Film Színház Irodalom, 1944. január-április (7. évfolyam, 1-16. szám)
1944-02-24 / 9. szám
ELBESZÉLÉS * ÍRTA: ESZTERHÁS ISTVÁN /... folytasd».) Bálinkénak jó szeme volt és azonnal meglátta a fiatalurat. A fiatalúr benn ült az egyik gyűrűben és olvasott Újabban ide bujt el minden reggel és nem csinált mást, csak olvasott, mert a télen meghűlt, sokat köhögött, a tavaszi jó meleg nap nem segített, hátát folyton-folyvást cifrázta a láz és a kútgyűrű kitűnő rejtekhelynek bizonyult. Nem látott, hallott senkit és semmit, őt sem látta s nem hallotta senki. — Adjon Isten, fiatalúr! — köszönt rá a kövér Pilászy s hódító előkelőséggel forgatta meg széleskarimájú művészkalapját a kútgyűrű fölött. A fiatalúr riadtan felpillantott, azután lehunyta a szemét, mert Pilászy kabátján, ezen a zöld tengeren, az előkelő lendülettől a szabályos barna négyzeteknek olyan vakmerő kombinációi támadtak, amelyek valósággal elkápráztatták a jámbor és készületlen szemlélőt. Azután újból felnyitotta kék szemét s most megszemlélte a gyűrű fölött feszülő mellkasokat és a mellkasok fölött barátkozó szándékkal mosolygó arcokat. — Jó napot! — felelte hidegen és hanyagul a fiatalúr. Olyan hanyagul és hűvösen, ahogyan csak egy író szólhat közönséges halandókhoz. Az író, aki éppen Herodotosz olvas. — Foglaljanak helyet! — intett a kútgyűrü pereme felé. De azok csak egy pillantást vetettek a kútgyűrü élére s máris lemondottak róla, hogy feltornázzák magukat erre a kellemetlen ülőhelyre. Pilászy Antal pék és volt költő a tárgyra tért. Nem direkte, hanem Indirekte. Tartozott egy kis bevezetéssel magának is, de tartozott a fiatalúrnak is, aki Herodotosz olvas és érti a görög betűket és platánfák alatt ül egy cementgyűrüben, amiről Pilászynak az volt a véleménye, hogy éppenséggel nem mondható közönséges dolognak. De tartozott az ügynek is eset a kis bevezetéssel, az ügynek, amely Balinkó János fűszerkereskedő életének egyik legfontosabb kérdését dönti majd el jobbra vagy balra. — Kérem, fiatalúr — és kezét összekulcsolta zöld kabátján — mi úgy jöttünk kegyedhez, mint úriemberhez. Úriemberi tanácsra van szükségünk. A fiatalúr sovány ábrázata úgy pillant fel rájuk, mintha nem is felnőtt ember, hanem vásott kölyök ülne a kútgyűrűben. — Halljuk, halljuk! — kiáltotta nekividámodva a fiatalúr. Szeme tüzesen és élőiben ragyogott. — Diszkrét ügy! ■— vallotta Pilászy. Kis Balinkó, aki eddig egy árva hangot nem nyögött ki, rekedten megismételte: — Úgy van! Nagyon diszkrét ügy. — Diogenesi kútgyűrűmnek nincsenek fülei! — mondotta mély hangon a fiatalúr és most olyan ünnepélyes a hosszú, sovány és elkomolyodó arc, mintha egy aszkéta pillantana fel nyájas biztatással. Nyugodtan zenghet a szó, Pilászy úr, bízhatunk egymásban, hiszen úgy tudom, ön költő! S kinyújtotta vékony kezét, amelynek csuklóján egy sokszorosan kimosott szvetter ujja rojtosodott. Először Pilászy ragadta meg a vékony, forró kezet, azután Balinkó fűszerkereskedő (nagyban és kicsinyben) kemény és széles tenyere szorította össze a hosszú, karomszerű