Film Színház Irodalom, 1944. január-április (7. évfolyam, 1-16. szám)
1944-02-03 / 6. szám
A budapesti színházi világon még sohasem szántott végig olyan gyökereket kiforgató vihar, amilyen ezerkilencszázharmincöt tavaszán A Nemzeti Színház élére szinte forradalmi módon kineveztek egy harmincnégy éves ismeretlen fiatalembert. Úgyszólván diktátor hatalmat kapott. Elbocsáthatta a Nemzeti bármely oszlopos tagját, szerződtethette a magánszínházak legdivatosabb erőit. Ki ez? Honnan csöppent ide? Milyen eszközökkel harcolta ki mesébe illő karriereiét? Lépten-nyomon ilyen kérdések hallatszottak — és hallatszanak mai napig. Íme a válasz, s a példa, hogy hittel hegyet lehet elmozdítani. Szegény szülők gyermeke. Az alig nyolcesztendős kisfiú már bábszínházzal mulattatja öccsét és önmagát Még nem tudja miért, de ezt a játékot mindennél mohóbban szereti. A tizennégyéves sihedert már megnyilatkozásszerű színházi élmény rázza meg, egy nagy költői alkotás, a Peer Gynt. A művet nem érti meg, de mámorba ejti a vers, a tarka színpadi képek sora és a zene, melyért külön is rajong. Szavalgatja a bódultlelkű Peer tirádáit, Solveig dalát hegedülgeti. A nyolcadik gimnazista, noha a jeles tanuló lelkiismeretesen készül az érettségire, s szegénysége három nebuló oktatására is kényszeríti, évközben mégis beiratkozik egy magán-színésziskolába. A cél azonban nem a színjátszás, hanem a színház, nem a részlet, hanem az egész. Érettségi után hatalmas paksamétával beállít az akkori Magyarság szerkesztőségébe. Volt tanárának, Pethő Sándornak, megmutatja kritikáit, melyeket minden színházi előadás után önmagának írogatott. Volonternek befogadják a laphoz. Első lépés a színház felé! De nem bemutatókról, hanem vízállásról ír, később éjszakás és külpolitikai híreket ragaszt. Nappal bölcsész. Művészettörténet-, filozófia-, esztétika-szakos. De egyetemi tanulmányaiban is főként az érdekli, aminek köze van a színházhoz. Elsősorban a dramaturgia. Állandóan színházi problémákkal foglalkozik. Tervei, elgondolásai vannak, fis mindenek fölött: hite! Hite önmagában és a színház nagy feladataiban. Szervező ereje „tettre“ serkenti. Néhány maga korabeli diákkal arra szövetkezik, hogy megváltja, átszervezi az egész színházi világot. „Színpadművészeti Stúdió"-ja azonban rövid életű. Anyagi eszközök híján a fiatal színházforradalmárok mindöszsze egy-két elméleti előadással állanak a nyilvánosság elé. Gyakorlatibb és eredményesebb feladatot talál Jaschik Almosé festőiskolájában. Színpadtervezést tanít. Díszletelgondolásait megrajzolják a növendékek. Színdarabokat fordít. Többek között Strindberg „Húsvét"-ját, melyet az ő rendezésében mutat be az Országos Kamara Színház. Millió dolga és nyomasztó kenyérgondjai miatt egyetemi tanulmányai elnyúlnak. Hogy egészen a színháztudománynak szentelhesse idejét, állami ösztöndíjat kér és kap Klebelsberg kultuszminisztertől. A berlini egyetemre megy, annak Színháztudományi Intézetében hallgatja az előadásokat. Naponta színházban ül, előadás után kritikai széljegyzeteket ír önmagának a darabról, a rendezésről, a színészek játékáról. A színházak és filmgyárak terméséről összefoglaló beszámolókat küld Tormát Cecil lapjának, a »Napkeletinek. Hazajön. Ledoktorál. Névleg esztétikából, de valóságban színháztudományból. Doktori értekezésének eíme: »A színjátszás esztétikájának vázlata«. Hozzákezd egy kétkötetes színházi lexikon szerkesztéséhez. A sok-sok pad és könyv után azonban feszíti már a vágy, hogy színpadhoz jusson. Az alkalmat Tarnay Ernő, a Szegedi Városi Színház igazgatója nyújtja. Rendezőjének szerződteti. A társulat tagjai: Dayka Margit, Peéry Piri, Táray Ferenc, Kovács Károly, Kiss Manyi és más kitűnő erők, tehát remek anyaggal és a város áldozatkész anyagi támogatásával láthat művészi munkához. Az újdonsült rendező két év alatt nem kevesebb, mint ötven darabot rendez. Közöttük operákat is: a »Fidelio«-t, »Szevillai borbély«-t, »Hunyady László«-t. Ezekben egyszerre hódolhat két szerelmének: a színháznak és a zenének. Töméntelen munkája mellett arra is jut ideje, hogy a Szegedi Múzeumban színpadművészeti kiállítást rendezzen. A fiatal színháztudós most már kipróbálta gyakorlati tudását és végre-valahára Pesten szeretne bemutatkozni. Barátok, jóakarók már hamarabb megkísérelték feléje terelni a fővárosi színházi körök figyelmét. Eredménytelenül. Pesti elhelyezkedésre nem lévén reménye, újabb ösztöndíjat kér, hogy opera- és rádiórendezést tanulmányozhasson külföldön. Klebelsberg