Film Színház Muzsika, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1964-12-04 / 49. szám
12 Walter Brewus hegedűestje Walter Breurus amerikai hegedűművész estjét hallottuk november 28-án a Kamarateremben; zongorapartnere Katona Ágnes volt. A műsorkezdő Beethoven: G-dúr szonáta, amelyben voltaképpen bemutatkozott a vendégművész a magyar közönségnek, talán mindenki más számára alkalmas lett volna ebből a szempontból, Brewns rossz névjegyet adott le. Romantikus Beethoven-interpretációt még el lehet képzelni, de a jellegzetesen cigányos vibrátótól, s a majdhogynem ugyanilyen felfogásban előadott Beethoven-adagiótól bizony elmegy a kedvünk... Érthető szorongással vártuk a soronkövetkező Bach: d-moll partitát. Mi fog itt történni? Kellemes csalódás ért. Brewns ebben a monumentális szólóhegedű-alkotásban másként mutatkozott be (a két »►névjegyből« kell megállapítanunk előadóművészi portréjának ellentétes vonásait.) Bachot ízlésesen játszotta, nem mindennapi virtuozitással, s alkalmat adott rá, hogy nagyszerű hangszerének teljes tónusbőségét élvezzük. Különös hegedűs! Ha nem kiprésel, gyönyörűen szól a hangszere. Schubert C-dúr fantáziája, majd Ysaye szólószonátája (ez megint érdekesebb volt!) töltötte ki a műsor második felét. Katona Ágnes férfiasan zongorázott. sz. i. Bacher Mihály Beethoven-estje Négy Beethoven-szonáta hangzott el ezen az estén Bacher Mihály tolmácsolásában. A feladatvállalás már önmagában tiszteletreméltó! Vívódásokkal teli tolmácsolás a Báchelé. Végigjárja a beethoveni fejlesztés, formába kényszerítés fázisait. S a vívódás főképpen abban jelentkezik, hogy a művész stílus- és formakultúrája keresi a különböző alkotó korszakokhoz tartozó művek sajátos megszólaltatási kívánalmait. A problémákkal való folytonos szembenézés, a belső túlfeszültség nemegyszer úrrá lesz az előadón, s idegileg kevésbé megalapozott, bizonytalan megoldások is előbukkannak. De hogy végeredményben mégis ő győz az anyag félelmetes nehézségein, éppen a műsor végére helyezett, drámai és lírai megoldásokban egyaránt tartalmas Ul-ik mű, a nagy c-moll szonáta interpretálása bizonyítja. Az igazi Beethoven szólt hozzánk Bacher hangversenyének jórészében: a Pastoral-szonáta természetlírájának színes felidézésében, az Appassionata viharzásában, az Esz-dúr (op. 31. No. 3.) pergő, beszédes scherzójában és finoman lekerekített menuettójában, a c-moll szenvedélyek villámait hajigáló első tételében, s földöntúli, vagy inkább nagyon is földi szépségektől fénylő ariettájában, meg az azt követő variációkban. Bächer dicséretére szóljon, hogy koncentrációja növekedett az est folyamán, s egyre intenzívebben, egyre felszabadultabban muzsikált. Raics István Korunk kamarazenéje Az egykor oly népszerű sorozatnak kissé ősziesen bágyadt koncertjét hallottuk november 27-én a Kamarateremben. Egyetlen műsorszámot kivéve, korunk kamarazenéjének szolid mellékáramlatai hömpölyögtek el előttünk. Lajtha László Vonóstriója neobarokkot, magyar történeti és népzenei inspirációt tükröző témaalkotás, kitűnő formai felépítés, elegáns-logikus kidolgozás, mind igaz. És mégis, a kiváló előadás (Sepsei József, Németh Géza, Mező László) ellenére sem érezzük e zene költői tekintetben primaire jellegét: azt, hogy mindanynyiunk