Film Színház Muzsika, 1963. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1963-04-20 / 16. szám
Magnetofonnal a Madách Színházban A magnetofon minden műfajban politikaijogot nyert: kül¥ I" földön könyveket állítottak össze kötetlen beszélgetésekből, életek, sorsok, műhelyvalomások hangszalagra vett kincseiből. A színész azonban nem szereti, ha megörökítik a műhelymunkát, a felkészülés „titkait”. Ezt az ismert igazságot most ismét tapasztaltuk a Madách Színházban. Vass Éva például — szinte reflex-szerűen — rátette tenyerét a mikrofonra, ahányszor meglátta. A másik kezét — ugyancsak önkéntelenül — szája elé emelte, így lázad a művész, az ember — a gép ellen, mely szenvtelenül rögzít jót és rosszat, keresgélést és természetességet? Vámos László, a rendező sem tartotta szerencsés ötletnek, hogy éppen a kidolgozó emlékpróbáknál zavarjuk az együttest. Ilyenkor a színész beállít és rögzít, a rendező pedig arra törekszik, hogy minden gátlás feloldódjon. Szinte észrevétlenül kellett felvenni a próbát. Sonyt, a telepes japán magnót, mely másfél órát vesz fel megállás nélkül, majd újra másfelet, a szalag másik oldalán, táskába helyeztük. A mikrofon éppen csak kikandikált belőle. Sapek, a színmű szerzője, az örökké újító, nyugtalan és forrongó cseh író, kit már életében „mosolygó anarchistának” neveztek el, bizonyosan kíváncsian hallgatná vissza a szalagot: miként születik, formálódik Vass Éva és Fülöp Zsigmond tolmácsolásában szimbolikus mesejátéka, „A rabló”. A tavasz, az ifjúság, a szerelem lázadása a konvenciók ellen. S a szív-Rabló olyasvalaki, aki az ismeretlenségből érkezik a magányos erdei lakba, felkavar maga körül mindent, majd megint eltűnik, hogy hírét sem hallani többé. Visszajátszásra állítva pereg már a tekercs. Élesen, szinte bántóan esi vizelve, „madárhangon” hallatszik az emberi hang. A varázsszem ott ugrik nagyobbat, ahol valami igazán lármás dolog történik a színpadon. Megbízható barométer: bizonyos, hogy a rendező itt állította le a próbát, instrukcióikkal látva el a színészeket. A szerelmesek jelenete most megszakad, hallani Vass Éva hangját: MIMI: De miért nem üzente meg, hogy van? A RENDEZŐ: (szentori hangon a nézőtéri sötétből): Szendvedsz, Éva ... Tegnap az volt a jó, hogy a szavaid mögött érzékeltettél egy lelkiállapotot is; ezt: „Ne jöjjön közelebb, mert boldog vagyok és félek, hogy túl boldog találok lenni.. VASS ÉVA: Igen, bár még tegnap sem voltam igazán boldog... Majd „megjön” a boldogság, ezt a folyamatot már ismerem. De most még nem érzem, nem látom, nem hallom... (S mutatja is, kis gonoszkodó Puckként „üres” szíveit, „vak” szemét s „süket” fülét...) A RENDEZŐ: (nevetve): Majd az emlékirataidban, mint Jászai Mari, megfejted és megírod ... VASS ÉVA most megint MIMIvisszalép helyére, a Rablóval szembenézve): De miért nem üzentedmeg, hogy van? Tovább pereg a magnó, a fordulatszámlálóit kell csak nézni, mely felvételkor percenként hetet ugrik előre. A 300-as körül valami érdekes közjáték zajlott le.Ezúttal nem a színpadon!'' hanem a sötét nézőtéren. Vámos László viaskodik láthatatlan szellemekkel. A RENDEZŐ: Micsoda mozgás ez megint! Tegyetek ki egy táblát: próba van! Zárjátok le az ajtókat! Ez itt SZÍNHÁZ! Itt mindig csendnek kell lenni! Itt vagy próba van, vagy előadás! így nem lehet dolgozni... (Az ügyelőhöz): Miért csődited ide a színészeket? Nyolcvanszor fogjuk még megismételni a jelenetet. Úgyis megmondom, ha tovább megyünk ... (Oldalról felvillant, majd ismét eltűnt a konzervatív szülők, Horváth Jenő és Simon Erzsi arcéle) Körülbelül a „hetvenkilencedik” ismétlésnél: A RENDEZŐ: (hirtelen ötlettel felkiabál az összebújt szerelmesekhez): Felejtsetek el minden eddigi megbeszélt mozgást! Rögtönözzetek! Kezdjük a fák közötti bújócskánál ... S most olyan élményben lehet részünk, amilyenben talán majd az előadáson: a két fiatal kengetőzik, a kezdődő szerelem első szavait kóstolgatja. Jókedvűek, vidámak. Commedia dell’ arte ez a javából, a cseh erdőkben vagyunk — díszletek nélkül is — s a „civil” ruhát sem látjuk, csak két színész kivirágzó játékát ... A szallagfolyamból Vámos hangja: A RENDEZŐ: Nagyon jó ... De tudjátok, van úgy az életben, hogy két embert sorompó választ el s rettenetesen vágyakoznak egymás után. Itt is, az irtózatos tehetetlenségtől szinte elszorul a torkotok, remeg a lábatok... S mikor végre felhúzzák a „sorompót”, már olyan feszültség gyűlt össze bennetek, hogy nem tudjátok mivel megtörni a csendet... Ezért kezdi Mimi valami ötödrangú dologgal: „Mi van ott a fején? ”. Hirtelen lendülettel felpattan, a próbahídon át felszalad a színpadra. Még annyit elkap a mikrofon, hogy a rendező újra, „nyolcvanadszor is megismételteti a jelenetet, aztán a következő jelenet szereplőihez fordul... Folytatódik a próba. Tóbiás Áron Mimi és a „Rabló” (Vass Éva, Fülöp Zsigmond) A rendező: Vámos László (Koffán Károly felv.) .