Film Színház Muzsika 1965. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-06-11 / 24. szám
Délelőtti próbán a BRECHT SZÍNHÁZ MŰVÉSZEIVEL »VI. 3. csütörtök. Délelőtt 9-ig Arturo VI. Világítás és mozgáspróba. Este 7-kor előadás.« A Berliner Ensembleminden tagjának naptárában elolvasható ez a bejegyzés. Azoknak, akik nem vesznek részt a jelzett próbán, mert »nincsenek benne a darabban, azt jelenti: szabad délelőtt. Az első ismerős arc a Vígszínház nézőterén, a próbán, mégis a Wolf Kaiseré. Elejétől végig ott van, részt vesz a munkában, Várconyit, Major Tamást faggatja a járások jobb megteremtésének lehetőségeiről, hol oldalt ül, hol hátul, valami alapvetőt figyel, amire itt mindenki kíváncsi: a hatást, illetve e pillanatban még csak a hatás kialakításának technikai feltételeit. Így tölti szabad délelőttjét Bicska Maxi. De hosszabb-rövidebb időre valamennyien felbukkannak a próbán. Koldusok, gengszterek, utcalányok, a „Dreigroschen“-gárda minden olyan tagja, aki nincs egyúttal az Ui-ban is. — Mit gondoltok, jól fekszik így a futószőnyeg Ekke bejöveteléhez?« — Wekwerth kérdi ezt félhangosan, a darab rendezője, Helene Weigel felfut a színpadra. Odébbtol egy behemót karosszéket, aztán letérdel két díszletező közé. — És most? Nem jönnél be, Ekke? Ekkehard Schall, utánozhatatlanul kidolgozott kijárásával végigszáguld a szőnyegen. Egyszer, kétszer, háromszor. — Még egy árnyalattal jobbra — javasolja Duffeenné. Kocsma Jenny, született Felicitas Ritsch. Weigel újra letérdel. Húzza a szőnyeget, tolja a karosszéket. Az igazgató és professzor. A »die Weigel». Aki mellesleg hatvanöt éves. A forgószínpadon begördül a bírósági kép díszlete. A színészek felállnak. Nem egyszerűen elhelyezkednek a térben. Ez a felállás-akció. Ki-ki egész testével, hátával, fejtartásával, lábizmaival vesz részt benne. — Te, úristen! — magyarul súgja valaki. Gelley Kornél minden este játszik, hogy mégis láthassa a német kollégákat, bekukkantott a próbára s ott ragadt. — Játsszák már vagy háromszázadszor és így próbálnak egy pesti előadást! Figyelje ezt a Schallt! Világszám! És negyedszer csinálja azt a játékot a lapockájával. Hát így is lehet... Schall megcsinálja ötödször is. Más rész következik. A rendező újra a mikrofonhoz hajol: — Ekke, kérlek, szélesebb gesztusokkal. Emlékszel a frankfurti előadásra? Amit akkor dühünkben csináltunk, a mozdulatoknak azt az indulatos plaszticitását és szélességét, azt kéne visszahoznunk. — Tudom, tudom — morogja Schall és nem a rendezővel, önmagával vitatkozik. És nekifog újra, meg újra. A próba elhúzódik kettőig A társulat néhány tagja engedélyt kér, hogy kimehessen Vácra. Major hívta meg őket ebédre. A »kérelmezők« egyike, a Kurázsi mama néma hatája, Mamának szólítja Weigelt. Az Ur-ban aprócska szerepet játszik. Brecht lánya, Schall felesége, örül a váci kirándulásnak. — Sajnos, Ekke már nem ebédel. Ha este játszik, előtte már nem eszik. Délután még gyakorlatokat tart. Ez nála szabály. Felicitas Ritsch még megiszik egy kávét a szomszédos eszpresszó teraszán. Nem kell félnie a feltűnéstől. Eleven, kedves, fiús arca éppoly kevéssé »színésznős«, mint a munkában elgyűrődött orkánkabát, amit visel. Mellette a két Polly, Christine Gloger és Angelica Domröse. Felváltva játsszák a Koldusopera főszerepét és az egyik aprócska szerepet a bordélyház-jelenetben. Pénteken Gloger lesz Bicska Maxi hitvese és Domröse az egyik utcalány, vasárnap megfordítva. Most még ők Bicska Maxi és Kocsma Jenny tangója (Wolf Kaiser és Felicitas Ritsch) a próbán és az előadáson