Film Színház Muzsika, 1978. január-június (22. évfolyam, 1-25. szám)
1978-05-13 / 19. szám
TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ lás, a lakás egészen más valóságot takar, mint amit mi elképzelni tudnánk. Ezért kell a képi érvelés a mi európai méretű fogalmaink mellé. — Az első rész már nyújtott erről némi fogalmat. Mennyi az átlagkereset, hogyan élnek? — Az átlagfizetés 65 dong. A szorzószám a forinthoz viszonyítva: 7. A mérnökök és igazgatók fizetése is legfeljebb 120 dong lehet. Egy kerékpár, hivatalosan, kiutalásra — amelyre éppúgy várakozni kell, mint nálunk a gépkocsira — 300 dong. Korlátozott a vásárlóerő, az államnak tehát gondja van arra, hogy a legszükségesebbet mindenki viszonylag olcsón megkapja. Ezért jegyre adják a rizst, a cukrot, a húst, a petróleumot, a szappant és a fogkrémet. Ha dohányos az állampolgár — és erről a munkahelyéről igazolást hoz — cigarettát is kap jegyre. Egy doboz cigaretta 2 dong. Itt is van feketepiac, mint mindenütt, háború után. Ugyanaz a doboz cigaretta feketén 5 dong. — Az operatőr szemével mennyit változott a kép? — kérdezem Illés Jánost, aki közvetlenül a háború befejezése után, 1975-ben járt már Vietnamban. — Északon színesebbek lettek. Régen csak feketefehérben jártak a lányok, most tarkább az öltözet, jóllehet a fekete selyemnadrág szinte kötelező: a rendőr figyelmezteti a szoknyában járó nőket! De a közlekedési eszközökön is lemérhető a változás. A ritkaságszámba menő autó most már Északon is megtalálható. Délen viszont sok helyütt az udvarban áll. Fő közlekedési eszköz a kerékpár. Ezt láthatják a következő részben. Egy színház előtt, ahol éppen egy csehszlovák népi együttes szerepelt, csodálatos képet láttunk. Az első ember megérkezik és odatámasztja az épület falához kerékpárját. A következő már az ő kerékpárjához támasztja és így kígyózza körül a teret a sok egymáshoz támasztott kerékpár. Sorszámot, „ruhatári számot” kapnak róla, de csak sorban vihetik el... — Vietnami kollégáink minden segítséget megadtak számunkra, figyelmük a legapróbb részletekre kiterjedt, egészen addig, hogy ők is filmeztek bennünket, amikor dolgoztunk. Vietnam kétezer kilométer hosszú — megegyezik a Stockholm—Róma távolsággal —, mi többszörösen megtettük ezt az utat, hiszen „földhöz ragadt” témáink voltak, amelyek miatt állandóan letértünk a főútról. Ez volt az oka, hogy gyakran vettünk fel filmet „csípőből” — gyors döntés alapján, minden előkészítés nélkül. T. A. — ravaszkodása, kicsinyes cselei — nem nyeri meg a néző tetszését. De ha mint típust tekintjük, köze van a valósághoz. Az ilyen Emmák csak azokkal barátkoznak, akikre véleményüket, akaratukat rákényszeríthetik. Sokszor éppen irreális véleményüket, hiszen Emma soha sem a valóságot látja; cselekedeteit nem a valós, hanem a képzelt tények irányítják. WIXNE: Ha a film nem egysíkúan ábrázolná a jellemeket — Emma, a ravasz, apja a hipochonder; Mr. Knightley, a józan — könnyebb lenne önmagunkra ismerni. Hiszen a jellemek, a pszichológiai alaphelyzetek ma is igazak. KNOLLNÉ: Komikus, hogyan centizik