Figyelő 2. (1877)
Szilágyi István: Csokonai síremléke s a debreceni tanár-kar
Csokonai síremléke s a debreceni tanár-kar 169 4. Professorátus által a’ nála tudva nem levő, de hadd nem is kívánt okokból eltiltatott, újra jelenti a’ nemes tanuló ifjúságnak, hogy szándékával tovább is fel nem hagy; hanem a’ begyülendő pénzt ezután maga, ki ezt tellyes jussal teheti, a’ Senior kímélése tekintetéből elfogadja; a’ mint hogy ezen újabb felszólítás következésében tettek, is le pénzt többen a’ tanúló ifjak közzűl az említett Professor Úr kezéhez. Ezekből méltóztatik általlátni a’ tisztelt közönség. Hogy mi hazafiságtalansággal, és tudományok ’s elhunyt tudósok iránti tiszteletlenséggel; a’ mennyiben a’ levéltöredék írója a’ hazafiságot, és a tudományok,- ’s elhunyt tudósok iránti tiszteletet a’ szóban forgó emlékre való ajánlásokban helyhezteti, mint szintén hibás nevelési elvvel is, mintha t. i. mi a’ tisztelet és hála érzést, ’s annak kinyilatkoztatását tanítványinkban elfojtani igyekeznénk, nem vádoltathatunk; mert városunk elhunyt jeles költője Csokonai Vitéz Mihály iránt a’ tisztelet kinyilatkoztatásában magunk is tettel osztoztunk, tanítványink közzűl is azokat, kiknek azt tenni hatalmukban van, osztozni engedtük; de nem ingereltük az ifjiíi generositást, mely sokszor tehetségén felyűl is erőlködik. — Hogy mi a’ szóban forgó dologban az ifjak szabadságát szerfelett nem kötöztük meg, hogy szakasztásra ingereljünk; mert nem tiltottuk ott átaljában a’ szabadság gyakorlását, hanem annak tsak illő határait mértük ki. — Hogy minket egészszen más indító okok vezérlettek, nem pedig azon ditsősségnek irigylése, mellyet a’ levéltöredék írója ama felszólításból többször említett tiszttársunkra háramlani képzelt; külömben is mi abban valósággal semmi irigyelhető ditsőséget nem látunk, hogy valaki minden megbizattatás nélkül körén kívül eső dologba avatkozik. — Hogy mi sokszor említett tiszttársunk távollétében ugyan, de rendes, a’ szokás szerént minden tagnál előre meghirdetett gyűlésben, a gyűlésteremben, más tanátskozási tárgyak rendiben végeztük azt, a’ mit a’ jó rend, törvényeink lelke, ’s felsőbb igazgatóink rendelése kötelességünkké tettek, és a’ minek nem tevése hibáúl tulajdoníttathatott volna nékünk, a’ mi már máskor hasonló esetben említett tiszttársunk kíméléséért rajtunk megtörtént . — Hogy a’ mi parantsunk nem önkényes volt, mert olyat parantsoltunk, a’ mi a’ jó renddel, és törvényeinkkel megegygyez; hanem a’ felszólítás volt inkább önkényes, mivel az a’ rend, és törvény ellen esett, már az első is, annyival inkább a’ második, melyben sokszor említett tiszttársunk a’ professori kar’, mint legközelebbi oskolai igazgató test’ határozatát megvetőleg említi az ifjúság előtt, mint olyat, melynek okait tudni sem kívánja, és a’