ezt is megadja egy újabb esztendőre. Az első félévet Münchenben tölti, a Zenetudományi Intézetben dolgozik, második félesztendejét Kölnben kezdi el, de izgatja a világ fővárosának csábító közelsége és Kölnt odahagyja Párizsért. Bebarangolja félszáz színházát. Bejut jelentékeny színházi körökbe, a Bibliothek Rondelle-ben, a világ legnagyobb színháztudományi könyvtárában dolgozik. Tanul, tanul, tanul. Hittel, szorgalommal készül feladatára. Ismét hazajön, egyik budapesti színház igazgatójának azt az ajánlatot teszi, hogy ingyen rendez neki egy-két darabot, ha szabadkezet kap, szereposztás és más művészi kérdések tekintetében. Megígéri, hogy színházába balsiker esetén soha be nem teszi többé a lábát és csak akkor szerződtesse, ha beválik. A színházigazgatótól nem kapja meg a kért sanszot. Vár. Dolgozik. Belekezd egy könyv megírásába. Verdi valamennyi operáját készül — legalább papíron — megrendezni. Már kiadót is talál a könyvre — Dél-Amerikában. Külföldön már van neve, összeköttetése. Ennek jelét nemsokára meglepetten látják Pesten is. A római királyi akadémia 1934-ben Volta-kongresszust rendez, a programon ezúttal színháztudományi előadások is szerepelnek. A kongresszusra Magyarországon három ember kap meghívót: Berczeg Ferenc, Molnár Ferenc és Németh Antal. Most hangzik fel először a csodálkozó kérdés: ki ez a Németh Antal? A kongresszuson részt vesz többek között Jules Romains, Herczeg Ferenc, Gordon Craig, Tairoff. Pirandello elnöklete alatt Németh Antal egy héten belül három előadást tart. Beszámol a Nemzeti Színház működéséről Műfaj-esztétikai tanulmányt olvas fel a rádió, a film és a színház viszonyáról. Harmadik előadásában a Vezetőképző Akadémiára vonatkozó elgondolásait fejti ki. Itthon mindezek után sem nyílik ki előtte egyetlen színház kapuja sem, viszszaül íróasztalához a »Napkelet« szerkesztőségében. Ekkorra Gömbös reformprogramjában már felhangzott az új jelszó: a fiatalok szerephez juttatása. Kozma Miklós éppen átszervezi a rádiót és meghallgatja a fiatal Németh Antal véleményét, majd megbízza, hogy elgondolásait fektesse le írásban. Kozmának tetszik a kidolgozott program. 1934 őszén felajánlja Némethnek a rádió dramaturgfőrendezői állását. De a szerződés aláírása előtt váratlan akadály merül fel. Hómon Bálint, a kultuszminiszter azt mondja Kozmának, hogy húsvétig várjon az állás betöltésével. A dramaturgfőrendezőjelölt átvészel egy keserves telet. Kenyérgondok, kétségek és remények között vár. Hóman szándékait nem ismeri még. Színpad és mikrofon híján, továbbra is papíron rendezi a Verdioperákat. De a könyv nem készül el, szerzőjének drámai gyorsasággal hull ölébe a gyakorlati munka és a karrier: húsvétkor ismét jelentkezik Kozmánál. Szerződteti: 1935 május elsejétől Németh a rádió főrendezője. Május közepén a Debreceni Tisza István Tudományegyetem ajánlata fut be, hogy magántanárrá habilitálják a színháztudomány szakon. Ezt már nem fogadhatja el, mert május végén Hóman hivatja és felajánlja neki a Nemzeti Színház igazgatói állását! Színházigazgató nálánál nehezebb körülmények között aligha kezdte el pályafutását. Megbolygatott, átszervezett társulattal, nagy deficitet felmutató büdzsével. Nyomasztó gazdasági válság, általános színházi dekonjunktúra idején és a sajtó állandó pergőtűzszerű támadásai közben. Rendkívül fiatal kora, ismeretlen neve nagyfokú bizalmatlanságot keltett. Az újonc állta a rohamot. Valakinek, aki ebben az időben megkérdezte, hogy akaraterejét nem tépázza-e meg a tomboló vihar, azt válaszolta: "Vagy van feladatom, vagy nincs. Ha van, teljesíteni fogom. Nem vagyok szalmaláng, melyet elfújhat a szél. Ha tudok valamit, akkor megérdemlem a helyemet és akkor itt is maradok... Ott maradt. Közel kilenc esztendő óta egymaga látja el több ember munkaadagját. Naponta hétkor kel, késő estig egyfolytában robotol. Magánélete nincs. Milyen ember? Nehéz meghatározni. Sokféle. Mindenkivel szemben más és más. Van színésze, aki esküszik rá, akinek ő a világ legtehetségesebb rendezője, legkitűnőbb igazgatója, legnemesebb szívű, legközvetlenebb embere. Van színésze, aki gőgösnek, ridegnek, nagyképűnek, hatalmaskodónak mondja. De nőttön nő megtért ellenségeinek száma. Tagok, akik régebben mindenfelé szidták, ma barátai s Ő nem áll boszszút régi sérelmekért. De szidják vagy dicsérik, olyan ember nem akad, aki elvitatná, hogy megszállott hittel, tiszta kézzel és emgedetlen szorgalommal szolgálja szent ügyét: a színházat. ( -—y—/ NÉMETH ANTALRÓL