ujjakat. — Kérem, fiatalúr, — folytatta Pilászy, a gavallér pék — barátom, Balinkó János úr imád egy hölgyet, bizonyos Pikó Malvinka nevezetű hölgyet. — A szép Pikó Malvinka miatt jöttek? — pattan fel és emelkedik ki meglepetten a kútgyűrűből a fiatalúr hórihorgas, vékony termete teljes hosszúságában. Balinkó gyanakodva közelebb vonult és nekiszegezte széles fejét a fiatalúr keshedt mellének: — Ismeri? Maga is ismeri? Honnan ismeri? Pilászy komolyan megharagudott, amiért szép és formás szóvitelét Balinkó bárdolatlan, indulatos beszéde megszakította, files hangon figyelmeztette Balinkót: — Kérem, csak ne veszítse el nyugalmát. A fiatalúr minden valamirevaló kislányt ismer ebben a városban, sis habár Malvinka édesapja a posta szolgálatában nem vitte tovább a levélhordói hivatásnál, azt hiszem, maga sem csodálkozik, hogy Malvinka szépségéről a fiatalúr is tud. Ám Balinka gyanúját nem lehetett egykönnyen eloszlatni. Szúrós, féltékeny pillantásokkal vizsgálta a kútgyürüben álló fiatalurat. Mormogva hátrált a kútgyürü peremére felkapaszkodó fiatalúrtól. A fiatalúr, mint egy majom, olyan könnyedén felkapaszkodott a diogenesi lak karimájára s hosszú, sovány ábrázatát ismét Pilászy felé fordítva, éles hangon így szólt: — Beszélj, költőm! Mi történt hát Malvinkával ? Pilászy boldog arccal hajolt meg s karjait is széttárta. — Azt kell hinnem, hogy ön emlékszik még nótaszövegeimre, fiatalúr, amelyek a „Ma és Holnap“-ban évekkel ezelőtt megjelentek! A fiatalúr is vigyorgott. Komisz volt az arca, de vidám. Csak Balinkó bámult morcosán a platánfák csupasz ágaira, úgy érezte, ezek az ágak és vékonyodó gályák jóindulatúan intik őt, vigyázzon, valami fondorlatra készülnek ellene Pilászy és a fiatalúr, akik olyan vidáman egyetértenek az irodalomban. Nem is csodálhatta, ha ezek után Pilászy olyan bensőséges tisztelettel szólt a fiatalúrhoz, mintha sohasem hallott volna a fiatalúr rossz híréről. — Malvinka hölgy megbabonázta Balinkó János barátomat. — Gratulálok Balinkó úr az ízléséhez! — mondotta a fiatalúr, de csak egy futó pillantást vetett a fűszerkereskedő komoran hajnalodó arcára. Aztán elgondolkozva átvetette hosszú lábát a kútgyűrű fölött s eszetövér karjával átfogta térdét, így ült egymásba fonódó karokkal és lábakkal, ágas-bogasan a gyűrű fölött, mint valami óriási szúnyog a még óriásibb trónuson. Balinkó rossz előérzete azt súgta, hogy vigyázzon, mert meg fogja csípni őt ez az óriási szúnyog. — Kis most én mutassam be Balinkó urat a hölgynek ? — kérdezte a fiatalúr. Pilászy úr arca elszomorodott. — Ó, ha ilyen egyszerű lenne az ügy, fiatalúr! Sajnos, ezt a lehetőséget már eljátszottuk. Balinkó úr ugyanis már bemutatta magát. Az egyik platánfa foltos törzsére egy tavaszi hangulatú fehér kandúr ugrott fel. Olyan lustán kapaszkodott felfelé, és anynyi szemérmetlen szerelmi varázzsal, hogy a fiatalúr hosszan elnézte. Aztán Balinkó úrra pillantott, akinek lesütött arcán vörösen járt a vér és elnevette magát a fiatalúr. — Hiszen akkor semmi baj! — kiáltotta a fiatalúr és