Figyelő, 2021. október-december (65. évfolyam, 40-52. szám)

2021-10-07 / 40. szám

I CÉGVILÁG­­­ hoz, ám nem nehéz belátni, hogy a je­len körülmények között sokkal nehe­zebb a tervezés. Egyrészt szinte lehe­tetlen profi költségbecslő bevonása nél­kül megjósolni, hogy a folyamatos drá­gulás közepette mekkora az a büdzsé, amelyből kivitelezhető egy adott pro­jekt, és jóval nehezebben kalkulálható a megtérülési idő is. Ezenkívül egy át­lagos projekt megvalósulási ideje nagy­jából három év, a jelenlegi környezetben pedig ezalatt rengeteg minden változ­hat. Ennek nyomán a tervezésnél a ko­rábbinál jóval agilisebb megközelítést szükséges választani. Egy projekt pe­dig a minőség, az idő és a pénz hárma­sán múlik: a beruházónak kell eldönte­nie, hogy ezen elemek közül melyiknél tud és hajlandó engedni, kompromis­­­szumot kötni.­­ Látnak-e különbségeket a multik és a hazai cégek elvárásai, munkamódsze­rei között? L. G.: A multik általában nagyon fe­szes, precíz módszerekkel dolgoznak minden területen, és partnerként keze­lik a szolgáltatót, amelyet kiválasztot­tak. A magyar vállalatokra ez kevésbé jellemző. Sokszor mennek a maguk feje után, és gyakorta nehezebb átadni ne­kik az információkat. K. B.: A nemzetközi ügyfelek gyakran az előkészítésbe is bevonnak bennünket, partnernek tekintenek, bizalmi kapcso­latot alakítanak ki velünk, így időnként ki is lépünk a szűken vett mérnöki sze­repkörből, és valódi tanácsadóként ve­szünk részt a projektben. - Melyek azok az ágazatok, amelyek­ben sok projekt indult a közelmúltban, s melyek az óvatosabbak? L. G.: A gyógyszeriparban igen erős a fejlesztési szándék. Nagyon aktív a könnyű- és a nehézipar, ahol sokszor technológiai beruházások is megvaló­sulnak. A spekulatív irodafejlesztések piaca szintén jelentős - ilyen projekt­ből nálunk is több fut jelenleg -, s az élelmiszeripar is látványosan invesztál. A másik oldalon áll viszont a szálloda­­ipar, más kérdés, hogy ott több szereplő a fejlesztésbe menekült a közelmúltban. - És mi a helyzet a lakáspiacon? K. B.: A lakáscélú ingatlanfejleszté­sek bizonyos értelemben önálló világot alkotnak. Egyértelmű, hogy a lakáspiac az állami fűtés nélkül nem nőne ennyire markáns mértékben: szerintem a mostani bővülés is addig marad fenn, amíg az állami ösztönzők szintén jelen vannak. - Milyen nagyobb projektjeik voltak a közelmúltban? L. G.: A ferihegyi reptéren több mint tíz éve dolgozunk, de nem kizárólag a létesítményen, hanem az ott jelen lévő egyéb társaságoknak - TNT, Wizz Air, Lufthansa - fejlesztett ingatlanok meg­valósításán is. A nagy ügyfeleink közé tartozik például a Mercedes, amely­nek Kecskeméten most épp présüzemet építünk. Egy repülőgépgyártó üzemen is dolgozunk jelenleg, s több iroda- és szállodaberuházás van folyamatban, a közelmúltban befejezett munkák közül pedig hotelfelújítást (Marriott) lehet el­sősorban említeni. A régebbi projektje-MAGYAR FILM NAGYLATOSZÁG KIÁLLÍTÁS A LUDWIG MÚZEUMBAN 2021.07.23. -11.14. Budapest 1M8CR1 E^0 SAMSUNG 120 ÉVES A MAGYAR FILM ----------------- HIRDETÉS ----------------­ LUDWIG MÚZEUM

Next