Film Színház Muzsika, 1975. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1975-06-07 / 23. szám
! Mi lesz azokkal, akik a nyugdíjaztatás után magukra maradnak, és család híján egyszerre nem tudnak mit kezdeni tengersok szabad idejükkel? Ezek a kérdések, ezeknek a problémáknak a gyakorlati és erkölcsi vetülete merült fel Gáspár Margitban, amikor új hangjátékának, a Mindenkit meghallgatóknak gondolata megszületett benne. Mikroszkóp alá téve kicsit felnagyította, egyes részleteiben szatirikus mellékzöngékkel megtűzdelte Pirók Márton könyvelő történetét, aki váratlanul és kegyetlenül a nyugdíjaztatás sorsára jutva mindenütt falba ütközik, amikor meghallgatást, emberi szót kér. Keserves napok, hetek múltával különös ötlete támad: ha őt nem hallgatják meg, hát majd ő hallgat meg mindenkit. És hamarosankiderül, mennyi az emberi közeledésre, jó szóra, meghall RÁDIÓ Mindenkit meghallgatok gatásra váró, elhagyott, elbizonytalanodott ember. Pirók bácsi lakásán rövid idő alatt „fogadószalon” alakul ki, a rendőrségnek kell közbelépnie, hogy az egymással acsarkodó várakozókat megzabolázza, hogy kiderítse, mi lehet a különös „csoportosulás” mögött. Hősünket inkább visszaveszik volt munkahelyére, ahol a nagyon elfoglalt személyzet is mellé kerül „meghallgató embernek”. És hamarosan elé kerül a sok munkája közepette is magányos vezérigazgató, aki korábban nem volt hajlandó fogadni a nyugdíjaztatását megfellebbezni kívánó öreget. De három hétig várnia kell, míg rákerül a sor... Ezt a kicsit bizarr történetet Gáspár Margit egyes részleteiben érdekesen, jellegzetes figurákat teremtve, sok társadalmi gondot fölvetve, mégis kicsit hosszadalmasan adja elő. Kacskaringósan jutunk el a hatásos végkifejlethez, mert az írónő mindent bele akar zsúfolni hangjátékába, ami erről a témáról eszébe jut. Kevesebb több lett volna. Sajátos, modern zene, pergő, kopogó dobszó kíséri a játékot — úgy érezzük idegen testként épülve be a történetbe. Siklós Olga ezúttal túl mélyen beleavatkozott a rádiódrámába, amely (megfelelő húzásokkal) inkább az irónia megerősítését kívánta volna. Valahogy úgy, ahogy ezt Páger Antal teszi a főszerepben, aki ki tudja már hányadszor állít elénk egy markánsan egyénített öregembert. Mellette Bulla Elma és Őze Lajos keltett figyelmet egy-egy kisebb szerepben. Barta András 21 Péchy Blanka dedikál 50.-szerSzínésznő? Író? Nyelvész? Úgy tetszik, mind a három. Vasárnap a rádióban Lőrincze Lajos, Réchy Blanka új könyve méltatásának szentelte műsorát. Beszélni nehéz! — már maga a könyv frappáns címe is kíváncsiságra, odafigyelésre ingerli az olvasót. Péchy Blanka most dedikál a Könyvhéten. Tódulnak hozzá a hívei, olvasói, tisztelői. De a Beszélni nehéz! csakhamar elfogy a pultról. Oly érthetetlenül kis példányszámban jelent meg, hogy ennek a tízszerese is kevés volna. — A könyvön harminc évig dolgoztam — mondja Péchy Blanka —, a munkát rendszeres följegyzésekkel kezdtem, ezek alkotják az alapját. Nem nyelvtankönyvet írtam, hanem arra törekedtem, hogy mindenki számára könnyen érthető módon, olvasmányos stílusban közöljem mondanivalómat. Mindig kínlódva írok, mert a bonyolulttól az egyszerűig eljutni a legnehezebb. A Beszélni nehéz! utolsó mondatai így hangzanak: „ ... könyvem egyik célja, hogy vitát is kavarjon. Minden bizonnyal adtam okot ellenvetésre.” — Igaz-e, hogy ötödik könyvét rendezi most sajtó alá? — Igaz. 1942-től máig a napilapokban és folyóiratokban megjelent novelláimból és karcolataimból válogatok kötetre valót. Valamennyi írás születésének korához kötődik, így hát az évtizedek folyamán valósággal történelemmé vált. — Visszavonult-e teljesen a színészettől? — Szó sincs róla. Csak várom, hogy alkalmas szerep adódjon számomra. A színész sohasem tud a színpadtól elszakadni. (g. m.) A képen: Péchy Blanka új könyvét dedikálja. (Magyarosi Zoltán felv.) Új szereplők Új szereplők léptek színre Weber: A rózsa lelke című balettminiatűrjében, melyet Anton Dolin állított színpadra. A legutóbbi előadáson Menyhárt Jacqueline és Kávéházi Gábor aratott őszinte sikert a finom hangulatú színpadi keretben, melyet Csikós Attila tervezett. Szegeden az operai évad kiemelkedő eseménye volt Vántus István Aranykoporsó című operája. A művet két szereposztásban játszotta a színház, s másodízben kivált Zsadon Andrea Titanillája, Juhász József Quintiporja és Gortva Irén Trullája, valamint a vezénylő Szalatsy István aratott elismerést, új színekkel, értékekkel gazdagítva az ősbemutató alkalmával már méltatott előadást. A Bot és gitár ötvenedik előadására került sor a Pesti Színházban, képünkön az előadás szereplői közül Kern András, Mádi Szabó Gábor, Fonyó József és Lukács Sándor A gondoskodás legcélszerűbb formája az MM 13