Film Színház Muzsika, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1962-07-06 / 27. szám

min VT. évf., 27. szám UC2. július «. Am: 2,5« Ft A CÍMLAPON: Miskolciak Budapesten: Math? Sva, a Miskolci Nemzeti Színház tagja. (Kotznyek A. felv.) A HAT SO BORITON: Clau­dia Cardinale, aki a „Les Ilona sont lachés” című új francia filmben játssza leg­újabb szerepét. I­d­­­én nyelvemet az egész világon megértik” — írhatta jogos büszkeséggel Joseph Haydn, amikor pályája delelőjén művészete már klasz­­szikus korszakot teremtett a zene világnyelvén. Gondolatai egyaránt eljutottak Bécsbe és Lon­donba, Pétervárra és Párizsba, mert zenéje nem ismert elválasztó határokat, „szívből fakadt, s szívhez talált", túl országhatárokon és nyelvi kü­lönbözőségeken. „Trösteria musica” — a vigasztaló muzsika, mondták egykor a németek, amikor kegyetlen há­borúk vérzivataros napjaiban leltek menedékre a zene hangjainál. Barát és ellenség itt talált egy­szerre közös hangot, összecsendülő harmóniában, hogy még a leggyűlölködőbb is megnemesedjék, emberebb emberré váljék általa, mint a vadembe­rek a varázscsengők hallatára Mozart Varázsfuvo­lájában. Vigasztalt a zene nehéz időkben, meg­békített és egymás mellé állított embereket a gyű­lölködés légkörében, s ha kellett harcra gyújtott, fegyverbe szólított a zsarnokság, az elnyomás el­lenében. A korálak jajszavával sírta el az ember szenvedését a harmincéves háború apokaliptikus napjaiban, hogy évszázadokkal később egy még szörnyűbb, apokaliptikus korban a humanitás, az emberméltóság lángját tartsa ébren a vágyakozó szívekben. Feledtette a pusztítás szellemét azok­ban a Bécset ostromló francia katonákban, akik Beethoven házában, a mester zongorakíséretével, Gluck operarészleteket és Händel oratóriumainak kórusait énekelték, s az emberség jelképe volt azon a nevezetes estén is, amikor Thomas Mann budapesti látogatása idején a harmincéves háború koraijainak jajkiáltása csendült fel Basilides Má­ria hangján és Bartók Béla zongoráján. A művész, aki új életre kelti a tetszhalott han­gokat, magasrendű hivatást teljesít, mindenkihez szól, üzenetet visz a mi nevünkben. Ma Japánban, holnap már Rómában, Moszkvában, Párizsban ül­teti el hallgatói lelkében, hogy van valami közös és nagyszerű, ami mindannyiunkat, alkotó embe­reket összeköt. Hegedűjének hangja bejárja a vi­lágot, s elviszi egy kis nemzet, egy nyelvében el­szigetelt nemzet szavát is mindenüvé. S e szóval a mi, emberi jövőt építő szándékunknak szerez értő híveket. Mindenhol megértik, s hallgatnak rá, ahol szív és értelem lakozik az emberekben. Mert hogy is mondja Shakespeare: „Kiben nem él a zene, s kin nem fog édes hangok egyezése. Az áru­lás­, furfang-, rablásra termett. A lelke komoran jár, mint az éj. És amit érez, sötét, mint a pokol. Ilyenbe’ sohse bízz. — Halljuk a nótát!.. — a hét fotója.

Next