helyett és nevében valami igazán fontosat és jelentőset mondott volna ki. Janacek Ködben című zongoraciklusa teli figyelemreméltó részlet-szépséggel, mégis, a teljes mű, Petri Endre ihletett zongorázása ellenére is egysíkúnak, fárasztónak hat. Kása György finom érzéssel írt Po Csaji és Radnóti-dalait Mezőfi Tibor tolmácsolta, kultúráltan, a szerző zongorakíséretével. Az est igazi élményét kétségkívül Webern op. 4-es Stefan George-dalsorozata jelentette, Sziklai Erika teljes értékű, szuggesztív tolmácsolásában (a mű zongoraszólamát Almásy László szólaltatta meg, szintén kiválóan). Befejezésül Manipiero Rispetti e strambotti című húsz tételes darabját szólaltatta meg, igen jó előadásban, a Szécsi-vonósnégyes. A cím nem ígér sokat s a mű nem is ad annál kevesebbet: raffinált partitúrája naiv bájt rejt, önfeledt dalosókedvet, az egyensúly, az önmagáért való mívesség kultuszát. Kellemes perceket, maradandó élmény nélkül, (bónus) otthonossággal mozog a felső régiókban. Számos külföldi vendégtenoristával összevetve: üzembiztos énekes! Rodolphe egyeten hangja sem sikkad el, a szöveg is végig érthető. Ennek a Bohémélet-előadásnak, az Erkel Színházban, valami ünnepi jellege volt, Tóth Péter karmester és a zenekar éppúgy kitett magáért, mint a bemutatkozó művész partnerei, akik közül külön is említjük Orosz Júliát, a beugró Szilvássy Margitot, Palócz Lászlót, s Várhelyi Endrét (főként a szép, meleg érzéssel előadott Kabát-ária miatt). Szenthegyi István AZ OPERAHÁZ ERKEL SZÍNHÁZÁBAN bemutatkozott az Álarcosbál párhuzamos szereposztása is. Az előadás részletes méltatására legközelebb visszatérünk. A képen az Améliát éneklő Moldován Stefánia és a Richardot alakító Pálos Imre (Kertész felv.) Rodolphe: Réti József A nagy külföldi vendégjárás operaházainkban többek közt azért is hasznos, mert közben hazai művészeink egy-egy jelentős szereplésére is felfigyelünk, éppen az összehasonlítás alapján. Így vettük észre újfent Réti Józsefet (őt egyébként minden újabb bemutatkozásakor észrevesszük). A Bohémélet Rodolphe-ját énekelte, először örömmel írom le, hogy legújabb szerepe is, a Pucciniszerep, növeli értékeit, s a megbecsülést. Értelmesen és amellett szívvel formálja meg a szegény bohém költőt, nagyon szépen! Rodolphe magas tenorszerep, kényes céket kell énekelni — dehát Réti többször bebizonyította már (Ory grófja, Tell Vilmos!), hogy természetes Zenekari orgonaest A zenekari orgonaest kétségkívül ritka zenei csemege. Bár, a zeneakadémiai hangszer állapotát tekintetbe véve, nem ürömtelen öröm: a szólistát s a közönséget egyaránt különös meglepetések érik időnként. Ekülső tényezőtől eltekintve, nagysikerű estről számolhatunk be. Mindhárom szólista — a két fiatal, Kovács Endre és Berényi István, éppúgy, mint nagynevű, gazdag tapasztalatú mesterük, Gergely Ferenc — kiváló hangszerkultúráról és választékos ízlésről tett tanúságot. Händel, Haydn és Enrico Bossi rendkívüli virtuozitást kiváltó, romantikus (helyenként kissé unalmas) orgonaversenyét tolmácsolták. Különösen Gergely professzor előadása keltett kirobbanó, ráadást (Brahms) kiváltó sikert. Margittay vezényléséből kitűnt, milyen alaposan ismeri ezeket az orgonanősen dinamikai adagolása volt műveket. E tekintetben külöszerencsés. B. F.