Filmvilág, 1974 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1974-04-15 / 8. szám
zaddal ezelőtti textiljei is inkább elvontak, mint figuratívak? Arday Ildikó falikárpitjai éppen azért hordozzák magukban a fejlődés lehetőségét, mert nem álltak meg a népművészetnél, hanem onnan indultak el, logikusan, tisztán, egy összefogott, korszerű, aktuális formanyelv irányába. S mindez jól, szemléletesen láthatóvá vált a képernyőn. Még szemléletesebb lett volna — talán —, ha a szakemberek mellett többet halljuk magát a művészt. Mert Arday Ildikó egy-egy mondata — ahogyan pl. a kis felületekben rejtőző kis világokról beszélt, többet, s hitelesebbet árult el az alkotásokról, mint bármilyen külső elemzés. És még egy: bármilyen szépek voltak a szőnyegek az országúton, a tájban, a parasztházak előtt stb. — kicsit öncélúaknak, értelmetlennek tűntek, hogy kerülnek oda, s miért? Helyettük inkább a művészre lettünk volna kíváncsiak, ahogyan megtervezi a mintát, kiválasztja az anyagot, különböző fonalakat, s főként, ahogyan a szövőszéken dolgozik. Mindezzel együtt az Arday Ildikóról szóló kisfilm, éppen, mert induktív módon, látványszerűen — s ezért tévészerűen — bontakoztatta ki a műhelyből, az anyagból, a mintákból a bennük rejtőző elvi problémákat, sokkal meggyőzőbb volt, mint a Süllyedő kultúra. Rendezője mindkettőnek: Jeli Ferenc. PASSUTH KRISZTINA Nincs kegyetlenebb az embernél — ez a gondolat lehetne a mottója a tévé zenés színháza új bemutatójának. A Szathmári Sándor novellájára alapozott, Tökéletes alattvaló című, operagroteszknek nevezett alkotás a szatíra köntösébe bújtatta nagyon is keserű mondanivalóját. A zsarnokság ellen tiltakozó magatartás — úgy vélem — a zenés tévészínház első kísérlete óta izgatja a dramaturg Ruitner Sándor és a rendező Vámos László fantáziáját: bizonyára nem véletlen, hogy a Karinthy Frigyes kabarétréfája nyomán készült Bűvös szék befejezését is hasonló értelemben emelték általános érvényűvé. Csakhogy a korábbi mű záróképének szimbóluma most már az új alkotás egészét áthatja: egyértelműen a zsarnokság hatalmáról és a megalázkodó ember elgépiesedéséről szól. A diktátortól rettegő feltalálónak olyan robotembert kell készítenie, amely képes tökéletesen kiszolgálni parancsolóját, ám a hibátlanul működő, nyomtatott papírossal táplálkozó, gondolkozni nem tudó, mindenben engedelmeskedő „tök”- Tökéletes alattvaló Jelenet a tévé-operából