Figyelő, 1993. január-március (37. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-07 / 1. szám
ERDŐS TIBORék az óvatosságra mélyülő válsággal terhes évet zártunk. A kormányzat az új évre enyhe élénkülést ígér, nem túl nagy magabiztossággal. A kormányzatnak jó oka van arra, hogy óvatos legyen. Az adónövelés és a költségvetési kiadások lefaragása — melyek az állami büdzsé deficitjét hivatottak mérsékelni — legfeljebb hosszabb távon ösztönző hatásúak, új évünkben inkább a válságot mélyítik. A mezőgazdaságban termelt GDP a politikacsinálta nagy zűrzavar miatt még a tavalyi mélyponthoz képest is alacsonyabb lehet. A munkanélküliség a stagnáláshoz közeli állapotban mindig nő — úgy fest, a piacgazdaságra térő országokban még gyorsabban is, mint az érett piacgazdaságokban — ez is visszatartja majd a lakosság keresletét. Amihez tehát a kormányzat nagy reményeket fűz, vagyis, hogy a belső termelési és keresleti tényezők miatt a GDP már nem csökken tovább, nem tűnik igazán megalapozottnak. Nem lehet és nem is helyes annak lehetőségét kizárni, hogy a GDP 1993-ban is csökken. Igaz ugyan, hogy az infláció és a kamatlábak csökkenni kezdtek, s a kamatláb mérséklődésének jó hatása lehet a beruházásokra. De az üzleti reálkamatlábak még mindig nagyon magasak, a profitkilátások pedig nagyon kedvezőtlenek. Ráadásul az infláció várható alakulásával kapcsolatban is nagy a bizonytalanság. Arról most nem szólok, hogy a valóságos inflációs ráta kimutatását a fogyasztói kosár gyors változása és a drága külföldi áruk benyomulása a hazai piacra szerfelett bonyolítja. Csak arra utalok: a kétkulcsos áfa bevezetése ismét felszítja az inflációs várakozásokat. Az OTP szempontjából talán ésszerű, de a lakosság számára hangulatrontó és hajmeresztő sorozatos betétikamatláb-csökkentések pedig nem tesznek jót a megtakarításoknak; ezek nagy arányára mind az államháztartás deficitje, mind az esetleg növekvő beruházások finanszírozása, mind az antiinflációs politika miatt szükség volna. Viszonylag gyorsan bővülő piacot 1993-ban is csak az export teremthet és nagyon kétséges, hogy a belső felhasználás hozzásegíthet-e a gazdasági teljesítmény növekedéséhez. Különösen igaz ez a lakossági fogyasztásra, ahol a kormányzat is csupán stagnálásra számít. Az 1993-as évben elégedett lennék, ha a további visszaesést sikerülne megakadályozni. Az volna jó, ha ennek, vagy az ennél esetleg jobb eredménynek az elérése érdekében az ország szellemi kapacitása összefogna, ha a taszító acsarkodás helyébe az érdemi vita lépne. Igazság szerint nem hiszek abban, hogy mindez 1993-ban megtörténik. GÖMÖRI ENDRE Kafka a fejét csóválja Csehország és Szlovákia éppen egy hete váltak el egymástól. Szilveszter küszöbén, jóformán órákkal a szétválás előtt egy Prágában járt amerikai gazdasági szakértő így írta le a hangulatot. „Csehek és szlovákok úgy néznek egymásra, mint a válóperes tárgyalásra érkezett férj és feleség, közvetlenül a bírósági döntés előtt. Azt figyelik, kié lesz majd a családi ezüst és a hi-fi torony, s hogy vajon a másik nem dugott-e el valamit.” Nagyon valószínűtlen, hogy a válás utáni első héten igazán megváltozott volna a helyzet. A cseh parlament szinte órákkal a válás előtt igen szigorú állampolgársági törvényt fogadott el, amely kizárja a kettős állampolgárságot. A törvénynek ez a része nehezen félreérthető módon a szlovákok ellen irányul. Közel 300 ezer szlovák él Csehországban, s akik közülük cseh állampolgárságért folyamodnának — ilyen csak az utóbbi három hétben 20 ezer volt — azoknak le kell mondaniuk a szlovák állampolgárságról. Nem mondták ki, de feltételezhető: Prága arra számít, hogy Szlovákia a válás után várhatóan nehezebb helyzetbe kerül gazdaságilag, és így is gátat akarnak szabni az esetleges gazdasági menekültek áradatának. Ez a lépés is jelzi, hogy (egyéb tényezőktől eltekintve) bonyolult gazdasági feszültséghelyzet alakulhat ki határainktól északra. E pillanatban a két államnak még közös pénzneme van — de ezt a helyzetet bármelyik fél megszüntetheti, ha a pénzügyi tartalékok helyzete, tőkemenekülés vagy bármilyen más probléma miatt ezt indokoltnak látja. Lényegében ugyanez a helyzet azzal a