Film Színház Muzsika, 1985. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1985-03-23 / 12. szám

A Józsefvárosi Színházban vendégszerepel a Pécsi Nemzeti Színház együttese. Március 27-én Vampirov A megkerült fiú című színművét játsszák Valerij Fokinnak, a moszkvai Szovre­­mennyik Színház rendezőjének színpadra állításában. Április 9-én a színház balettegyüttese vendégeskedik a Tavaszi Fesz­tivál keretében a Fővárosi Operettszínházban. Április 15-21-ig a Pesti Vigadóban kerül színre a pécsi színészek előadásában J. Joyce Számkivetettek című drámája. A Szentendrei ősbe­mutatóra készül a Rockszínház. Április 6-án a Pest megyei Mű­velődési Központ színháztermében mutatja Cafe-rock című új műsorát. A darabot Miklós Tibor írta és rendezte.­­ A Bé­kés megyei Jókai Színház április 2-án a budapesti Nemzeti Színházban mutatja be a Lear királyt, Rencz Antal rendezé­sében, a főszerepben Pálfy Lászlóval, színházuk Jászai-díjas színészével. Április 13-án a Pesti Színházba Neil Simon Furcsa párjával vendégszerepelnek, Szikora János rendezésében. Tö­menek Nándor egykori nagysikerű szerepét, Félixet, Tomanek Gábor játssza. Május 29-én az Országos Színházi Találkozó keretében a Nemzeti Színházban Giricz Mátyás rendezésében Gárdonyi Géza A bor című népszínművét mutatják be. Június 8-án a Radnóti Színpadon Müller Péter-Seress Rezső Szeres­sük egymást gyerekek című zenés játékát adják elő a békés­csabaiak.­­ Túljutott a századik előadáson Veress Miklós és Gryllusz Vilmos gyerekműsora, a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat országjárásában. Képünk, jelenet az előadásból. (Fo­tó: Buda Géza) PAT METHENY MAGYARORSZÁGON Ma harmincéves az az ame­rikai csodagyerek, aki tizen­négy éves koráig soha nem foglalkozott zenével. Tizen­hét évesen meghívták a világ legjelentősebb jazzintézeté­­be, a Berkley Főiskolára - tanárnak. 1973-ban itt ismer­kedik meg, s kezd együtt ját­szani Gary Burton együttesé­vel. 1975-ben már saját együt­test alakít, s azóta is együtt muzsikál Lyle Mays billen­tyűssel. Stílusuk a jazz-rock. Legutóbbi nagylemezük a First circle, amely szabad for­dításban a szivárvány első fénysugarát jelenti. Ennek ze­nei anyagát mutatják be áp­rilis 8-án a Budapest Kong­resszusi Központban, a Ma­gyar Média rendezésében. Zenéjüket a magyar közönség Kiss Imre rádióműsoraiból is­merhette és szerethette meg. A lapzártakor érkezett hír pe­dig arról tájékoztat, hogy európai turnéja során március 25-én az Erkel Színházban lép fel a Middle of the Road együttes. (molnár) NÉHÁNY MONDATBAN RÁDIÓS ZENEI HÍREK A Magyar Rádió áprilisban megemlékezik Weiner Leó szü­letésének 100. évfordulójáról. 16-án hangzik el a művészre emlékező hangversenyportré, a Zenéről című sorozatban pe­dig Weiner művészetéről sugároznak dokumentumműsort. A következő hetekben indul a Tanítványok Wiener Leóról című négy részes­­ zenei illusztrációkkal és visszaemlékezésekkel gazdag műsorsorozat, valamint a Weiner tanítványai muzsi­kálnak című felvételciklus. Május végén Otto Klemperer születésének 100. évfordulója alkalmából húsz részes lemezbemutató-sorozat lesz a rádió­ban. Júniusban a 75 esztendeje született zeneszerző, Tardos Béla emlékének szentelnek műsort, júliusban pedig Mark Rej­­zen világhírű szovjet basszista 90. születésnapját köszöntik ri­port- és dokumentumösszeállítással. SZÍNÉSZVIZSGA A KAKUKKFÉSZEKBŐL Magyarországon eddig csak a Vígszínház játszotta Dale Wassermann, Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című regé­nyéből írt drámáját, a Kakukkfészket. Most a Színművészeti Fő­iskola egyik végzős osztálya (osztályfőnök Szirtes Tamás) Gá­bor Pál rendezésében újította föl a darabot; a jelmezeket Bor­si Zsuzsa, a díszletet Vayer Tamás tervezte. A kitűnő előadást létrehozó növendékek — Pásztor Edina, Várnagy Zoltán, Kiss László, Jakab Tamás, Pusztaszeri Kornél, Lippai László, Kocsis György, Borbély László, Szepessy Klára és Palásthy Bea - kö­zül is kiemelkedik a McMurphyt alakító Kőszegi Ákos (képünk jobb szélén, sapkában). ITTHON...­ WAGNER-HŐS ÉS SHOW­MAN Ma már nem meglepő, ha a rocksztár Wagner hős is, mint Peter Hofmann, vagy operettbonviván, mint René Kollo, de előfordul az is, hogy éppen ő a mozi- és té­véfilmek ügyeletes kidobóle­génye, verekedő apacsfigu­rája, mint Csányi János. Az Operaház tagját, Katica úr­ként szólították le úton-útfé­­len, amikor az Egy óra múl­va itt vagyok című filmben emlékezetes epizód szerepet alakított. — Egyik legkedvesebb sze­repemmel Behár György Éjféli randevú című operett­jében találkoztam jónéhány évvel ezelőtt, azóta is reper­toáromon tartom. - mondja. Csányi János népszerűségét - rendhagyó pályafutása so­rán - a könnyű műfajban alapozta meg. Igaz, hogy elő­ször az Operaházban lépett színpadra. Néhány nappal előtte még egy autószerelő műhelyben dolgozott. Tóth Aladár igazgató véletlenül hallotta ott énekelni és rög­tön behívta statisztának. Ha­marosan a vidéki színházak is felfedezték, operett-fősze­repeket ajánlottak. Pécsett még prózai művekben is játszott, egyik este Bánk bán, a következőn Pinkerton jel­mezében. Budapestre a Fő­városi Operettszínház szer­ződtette vissza, innen már csak egy sarok választotta el az Operától. Wagner Ringjében Sieg­­friedként lépett színpadra csaknem tíz éven át. Illúziót keltő, a figura lényegét meg­jelenítő Siegfried - mondta róla rádiókritikájában Kroó György. - Nemcsak nagysze­rű színpadi jelenség, amilyet Bayreuth is megirigyelhetne, hanem egész egyéniségéből az a fajta atmoszféra árad, amit a zene nyomán Sieg­­friedhez képzelünk ... tulaj­donképpen az ismeretlenség­ből előlépve, minden magyar Siegfriedhez fűzött várakozá­sunkat felülmúlja .. Miközben klasszikus és mo­dern operák főszerepeit, epi­zódszerepeit is megtanulta, alakította, találkozott Otelló­val, Borisz Godunov ál-Dmit­­rijével, 15 évig játszotta a Porgy Crownját, és gyakran állt filmfelvevőgép előtt is. Önálló estjén új műfajból is vizsgázott. A dalirodalom és a költészet remekeit, meg­zenésített József Attila, Rei­­nitz verseket tűzött műsorára. Csak egy szünettel választot­ta el a Hendel-dalokat az életvidám olasz daloktól. — Képünkön: Csányi János Be­hár Éjféli randevú című ope­rettjében. (erdősi)

Next