Film Színház Muzsika, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-03 / 9. szám
S/~Hdrdos Lajos olyan sokféle ember, amilyen / ^ nemigen akad egyhamar. Jóformán azt sem tudom, hol kezdjem vele a beszélgetést. A zeneszerzőt faggassam? A zenetudóst? A karnagyot? A zeneakadémiai tanárt, a nagy nevelőt? A tizenegy gyermekes családapát, vagy a tizenegy unokás legfiatalabb nagyapát? Most itt ül mellette elragadó felesége és örök múzsája, s a dolgozószoba fullasztó zsúfoltságában valósággal elborítja őket a könyvek, kották és kéziratok rettentő tömege. Bárdos Lajos életének és munkásságának egy-egy fejezete, sokkal inkább regénybe illik, semmint riportba. Emlékszem arra, hogy tizennégy évvel ezelőtt a Borsod megyei Lénárddaróczon ünnepi hangversenyt dirigált, a falu alapításának kilencszázadik évfordulóját ünnepelte, s a hatvanhat tagú vegyeskarnak mind a hatvanhat tagját Bárdosnak hívták. De nemcsak az énekesek voltak rokonok, hanem a falu hatszáz lakosa közül ötszáznyolcvankilencet tituláltak Bárdosnak: az egyik fele földműves, a másik bányász. Innen származik a Kossuth-díjas zenezerző-professzor családja, s innen fiának, a fiatal tehetséges zeneszerzőnek művészi neve: Daróczi Tamás. Aki Bárdossal valaha is együtt muzsikált, vagy tanítványa volt, abba egy életre beleoltotta a zenének, az emberségnek és az áldozatos munkának azt az intenzív áhítatát, amely nélkül az igazi remekművek megértésének a kapuja senkinek sem tárul ki. Télen-nyáron, éjjel-nappal elmerülten dolgozik, a sokfelé szerteágazó munkának és alkotásnak állandó feszültsége izzik benne, de erejéből és kedvéből tréfálkozásra is telik bőven, a szívből fakadó humor voltaképpen csaknem minden megnyilatkozását át- meg átszövi. Beszélgetésünk ürügye az a nagyjelentőségű zenetudományi mű, amelyet nemrégiben fejezett be: „Modális harmóniák”. A XVI. század kórusműveinek ismeretlen összhangrendszerét ismerteti, elsőnek a világ zeneírói közül. Palestrináét meg Lassóét, s a többiekét e korból, azokét, akiknek a művei ma is oly gyakran szerepelnek énekkari műsorainkon. — A négyszáz év előtti nagy zeneköltők sajátos hangzatvilága — mondja Bárdos — teljességgel eltér a későbbi ismert stílusoktól. Ez a zene meglepőn és sokféle módon alkalmazott egyszerű hármas hangzatokra épül, s nem szól róluk a szokásos összhangzattan. Már harminc év óta, amióta csak megindítottuk itthon az Éneklő Ifjúság kórusmozgalmát, szükségét érzem, hogy megírjam ezt a könyvemet, amely semmiképpen sem elvont akadémikus tankönyv. Bárdos egyike volt a legelső Kodály növendékeknek. Akkor került hozzá, amikor Kodály Zoltán első évben tanított zeneszerzést a Zeneakadémián. Bárdos a kezdettől fogva minden munkásságát, egész pályáját a magyar kóruskultúra felvirágoztatásának szentelte. Az immár közkinccsé váltremekmívű alkotások hoszszú sora jelzi művészi útjának állomásait. Most a télen négy új nagyszabású kóruskompozíciója is született. Az egyiket az úttörő mozgalom 15 éves jubileumára írta, a másikat a KISZ Központi Együttesének, a harmadikat pedig a Honvéd Együttesnek. A negyedik: nagy ifjúsági kantáta, ezt hanglemezre is felvették már. A párizsi Rádió női kara karácsonyi kórust kért tőle, az oxfordi egyetem pedig sorozatosan akarja megjelentetni kompozícióit. — Nem a kórusokon kezdtem — helyesbíti —, mert eredetileg kamarazenén nőttem fel. Akkorában az állam nem gondoskodott a fiatalok elhelyezéséről, mint ma, s én tanulmányaim elvégzése Liszt-partitúrát tanulmányoz a Vasas-fesztiválra ...