jövedelmeké. A szociálpolitika védelemben részesíti a 70 éven felülieket, a többgyermekeseket, a többszörösen hátrányos helyzetűeket; másoknál az ellátások egyedi reálértéke csökken.