Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1943-09-24 / 39. szám
Furcsa találkozása a véletlennek, hogy Rajnai Gábor éppen egy fiatal szerelmes faun szerepében szökkent a magyar színészek első sorába. Ez a siker szinte szinte jelképes. Farnus a római mitológiában a természet istene volt, Rajnainak pedig bölcsője, otthona, hazája a természet. _ Mai napig száműzöttnek érzi magát a színház porral és vegyes illatokkal átitatott levegőjében. Szíve fáské, orra-tüdeje a föld szagát szomjúhozza. Szufitákkal teleaggatott zsinórpadlás helyett kék ég utáni áhítozik; napsugárra, holdsugárra a reflektorfény és a rivaldalámpák helyett. — Én az erdőt, a mezőt, a puskát áldoztam föl a színpadért — szokta mondani. Vidéken született Ménesen, szőlőben nőtt fel.Anyja, nagyanyja bortermelő volt A két asszony nevelte. Forrai induló képzelőerőnek jó melegágya a női légkör. Rajnainak születésétől kezdve gazdag volt a fantáziája; kedves állataitól, a szabad természettől az csábította a színpadra. Hatéves koráig a mesét szerette. Attól kezdve, hogy színdarabot látott lelkét ez a megelevenedett mesevilág töltötte be. Tükör előtt, szedett vedett jelmezekben, vattaszakállal, fakarddal maga is színházasdit játszott. Nagyobb fiú korában hétről-hétre ott ült az aradi színház földszintjének legeslegelső sorában. És otthon, maga költötte jelenetek, darabok meséjét adta elő. Hogy örökösen szárnyaló fantáziáját kiélhesse, beiratkozott a Színiakadémiára. Pályájának első két esztendejét Kolozsváron töltötte. Onnan a Vígszínházhoz, majd hónapokon belül a Nemzetihez került Számottevő kezdeti sikeek voltak már mögötte (»Patelin mester«, »Ludas Matyi«), amikor a »Szentivánéji álom« Puckjánál is különlegesebb szerep rátalált a színészre, kinek lelke rokon a természettel, hajlékony teste pajkos szelleme ki tudja fejezni egy kecses állatisten grotaszk báját. Kedves, szép, vigyori arcából szinte kinőtt a két kurta szarv, fürjt testéhez hozzátartozott a kecskeláb. Ugrásai, szökellései akrobatamutatványoknak is beillettek. Volt egy felejthetetlen tánca. Nem tanulta, nem próbálta, a zene hangjára szemünk előtt rögtönözte a házifőpróbán. Élményt nyújtott A széksorokban felmorajlott a csodálkozás. Olyan természetesen, ahogy a szél fúj, ugyanolyan elemi erővel is, kitáncolta magából mindazt az életörömöt kópéságot, lelki és testi vágyódást, ami vénében izzott Akkor éreztük meg, amit hónapokkal később Djagilev világhírű oroszbaletje is bebizonyított, hogy a tánc kifejezőbb lehet a szónál, hogy mimikával a táncos dermesztőbb sikolyt hasíthat a szívekbe, az idegekbe, mint hanggal a színész. Főpróba után egyik növendéktársam megkérte Rajnait hogy árulja el neki a műhelytitkot: milyen Úton módon jut el a színész ahhoz a végső őszinteséghez, melylyel ő a faun táncában megmutatta lemeztelenített lényét! — Ekkora szemérmetlenségre csak a mesterség iránt való szeretet viszi rá az embert. Semmi más — felelte Rajnai. A növendék azóta számtalan példán megtanulhatta, hogy puszta hivatásszeretetből bajos eljutni ehhez a szent szemérmetlenséghez. Csaknem valamennyi színész rajongva , szereti hivatását de legbensőbb énjét feltárni csak művész tudja. * Közel harmincöt évi színészi működése alatt Rajnai a klasszikus és modern szere RAJNAI GÁBORRÓL péri légióját vitte sikerre. Zökkenők nélkül, könnyűszerrel jutott el a sihederektől a rangos magyar urakig. Alakjai csaknem mindig rokonszenvesek. Úri lénye sugároz rájuk és beléjük külső és belső eleganciát. Humora is kellemes, ártalmatlan ember humora, útja ezért oly könnyű és nyílegyenes a rekeszizmokhoz. A kacagást mindjárt színpadra lépése pillanatában előlegezi neki a