Film Színház Muzsika, 1976. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1976-08-07 / 32. szám
szerepekkel. A primadonnának parádés estéi voltak, a Fiji, a Bajadér, a Régi nyár, a Friderika, a Maya, a Csárdáskirálynő, a Luxemburg grófja, a Három tavasz és újra és megint az élcek céltáblája, több mint ezer estén át a Csárdáskirálynő ... Kedves operettpartnerei: Rátkai, Feleki, Rátonyi, a két Latabár... Kijavít. — A három Latabár. Már az apjuk is partnerem volt. Igen, ez már a kedélyes, az ingerkedő Honthy, a közönség cinkosa. — Prózai darabokban való fellépéseit kiruccanásoknak tartotta-e? — Mit mondhatnék erre, hogy ne tartson beképzeltnek? — Kíváncsi volnék. — Sok nagyszerű prózai színésznőnk között csak egy voltam. De az operettben ...? — Melyik három szerepét vinné el a lakatlan szigetre? — A Mayát, a Cecíliát, a Nagymamát. — Melyik három jó barátját? — Nem mondom meg. A többi harminc megsértődik. — Melyik három várost? — Pestet, Budát, Budapestet. — Könnyen vált-e operettüdvöskéből színpadi nagyasszonnyá ? — A színésznő életében a legnagyobb gond a szerepköri átállás. Nekem szerencsém volt: Gáspár Margit, Békeffy István és Kellér Dezső új szerepkört kreált számomra: az érett primadonnát. — A szerepköri váltás életmód változással járt-e? Egy svájci újságíró az ön hetvenedik születésnapján azt írta önről, valaha pezsgőt ittak a cipőjéből a lelkes gavallérok, s a kocsijából kifogták a lovakat... — Nem tudok erről a cikkről. De az én időmben már nem volt szokás a primadonna cipőjéből pezsgőt inni, és az autómból sem fogták ki a benzint. — Mi hát a primadonna népszerűsége? — Még ma is sok levelet kapok a fiataloktól. És ez mindennél többet ér. — Az Amerikai Magyar Népszava 1968 novemberében azt írta az ön fellépéséről : „nemcsak érdekes természeti csodában volt részünk, hanem tökéletes színpadi élményben is”. Tengerentúli szerepléséről mi a véleménye? — Az, hogy misszió volt. Olyan sikerem volt Amerikában, hogy nem láttam a boldogságtól. Egy magyar származású atomtudós lekéste a repülőgépet, csak hogy Honthy Hannának kezet csókoljon. — Kellér Andor szerint ön sosem csak a saját szerepével, mindig az előadás egészével törődött, s ennek érdekében semmitől sem riadt vissza, ha kellett, a szerzőt is bezárta egy csésze fekete mellé, míg át nem írta az ön ízlésének megfelelően a szöveget. . . Így kell ezt csinálni?! — Miért ne? Igaza volt a drága Kellér Andornak: mindig az előadás egészével törődtem. Sztanyiszlavszkij is ezt tanítja, nem? Lehetséges, hogy becsuktam a szerzőt a szobába, míg meg nem írt nekem valami szellemes darabrészletet — de hiszen, ha jól emlékszem, Karinthyt is a szerkesztő által küldött tíz korona honorárium inspirálta remek humoreszkjei megírására, és nem a múzsa csókja! A MUSZLI Most már vibrál. Már játszik. Már elhiszem neki, hogy hetvenegy évesen eljátszotta Heltai interjújában a fiatal újságírót elcsábító, telivér nagymamát. — Nem szerettem igazán azt a szerepet. Legszívesebben a Fényes Szabolcsoperett, a Maya csábítási jelenetére emlékszem. Arra, amikor Maya, a fiatal táncosnő el akarja terelni a figyelmet üldözött szerelmeséről, és körültáncolja az üldöző őrmestert. A tánc hevében én letéptem magamról a blúzomat — muszlin volt, tiszta muszlin — s az őrmester odeszegeződött a színpadhoz, és a közönségből egyetlen nevetés, egyetlen pisszegés sem hallatszott, mert tudták, hogy mindez a szerelmesemért történik, mert velem éreztek... És fantasztikus volt a siker! — Siker és rajongás. Ez kíséri önt, mióta csak a pályára lépett. Nem érzi magát elkényeztetettnek? — Soha. Ma is lámpalázam van. A nyolcvanadik születésnapomon, mielőtt felléptem, háromszor keresztet vetettem a függöny mögött. — Mivel tölti a napjait? — Rendszeres programom van, úgy, mint azelőtt. Kocsival járok, engem nem nagyon látnak. Orvos, fodrász, színházi esték. Szeretem megnézni Ruttkai Évát, szerettem Sulyokot a Macskajátékban, Bilicsit a Hárman a padonban, Felekit a Napsugár-fiúkban, Kálmán Györgyöt a VII. Hadriánban ... És még annyi mindent! — És itthon? Esténként? Nem érzi magát egyedül? — Nem. — Ebben az óriási házban? — Nem, mondom, hogy nem. Annyi minden vesz körül. A munkám. A mindennapok. Az emlékeim. A primadonna megint bezárul. Könyvespolcai alá, szőkén, kékszeműen, törékenyen. A habból széles, barna falépcső vezet fölfelé, a narancsszínű téglakandalló elgyötört angyalszobrai felett, valahová, ahonnét egy muszlimruhás asszony igyekszik királynőjén a kongó tapsviharba. Legenda? Örök ifjúság? Sikervágy? Szeretetvágy? Végeredményben én is csak találgatom, ahogy a férfiak. És mégis, egy férfi segít a megfejtésben. Szép Ernő: „Álomkék tengert látok, ha messze nézek én, Ő fönn uralkodik fehér jacht fedélzetén, Vágyam kapkodja fátyolát.” Szeretjük a titkokat. Fátyolkapkodó nemzet vagyunk. Erre az igényünkre felelt Honthy Hanna: A gerolsteini nagyhercegnő címszerepében. A partner Latabár Kálmán .