Film Színház Muzsika, 1977. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1977-07-16 / 29. szám
RÁDIÓ Jelige A lengyel hangjáték-írodalom korántsem mutatott fel olyan értékeket, nem vonzott olyan egyéniségeket mint a lengyel dráma. Kiemelkedő alkotásaival mégis érdemes időről időre megismerkednünk. Jó szolgálatot tett ebben a vonatkozásban a Lengyel hangjátékok szemléje, amelynek legjelentősebb darabja Jerzy Janicki Jelige című rádiódrámája. Ez a költői szépségű, erőteljes drámaiságú, mélyen humanista történet egy számunkra meglehetősen ismeretlen világba, az erdei emberek, a favágók, fát fuvarozók, szénégetők világába enged betekintést. Elsősorban mégsem a különös, olykor rejtelmes környezet ábrázolásával hat ránk, hanem azzal, hogy az emberi magatartások rajza, felderítése általános érvényű, mindenkit megragadó közösségi és egyéni konfliktusokat tár fel. A Jelige valójában portré egy kivételes képességű és eredeti karakterű favágóról, akit halálos baleset ér. Az egyedülálló ember valóságos kis vagyont őriz takarékkönyvében, és haláltusája idején környezete— volt felesége, az orvos, a pap és a többiek — megpróbálják kiszedni belőle, milyen jeligére helyezte el a pénzt. A drámai dialógusok és a két szénégető keretül szolgáló beszélgetése közben megismerjük Kópéra kemény jellemét, és képet kapunk azokról, akik meg akarják törni rendíthetetlen akaratát. Az író nem egyszerűsíti le a szituációt, nem ábrázolja alakjait fekete-fehér ellentétekben, hanem hősében is megmutatja azt a gyanakvó típust, amely kelepcét sejt ott is, ahol nincs. Kiváló a mellékalakok megjelenítése is, de a legfőbb erő a hangjáték nyelvében, a hasonlatok és megfogalmazások kifejező árnyaltságában van, amit Fejér Irén fordítása érzékenyen és műértően közvetít. Varga Géza rendezése széles színskálán, mélyreható drámai erővel és a részletek pontos kidolgozásával közvetíti a művet, amelynek főszerepében Módi Szabó Gábor nyújt remeklő alakítást. Szemes Mari, Mécs Károly, Szirtes Ádám, Horváth József és Básti Lajos egy-egy markáns alakítással járul hozzá a Rádiószínház értékes bemutatójának sikeréhez. A Lengyel hangjátékok szemléjének gondos dramaturgiai munkája Bárdos Pál nevéhez fűződik. Barta András OSVÁTH: — Vasárnapi szenzáció? Az: tíz óra ötvennégy és tizenhárom óra harmincnyolc között. A varázsfuvola Toscanini vezényelte előadása Salzburgból, 1937 nyaráról. Negyvenéves szenzáció ez a felvétel, rádiónk csak most jutott hozzá. És túl Toscaninin nekünk azért is becses, mert átörökítette a mába Osváth Júlia Éj Királynőjét! Azt a salzburgit, a németül énekeltet, a páratlanul példamutatót, a Toscanini zsenijével átsugárzott autentikusat. Szerencsénk van. A hangfelvétel bizonyos egyenetlenségei, technikai gyöngéi elkerülték azokat a perceket, amikor az Éj Királynőjéé a szó: sistergés, zörej nem kíséri a bravúros két áriát! Másnap délután Osváth Júlia otthonában beszélgetünk a negyven évvel ezelőtti nagy élményről. Albumba gyűjtött fényképek, lapkivágások segítenek. Osváth Júlia mindössze két éve volt az Operaház tagja a salzburgi események küszöbén, hiszen 1935. június 17-én a Hunyadi László Gara Máriájával debütált. De Toscanini előtt már más nagy dirigensekkel is dolgozott együtt: 1936. januárjában Erich Kleiber vezényli a Szöktetés-felújítást, Osváth Júlia akkor énekli első Konstanzáját, 1937. május 11-én pedig ő az Issay Dobrowen betanította és vezényelte Bohémélet Musette-je. Közben érkezik egy bécsi telefon: Toscanini Éj Királynőjét keres a nyári salzburgi játékokra; szeretnék, ha Osváth Júlia is „előénekelne’ neki. Otto Burghauser professzor, a bécsi filharmonikusok igazgatója hallotta már Budapesten a fiatal énekesnőt, ő hívta föl az illetékesek figyelmét. Így érkezik meg aztán a Staatsoper távirata: egy bizonyos