Filmvilág, 1973 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1973-12-15 / 24. szám

aki elejétől végig kézben tartott ka­merával, abszolút csekély appará­tussal forgatta a filmet. Így aztán egyetlen fizetett statisztánk sem volt , s van vagy ezer szereplője a film­nek. Akik nem is sejtették, hogy filmszereplőkké váltak, ha egyálta­lán észrevették a kamerát, se gon­dolták, hogy itt egy játékfilm készül, legfeljebb a Kék fényre vagy a TV- híradóra gyanakodtak ... Mindaz, amit a filmről elmondtam, persze csak saját elképzelésem és vágyam, a megvalósulást nem tudom meg­ítélni. — Ez a dokumentarista stílus ho­gyan illeszkedik a korábbi filmjei­ből ismert harsányabb vígjátéki hangvételhez? — Ez a film szelídebb, halkabb hangvételű, mint amazok. Nincse­nek benne látványos, nagy gégék, az ilyenektől szigorúan visszatartottam magam. Mert ha a máról akartam beszélni, és nem volt valamilyen el­tökélt stílromantikus eszményképem — vagyis hogy mindenáron X, vagy Y stílusában csináljak filmet —, ak­kor le kellett mondanom bizonyos eszközökről. Egy csendes, szolid em­berről szól a történet — tehát csen­des, szolid stílusban kell megcsinál­nom, úgy éreztem. — ön mindig rendkívül fontosnak tartotta a várható közönséghatást; vajon az ilyen csendes, szolid stílus nem gátja-e szükségképpen a kö­zönségsikernek ? — Remélem, nem. Ez a film egy­értelműen a mozinak, a nézőnek ké­szült. Olyan komiseai és főként ér­zelmi hatásokkal operálok, amelyek — bízom benne — visszhangot kel­tenek a közönségben. Az eddigi né­hány előzetes vetítés legalábbis ezt a reményemet táplálja. — Az utóbbi időszak magyar film­jei nem dicsekedhettek különösebb közönségsikerrel. .. — Olyannyira nem, hogy a kö­zönség és filmgyártásunk kapcsolata talán még sose volt ilyen mélypon­ton. Ráadásul régi tapasztalat, hogy minden bukott film magával rántja a két utána következőt is, és mindez mostanában úgy alakul, mint egy mértani haladvány. Lassan eljön az az állapot, hogy már aki a filmeket készíti, azt sem érdekli, megnézi-e művét a közönség vagy sem. öt-hat évvel ezelőtt még aki fennen han­goztatta, hogy nem érdekli a közön­ség, az is reszketve figyelte, mi tör­ténik a moziban. Ma pedig már egy­re kevesebb filmest érdekel, hogy bejön-e a néző vagy sem. Ez pedig tarthatatlan állapot, ami ellen sür­gősen tenni kellene valamit. — S mi lenne a megoldás? — Mindenekelőtt tudomásul kéne venni, hogy van televízó, s ennek el­lenére mi 80 százalékban tévéfilme­ket készítünk. Vagyis a mozinak ké­szült filmjeink zöme is olyan, akár egy tévéfilm, azért pedig az embe­rek nem mennek el hazulról. Mozi­filmeket kellene csinálnunk! — Mit ért ezen a fogalmon? — Fellini például mindig mozi­filmeket csinál. De itt egy másik példa: a Szelíd motorosok. A filmet Margittay Ági és Bencze Ferenc

Next