Film Színház Muzsika, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1962-10-05 / 40. szám
(Folytatás a 1. oldalról) hűnek tűnik és természetesnek, mint a milói Vénusz szépsége, Mona Lisa mosolya, vagy a Háború és béke írói nyelve, melyről minden fogékonyabb olvasó azt hiszi, maga is megpróbálhatná. Johann Sebastian Bachról mondják, hogy egy alkalommal megjegyezte: az orgonajáték voltaképpen a legegyszerűbb dolog a világon, az embernek csak a megfelelő időben a megfelelő billentyűket kell megütnie. Valahogy így vagyunk Ojsztrah játékával is. Hiszen mindez olyan magától értetődő: a hangszer — melybe Stradivari, a hegedűkészítők királya lehelt lelket — szinte magától dalol. Énekel a legszebb emberi hang kifejezőerejével és megejtő, varázsos szépségével, ahogyan csak a napsütötte Itália kék ege alatt dalolhatott, amikor mestere és alkotója kezéből kikerült. Az ujjakat pedig csak a húrokra kell illeszteni, s máris felcsendül a Mű, úgy ahogyan megalkották. Szinte kedvünk támad odamenni, hogy mi is utána csináljuk. Ez az alapvetően klasszikus, azt is mondhatnánk antik, apollói vonás az Ojsztrah előadóművészetében. „Ha valakinek mondanivalója van számomra, fogalmazza egyszerűen és szabatosan. Problematikus bennem is van éppen elég”. A goethei mondás, a klaszszikus mester követelménye érvényes erre az előadásmódra. Ojsztrah mindig egyszerű és szabatos, s ami a műben problematikus — mint századunk nagyjainál, Hindemithnél, Bartóknál, Prokofjevnél — klasszikus érvényűvé nemesül. Mintha csak ezt mondaná: íme amit ti oly ellentmondásokkal terhesnek éreztek, valójában ilyen kicsiszolt, ilyen végérvényes. Csak az utat kell megtalálnunk hozzá. A kortárs művek valóságos történeti távlatba kerülnek, amikor egy nagy előadóegyéniség ilyen készen, ilyen éretten tolmácsolja őket. A démoni, dionütoszi vonások hiányoznak. Antik derű és klasszicitás sugárzik belőle. Minden nagy alkotónak ezek voltak a legszebb pillanatai, amikor úgy érezte: ajándékba kapott valamit az élettől, az ihlető természettől. És velük az emberiségnek is ezek voltak a legáldottabb korszakai, amikor élet és világ békítő harmóniában találkozott művészetében. Ez a múzsák, a művészetek legszebb ajándéka, s ezt adta nekünk Ojsztrah is azon a két estén az Erkel Színházban: a hitet, hogy élni szép, hogy élni érdemes. Fábián Imre Előadás, próba, bemutató ... Az 1962 63-as színházi évad immár visszavonhatatlanul megkezdődött. Az első bemutatók nagy része is lezajlott már a budapesti és vidéki színházakban. Képeink a premier napjának hangulatát, pillanatait őrzik színészről, előadásról.