mintegy tucatnyi gazdasági részmegegyezéssel (vámuniótól a kettős adózás kizárásáig), amely e pillanatban még öszszefűzi a két köztársaságot. A helyzet ingatagságát mi sem mutatja jobban, mint a cseh külügyminiszter nyilatkozata, aki szerint „a pénzügyi unió néhány hétnél aligha tarthat tovább” Az első megoldatlan gazdasági részletkérdések már a szétválás pillanatában kiéleződtek. Joggal jegyezte meg a Newsweek tudósítója a családi ezüst feletti marakodás hallatán:„már ez elég ahhoz, hogy még Franz Kafka is a fejét csóválja” Mindez Magyarország számára azt jelenti, hogy teljesen újra kell gondolni a magyar—cseh és a magyar—szlovák kapcsolatrendszert. Különös tekintettel arra, hogy Prága magatartása már a válás előtt jelezte: Csehország hátat fordít a magyar—szlovák viszonyt terhelő gazdasági és egyéb problémáknak (Bős és vidéke) és azokban semmilyen formában nem kíván közvetítőként fellépni. Ezzel kétségtelenül a racionalitás egy eleme tűnik el, amely még jelen volt a magyar—csehszlovák kapcsolatok rendszerében. Ezt az ésszerűség-deficitet most a magyar kül- és gazdaságpolitikának kell pótolnia a magyar—szlovák viszonyban. Ezt nem (ezt sem) teszi meg helyettünk a Hágai Nemzetközi Bíróság. FIGYELŐ 1993. JANUÁR 7. 3 OLÁH SÁNDOR A trükkök éve? Így Újév táján mindenütt azt hallani, hogy volt, hogy lesz. A politikában is, különösen, ha a pártok viszonyáról van szó. Az MDF-es kormány első két évének nyugalmát a kétpárti paktumnak köszönheti. Az tette lehetővé, hogy a nemzeti gondok rovására is az állam, nem mindig indokolt centralizálási törekvéseit megvalósíthassa. Ezen időszak alatt tiszteletben is tartotta az ellenzéki paktumpartner érdekeit. Ám amilyen mértékben saját hatalma erősödött, olyan mértékben kezdte lemorzsolni a paktumból a még mobilizálható ellenzéki érdekeket, így alakulhatott ki a médiaháború mai formájában: a jogállamiságot sértő kényszerintézkedésekkel, az eredeti célnak egyáltalán nem megfelelő és ugyancsak hézagos médiatörvénnyel, intézményeiben a félelem és az egzisztenciális bizonytalanság légkörével. Érthetetlenek az átlagember előtt azok a hírek, hogy az Antall József baráti köréből kiválasztott Hankiss Elemér tv-elnök, a Csurka István által javaslatba hozott Gombár Csaba rádióelnök elleni személyes hajsza mellett, hogyan válhatott az a Göncz Árpád az MDF-es támadások céltáblájává, akit a miniszterelnök személyes kívánságára választott ki a legnagyobb ellenzéki párt. A harmadik évét az MDF-es kormány már a kisgazdáknak köszönheti. A Kisgazdapárt hivatalos vezetése és országos testületei a soha nem szabályozott koalíció felmondása mellett döntöttek. Az országgyűlési képviselők azonban szembehelyezkedtek ezzel a döntéssel. A kormányzati felelősség felvállalásával folytatólagosan biztosították az MDF- es kormány parlamenti stabilitását, a kicsinyes pártérdek elé helyezve az országos érdeket. Nem is lett volna ezzel semmi baj, ha ezt a megfontolást az MDF-es kormány nem gyengeségnek és nem politikai naivitásnak minősíti. Az MDF részéről jellemzővé vált a politikai partnerség helyett a kritikátlan, mindent elfogadó együttműködés igénye. Ebből számtalan, a kisgazdák számára megalázó helyzet alakult ki. Nyilvánvaló volt, hogy pártháttér nélkül az együttműködés színtere csak a parlamenti frakciók közti együttműködés lehet. Egy év telt el azonban sikertelen próbálkozásokkal, hogy az együttműködés módját és feltételeit kölcsönösen kialakítsuk. Mivel feltételeznünk kellett, hogy az eredménytelenségnek esetleg a személyi összetétel az oka, még a tárgyalódelegáció változtatásával is próbáltunk eredményre jutni. Sikertelenül. Naivitásunknál csak türelmünk volt nagyobb. Ennyi kísérletezés után ma már egyértelmű: az MDF-es kormány nem egyenrangú felek együttműködését, hanem a társulatok szolgai hűségét várja el. Ha időtávlatban nagyvonalúan azt mondjuk, hogy az MDF-es kormány — első két évét a liberális ellenzékből zseniálisan kipréselt paktumnak köszönheti, — harmadik évét pedig a morálisan, de nem politikusan viselkedő történelmi kisgazda-csoportosulás „megvezetésének” — negyedik évében már csak „barátaira” alapozhat, ma még csak sejthető trükkök sorozatával.