Film Színház Irodalom, 1942. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1942-01-09 / 2. szám

egyszerre ráébredt ennek az okára is -.. és összefacsarodott a szíve. " Egy délután, mikor Santonnénál, egy Honoluluban élő ame­rikai hölgynél teázott, különös szavak ütötték meg a fülét. Ahogy most visszagondolt, világosan maga előtt látta a jelenet minden részletét: a nagy verandát, ahol a teát felszolgálták, a nesztelen járású bennszülött cselédeket, meg a pletykaéhes asszonyokat, kis csészékkel kezükben... Nagyobb csoport fogott körül egy Hodkingsné nevű hölgyet, aki több esztendőt töltött odahaza, Amerikában. Most, hogy visszatért ismét a szigetre, régi barátnői után érdeklődött. — Mit tudtok Susanne Medwell felől? — kérdezte többek közt. — Mióta férjhezment, nem érintkezünk vele! — felelte szára­zon az egyik asszony. Egy szenátor felesége nevetve kérdezte, hogy Susanne férj­­hezmenetele mennyiben befolyásolhatta társadalmi kap­csolatait ... — Hapa-haloé! — felelték neki komoran. — Tudod... Susanne férje félvér. Kényes dolog az ilyesmi... Itt, a szigeten, nekünk, fehéreknek még jobban vigyáznunk kell a tekintélyünkre, mint odahaza ... Aki itt megfeledkezik magáról, azt bizony mi ki­­rekesztjük! Dorothy torka összeszorult, amint mindez az eszébe jutott. Elhatározta, hogy azonnal próbára teszi apját Odafordult tehát hozzá: — Mondd, papa, ha Stephen Amerikába jönne, ugye, meg­­látogathana bennünket? — Ki az a Stephen? — Hát Stephen Knight! Hiszen tudod! öt perccel ezelőtt búcsúztál el tőle! — Ja, persze... •— Nos, eljöhetne hozzánk? — Nem! — felelte ridegen a szenátor. — Stephen Ham­haloé! Tudod, mit jelent ez? — Tudom — felelte alig hallhatóan Dorothy és úgy érezte, hogy rögtön megszakad a szíve­m, hát amiért a trópusi nap forró heve kering az ereiben, sose veheti el őt feleségül?! Milyen különös a világ! Senki sem tekintette illetlen dolognak, hogy napestig együtt kóboroltak, sportoltak, ebédeltek, vacsoráztak, még táncoltak is, a szigorú szenátor szeme láttára... Mindez szabad volt... de egymáséi nem lehetnek soha! Az, hogy összeházasodjanak, még gondolat­nak is lehetetlen. Pedig a fiú külsejében semmi sincs, ami el­árulná bennszülött származását! Aki nem tudja róla, hogy félvér, nem is sejtheti. A leány most újra látni vélte karcsú, elegáns alak­ját, hatalmas atlétavállait, szőke haját, nemes arcvonásait. Bele­pirult az emlékezésbe. Aztán lassan kint minden vér elhagyta az arcát, halotti sápadtság árasztotta el. Mert ráeszmélt, hogy soha, soha ebbé nem láthatja Stephent. — Aloha oé... A hajó megfordult, hogy a nyílt tenger felé induljon. A séta fedélzetről most jól lehetett látni az öböl partjának végét. — Nézdd csak, ott van Stephen! Ints búcsút neki! — figyel­meztette leányát a szenátor. Stephen ráemelte Dorothyra forrón könyörgő tekintetét. Bi­zonyos, hogy az előbb, a búcsú pillanatában kiolvasta a szemé­ből szerelmét. A levegőt betöltötte az ezer és ezer torokból fel­hangzó, szenvedélyes dal: i­sten hozzád, édes! Szerelmem örökké elkísér! Ebben a pár szóban úgyszólván benne volt kettőjük egész kis története. Az utasok ledobálták a hajóról virágfüzéreiket, parton ma­radt ismerőseiknek. Stephen mindkét karjával, szenvedélyesen integetett Dorothynak. Ekkor a leány levette nyakáról virág­­füzérét, meg a gyöngysort is, amelyet gyermekkora óta viselt. Megcsókolta a virágokat és a gyöngyöket; úgy csillogtak, mint megannyi, nagy könnycsepp. A hajó sebessége növekedni kezdett. Stephen még mindig ott állt szemben, a parton. Ez volt a végső perc. Még néhány pillanat és örökké eltűnik a szeme elől Doro­thy mélyen, nagyon mélyen felsóhajtott. Apja igen szigorú pil­lantást vetett rá. — Szedd össze magad! — intette erélyesen. — Alpha­né... A virágok és gyöngyök odahallottak a parton álló, szerelmes fiú lába elé. Dorothy nézte, nézte, aztán könny belábadt a szeme. Zokogva rejtette el arcát apja mellén, miközben a szenátor el­kedvetlenedve töprengett azon, miért is nem maradhatnak a gyermekek örökké gyermekek? Miért lesz a kisleányból egy­szerre nő, egyik pillanatról a másikra ... A tömeg énekelt. Aztán lassan elhalt a dal. A távolba ve­szett, amint a hajó tovaúszott a nyílt tengeren. De a­ leány szí­vében, aki először találkozott a szerelemmel, tovább visszhan­goztak a fájó, szenvedélyes szavak: — Aloha oé, Aloha oé... Csókoljuk meg egymást utoljára ... és Isten veled! . ■ ■ Fordított» Gáspár Miklós Egy „veszedelmes”szomszéd.... Minden egyes lélekzetvétellel — főké­pen útközben — a baktériumok és a megfázás veszélyének tesszük ki ma­gunkat. Épen emiatt ajánlatos naponta többször ODOL szájvízzel alaposan öblögetni s így az összes kártékony bacilusok megsemmisülnek. Reggel ODOL, délben ODOL, este ODOL. Az ODOL a tökéletes szájápolást biz­tosítja.

Next