Film Színház Muzsika, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-28 / 9. szám
TELEVÍZIÓ televízió televízió A kritikus jegyzete: Borzalom, ó, borzalom! Sietek kijelenteni, hogy acikk címe nem a műsor egészére, s még kevésbé egyes produkciókra vonatkozik ... Csupán egy irányzatra, amit James Kirkwood „Komisznak lenni életveszélyes” című darabja képviselt a képernyőn. Az angolszász irodalom minden műfajának régóta kedvelt és mindig divatos válfaja a horror. Magyarázatként néhány példát: az „Arzén és levendula” most is fut a Pesti Színházban, Poe novelláit vagy a legutóbb „21 rémes történet” címmel megjelent válogatást sokan ismerik, s a Frankenstein-sorozatot vagy Hitchcock filmjeit is emlékezetükbe idézhetem. A horror válfajának is több mellékága van: a szellemtörténetek mellett „józan” rémtettek (a krimi innen származott), vadnyugati történetek, hajós történetek, történelmi regények, sőt, a sci-fi is a horror ihletéséből született. Nemcsak az angolszász irodalom büszkélkedhet a rémisztgetéssel: a német E. T. A. Hoffmann mellett hadd említsem meg a hazai specialitást, a múlt század vásári ponyváját, a betyártörténeteket. Nemes irodalom és olcsó hajmeresztés egyaránt szerepel ebben a felsorolásban, de az irányzatot tudomásul kell vennünk. (Mindezt azért írtam, mert sokan értetlenül fogadták Kirkwood darabját.) Az angolszász horror ma már a legtöbbször komikus hatású: a komoly képpel előadott, túlhalmozott borzalmak önmagukban is mulatságosaik. Kirkwood ügyes mesterembere ennek az irányzatnak. Egy emberbaráti egyesület merő humanitásból irtja a bizonyíthatóan komiszokat — ez röhögséges paradoxon. S mennél inkább indokolják cselekedeteiket, mennél nagyobb hivatástudattal űzik a gyilkolást — annál mulatságosabb a dolog. Az angolszász prűdséget, a kíméletlenné vált puritanizmust, az öncélú jótékonykodást és segély-egyesületesdit is kifigurázza Kirkwood, ötletesen és fordulatosan teszi ezt, a színpad adott keretei közé szorítva.. Az átdolgozás (Fejér István) és az előadás (Horváth Tibor rendezése) alatta maradt a lehetőségeknek. Hosszú volt ez a másfél óra. Tömöríteni lehetett volna a cselekményt. És főleg: tempósabbá kellett volna tenni a színészi játékot. Már sokan és sokszor elpanaszoltuk: nálunk szavakat játszanak el, minden mondatot külön szervíroznak, s ezek a szendvics-értékű darabok méltóságteljes díszvacsorákká válnak rendezőink és színészeink interpretálásában. És így épp az ízüket, groteszk pikantériájukat vesztik el. A vicceket is egy díszkiadás háromkötetes lélegzetével mondjuk el.. . Kiss Manyi szenilis nagynénije tetszett, torz fejhangjaival és egér-szerű szaladgálásával. Feleki Kamill inkább csak a megjelenésével szolgálta a darabot: jóságos vak ügyintézője, ideális jótékony szörnyeteg lehetett volna. A „Vidám arcok és álarcok” keservesen rossz produkció volt. Helyenként műkedvelői színvonalon „szórakoztattak” minket. A műsorfüzet szemérmesen nem jelöli a szerkesztőt, így mindent a rendező Horváth Tivadar nyakába kell varrnunk. A táncok kriminálisak voltak, a férfi és a női vokálegyüttes alig-alig tudott énekelni, az énekszámok még a neves előadók igyekezetétől se váltak elfogadhatókká. Agárdi Gábor és Keleti László kutyamaszkja mulatságos volt, csupán ennyi jót írhatok. A „Halló...” megújhodott, és a változás javára vált. Minden műsor időnként elfárad, ez történt Antal Imre sorozatával is. Sikerült felfrissíteni a műsort. Talán igényesebbé is vált az adás, a fiatalok több irányú érdeklődését igyekszik kielégíteni. Ez helyeselhető. A könnyűzenének és a könnyű szórakozásnak igazán több más fóruma is van, a „Halló...” ne legyen csupán egy azok közül. De hogyan váljon mégis könnyeddé és szórakoztatóvá ? Fiatalossá ? Ennek útját-módját keresik a műsor gazdái. A fiatal művészek eddig is helyet kaptak a produkcióban, de inkább csak pihentető szünetet jelzett megjelenésük két beatszám között. A fiatalok és a könynyűzene közé nem szabad egyenlőségjelet tenni — még kevésbé a fiatalok problémái és beat-muzsika közé. Ha a fiatal művészeké ez a fórum, akkor természetes módon helyére kerül a tánczene is. Gáli István KOMISZNAK LENNI ÉLETVESZÉLYES: Feleki Kamill és Csala Zsuzsa (Tv-Fotó:Komáromy és Lippay) HALLÓ...: Antal Imre — szemközt a kamerával