ki a filmben, hogy a társaság tagjai társadalmilag megfelelnek-e egymásnak. Ez így talán ma már nem létezik, de azért a házasságnál a diploma és a rendezett anyagiak ma sem közömbösek. WIXNE: Az egyetlen szereplő, akivel a mai néző azonosulni, rokonszenvezni tud, Jane Fairfax, önálló véleményével, zárkózottságával kiemelkedik a kicsinyes miliőből. Érdekes módon a hangja is kellemes, megjelenése is vonzó, amit nem állíthatnék a többi szereplőről. KNOLLNÉ: Az első adásnál azt gondoltam, a regény pamfletját látom. Most, hogy beszélgetünk a filmről, érzem, hogy mégis van közünk Emmához, ha mégoly elavultnak is tűnnek sokszor gondolatai. Az a baj, hogy a sok idegen, nevetséges külsőség, a hang, az üresjáratok miatt a legtöbben legyintenek, nem is töprengenek rajta, mit akar mondani. Őszinte leszek: ha most nem kérdezett volna meg, tizedannyit se törtem volna a fejem Emmán. Pedig ha jobban meggondolom, még mindig akadnak köztünk Miss Woodhouse-ok, ha más ruhában járnak is. T. K. műsor MÁJUS 15-TŐL 21-IG MÁJUS 15 HÉTFŐ 2. műsor: 17.38: Tv-Híradó versenyfilmek: 1. Szerelik a 750 Kw-os távvezetéket. 2. Kádár János a Május 1. Ruhagyárban. 3. ősz a Bükkben. 4. Véreb Világbajnokság. 17.55: Lesz-e béke az olajfák alatt? (Riportfilm a Libanoni háború utolsó napjairól.) 18.30: A zöld atombomba. (Dokumentumfilm) 19.25: Az „Avas” táncegyüttes műsora. 20.00: Arany János: A walesi bárdok. (Ismeretterjesztő film) 20.15: Csontváry Kosztka Tivadar: Mária kútja Názáretben. (Képzőművészeti rövidfilm) 20.30: Kanadai randevú. (Dokumentumfilm II.) 21.25: Kézben egy szív. (Dokumentumfilm) 22.00: Együtt az életért. (Dokumentumfilm) 22.25: Spanyolország választ. (Tudósítás) 22.40: Hadüzenet nélküli háború. Afrika ..szarvány. MÁJUS 16. KEDD 15.40: Környezetismeret. 16.10: Történelem. 16.25: Hírek. 16.30: Ökölvívó VB. Negyeddöntő. 17.30: Mindenki iskolája. 13. Földrajz. Magyarország természeti földrajza. 6. Kémia. Mindennapok kémiája. 18.40: Frontoperatőrök. (A DEFAGruppe dokumentumfilmje) 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Autók és emberek. Francia filmsorozat) VI 6. rész: Egy korszak vége. 20.50: Emma. (angol tévéfilmsorozat) VI 6. rész. 21.35: Közgazdasági kislexikon. XIII 1. rész: A nemzeti jövedelem. 21.45: Zene, zene, zene. 22.45: Tv-Híradó 3. 2. műsor. 20.00: Berlini üdvözlet dalokkal — sztárokkal. 20.50: Tv-Híradó 2. 21.10: Reggeltől délig. (Finn rövidfilm) 21.35: ökölvívó VB. Negyeddöntő. MÁJUS 17. SZERDA 13.50: Iskolatévé. 16.28: Hírek. 16.35: ökölvívó VB. Negyeddöntő. 17.00: Magyarország—Jugoszlávia vízilabda-mérkőzés. 17.50: Egészségünkért.* 18.05: Kockázat. (Versenyben a világpiacon) 18.45: Szépen, jól magyarul. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: A valódi Vietnam. (II. rész: Két keréken) 20.30: Saccolja meg! (Nemzetközi vetélkedő) kb. 21.40: ökölvívó VB. Negyeddöntő. 2. műsor: 20.00: Zenés TV Színház. Ibert: Angelika. (Vígopera) 20.45: Tv-Híradó 2. 21.05: Ridolini a seriff. (Olasz burleszk-film) 21.20: Illúzió. (Kanadai rajzfilm) 21.30: Szemle. (Társadalomtudományi Körkép) MÁJUS 18 CSÜTÖRTÖK 16.00: Iskolatévé. 