Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-10 / 2. szám
Épef délelőtt az Operaházban is walkür felújítása előtt Jobbról balfelé, kissé ferdén, tehát a színpad széle irányába emelkedően áll majd a sziklaszirt, amelyen Brünnhilde a testvérszerelmeseket, Sieglindét és Siegmundot vigyázva, védve fel-alá járkál, dárda és pajzs a kezében. Ez a második felvonás. A díszlet már félig-meddig: az. A fegyverek valódiak, ezek „játszanak” majd az előadásokon is. Az eddigi próbák zongoráját fölcserélte a teljes zenekar, folynak tehát a zenekari próbák, hiszen eléggé közel van már január tizenötödike, amikor este fél hétkor — egy esztendei szünet után — fölhangzik „A walkür” muzsikája. Richard Wagner monumentális tetralógiájából hosszú időn át csak „A walkür”-t tartotta játékrendjén az Operaház — legutóbb, 1969. január 25-én négyszáztizenegyedszer játszották az 1887. január 27-i, Mahler vezényelte premier óta. Az Operaház igazgatója, Lukács Miklós tervbe vette, hogy négy egymást követő évadban, egymás után, előadják a zenedráma-sorozatot, így került sor 1969 februárjában „A Rajna kincsé”-nek, a „Nibelung gyűrűje”, népszerű nevén, a „Ring” előjátékának teljesen új előadására. „A Rajna kincse” so- Brünnhilde — egyelőre civilben. A háttér- Sieglinde, Brünnhilde és Siegmund (Dunsztben a walkürök. (Kotnyek A. felv.) Mária, Szőnyi Olga és Turpinszky Béla) 12 BOGÁTI PÉTER: Oktalan históriák Járjunk többet moziba A kisváros mozijában új filmet mutattak be. A film egyik szerelmi jelenetében a női főszereplő felszólítja a férfi főszereplőt, hogy meztelen hátán csurgasson végig mézet. A férfi főszereplő eleget tesz a női főszereplő óhajának, majd a mézet — immár saját elhatározásából — ugyanonnan apródonként el is fogyasztja. A szerelmi jelenet ezek után a megszokott módon folytatódik. A közönség éretlenebb része vihogással fogadta a leírt jelenetet, a többség azonban mélyen elgondolkozva hallgatott. Tény azonban, hogy másnap, a városka kedvelt csemegeüzletében hirtelen megnövekedett az érdeklődés a méz iránt. A vevők többsége nő volt. Az üzlet még fiatal, s jóvágású eladója hamarosan felfigyelt a szokatlan keresletre, amelynek okát — mivel nem szeretett moziba járni — nem is sejtette. Midőn már ki tudja, hányadik vásárlót szolgálta ki mézzel, kíváncsisága felülkerekedett kötelező udvariasságán, s egy fiatalasszonytól megkérdezte, mi lenne az oka, e váratlan keresletnek? Az asszonyka némileg zavarba jött, majd kurtán csak annyit válaszolt: — Jót tesz a gyereknek . . . — s már távozott is. A következő vevő azonban kétségtelenül leány volt még, ha érett is. A kérdésre nem hivatkozhatott kisgyermekére, s így csupán mélyen elpirult, majd ugyancsak sietősen távozott. S ez így ment egész napon át. A fiatal eladó — aki nem járt moziba — kénytelen volt saját tapasztalatára hagyatkozni, amelyben nem volt ismeretlen a váratlan felvásárlás, többnyire valamely rémhír, háborús pánik esetén. Ott volt például a só esete . . . Amikor elterjedt a hír, hogy a só megvéd az atomsugárzás ellen, és kilószámra vásárolták! Lehet, hogy most a méz is? Mivel a méz nem közszükségleti cikk, mint a só, így hiánya nem okoz zavart, ifjú eladónk — aki, mint tudjuk nem jár moziba — másnap tetszetős táblát tett a kirakatba: Fogyasszon több mézet!