Filmvilág, 1970 (13. évfolyam, 1-24. szám)

1970-01-01 / 1. szám

reglése — nagyon szép. Mindennek megjelenítése néhány kiváló, vezető színész — Hegedűs Erzsi, Horváth Teri, Máthé Erzsi, Makláry János és sokan még — érdeme, de azoké is, akik a parasztszereplőket összeválo­gatták, egy közösséggé lelkesítették, s a maguk mindennapi életének el­­játszóivá is tették. Mert már az első képsorokban a kérges kezeiken,­ a kopár tájakon s ősi szegénységükbe süppedt házak udvarain ott lebeg valami sajátságos archaikus légkör. Milyen különös, mikor a nép azzal tüntet, hogy nyitva hagyja kapuit és virágot fog a kezébe. Mikor az összefogdosott gyanúsak megszabadítására a kas­tély felé seregük a nép, feltűnik köztük szótlanul a szakállas Simon pap, a legenda törmelék­mondatai, amelyek a gyóntatószékben hangzot­tak fel először, most már a nép ten­geréből csapnak fel egy-egy hullám talaján. S ennek emberi zsivajgásá­­ból csak itt-ott válik értelmessé egy­­egy mondatfoszlány; egyébként Si­mon pap monológja úszik fölötte, örvendezve, a történteket értelmezve. S ezután már kettős fényt kapnak a jelenetek: a vezetőség első ülésének merev szertartásossága, Simon pap nyugtalan, magányosságtól félő éj­szakája a végkifejlett előtt, csendes vitája testvérével, aki a proletár ha­talom nevében letartóztatja, a végső összeomlás előtti nagy monológja, miután nem tudta megakadályozni az önkéntesek hadbavonulását, a me­nekülő püspöki titkár elutasítása, a győztes fehértollasok visszatérte után a gyermekek halomra ölése, s a lep­lét hátrahagyva menekülő kamasz, — a képsorok úgy fűződnek egy­másba, hogy végül is teljes hitelt és értelmes funkciót kapnak a Márk evangéliumából idézett szavak, a fiúról, aki a bibliamagyarázók véle­ménye szerint maga Márk volt, az élő emlékezet továbbörökítője. 3. Az utóbbi időben itthon is, de nem­zetközi fórumokon is gyakran szó esik az új magyar film­iskoláról. En­nek csak örülni lehet; azt bizonyítja, hogy filmgyártásunk annyi elvetélt kísérlet, eleve reménytelen vagy félresiklott kezdeményezés után ma­gára talált, nagykorú lett, önálló az önállók között. Iskoláról — vala­milyen minden tanítványt magához láncoló mester hatására vagy vala­milyen előírás, modor kötelezővé té­tele nyomán kialakult egység értel­mében — nem lehet szó. A sokféle közös mozzanatból, a rokon törekvő­ Simon pap: Frantisek Veleczky!

Next