16.28: Hírek. 16.35: TELESPORT — Magyarország— Olaszország vízilabda-mérkőzés — ökölvívó Világbajnokság Középdöntők. 18.10: Tévébörze. 18.20: Ipari kaleidoszkóp. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv- Híradó. 20.00: Jogi esetek. 20.50: Reklámújság. 21.00: Köszöntünk VIT, köszöntünk Havanna! VIT-vetélkedő. 22.30: Tv-Híradó 3. 2. műsor. 18.18: Világnézet. 18.55: Francia nyelvtanfolyam. 1/13: Après la pluie le beau temps. 19.10: Orosz nyelvanfolyam. Száz évig élni. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Tolnay Károly. (Portréfilm — I. rész) 20.40: Tv-Híradó 2. 21.05: Arsene Lupin. A feketekalapos ember. 21.55: Ökölvívó VB. Középdöntők. MÁJUS 19. FENTEK 15.20: Iskolatévé. 16.33: Hírek. 16.40: Pedagógusok fóruma. 17.15: Sakk-matt. 17.35: Játék a betűkkel. 18.00: Sortűz pünkösd rózsáira. 18.40: Doktor Szocsi. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Delta. 20.25: önök kérték. 21.50: Viharos olimpia. (Dokumentumfilm) Melbourne 1956. 22.50: Tv-Híradó 3. 2. műsor: 20.00 Mozart: g-moll Szimfónia. A Bécsi Filharmonikusok Zenekarát Karl Böhm vezényli. 20.35: Tolnay Károly. (Portréfilm — II. rész.) 21.25: Tv-Híradó 2. 21.50: A feleség (NDK film) MÁJUS 20. SZOMBAT 14.27: National Gallery (Angol filmsorozat) XII 3. rész: A korareneszánsz festészet Itáliában (ism.). 14.55: A ..Tigrisbrigád” 1X9. rész: Lőpor és golyók. 15.50: Kertbarátok. (Riportfilm) 16.05: Hírek. 16.10: ,,HANGoskodó” (Zenei játéksorozat gyerekeknek) „Zene-mese, mese-zene". 16.40: Négy hét négy tengeren (Egy ifjúsági hajóút krónikája). 17.15: Dinasztiák. (Riportfilm-sorozat) I. A kékfestő. 17.50: Parabola. 18.10: „Évszázadok, évtizedek” Zsámbék — II. rész. (Dokumentumfilm). 18.45: Egymillió fontos hangjegy. 19.10: Stop! 19.15: Cicavízió. 19.20: Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: A Tetthely. (NSZK bűnügyi filmsorozat) A holtbiztos dolog. 21.25: Táncolj még. . . (Szűcs Judit műsora). 21.50: Tv-Híradó 3. 22.00: ökölvívó VB. Döntő. 2. műsor. 19.58: Alekszandr Stein: Verzió Fantáziajáték Alekszandr Biok témáira. Dráma két részben. 22.15: Klaus Lenz big-band-jének hangversenye a debreceni Csokonai Színházból. MÁJUS 21. VASÁRNAP 8.04: Tévétérna. 8.10: Mindenki iskolája. 9.15: Pufi kalandjai. (lengyel gyermekfilm-sorozat) .4. rész: A kulcs. 9.45: Hírek 9.50: Zsebtévé. 10.10: Csak gyerekeknek! Kisfilmösszeállítás. 1. Rexi és az őslelet. (lengyel rajzfilm) 2. Indiánmesék I. rész: A szivárvány kígyó. 10.30: Játék a GYIK-műhelyben. Képzőművészeti műsor gyerekeknek IV 2. rész. 11.05: Uborkaszezon (?) előtt avagy: döntöttél-e már, mit csinálsz a nyáron? 14.33: Nótaszó. 15.20: Milleneumi díj. Galoppverseny. 16.00: Főszerepben: Kabos Gyula. Meseautó (Magyar film). 17.40: Magyar Nemzeti Múzeum (Képzőművészeti rövidfilm). 18.00: Most Mutasd Meg! 18.45: Esti mese. 18.50: Tévétérna. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Prémium, (szovjet film). 21.30: Sporthírek. 21.40: Beszélgetés Kolozsvári Grandpierre Emillel (Portréfilm). 22.15. Hírek. 29