hosszú, sovány arcában furcsa fintorokat villantott ki jókedve. — Tanácsom, úriemberi tanácsom, kedves Balinkó úr, csak udvaroljon, udvaroljon, látja, — mutatott a kandúrra, amely köztien felért egy vízszintes ágra és észvesztő biztonsággal, farkát mereven felemelve haladt az ág végefelé — látja, vegyen példát a kandúrtól és udvaroljon, mert itt a tavasz. Balinkó akkorát fújtatott, hogy a platánfa elszáradt, múlt évi bojtjai közül kettő szétporladt, egy pedig leszállt s eltűnt egy kútgyűrűben. — Valami marhaságot követtem el, fiatalúr! — vallotta be durcásan Balinkó János. A fiatalúr hosszú arca kérdően fordult Pilászy felé. Az orvos pillant így a beteg kísérőjére, ha a páciens bolondot mond. Pilászy készséggel magyarázta meg Balinkó szorult helyzetét. — Képzelje csak, fiatalúr, az én Balinkó barátom a Vili-fodrásznál mutatkozott be a hölgynek. A hölgy haueroltatni ment Vilihez. Vili üzent és Balinkó megjelent. Mintha véletlenül érkezett volna, beült borotválkozni. Aztán mikor a hölgy fizetett, Vili így szólt: — A hölgy nem ismeri még Balinkó urat? — Balinkó úr felugrott, félrelökte a segédet, kezet ragadott és kezet csókolt. Kis Pilászy szomorúan széttárta karjait, — s bemutatkozott. — Képzelem! — bólintott a fiatalúr és szörnyülködve nézett Balinkóra. Balinkó tömzsi ujjait tördelte és nem mert felpillantani. — Nem, nem is képzeli! — ellenkezett, magas, felháborodott hangon Pilászy. — Balinkó úr arca csupa szappanhab volt s a kézcsók után Malvinkának törülközőt kellett kérni a fodrásznál. Hát ez nagy hiba volt! Nem úriemberhez illő hiba. Balinkó súlyos megpróbáltatáson ment keresztül. Annyira röstelte magát, hogy már-már elfelejtette az ellenszenvét is. Közelebb nyomult ismét a kerek kútgyűrűhöz és bánatos halkan közölte a fiatalúrral: — A hölgy szerint ez nem volt úri eljárás. Mit szól hozzá fiatalúr? Ezt mondotta Vilinek a hölgy. — Malvinkának igaza van! — mondotta ki frissen a szentenciát a fiatalúr és szigorúan pillantott Balinka terjedelmes arcára, ahol egynéhány csepp veríték is megjelent most már. — A hibát jóvá akarjuk tenni! — jelentette ki Pilászy és bátorítóan Balinkó vállát veregette. — Balinkó úr ma este megkívánja mutatni Malvinkának, hogy nagyon jól tudja mi ilyen esetekben az új eljárás. Balinkó úr be akarja bizonyítani, hogy ő is úriember. Kis végül kimondotta az olajosbeszédű Pilászy, hogy miért jöttek: — Balinkó úr ma este szerenádot kíván adni Malvinkának! — Szerenádot? — bámult Balinkóra a fiatalúr, kis arca elkomorodott. — Az engedély már a zsebemben van! — ütött mellére Balinkó — öry rendőrfogalmazó úr adta az engedélyt. Senki sem akadályozhat meg! .— Balinkó úr tehát — mondotta olyan szelíd hangon a fiatalúr, mely nem lett hosszú, kaján ábrázatához, — mint úriember kíván ma este bemutatkozni. — Pontosan így van! — folytatta nagy örömmel Pilászy. — Kis mi azért jöttünk önhöz, fiatalúr, hogy vállalja el a szerenáddal kapcsolatos úriemberi tanácsadást. Kísérjen el bennünket a szerenádra és mutassa meg, hogyan kell ezt csinálni! ( Folytatjuk.)