Filológiai Közlöny – X. évfolyam – 1964.

1–2. szám - Tanulmányok - Devecseri Gábor: Homérosz és az új fordítások

TANULMÁNYOK Homérosz és az új fordítások DEVECSERI GÁBOR : Homérosz valamennyi ,,csodátlan csodája" között maga a két köl­temény a legnagyobb. Egymást tükröző, egymást vonzó, egymásnak felelő sok kristálylapja, kristálylaprendszere szövegfölötti beszédességgel csillog. E rendszerben minden sor tízszer, százszor, végtelenszer többet mond, mint egymagában. Pedig egymagában is — csaknem mindegyik — gyönyörű. És egymagában is — mindegyik — életteli. Az epikus nyelven belül ezt a homéroszi epikus nyelvet, mely a for­mulákat nemcsak használja, megtermi és újrahasználja (ezt megtették elődei is), ám ezen belül mindegyiküknek sokszoros jeladó­ szerepet is ad, ezt az örökösen rezgő legyezőnyelvet, ezt a pillanatonként szirmokat pattintó virág­nyelvet, az ismétlődő sorok, sor­csoportok enyhülethozó, haragébresztő, gyöngédségárasztó, figyelemfelhívó, sorskondító motívum­ szerepét a Homé­roszt fölfedező késői korok eleinte észre sem vették. Később nem láttak benne mást, mint naivitást, a szólamok sorozatos használatának természetességét. Amely természetesség persze mélységesen igaz, csak éppen távol áll minden naivitástól: egyszerűsége sokszorosan összetett folyamatok eredménye. Még később egyenesen kárhoztatták az ismétlődéseket, mint szegénység jelét: miért nem talált új szavakat, változatosabb kifejezést. Három évtizede megvédték: az epikus költő éppúgy szerkesztette a maga művét sorokból és sorcsoportokból, mint egyes szavakból­ ,,s ha így van, nem róhatjuk meg eredetiség hiányáért, amikor sorokat vagy fejezeteket ismétel, sem­mivel sem inkább, mint amennyire valamely modern költőt támadhat­nánk meg azért, amiért ama szavakat használja, amelyeket anyanyelvé­ben talál, és nem gondol ki új szavakat gondolatai kifejezésére" (Cal­houn)­. Csakhogy Homérosz nemcsak a vádnak, hanem ennek a védelemnek is magasan fölötte áll. „Eredetisége" és nagysága — mint már többízben megírtam, s mint most az idáig írtak is céloztak rá — nem az epikus ismétlődések ellenére, hanem — többek között — éppen általuk válik nyilvánvalóvá. Homérosz „epikus egyszavainak" elektromos töltése éppen minden egyes elhangzásukkor sokféleképpen beszédes ismétlődésük révén mérhetet­lenül nagyobb, semmint a hallgató, az olvasó eleinte gondolná. Erezni azonban már az első folyamatos olvasáskor érzi. S hát még a második, a sokadik olvasás, belelapozás alkalmával ! Mert abban aztán igaza van a fentebb idézett védelmezőnek, Calhounnak, hogy ,,a homéroszi ismétlés olyan hatásokra törekszik, amelyek bizonyos . George M. Callioun : Homeric répétitions (Berkeley, California 1933. 3. 1.)

Next