áprilisi hétfő délután lesz a meghallgatás. Osváth Júlia magyarul tudja a két áriát. Betegen ül föl az Árpád-sínautóbuszra, fáradtan érkezik Bécsbe. Alig van ideje megebédelni, máris a Zeneakadémiára siet. Ott Toscanini korrepetitora átveszi vele a két áriát .Az egyik újság riportere, a próbáról írva, kedves túlzásba esik: „Az első ariát a rendes tempóban vette, a másodikat azonban vagy tízszer olyan gyorsan(’), mint ahogyan nálunk szokták énekelni.”) Arturo Toscanini a Staatsoperben hallgatja meg az Ej Királynő-jelölteket. Osváth Júlia éneke után a maestro kijelenti: nincs értelme a további meghallgatásoknak, minthogy megtalálta a salzburgi Ej Királynőjét! A magyar énekesnőnek pillanatok múltja kezében a szerződés. Júniusban Bécsben, Toscanini asszisztensével, Erich Leinsdorffal tanulja a szerepet németül. A prózát is, ami a nehezebb. S amely sokkal bővebb, mint ahogyan idehaza fölhangzik. — Sok gondom volt a Mutter szó kiejtésével. Aztán a zurück szó helyes hangsúlyával küszködtem. Toscanini el is nevezett, tréfásan, „zurück-kisaszszonynak Júliusban már a salzburgi Festspielhaus színpadán folynak a próbák. — Július 17-én próbáltam Toscaninival először — emlékszik vissza Osváth Júlia —. A szívem a torkomban dobogott, annyira féltem. Mihelyt azonban elkezdődött a próba, eloszlott a félelmem. A maestro meg volt velem elégedve. Bene, be ne — mondta. Naponta este nyolctól tizenkettőig, sőt néha éjfél után is tartottak a próbák. Toscanini úgy ült, mintha aludnék, de a legkisebb hibára is fölkapta a fejét, és ismételtetett. Megmagyarázva, hogyan kell helyesen megformálni egy-egy frázist. Július 30: a premier napja! Úgy éreztem magam a színházban, mint egy idegenbe tévedt madár. Sehol egy ismerős! Egy baráti tekintet milyen jólesett volna. Amikor a színpadra kerültem, már teljesen Toscanini szuggesztív hatása alatt álltam. Ha sikert arattam, csak neki köszönhetem. Csodálatos ember volt! Négyszer adták elő A varázsfuvolát. Sarastro — Alexander Kipnis. Pamina — Jarmila Novotná. Tamino — Helge Roswaenge. Papageno — Willi Domgraf-Fassbaender, öreg pap — Alfred Jerger ... s a többiek. Mindnek itt a dedikált fényképe Osváth Júlia albumában. Jó esztendeje volt a magyar operaművészetnek 1937! Akkor vették föl lemezre a glyndebourne-i fesztivál Don Juanját Pataky Kálmán fölülmúlhatatlan Don Ottaviójával. És akkor készült ez A varázsfuvola, Osváth Júlia Éj Királynőjével. Erre most, hogy a magyar rádió jóvoltából hallhattuk, ugyanolyan büszkék vagyunk, mint az előzőre. Milyen öröm, hogy Mozartból két ilyen tökéletes példát adhatott két magyar művész a nagyvilágnak! (déel) Szombati jegyzetek Osváth Júlia, a salzburgi Éj Királynője (Fotó: Eringer, Salzburg) A La Mancha lovagja Debrecenben Július 24-én, 25-én, 30-án, 31-én és szeptember 12-én Debrecenben, a nagyerdei szabadtéri színpadon kerül színpadra Dale Wasserman-Mitch Leigh világhírű musicalje, a La Mancha lovagja. A szabadtéri előadások nem egyszeri próbálkozást jelentenek Debrecenben: több mint tízéves szünet után tavaly kezdődtek meg újra a városban a nyári szabadtéri előadások. Az egyetemi templom előtt, stílusos környezetben Euripidész Oresztészét mutatták be. A tavalyi előadásokat is Kenéz Antal, a Csokonai Színház fiatal rendezője, a La Mancha lovagja színpadra állítója rendezte. Az idei bemutatón a főszerepet Andorai Péter, a kecskeméti Katona József Színház művésze, Sancho szerepét Mikó István, a Thália Színház tagja, a házvezetőnőjét Halász Aranka játsza. A bemutató zenei vezetője Victor Máté, koreográfusa Széki József, díszlettervezője Csutoros Sándor szobrászművész. Rajtuk kívül debreceni művészek, például Máriáss Melinda, Krémer József is szerepelnek majd, a munkába bevonják a Honvéd Dixieland-et, a Kossuth Lajos Tudományegyetem kórusát stb. is. 27