közönség. Komoly szerepekben szinteféken kell tartania az eleve feléje áradó nevetőkedvet Nem »ambiciózus« színész. Nem szalad szerep után. Eljátssza, amit ráosztanak, akár öröme telik benne, akár nem. A kedvére való szerep testi-lelki gyönyörűséget szerez neki, mint a »Kék róka«, a »Kaland«. Egyfolytában két éven keresztül játszotta a »Kaland« orvosprofesszorát és egyetlen percig sem voltterhére a lelketörlő sorozatos előadás. Szeret egyszerű, jóhiszemű embereknek játszani, akik tudnak sírni és nevetni. Mindig örül a munkáselőadásoknak. Úgy tapasztalta, hogy az a közönség tud a legőszintébben sírni, nevetni. A film nem nyújt neki olyan kielégülést amilyet a színház. Szerinte a filmen a színész csak a kisujját mutathatja meg. Nem hiszi, hogy ott Valaha is hozzájusson ahoz az igazán művészi feladathoz, melyhez kedve volna, mert öreg szerep nálunk sohasem pillére a darabnak. Lusta embernek mondja magát, pedig akkor sem tétlen, ha beteg. Amikor nem játszhat akkor más területen éli ki fantáziáját. Portrékat rajzol. Biztos kézzel, kevés vartással, művészi színvonalon. Meglátja, megérzi és ki is fejezi azt ami a modell arcában humoros vagy jellegzetes. Ha színjátszás helyett a rajzolást választja kenyerének, abból is megélne. Olyan sokirányú a tehetsége, hogy kénytelen felvetélni adottságait. Szenvedélyes vadász. Lakása többet árul el gazdája vadászáróljából, mint színpadi sikereiből. Sehol egy színházi fénykép a falon. Annál több agancs. A könyvespolcokon gazdag gyűjteménye a régiés új vadászkönyveknek. A hazai és külföldi vadász irodalomnak alapos ismerője. Szíve szerint napestig puskával járná az erdőt Kora ifjúsága óta bérel vadászterületel, de csak néhanapjján szabadul el a kulisszák rengetegéből, hogy élvezze a puskáját és az erdő miszticizmusát. — Miniig új és új élmény számomra, ha belépek az erdőbe. Elbáért, elringat a hangulata — mondja nosztalgiával. — Kínoz a vágy és a fájdalom, amikor idebenn ülök a városban és odakünnyebegényben húznak a szalonkák, üzekednek az őzek, bőgnek a bikák. Az erdőt a mezőt a puskát föláldozta a színpadért de a természethez hű maradt Huszonöt esztendő óta, állandó és nagy színházi elfoglaltsága mellett, a gyümölcsfák százait ültette el a jó agyagos, budai földbe. Saját kezével. Maga választotta ki a fajtát a helyett Csemetéit maga ,met. Szette, ojtotta, nevelte. Szeretettel, türelemmel, hozzáértéssel. Bortermelő őseitől örökölte érzését a gyümölcstermeléshez, ösztönét azonban megpótolta olvasással, tanulással is. Belgiumban, Franciaországban tanulmányozta az őszibaracktermelést. Ma, a Hűvösvölgyben, négyezer négyszögölnyi területen, mint a gyümölcsöskert jelzi kezemunkájának maradandó eredményét. Rajnai Gábort nem ismerheti más, csak az, aki gyümölcsösében sétált vele. A szakértő tekintetével jártatja körül a szemét megemelgeti a gyümölcsöt hogy beérett-e már. Megállapítja, melyik zsendül, melyik szotgosodik, melyiken kell kezdeni a szedést. Apja, dajkája, orvosa valamennyi fájának. — Elveszettnek tartanám azt az esztendőt, amelyikben nem ültethetnék fát. Ezt a mondatot kívüle aligha mondta ki színész. A színész a múló percnek alkot. Munkájának illanő bérei: a könny, a kacagás, a taps, menten az ölébe hűlt de a jövő számára abból, amit teremtett, legjobb esetben hangulat- és emlékoszlányok maradnak meg. A faültető ember a jövő munkása. Fáinak árnyékát termését mások élvezik majd. Olyan »közönség« számára dolgozik, mely neki semmi formában nem adhat már jutalmat Rajnai Gábor az a fehér holló, aki egyesíti magában a két ellentétes típust Színész és faültető ember. A jelen munkája és a jövőé. -y ‘^^iAjdLl^SLarr^CjL. tervVvb| CJlXo