Figyelő, 2011. október-december (55. évfolyam, 40-52. szám)

2011-11-17 / 46. szám

A HÉT­­ TÁRSALGÓ Érti Pál Az idei az utolsó év, amikor jelentős megtakarítást lehet elérni a kötelező biztosításoknál - állítja a Netrisk.hu internetes alkuszcég vezérigazgatója. M­it mutatnak november közepén az adatok, mennyivel vághatja vissza egy autós idén a kötelező biztosítása díját?­­ Úgy látjuk, hogy 28 százalék körül ala­kul az átlagos megtakarítási lehetőség, ami számunkra is nagy meglepetés. Előzetesen csak 5-7 százalékot vártunk, mert tavaly is 30 százalékos volt a csökkentés aránya, és úgy gondoltuk, hogy nincs már jelentős tar­talék a díjakban, így viszont az idén akár 50 százalékkal is alacsonyabb díjat élvez­hetnek azok, akik tavaly nem érvényesítet­ték az akkori 30 százalékos lefaragási lehe­tőséget. Biztos vagyok benne, hogy jövőre nem lesz már ilyen alkalom.­­ Ha az idén ennyire rosszul becsülték meg a díjcsökkentés mértékét, miért ilyen biztos a jövő évi számokat illetően? - Korábban több mint két évtizedig dol­goztam a biztosítói szakmában, és állítom, hogy a díjszintekben nincs már tartalék. Az idei engedményeket is csak az tette le­hetővé, hogy a 400 forintos benzinár és a gyorshajtás túllépésének szigorú bünteté­se miatt kevesebbet és tudatosabban vezet­nek az autósok, ezáltal összességében csök­ken az okozott károk értéke. Ezt a kedve­ző trendet látják a biztosítók, és azonnal be is árazzák.­­ Etikusnak tartja a most megjelent gyorshajtás-büntetést fedező biztosítást? Nem arra ösztönöz ez, hogy mindenki addig száguldozzon, ameddig biztosítva van?­­ Nincs ilyen problémám, a terméknek nem célja, hogy mentesítse a felelősség alól a gyorshajtókat. Legfeljebb 30 ezer forin­tig, 5 ezer forintos önrész vállalásával fe­dezi, évente egyszer az enyhébb gyorshaj­tási büntetést, emellett biztonsági tréning­re kötelezi az autósokat. Egyébként ilyen feltételek mellett is számottevő érdeklődés mutatkozik iránta. - Ha elfogy a kötelező biztosításban lévő tartalék, miből fog élni a Netrisk? - Tudjuk, hogy az év végi kgfb-kampány üzleti jelen­tősége csökken, mert éven­te körülbelül 500 ezer au­tósnak keletkezik év közbe­ni fordulónapja, és a díjak sem csökkenhetnek a vég­telenségig. Ezért terjeszt­jük ki fokozatosan a szol­gáltatásunkat más biztosí­tási területekre. Immár 800 ezer ügyfelünk van, akik­nek például cascót, lakás-, utas- és életbiztosítást is tu­dunk közvetíteni, megversenyeztetve szá­mukra az aktuális ajánlatokat. Mi szeret­nénk lenni „a család alkusza”.­­ Egy olyan tragédia, mint az egyiptomi buszbaleset, mennyire növeli meg az utas­­biztosítás iránti érdeklődést? - Megugrasztja, ahhoz hasonlóan, mint amikor például árvíz idején többen köt­nek lakásbiztosítást, de sajnos hosszabb távon nincs érdemi hatása a keresletre. Pe­dig könnyű belátni, hogy megéri. Amikor például a lányom síelni volt az osztálytár­saival, egyikőjüket egy kisebb baleset mi­att helikopterrel kellett kórházba vinni. A számla 8 ezer euró volt, amit egy napi pár száz forintos biztosítás fedezett.­­ Miután cégük az utóbbi időben a kis- és közepes vállalatok felé is nyitott, adó­dik a kérdés, 40 százalékos eva kulcs mel­lett marad-e a zsebükben még pénz bizto­sításokra? - Az eva kivezetésével uniós elvárást tel­jesítünk, csak az időzítése volt kérdéses. Arra számítok, hogy a megemelt kulccsal a kkv-k tömegesen hagyják majd el az evát. A magyar gazdaság növekedése szempont­jából a kkv szektor létfontosságú, ám egy­általán nincs rózsás helyzetben. - Úgy tűnik, Magyarország egyre na­gyobb hozam vállalásával képes csak fi­nanszírozni magát, miként Olaszország is. Mi lesz ennek a vége? - Folyamatos problémákkal küzdünk, a görögök elvesztették a pénzügyi önállósá­gukat, az olasz helyzet viszont sokkal ke­ményebb dió Európa számára. Nagyon tü­relmetlenek a piacok, így nehéz bármi­lyen költségcsökkentő programot elfogad­tatni manapság. Látszik, hogy az olaszok bajait sem orvosolja önmagában egy kor­mányváltás. - Van kutyája? Mi a véleménye az eb­adóról, és arról, hogy az őshonos fajták után nem kell azt megfizetni? - Egy magyar vizslám van, Betyárnak hívják, a szomszédom pulit tart. Kicsit vic­cesnek tartom ezt az adónemet, nem hi­szem, hogy a nemzeti öntudatot így cél­szerű erősíteni. TORONTÁLI ZOLTÁN 8 FIGYELŐ 2011/46. NÉVJEGY 46 éves, nős, három gyermek apja Végzettsége: autógépész-mérnök (Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola) Kedvencek Zene : Beethoven, Csajkovszkij és jazz Hobbi­t Vitorlázás, tenisz, társastánc, síelés, borkultúra

Next