Figyelő 2. (1877)

Ferenczy József: Arany János költészete

264 Arany János költészete, emelkedést vagy hanyatlást. Nincs tehát az irodalom életében örökös status quo ; megállapodhatik ugyan egy időre bizonyos ponton, de azután ismét vagy emelkednie, vagy hanyatlania kell múlhatatlanul. A nemzet gondolkozásmódja, az uralkodó eszmék az irodalomnak más-más irányát tüntetik fel; korokat, korszakokat alkotnak az irodalomban. Magyar nemzeti irodalmunk különböző korai szintén magu­kon viselik a nemzet gondolkodásmódjának bélyegét; minden kornak megvolt a maga uralkodó eszméje, melynek hű kinyo­mata azon korok irodalmi termékeinek összege. A XIX. század első tizedeiben az ideális világnézet volt uralkodó, s azon kor­nak költészete legtisztább kifejezése ezen idealizmusnak. Napjainkban az ideál elvesztette már azon magasztos fényt, melyben egykor tündökölt, a költészetben úgy, mint a szépművé­­szetekben általában a reális irány a túluralgó. Rideg materialis­­musba sülyedt korunk már nem emelkedik fel az ideálhoz, a szépet nem az eszményben találja fel, hanem az anyagban, ko­runk nem otthonos a múzsák körében, de igen a bonczteremben és laboratóriumban. Az idealismust képviselő ősök iránt megvan ugyan a kegyelet bennünk, csupán hagyományos szokásból, de ma már nem hevülünk rajtuk, rokonszenvünk a realismushoz hajol. A régi classicismus elvesztette jelentőségét, érdekessé csak a modern lehet, s legyen ez bármennyire kicsinyes, egyszerű, ál­talános érdekeltségnek örvend, mert modern. Ez korunk ízlése, ez kívánalma korunknak. Hogy ezen ízlés ferde, hogy e kívána­lom jogosulatlan, azt bizonyítanom felesleges, de minden ferde­­ség és jogosulatlanság dacára is fenn van, és csaknem általá­nos, vagy nem tapasztaljuk-e, hogy egyik legkitűnőbb idealista költőnk, Berzsenyi, minden classicitása dacára korunknak nem népszerű költője ? Nem, mert idealista, mert classikus, és már Kölcsey mondta róla, hogy „antiquariusi tudományt kell szerez­nünk, hogy költőnket olvassuk.“ Az idealismus korszerűtlensé­gét, a classicismusból egy más költészeti irányba való átmenet szükségességét érezték már nagy classikus költőink, Vörösmarty és Czuczor is. — Vörösmarty a „Pétiké,“ „Laboda kedve,“ „Toldi Csepelben“ stóvel a népies irány felé hajolt, Czuczor népdalokat irt. És csakugyan az idealismus helyébe lépett a realismus, a költészet classikus irányát felváltotta a népies. Vörösmarty és Czuczor csak előzői, kezdői voltak ezen új iránynak; továbbfej­lesztői és mintegy betetőzői voltak azonban Petőfi, Tompa és Arany, mely költői triás ezen új költészeti irányt elérhetlen ma­gasságra emelte. Arany tehát a realismus költője, Arany népies költő. Té­vednének nagyon, akik a fentebb mondottak után Arany realis­­musát kicsinylenék; nem kicsinylésre, hanem bámulásra méltó

Next